Akár műtéteket is halasztanak kánikula idején, ugyanis sok kórház műtőjében nem megoldott a légkondicionálás, az orvosok 40 fokban műtenek, de a betegek sem járnak jobban a klíma nélküli kórtermekben.

Még a nemrég felújított, illetve épített kórházakban sem klimatizált minden kórterem, az elavult épületekben működő egészségügyi intézményekben pedig kánikula idején sokszor elviselhetetlen hőségben, akár többórás műtéteknél kell helytállniuk az orvosoknak, asszisztenseknek – írta keddi számában a Napi Gazdaság.

Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta: energetikai szempontból az egészségügyi infrastruktúra jelentős hányada korszerűsítésre szorul, ami a fűtési-hűtési rendszerekre is igaz. Ám nem mindegy, milyen klímaberendezés működik egy intézményben – tette hozzá. Szerinte a kórházakban a központi légkondicionálás jelenti a megoldást. Ezek költséghatékonyabbak, bár a klimatizálással becslések szerint 30-40 százalékkal megemelkednek az energiaköltségek. Egy épület hűtése ráadásul nem egyszeri beruházás, a klímaberendezés rendszeres karbantartása szintén komoly kiadás, viszont nem hagyható el, amint azt az Egyesült Államokban kitört legionellajárvány is bizonyítja.

Nagy Péter, a Szent János kórház orvos igazgatója a lapnak azt mondta: a műtők levegőcseréjét szigorú előírások szabályozzák, ez pedig csak speciális megoldásokkal biztosítható. Egy ilyen berendezés legalább másfél millió forintba kerül, nem véletlen, hogy intézményükben nem is mindegyik műtőben megoldott.

Az operáló személyzet emiatt komoly terhelésnek van kitéve: egy 3-4 órás műtét során, amelyet steril ruhába beöltözve, 40 fokban kell végigcsinálnia, akár 1,5 liter folyadékot is veszíthet a szervezet. Hőségriadó idején ezért, más kórházakhoz hasonlóan, a halasztható műtéteket későbbi időpontra teszik át, ami a betegeknek is kedvezőbb.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Ezt olvasva számomra nem merülnek ki a vashos népi és egyéb káromkodásgyűjtemányek könyvespolcai!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
ezt a hírt nem lehet nyugodtan, indulat nélkül kommentálni...

kiváncsi vagyok, lesz-e szofisztikált írás...
levi
@wagabund: próbálnék szépen fogalmazni, de valahogy nem megy...inkább nem írok semmit-úgyis kitiltanának érte- talán csak annyit: stadionok, asszem ennyi elég is.
bakegya
Tanusíthatom,de ezzel még nem megy sokra az aki itt ezzel az áldatlan körölménnyel is megbirkózva csinálja azt amit kelllllll.
silber13
Ezt olvasva számomra nem merülnek ki a vashos népi és egyéb káromkodásgyűjtemányek könyvespolcai!
glorianna
Kis populizmus: egyetlen műtő klimatizálása = egyetlen államtitkár egyhavi bérköltségével.
(Tudok még ilyeneket, pl. a Nézőpont Intézet milliárdjai sajtófigyelésért, ugyanakkor a minisztériumokban van "kommunikációs főosztály", többnyire 6-8 fős, egyenként egy-egy igazgatóval, akinek a fizetése szintén államtitkári - de az eü és a szoc. ágazati bérekre alig akad némi aprópénz)
tökölődő
nekem csak egyvalami jut eszembe. Menjenek a k..rva anyjukba ! Na meg azok is, akik megszavazták őket akár 2010-ben, akár 14-ben.
eszegfu
@tökölődő: Nekem is eszembe jut... csak nem irom le... magamban, ill. a lakásban keltemben-jártamban hangosan káromkodok... szegény anyukám azt hiszi mindig, hogy neki szól.
nyanya001
www.origo.hu/itthon/20150811-luxusvilla-jegybank-mnb-pallas-athene-geopolitikai-alapitvany.html

