Az egész napos országos pedagógussztrájk mellett a pedagógusok sztrájkbizottsága azt kezdeményezi, hogy április 20-án délben öt percre országszerte "álljon le az élet" – jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Az érdekvédő elmondta, ennek szervezését megkezdték. Azt kérik, hogy ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban – fogalmazott Galló Istvánné.

A szakszervezeti vezető rendkívül gorombának nevezte a kormány magatartását a még elégséges szolgáltatásokkal összefüggésben. Szerinte a kormány visszaél a hatalmával, amikor megpróbálja lehetetlenné tenni a sztrájkot. Megerősítette: április 20-án valamennyi iskolában biztosítják a gyermekek felügyeletét, az étkezést.

Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke jelezte: erre a napra szintén munkabeszüntetést hirdetnek.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Miért nem mozgósítják a nyugdíjasokat és a deviza hiteleseket is? Ha már mindenki követelőzik, ők is igencsak érintettek! Minden területet mozgósítani kellene, aki nyomorog!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
leszúrt rittberger
5 percre :DDDD

Hű, de tökösek vagytok. A következő mi lesz, kívánság-lufikat engedtek fel a Margit-szigeten? Gyáva népnek lóf@sz a seggébe.
vadnarancs
Kereken, egészen 5 percre álljunk meg? Kimehetek elszívni egy cigit is? Ja nem, mert az már több lenne, mint 5 perc! VICC!!!
sentinel216
Annyit megérne ez az öt perc, mint a Hősök terén a párnacsata és legalább figyelmeztetné a nagyházban ülőket, hogy közel a vég.
justhpeter
Most öt perc. Az érettségi alkalmával semmi, szeptember 1-től folyamatos sztrájk.
Cicamama55
Miért nem mozgósítják a nyugdíjasokat és a deviza hiteleseket is? Ha már mindenki követelőzik, ők is igencsak érintettek! Minden területet mozgósítani kellene, aki nyomorog!
yazo64
Jaj, hát ez az ötperces cucc mindennapos dolognak számít az üzletekben... percekig állok a felvágottas pultnál, tőlem pár méterre 2 eladó lyányka (a foglalkozásuk az, nem a családi állapotuk) csacsog, aztán megkegyelmeznek, leereszkednek hozzám és megkérdik mijafaßt akarok...
Mézike
Oké! Én benne vagyok. mindenkit kizavarok az irodából..., methogy én sztrájkolni fogok... :-)
wagabund
nem lesz abból semmi...
az az öt perc leállás a Kossuth rádijóban, az M1 tv-ben lenne nagy buli..esetleg a buszok is megállnának...kit rúgnának ki?

nos ez nem fog menni...
panellproli
Akinek elege van az önkényuralomból, annak semmi ez az 5 perc megállás! Remélem majd ennél többre is képesek leszünk, tömegesen
emerencia
" ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban – fogalmazott Galló Istvánné. " Szolidáris vagyok velük de attól tartok, hogy ez így, ebben a formában egy kapitális butaság. Fontos az oktatás de az nem fog menni, hogy leáll az ország. Nagyon sokan vagyunk, akik nem engedhetjük meg magunknak, hogy sztrájkoljunk mert nem keresünk olyan jól mint a tanárok és profitszférásként sokkal jobban ki vagyunk szolgáltatva a munkáltatóinknak mint a közszférában dolgozók. Ha nem lennék szabadnapos, akkor sem tehetném meg, hogy csak úgy blintre leálljak. A mi szakszervezetünk nem fog megvédeni minket, ha ezért vezetői retorziót kell elszenvednünk. (Megtörtént már, hogy nem védtek meg mikor önhibámon kívül bajba kerültem.) Minket ezért akár azonnalival ki is rúghatnak, munkamegtagadás címén!
kkalman
Kedves Gallóné! Had kérdjem már meg, mi indította be, hogy végre kiáll a dolgozók mellett? Csak nézek, mint Rozi a moziban, hogy milyen bátornak tetszik lenni ezzel az öt perccel.
desert
@wagabund: Nem, az 5 perc adásszünet a Kossuth rádióban és az M1 tv-nél inkább megváltás lenne, mint nagy buli :)
nezelodo
@desert: Az az öt perc a fidesz rádiókban meg a TV-ben azt jelentené, hogy legalább addig ne hallgassa, nézze, aki ezeken szocializálódott, a hazugságfolyamot. Hátha felgyullad egy kis pislákoló fény a sötét fejekben!
desert
@nezelodo: Ahogy elnézem őket, az 5 perc elég kevés lenne hozzá, az agymosás rombolását elég nehéz helyreállítani.
Mézike
@emerencia: :-) Na azért egy napomat nem áldozom fel...:-)
Mellesleg mikor a kormány államosította az iskolákat a pedagógusok le se tojták mi lesz a technikai dolgozókkal.
Akkor most mi van?
emerencia
@Mézike: Egy időben divat volt a szakmámban iskolai technikai munkatársként elhelyezkedni. Akiket én ismeretem mindannyian otthagyták mert nem tekintették őket egyenrangú munkavállalónak a többiekkel. (Durvábban is írhattam volna, gyakorlatilag a tanárok cselédeiként funkcionáltak nagyon kevés bérért.)
emerencia
@Mézike: Igazából engem az háborított fel, hogy a tanárok úgy gondolják, hogy más munkahelyen az ember szabadon leállhat öt percre vadsztrájkolni. Vannak jogos követeléseik de ne kívánják, hogy kockáztatni fogom a rosszul fizetett állásomat és nyomorodok el végleg mert ők úgy gondolják, hogy a mi munkánk csak ennyit ér. Arra is kellene gondolniuk, hogy mi termeljük meg az ő immár nem is alacsony bérüket.
Mézike
@emerencia: Na igen.
Mellesleg akkor se voltak ott amikor a nővérek tüntettek.
egyvandor
Gorbán egyszer kijelentette neki csak pár markos ember kell hogy vezesse az országot. illiberális rendszeréhez kiválogatva legaljasabb legsuttyóbb alakokat meg is termtette a függőség és félelem rendszerét. Az ország meg lassan lassan ébredezik, hogy a demokrácia nem olyan intézmény amit felülről biztosítanak. Azért nap mint nap tenni kell, a képviselőket is a szavahihetőség, becsületesség, elhivatottság, teljesítmény napi bizonyításra kell kényszeríteni. Hiszen elvileg ezért kapják még a korrupciós pénzeiket nem beszámítva kiemelkedő javadalmazásaikat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.