Az október 2-ai népszavazáson az igennel szavazás "bátor kiállítást és egyenes gerincet", illetve a politikai cselekvést jelenti – mondta a Magyar Liberális Párt elnöke egy fórumon szerdán Nyíregyházán.

Fodor Gábor országjáró körútjának nyírségi állomásán azt mondta, a kérdésre adott igen válaszban többek között benne van az európai értékrend és Európa melletti kiállás, az emberiességi szempont, valamint egy, a kormánynak címzett belpolitikai üzenet is.

Kifejtette, a szabadság, a szolidaritás és az emberség egész Európának fontos értékek, ilyen értelemben nem csak a magyarok belügye a népszavazás. Az Európai Unió is "ott van" a kérdés mögött, ha erre nemmel válaszolunk, akkor az EU-val így kialakuló konfliktus elvezethet oda, hogy könnyen a közösségen kívül találja magát az ország, amit egyetlen józan magyar ember sem akarhat – rögzítette Fodor Gábor.

Az uniós tagság óta fejlődött Magyarország, a beruházások 97 százaléka brüsszeli támogatással valósul meg, az értékteremtés mögött szinte mindenhol ott van az unió – jelezte a Liberálisok elnöke.

Elmondta, az igennel szavazók a kormánynak is üzenhetnek, amelynek – meglátása szerint – nem a stadionok építését, hanem az oktatás és az egészségügy fejlesztését kellene támogatnia. Fodor Gábor szerint a rendszerváltáskor az emberek érdem alapú társadalmat szerettek volna, de ez máig sem valósult meg.

Emlékeztetett, a liberális párt az Alkotmánybíróság és a Kúria előtt is megtámadta a népszavazási kérdést, mivel meglátásuk szerint ez egy rossz kérdés és "hazugság van benne."

Nincs kötelező betelepítés, az Európai Unió – szemben a kormánypropagandával – nem kötelező betelepítést akar, hanem azt akarja kötelezően Magyarországtól, hogy 1294 menekült menekültügyi eljárását folytassa le – hangsúlyozta az ellenzéki párt elnöke.

Az uniós támogatást elfogadjuk, de azt nem, hogy a közös döntéseknek mi is része vagyunk? – tette fel a kérdést Fodor Gábor, megjegyezve, ebbe a közös döntésbe nemcsak a magyaroknak, hanem másoknak is bele kell törődniük.

Az emberiesség kérdését említve azt mondta, egy bajban lévő, menekülő embernek egy magát kereszténynek valló ember nem mondhatja azt, hogy nem engedünk be, ez nem helyes és emberséges magatartás.

Nem arról van szó, hogy milliószámra kell befogadni az illegálisan érkezőket, de "segítő kezet kell nyújtani azoknak, akik az életüket mentik" – vélekedett.

Fodor Gábor a fórumon azt mondta, nem járható út a szavazástól távol maradás, mivel senki sem akarhatja, hogy a feje fölött döntsenek egy őt is érintő kérdésről.

Az érvénytelenül szavazás nem megoldás, mivel a történelem csak két számot, az igenek és a nemek arányát fogja feljegyezni – hangsúlyozta a fórumon az ellenzéki politikus.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"...a történelem csak két számot, az igenek és nemek arányát fogja feljegyezni"
Meg azt, hogy a szavazás érvénytelen, mert annyira alacsony a részvételi arány. Hülyegyerek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
"...a történelem csak két számot, az igenek és nemek arányát fogja feljegyezni"
Meg azt, hogy a szavazás érvénytelen, mert annyira alacsony a részvételi arány. Hülyegyerek.
I.raptor
Le sem tagadhatod a barátságodat Orbánnal, Gabi!
Van gyomrod hozzá?
soljanka
A Magyar Liberális Párt elnöke meg mind a 10 tagja tehát elmegy szavazni.
Szókrakész
Inkább határolódjatok el a liberális gyerekekre recskázó EP képviselőtől.
Az lenne az egyenes gerinc és korrektség.

De nálatok ezek szerint még a(z) (egyenes) gerinchez is protézis kell, ezért csücsültök bele a...
papa.49
Fodoros gabika dugulj el már végre!!!
Amit mondasz az a lehető legnagyobb marhaság, te szerencsétlen, honnan tudod, hogy az összesítéskor az ,,igenek,, nem fognak átváltozni ,,nem,, re???
Cicamama55
Én úgy gondolom, ha valaki veszi a fáradtságot és elmegy szavazni, nem azért megy el, hogy érvénytelen legyen a voksa. Akinek nincs véleménye, maradjon inkább otthon.
wagabund
Fodor szerencsére nem számít...nyolc-tíz ember csipázza, azok majd intelmei szerint szavaznak(vagy nem)
A bátor kiállás akkor lenne hiteles Fodortól, ha a lakásába fogadna igazi kemény fiatal afgánokat, esetleg pakisztániakat, akik betéve ismerik a Shariat...Fodor nagyon jól tudja, hogy a nép nemmel szavaz...ezért próbál bátornak mutatkozni, hogy lássa az a néhány követője, milyen tökös a főnök..

...pedig nem az...
verőce21
Jól beszél Fodor, mert aki nem megy el szavazni, azt név szerint, lakcímre, emelet, ajtó, le lehet válogatni a szavazóívről. De aki elmegy, akárhogyan szavaz is, nem lehet lenyomozni ilyen nagyjelentőségű kérdés eldöntésekor.
Fontosabb, mint a választáson való részvétel!
human
@verőce21: Végre, hogy te is kezded látni, hogy milyen mocskos komcsi módszereket alkalmaz a kormány. Ahogy Kubatov mondta a Pécsi választáskor, minden emberről tudják, hogy ki szavaz a fideszre és ki a büdös komcsi.
Yoda69
Nincs igazad Gabor. Az egyetlen jarhato ut, hogy erventelen legyen ez a kamu szavazas. Ehhez pedig az kell hogy ervenytelen szavazatot leadni (mindket mezobe jelet tenni) vagy egyszeruen nem elmenni.
human
Először én is úgy gondoltam, hogy Fodor teljesen logikátlanul buzdít az Igen-re, hisz azzal legitimálják az uszító népszavazást ami újabb szeg Európa koporsóján. Jobban átgondolva viszont egy liberális párt vezetője nem javasolhat mást. Amit szociológus ismerősömtől sikerült megtudni a liberalizmusról az alapján nem meglepő Fodor döntése. Ha lehet szavazni akkor szavazniuk kell. Röviden, ha Fodor a távolmaradásra buzdítana, akkor szembe menne azzal amit pártja képvisel.
Bringás
@human: Így viszont Fodor szembe megy Európával!
silber13
@Bringás: Ömlik belőled a fekália, egy szüret utáni falusi budi is megtelne vele.
dr. prédikátor
@Bringás: te meg szembe mehetnél a belgrádi gyorssal!!! Hátha!!!
Bringás
@dr. prédikátor: Gyűlölködünk, gyűlölködünk?
dr. prédikátor
@Bringás: te olyan genya vagy hogy téged már csak sajnálni lehet!!
Bringás
@dr. prédikátor: Szóval tényleg gyűlölködünk!
dr. prédikátor
@Bringás: Szóval te meg tényleg benyalhatsz a viktor szopkinnak!!!De le is cuppanthatod!!!
silber13
@Bringás: Tévedés! @dr. prédikátor csakegy fimom javaslatot tett, dehogy gyűlölködik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.