Helytelen távolmaradásra vagy érvénytelen szavazásra buzdítani a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi referendumon – hangoztatta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: ez a hozzáállás méltatlan a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezethez.

A TASZ egy korábbi közleményében azt írta, a népszavazás "embertelen és megtévesztő", a kampány "gyűlöletkeltő, ráadásul álságos is, mert a jogszerűtlen népszavazás valójában alkalmatlan a nép akaratának érvényre juttatására".

A kormányszóvivő azt mondta, hogy történelmi jelentőségű népszavazásról és nemzeti ügyről van szó, ezért el kell menni voksolni. Kovács Zoltán szerint a kampánynak arról kellene szólnia, az emberek hogyan döntsenek.

Hangsúlyozta: a kormány arra buzdítja az állampolgárokat, hogy mondjanak nemet Brüsszel elhibázott politikájára.

A tanévkezdésről szólva Kovács Zoltán arról beszélt, hogy rendben folyik a felkészülés. Ha gond lenne, akkor biztosan arról "harsognának" azok, akik a problémákra szoktak rámutatni – jegyezte meg.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Zoli...helytelen? Nem bejárni a munkahelyedre nem helytelen? Romba dönteni az országot nem helytelen? Na takarodj ám a jó édes anyádba.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sziha
Tortenelmi, az tuti. Megmutatjatok hogy lehet hazug kerdesre kiszorni 7 mrd Ft-ot, es a birka nep meg el is megy...
Hellcat
Zoli...helytelen? Nem bejárni a munkahelyedre nem helytelen? Romba dönteni az országot nem helytelen? Na takarodj ám a jó édes anyádba.
namihami
Milyen jópofa. Akármikor, akármiről (nem volt sok) írtatok ki népszavazást, na az mind ""történelmi jelentőségű és nemzeti ügy"" volt.
Bár ez a mostani kicsit nagyon neccesnek tűnik, de sebaj, hiszen az ellenőrizhetetlen külhoniaink majd ""besegítenek"", amit persze úgyse engedtek majd leellenőrizni. Ettől aztán annyi lesz a voks, amennyi kell.
vadnarancs
Szerencséd, hogy már nem él Hofi. Ebből a pár mondatodból tíz évig megélne!
eugen4402
Helytelen, vagy helyes, amíg ilyen rondán néz rám, addig ne is csalogasson..!
Perwool
"A kormányszóvivő azt mondta, hogy történelmi jelentőségű népszavazásról és nemzeti ügyről van szó, ezért el kell menni voksolni. "
Kár, hogy ez senkinek se jutott eszébe a XV. század környékén. Most Orsósok Kolompárok nem lenne ebben az országban.
simmering73
Mokka beharangozó ma reggel: vendégeink lesznek a kormányszóvivő, majd Pataki Ufo, Fásy, Berki. Ekkor kikapcsoltam a tévét.
dr. prédikátor
Na mi van kovács!!! De morcos lettél hirtelen, ha igy nézel rám nem megyek szavazni!!!
eugen4402
@Perwool: Egyszer már mutattad, de sajnos a párhuzam egyre szembetűnőbb...
Az biztos, hogy valakinek vezekelnie kellene, de az a valaki NEM TE vagy..!
Perwool
@eugen4402: Azt hittem, hogy megint, kávéval kell "vezekelnem".-:))))
Hari
Én meg azt mondom, hogy nagyon helytelen hülye és hazug kérdésben népszavazásra buzdítani Kovács úr es társai. Egyébként ebből is kitűnik, hogy mennyire be vannak tojva.
eugen4402
@Perwool: Akkora bűnt nem tudsz elkövetni, hogy olyan kemény penitenciát rójak ki Rád..! Bár esztétikai élménynek felejthetetlen! :-))))
Béla333
Nem kell bedőlni a hazug propagandának!
Nem kell elmenni szavazni aztán majd megmagyarázza a Kovács, hogy miért nyert mégis a Fidesz!
karma1
@Béla333: Szerintem is fosnak, hogy nem lesz annyi papirdarab (szavazo papir), amivel manipulalni tudnak. Ha minden s@ggnyalo futyiszes elmegy szavazni, az max 1.8-2.0 millio es ez messze nem eri el a kivant szintet, vagyis meg a 260 ezer roman levelszavazoval egyutt is belefulladnak a sajat krealmanyukba...

Aki elmegy szavazni, az feltetelezi, hogy egy jogszeru torveny alapjan cselekszik, es ezzel legitimalja ezt a rablobandat.

Ugyanugy kell oket ignoralni, mint ahogy a nekik nem tetszo kerdeseknel ok sem mennek be a Parlamentbe, a MUNKAHELYUKRE szavazni...
Hari
@dr. prédikátor: ez egy valódi atyai szigor arc: édes fiam, ha nem eszed meg a sárgarépát, amit adtam, nem fogsz tudni fütyülni ! És az mecsoda szégyen nekem szomszédok előtt !
Hari
@Béla333: azért sem, mert hülye kérdésre csak hülye választ lehet adni . És ki szeretné, hogy hülyének tartsák ??
Peller Anikó
Kedveskéim, nem lesz nehéz otthon maradni hiszen sorsdöntő kérdésekben sem emeltétek fel a seggeteket amikor választani kellett.

Most, hogy teljesen értelmetlen akkor miért mennétek el szavazni ? Nem választani!!! Hanem szavazni a cibán hülyeségére.

Tévedés ne essék, egyetlen arab migrácsot sem akarunk Európában, de ennek ehhez a szavavazáshoz semmi köze.
perfekt
Wanted! Ahogy kinéz ez a fazon--10 év nehéz láncban!Ehhez ha megszólal +2.Rettenetes
papa.49
@perfekt: Ezt a pofát kiállítanák a határra egyetlen migráns se jönne be rajta!!!
A pacák még ,,ördögnek,, is roppant csúf!!!
perfekt
@papa.49: szia :) Akkor ez most legalább vagy kilenc disznófej (állítólag, egy parlamenter fel vetette hogy disznó fejekkel kell a határt tele aggatni,mert attól félnek a migráncsok!),de legalább 6 Busó?
1magyar
@Perwool: Mohamedek sem lennének jobbak.
mekkelek
"a kormány arra buzdítja az állampolgárokat, hogy mondjanak nemet Brüsszel elhibázott politikájára"
Ezt egy módon lehet, ki kell lépni az EU-ból. Be meritek vállalni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.