@wagabund: Nehezen türtőztetem magam, hogy szofisztikált legyek...
inkább nem írom le a gondolatomat !
eszegfu
A mütétet végző csoport számára igen kemény munka...csurog a szemüveg, vagy a nagyitó alól, vagy éppen a homlokáról a szemébe az izzadság... (a szegény beteg meg az altatásban pont nem érzi a meleget, mert sokkal nyomorultabb helyzetben van) Én sem tudom időnként elengedni a papirt sem az izzadságtól, vagy akár a számitógép egerét...de nálam ez nem emberek életét dönti el!! Hát tényleg annyit érünk, amennyink van...
vonotok
Nem baj!!! De a " MAGYAR REFORM " működik. Ezt látni, hallani tévében, rádióban, el is jut a hír az egyszerű emberhez és naivan be is dől neki. Csak amikor a kórházba kerül, döbben rá, hogy sem orvos, sem nővér - hát klímáról már ne is álmodjon - hogy ilyen a NAGY MAGYAR REFORM.
Január
Pedig valamit tenni kell, mert állandósulni látszik a nyári hőség, az operáló orvosoknak pedig helyt kell állniuk mindenkörülmények között, és ők is emberből vannak. Elég elviselniük a műtő lámpák melegét...
A betegeknek pedig gyógyulniuk kellene, de amikor a szoba féloldala üveg ablak, akkor csak szenvednek nem csak a betegségüktől, hanem a hőségtől is.
Ez az egészségügy sajnos nagyon beteg, mindenképpen a kormányok felelőssége ez az élhetetlen állapot.
Csak nincs politikai akarat az állapotok javítására.
Arra van ugyanis pénz, amire a politika akar pénzt költeni.
human
Más intézményt is felfejlesztettek, de pénz már nem jut az eszközök karbantartására és pár év alatt ugyanott vannak ahonnan indultak. Egy klímánál is évente kell javítani a ventillátorokat, fertőtleníteni a rendszert, fizetni az áramot.
Január
@Január: Érdekes az "állami tartalékból" jut mindenre csak soha sem az egészségügyre.
verum
Minden szükségtelenre van pénz. Milliárdokért ingatlanokat vásárolnak, nem is sorolom már, mindenki tudja, mire herdálnak.
És ilyenkor néhány millió forint is áthidalhatatlan probléma.
Igazán kíváncsi vagyok, kit fognak ezért beperelni, (hogy ki, az nem kétséges) hogy panaszkodni mert arra, hogy negyven fokos hőségben, beöltözve több órát kell műtenie...
bakegya
Jól osszefoglaltátok,de ennek a teknósnek a vezérkara -már sokadszor idevéstem-EGYETLEN LUKÁRA SEM KÉNYES,csakkk FÉNYES!!!
eszegfu
@bakegya: Jóóóóóóó! Ezt még nem hallottam, nem olvastam!
wagabund
Januártól idéztem:

..."Ez az egészségügy sajnos nagyon beteg, mindenképpen a kormányok felelőssége ez az élhetetlen állapot.
Csak nincs politikai akarat az állapotok javítására.
Arra van ugyanis pénz, amire a politika akar pénzt költeni."

