Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára szombaton a házasság világnapja pécsi megnyitóján nagycsaládosok előtt beszélt arról, hogy a családi közösségek Magyarországon annak ellenére erősek, hogy Európában éppen gyengülni látszanak.

 Az egyházi közösségeknek, a nagycsaládosoknak és a kormánynak határozottan és emelt fővel kell szembemenniük a liberális világ "valósítsd meg önmagad típusú" ideológiájával – mondta Hoppál Péter, aki Európában egyedülállónak nevezte a családok biztonságát erősítő magyar kormányzati intézkedéseket.

Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke azt hangsúlyozta, hogy napjainkban a magyar családok helyzete jóval kedvezőbb, mint tíz évvel ezelőtt. Jellemező tendenciának nevezte azonban, hogy a fiatal párok nem mernek a házassággal "egymás iránt felelősséget vállalni".

A NOE elnöke kiemelte, a házasságra elsősorban nem intézményként, hanem szeretetközösségként érdemes tekinteni.

Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere bejelentette, a pécsi önkormányzat idén több mint kétmilliárd forintot szán óvoda- és bölcsődefejlesztésre. Hozzátette, a fejlesztéseknek köszönhetően az intézményekben további férőhelyek is létesülnek.

Az alpolgármester reményének adott hangot, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon és Pécsett is tapasztalt népességfogyás belátható időn belül mérsékelhető, illetve a tendencia megfordítható.

Magyarországom kilencedik alkalommal rendezik meg a házasság hete programsorozatot keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával, ezúttal "a szeretet: szenvedély és döntés" mottóval. A több mint kétszáz programot magában foglaló esemény ezen a hétvégén kezdődik.

A házasság hete mozgalom 19 éve indult az Egyesült Királyságban, s ma már több mint húsz országban tartják meg a programsorozatot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
Eddig úgy tudtam, hogy mi is Európában vagyunk. Hoppál most felnyitotta a szemem, szóval van a dekadens, hanyatló Európa, meg külön a mi kis boldog, virágzó szigetünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
és nem ótvaros nagy pofátlanság egy "betegtől" elfogadni, sőt kifejezetten követelni " jár " alapon az uniós pénzt, miközben sorban tagadják az uniós normák átvételét ?

Hol tart az uniós jogharmonizácó ? Strasbourgh mással sem foglalkozik, mint "magyar ügyekkel " - te idióta !
leszúrt rittberger
Ja, annyira hanyatlik Európa, hogy a magyar fiatalok tulajdonképpen mindegy melyik ország, csak el innnen alapon egyelőre Európába vándorolnak el. Nem pedig onnan vándorolnak ide, a mi kis hoppálpéteri mintaállamunkba...
papa.49
Hoppá(l) de hülye Péter akkor miért is fogy a magyarság menjél már oszt. szolmizáljál ahhoz talán (nem biztos) értesz!!!
namihami
Hoppá(l), ez az agyhalott megint előkerült valahonnan?
Hiába, az anyag nem vész el...
Viszont sikerült neki egy "remekbe szabott" belépőt ismét összehozni.
cs.n.
Eddig úgy tudtam, hogy mi is Európában vagyunk. Hoppál most felnyitotta a szemem, szóval van a dekadens, hanyatló Európa, meg külön a mi kis boldog, virágzó szigetünk.
egyvandor
A dekadens nyugatról áramlanak a népek a Maythaó'szág jobban teljesít térségeibe.
Levendula
A MAGYAR NÉPESSÉGFOGYÁSNAK oka van, amit országon belül kell keresni...
justhpeter
Megint összefújta a szél a szemetet. Szegény nagycsaládosok elmentek kukázni.
simmering73
Betegek vagytok ti mind egytől egíik. Nem kicsit. Szent Ilonát be lehetne népesíteni veletek.
papa.49
@simmering73: A sziget körül meg kihalnának még a cápák is))))))))))
human
Jó, hát azt soha nem fogják hogy elkúrták, de nagyon. Sokat vesztenének vele. A hazugságokkal és az éppen aktuális ellenségképpel még mindig meg tudják tartani a hatalmukat.
Yoda69
Mintha csak a kommunista agymosast hallanam a rothado nyugatrol.
Lepényleső
...már a térképen sem vagyunk. Kihalóban a Magyar,de az új Magyarország az új-Magyaroké
lesz,-József Attila szerint-állítólag,de lehet,hogy a fideszé,és azok lesznek újak? Ezek nem.
Lepényleső
Senki nem tájékoztatta,hogy legalább a térkép szerint Európaiak vagyunk?
dömdödöm
Van család ahol az első gyerek után tiszta sor hogy nem kéne ezt a vonalat tovább erőltetni .
És vállal 3-at . :-((((((((((((((((((((((((( nem baj ,jogában áll .
Csak az oktatásal eltelt évtizedekben bízhatunk hogy ne nekem legyen igazam .
kabóca
Hoppá, Hollik nincs egyedül. Hazugság vizsgálatot kellene alkalmazni ilyen esetekben. Kórházi fertőzés által bekövetkezett halálesetek számát titkosították, rákos betegek száma megdöbbentő. RÁK hatalmat csináltak ebből az országból, úgyis haladunk mint a rák, hátra felé.
Fradigege
De ez a gyökér éppen megvalósítja önmagát!
www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/az-allamtitkar
Menjen vissza a kisiskolába énekelgetni, pedagógus életpályamodellt gyakorolni. Ingyenélő habzsi-dőzsi léhűtő.
Desischado
Nem emberi ennyi baromságot összevartyogni! Észnél van ez? Vajon milyen cuccot használ? Mert kutya ütős lehet!
silber13
Megette a fene azt a kültúrát, aminek Hoppál a felelős államtitkára! Őróla mondják, olyan hülye - egyházzenész létére - hpgy a bigottot a fagottal keveri és hangvillával eszi a mákos tésztát!
Dr. Felipe
"Hoppál: Európa beteg, dekadens és népessége fogy, ezzel szemben mi..."

Mert mi hol vagyunk hoppál elvtárs? Már félázsiában vagy egészen ott?

Amúgy meg hoppál elvtárs, nem szép dolog ám "ejró" milliárdokat elfogadni a beteg Európától. Pont fordítva kellene. Az erős, jobban teljesítő Magyarországnak kellene támogatni a beteg Európát. Nem igaz hoppál (virág) elvtárs?
Dr. Felipe
@Desischado: Lehet hogy neki is küldött cuccot a füvesember, nem csak a bayernácinak.
szép új világ
Hoppál szerint Európa beteg, Európa szerint Hoppál...
eugen4402
Európának mielőbbi gyógyulást kívánunk, és ha felépült, akkor jó lenne, ha elkapnák azt a zsebtolvajt, aki a mi pénztárcánkkal ment be a kaszinóba.
Amikor vesztett, a mi pénzünket vesztette el. Amikor nyert, akkor a saját zsebébe tömte a zsetonokat...
mariaberta
@szép új világ: nem folytattad: HoppáÚr beteg, nem is kicsit, NAGYON.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.