érdekes...a kétharmad továbbra is kiválóan működik...
...pedig igencsak rángatja a hatalom a választók bajuszát...
...érthetetlen...
talán úgy érthető, hogy csak a döglött oroszlán nem reagál a bajúszrángatásra..
tényleg döglött?
dr. prédikátor
Érdekes! Mindenki ajvékol hogy milyen szarul mennek a dolgok,de senki hangsúlyozom senki nem mer az utcára vinni tömegeket.Pedig itt lenne az ideje, minden szar piszlicsáré dolog miatt tüntetgetnek, deilyenkor amikor nagy horderejű dologról van szó miért nem vonulnak az utcára???Ezt a szemét mocskos népnyúzó geci kormányt miért nem kergetik a Dunába???Magyarok!!! meddig türjük hogy egy mocskos hazaáruló kormány élősködik rajtunk???Miért nem fogunk össze és változtatunk???Miért nem merünk???meddig kell még várni??Ellenzéki politikusok!!! Ne csak a pofátok járjon hanem tegyetek is valamit végre!!!Miért nem álltok az elégedetlen tömeg élére???Féltitek a jó fizető állásotokat???
Ne legyünk mi is birkák!!!Zavarjuk el ezt a mocskos tolvaj bandát!!!
Január
@wagabund: Nem hiszem, hogy döglött lenne az oroszlán, mert lásd Sándor Mária elleni etikai eljárást is megszüntették, tehát valahol elérte a hatalom ingerküszöbét a "nép szava".
enslaved
@tökölődő: Disztingváld magadat légy szíves, 2010 - ben én is ugyanúgy rájuk szavaztam, mint sokan mások. Jelen pillanatban sem látok egyetlen épkézláb ellenzéket sem. Te kiben látod a jövőt? Ha a jobbikban, akkor nincs is miről beszélni.
lajospapa
Inkább stadiont építsenek! Aki beteg, minek már költeni rá?
Fradigege
Talán össze kellene fogni a felcsúti és bandája ellen, hogy ezt a problémát kiküszöböljék. Mentőautókkal lezárni a hidakat, szikével berontani a Cinege utcába, suttyomban szögeket elszorni a parlament garázs bejárata előtt, stb. Nehogymá' a szar húzza le a wc-t!
vadsanca
Megértem a problémát, de sok más terület sincs klimatizálva. Pl. a forgácsoló-ipar sem. Itt csak azért lényeges, mert az etalont 20C-ra állították be, nem 40-re. Aki ebben a szakmában dolgozik anak ez világos, így nem részletezném.
A melegüzemi dolgozók mit szóljanak? Kb. 50-60C-fok. Az építő-iparban sem reklamáljanak ugye? Az orvosok csak azt felejtik el, hogy ha nem lenne építő-ipar, vasipar, ill. elektronikai részleg akkor Ők mit kezdenének a tudásukkal?
Úgy gondolom ez a probléma sokunkat érint.
Papuska1
Az senkinek nem jut eszébe, hogy például a nagy klímavédelmi beruházások, és a hasonló áltevékenység helyett, ami ilyen kis ország esetében mit számít a Föld klímája számára mondjuk egy USA, vagy Kínához képest, arra kellene nekünk elsősorban felkészülnünk, hogy ha vért is izzadunk, a klíma megváltozik. Ezt csak megfelelő eszközökkel és beruházásokkal lehet túlélni. Mondjuk néhány év múlva nem lehet élni mesterséges hűtés nélkül nyáron. Akkor meg erre fel kéne készülni, és nem bohóckodni, és az adott időben jajgatni? Most kiátkoznak a zöldek (akik egyébként szocialisták, akik persze liberálisak, sőt ultraliberálisak.)
Lackó50
A Taigetosz effektus tombol a törvényhozók között. Aki nem életképes, az dögöljön meg. De lefogadom, hogy a stadionok öltözőiben kiválóan működnek a légkondik. Csak azt nem értem, hogy miért panaszkodnak kormányszinten, hogy innen elmennek az orvosok külföldre dolgozni. Ja és erről mit ír az etikai kódex? Az orvos homlokáról lecseppenő izzadság csepp csak javíthatja a beteg túlélési esélyeit műtét közben.
verőce21
Ez hihetetlen történet! Minden műtőben van klíma. Leginkább a steril légcserélővel együtt működik, különben be sem lehetne állítani, hogy szeptikus, vagy aszeptikus műtétet végeznek-e?
Desischado
Én sem írom le hogy mit gondolok, mert a neveltetésem nem engedi. De kérdezem én is, amit Dr. Prédikátor! MEDDIG TŰRÜNK MÉG?!?!?!?!?!?!?
kkalman
Kitiltassam magam, vagy csak annyit írjak: STADIONOK???!!!
Toby
Látom, a nyalogány fideszbirkák nehezen viselik az igazságot, a valóságot, pedig a kórházak helyzete ismert !
Meg a stadionoké is ! Hogy stadion legyen a temetőjük ezeknek a mocskos tetveknek !
Levendula
Gondolom a minisztériumokban megy a klíma orrán-száján, éjjel-nappal...
Gömblulus
@vadsanca: Aha, 100 évvel ezelőtt semmiféle műtő, meg légkondi, meg nagyipar ne volt. Az orvosok akkor is dolgoztak. Ne vedd egy kalap alá az embereket. Egy öntőmunkás nem ment életeket!
wagabund
@dr. prédikátor: 17.27..
nekem nincs jogom igazat adni neked, mert én csak egy fotelhuszár vagyok...de minden szavadban ott az igaz...

látod...most nyár van..ősszel esik, télen hideg...tavasszal meg bagzanak a madarak..
mindenkinek van fontosabb dolga...

a franc sem érti..illetve a hatalom valamit tudhat...ezért ilyen bátor...
wagabund
@eszegfu: jéééézusom...eszegfu, te káromkodol.? nemááá...ilyent nem szabad...
csak visszafogottan...kulturáltan...stb...stb...ezt várja el tőled a nemzet...
(na most ezután meg sem merem nézni a válaszod)

:-)
eszegfu
@wagabund: 8:00 Nanááááá! De csak itthon, egyedül...az unokáim előtt csak ilyeneket mondok: a rézkakas csipje meg, a büdi életbe, a kutyafáját, menjen a rákba, a penész egye meg.
Zsoel
@Levendula: Éjjel-nappal azért rémes lehet. Én legalábbis hosszú távon nem bírom a klímát, kikészít. Ha 35 fokban bemegyek egy klimatizált helyiségbe, akár valami üzletbe is, nem mondom, átmenetileg jólesik a hűvös, de aztán 20-30 perc múlva alig bárom, hogy leléphessek. Az autómban is legfeljebb negyedóráig bírom egyhuzamban, utána ki kell kapcsolnom, mert az ízületeimen is, a tüdőmben is megérzem a mesterséges hideg káros hatását.
Zsoel
@Gömblulus: Haláli ez a rózsás tengerimalac. :)
mate03
@eszegfu! Amit eddig Felcsútra költöttek,annak a pénznek a feléből,minden műtőt és kórházi őrzőt,fellehetne szerelni a legmodernebb,klíma berendezéssel! De nekünk stadionok kellenek,meg olyan kisvasutak,amik csak a pénzt viszik!
enslaved
@Zsoel: Klíma nélkül viszont nem lehet sokáig bírni, főleg autóban. Legutóbb 8 órán át vezettem a 40 fokban, és végig ment a klíma, anélkül nem lehetett elviselni. Otthon meg az a legjobb megoldás, ha napközben hűtöd vele a helyiséget, ahol alszol, majd kikapcsolod lefekvéskor. Mondjuk a mai modern klímák már jól beállíthatóak, no meg persze elengedhetetlen a rendszeres tisztítás.
eszegfu
@mate03: 9:09 Kinek a pap, kinek a papné...sajna
Zsoel
@enslaved: Én július elején mentem legutoljára hosszabb távon kocsival (bár "csak" 5 órát), akkor is ugyanilyen hőhullámos dögmeleg volt, ha ugyan nem volt még melegebb. Igazad van, magam sem bírtam sokáig klíma nélkül sem, de egyszerűen nem tudtam olyan hőfokbeállítást találni, ahogy jól éreztem volna magam az autóban. Ha túl hidegre állítottam, jöttek a fent leírt tünetek, ha meg feljebb vettem az állandó hőfokot, nem ért semmit az egész, mert olyan volt, mintha nem is ment volna a hűtés. Ezért nem tudtam mást csinálni, mint amit lényegében az alvással kapcsolatban is írtál, csak sűrűbben és rövidebb időközönként: 10-15 percet "ráhűtöttem", utána félóráig elvoltam úgy, hogy a klímakompresszort kikapcsoltam, csak a légbefúvás működött.
vadsanca
@Gömblulus: Az életmentés egy csapatmunka! A siker pedig az orvosnál csapódik le. Csak azt felejted el, ha nem lenne vasipar ahol előállítanák a szikét és a csontszeget, ezen kívűl protéziseket gyártanak.ill. elektronikai szakember-gárda akik megvalósítják az életmentő eszközöket akkor hogy is nézne ki a helyzet? A defibrillátor csak úgy lett? Szerinted ki alkotta meg? ( 1933-ban Dr. Albert Hyman kardiológus és C. Henry Hyman villamosmérnök.) Ezt még követte a gyártás és a készülék korszerűsítése. Ugye itt sem kellenek emberek?
A kohászatra nagy szükség van, hogy a megfelelő összetételő acélból készüljön a szike, és ez csak egy a sok közül.
Végezetül, de nem utolsó sorban az épitő-iparnak is nagy szerepe van! Hol tárolnák az életmentéshez szükséges ezközöket, A többiről nem is beszélve.
Csak megemlíteném, hogy 100 éve már volt kohászat és hozzá tartozó vasipar. Az orvoslás pedig -igaz- nem volt annyira fejlett mint manapság, de akkor is már megvolt a kellő apparátus e téren. ez a jövőben is így marad! Ahhoz, hogy a gyógyítás fejődjön a fent nevezett iparágaknak is fejlődni kell! Amúgy elvész az egész!
Végezetűl, azért mert az orvos diplomás nem jelenti azt, hogy mindenhez ért és azonnal meg is tudja oldani. Neki is szüksége van "segítségre", mégha csak szakmunkás is az illető. Persze ez vissza-felé is így működik. Hát, ez a szerencse!
Gömblulus
@Zsoel: Köszi, nekem is tetszik.

@vadsanca: Nem szeretem a kioktató stílust. Magam is team-ben dolgozom, tisztában vagyok vele, hogy a szike nem a fán terem. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a kórházi és műtőbeli állapotok elfogadhatatlanok, a magyar orvosok és laborok olyan gépekkel dolgoznak, amit a németek két év után kivágnak, mint megbízhatatlant! Nesze, hülye magyar, neked jó ez is!
kata53
Lerágott csont! Amit foci pályákra, képekre, hangszerekre egyéb 30-ad rangú ügyekre költöttek, azt mind az eü.-től, oktatástól néptől vették el. Ezért tartunk ma itt!
varirmag
És akkor a betegekről még szó sem esett !!!
Hol vannak a beteg jogokat védők ??? Mikor tesznek már valamit !
Ebben az országban ha valaki beteg lesz,imádkozhat mert se orvos ( ha van is ,csak magán rendelésen, az mag megfizethetetlen !!!) se kórházi ellátás !
Na, ezért kellene óbégatni, nem a migránsok miatt.
enslaved
@varirmag: Azért az enyhe túlzás, hogy a magán rendelés megfizethetetlen. Egy betegnek pedig nem a klíma az első számú szempont, amikor elmegy a háziorvosához.
enslaved
@kata53: Azért számold hozzá azt a rengeteg hitelt is, amit még Kádár idejében vett fel az ország. Ott kezdődött a valódi probléma.
enslaved
@Zsoel: Én végig bekapcsolva hagytam, a kétzónás klíma már elég jól viselkedik, és a hátsó is külön szabályozható, azaz a hátul ülők is kellemes hőmérsékletet állíthatnak be maguknak. A sima klímák egyik legnagyobb baja, hogy ha valaki hátul is ül, akkor annyira kell elöl nyomatni, hogy aki elöl van, annak valóban kellemetlen lehet egy idő után.
Zsoel
@Gömblulus: Azt gondoltam, különben nem ez lenne a profilképed. :)
kamazuka
Nagy melegben forróságban a klímát és a ventillátort nem favorizálom.
Mindezek helyett egy ősi biztos módszerrel hűtöm magam.
Indem vízbemártom,vagy spricnivel bepermetezem,hogy eléggé nedves legyen.Ki lehet próbálni.A párolgás hőelvonással jár tehát ha hozzáérümk ruhánkhoz az meglepetésünkre hideg.Így a szín már másodlagos,csak jó nedvszívó képessége legyen.
Kizárólag szélcsendes időben ajánlott a megfázás elkerülése végett.
Zsoel
@enslaved: Az én kocsimban is kétzónás, digitális automata klíma van, ráadásul május végén szervizeltettem (tisztítás, fertőtlenítés, olaj- és hűtőközegtöltés, plusz pollenszűrőcsere és általános felülvizsgálat), szóval minden oké vele, de ilyen trópusi kánikulában mégsem tud nekem hosszú távon elviselhető körülményeket teremteni. Biztos én vagyok hiperérzékeny a klímára. (Habár másoktól is hallottam már hasonló panaszokat, fiataloktól, idősebbektől egyaránt.)
Zsoel
@kamazuka: Alapvetően nem rossz módszer, de nem lehet mindig alkalmazni. Egy hete például három napon át tűzifát hasogattam, jórészt a tűző napon. Gondoltam erre akkor, de az izzadság, a kosz meg a fűrészpor a csupasz bőrömön is olyan undorító egyveleget alkotott, hogy utálkoztam saját magamtól, alig vártam, hogy lezuhanyozhassak. Ha fölvettem volna a vizes inget, akkor hatványozottan rám ragadt volna a szutyok. Így inkább levettem az inget, és jól lebarnultam (leégtem). :) (De csak az első napon, a másodikra már megfogyatkozott a fa, így jobban odafértem tőle az árnyékba.)
kamazuka
@Zsoel: Tisztelt kolléga!
Magam is favorizálom a nyári munkálatot ami a téli tüzelő bekészítésére vonatkozik.
Erre gondolva,mert láttam apósomat télen nylon alól fát fűrészelni,és 3 év után sikerűlt meggyőzni őt,hogy nyáron kell a télitüzelőt megteremteni.nos ültettem fákat melyek árnyékot adnak.Ha lehetőség van rá az árnyékolás is segíthet pár fokkal elviselni a hőséget!
mate03
@vadsanca: Te fémeket esztergálsz.a kohász,meg fémet olvaszt! De az orvos emberekkel foglalkozik! Micsoda különbség!
Zsoel
@kamazuka: Továbbmegyek: ha az ember teheti, nyáron kell bekészíteni az egy évvel később kezdődő fűtési szezonra valót. Akkor lesz az igazi. :)
vadsanca
@mate03: Szerinted Afrikában is mindenhol van klíma? Amíg klíma nem volt, addig nem is műtöttek? Mit érne az orvostudomány a kisérő eszközök (szerszámok) nélkül? Szerinted egy ács meddig csinálna egy tetőt, ha nem lenne gépesítve a munkája és nem lennének meg a kellő szerszámai?
Amit leírtam azt erre céloztam! De úgy látom, hogy a mai gondolkodásmódban ez még nem jutott el az emberek tudatáig! Tehát az orvosok sem Istenek!
Mégegyszer ez akkor is egy CSAPATMUNKA!!! Bocs!
mate03
@vadsanca: !Egyetértünk,de te meg azt értsd meg hogy ha egy sebésznek izzadság csorog a szemébe,nem a saját ujját vágja el,hanem a betegben tehet,visszavonhatatlan kárt! Minden szakmát megbecsülök,de egy kohász tudja hogy mit vállalt,mikor kohásznak tanult!Eszemben sincs a szakembereket bántani,nagy szükség van rájuk,igaz mostanában a szakmunkának ,nincs meg a becsülete! Sajnos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.