A Fidesz nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt.

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmaz,

"az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe".

Az MSZP-nek ezt nyilván nehéz elfogadnia, hiszen a lap korábban a párt tulajdona volt, azonban érdekeltségüket 2015-ben eladták – tették hozzá.

A Mediaworks kiadó napközben jelentette be, hogy szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni".

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
"hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt."

M1, M2, M3, M4, M5 velük mi lesz? Az ebbe ölt milliárdok? Ja, ők adják az objektív híreket!?
"na ugye"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Röhej a pofátlan magyarázat::

""az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe".

Mi tőrtént az Origóval? Macskajancsik, Rogán-Kopter-Paraszt szintű kishazugok!
Hellcat
A jó kurva anyját minden fideszesnek meg jobbos agyhalott baromnak...nézitek végig ahogy a diktatúra szépen lassan kiírtja az ellenzéki sajtót...az 5 milliárdos veszteség szar kifogás...fidesz közeli szervek termeltek ennél többet is azokat teletömték állami pénzekkel
dr. prédikátor
Rohadjon meg minden fütyiszes geci!!!Ezután mim következik???betiltják az internetet is??? Szemetek!!!viktor szopkin T A K A R O D J !!!
Szókrakész
'A Fidesz nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, "

És most jön a balos maszatoló, burkoltan vádoló, rágalmazó cím:

"A Fidesz megmagyarázza: ezért hallgattatták el a Népszabadságot"

De a kettő nem ugyanaz. A másodiknál már mint vallomást kezelik.

Nem csoda, hogy a kutyának se kellett a néphazugság.
Ugyanilyen vádaskodó, hazug címekkel dolgoztak.
Papuska1
Nem a szocializmusban élünk, és nem a kormány adja ki a lapokat! Ha egy baloldali irányultságú tulajdonos eladja az általa kiadott lapot és nem nézi, hogy kinek, a lap irányultsága megváltozhat. Egyszerűen döbbenetes, hogy vannak, akik ezt nem értik. Kevés lapkiadónak van annyi felesleges pénze, hogy milliókat költsön egy lapra, amik nem jönnek vissza. Ezt többnyire még a nyugati tulajdonos sem vállalja bizonyos érték felett. A sajtószabadság akkor sérül, ha az adott kormány beleavatkozik (bizonyos törvényben meghatározott szélsőségek kivételével) a médiumok által közölt tartalomba, mert azt a médiumok tulajdonosai határozzák meg! Érdekes lesz a kormánypárti Népszabadság, kíváncsi leszek mi lesz a címe, illetve milyen megjelölést kap?
quadrocopter
@Papuska1: Tudod mi lesz a címe: " Idióta Nép Ál-szabadsága!
Papuska1
A szerkesztőktől kérdezem: a Propeller úgy tűnt több szállal kötődött a Népszabadsághoz. Marad a Propeller, vagy esetleg hasonló sorsra kerül, mint a nagy testvére? Én a magam részéről drukkolok a Propellernek, mert jó volt vitázni az engem ellenségnek tartó tömeggel, és talán néhány megvadult ember itt engedte ki a gőzt, ha nem is mindig volt igaza. Én maradnék itt az egyesek szerint troll, szerintem csak más világnézetű hozzászóló! Volt olyan is aki érvekkel próbált vitatkozni. Én mindig azt tettem!
Papuska1
@quadrocopter: És van, aki szerint most lesz az igazi "Népszabadság". Majd kiderül, hogy hányan olvassák. Gondolom olyan gigantikus terjedelemre nem lehet majd számítani, mint eddig volt. A korszerű írott médium rövid, célra törő írásokat, összefogott híreket, találó, de rövid kommentárokat közöl. Ezt lehet gazdaságosan!
egyember
Ez már a "győzelem" hozadéka (következménye).
egyember
És -valszeg- lesz még egynéhány.
HAJRÁÁÁÁÁ! Előre a kétharmadér.
Perwool
"hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt."

M1, M2, M3, M4, M5 velük mi lesz? Az ebbe ölt milliárdok? Ja, ők adják az objektív híreket!?
"na ugye"
ittott
akkor voltak hülyék, amikor ekadták
Mobil123
@Papuska1: Csak annyit hogy mindenki a maga kis életéből veszi a problémákat és onnan indul ki a véleményformálásban. Így szinte mindenkinek van igazsága a véleményében csak egy páran képtelenek úgy beszélni (írni) hogy ne legyenek alpárik a másik kommentelővel szemben ami elfogadhatatlan . ( a politikusok meg nyeljék le ha szidjuk őket , jól megfizetik magukat a mi pénzünkből. )
nyanya001
@Perwool: Tavaly félmilliárd nyeresége volt a Népszabadságnak.
F_Viktor
@Perwool: Irod:
"M1, M2, M3, M4, M5 velük mi lesz? "

Nepszabadsag 10 ev alatt minusz 5 milliard, az MTVA evi minusz 75 milliard!
kishonda
@Szókrakész: Orvos látott? Azért időnkén kijöhetnél levegőt venni két nyalás közt!
tothjani
A 888.hu mekkora profitot termel közpénzből??
quadrocopter
@Papuska1: Vélem, hogy a Népszabiból egy második Magyar Idők lesz, dugig Orbán-képekkel!
quadrocopter
@nyanya001: Pontodan ez a tény igazolja a sunyi horda hazugságait és hogy a mancsuk könyékig benne van a sunyiságban!
Borsodi
Orbán a bosszú álló diktátor,mind annyiunkat el hallgattatna legszívesebben.ettől az embertől soha nemfogunk megszabadulni,hiába várjuk a választást.az idő nekik dolgozik.Mi meg vagyunk az ígéretek földjén és addig bizakodunk míg mindenünket elveszítjük,és felbukunk.
namihami
Van egy rendkívül egyszerű megoldás. Nyilvánosságra kell hozni a tulajdonosi kör nevét és máris kiderül, hogy valóban az anyagi veszteség vagy kisstílű fideszezés van a dologban.
Nem maszatolni, nyilatkozatot kiadni kell, hanem tisztán teríteni.
Persze, ha sikerül egy Rezsisziszit az elsők közt kiállítani a hülyék padjára és hagyni, hogy egyáltalán kinyissa a száját, akkor az egész tisztázásnak már nincs értelme. Csakúgy, mint a Sziszinek.
Perwool
@nyanya001: Akkor ez volt a legnagyobb baj, nem az Orbán kasszába ment a pénz...
Ha olyan pénz forog orbániában, amire nem tudják a kezüket rátenni össze szarják magukat.
Nyereséges is, meg nem is nyal akkor...
Perwool
@F_Viktor: Ha igaz? Mert fentebb @nyanya001: mást ír.
Egyébként meg aki szerint jogos, hogy betiltjuk a másképp gondolkodást, az ellenzéki sajtót, sőt az ellenzéket is, azt nem értem, hogy mit keres Európában?
Yoda69
@Perwool: Na meg ne felejtsd el a focit. A felszaz megepitett stadion uresen kong. Annak a veszteseget ki fogja allni? A kormany jobban tenne, ha vegre sajat magat hallgattatna el, azokutan amennyi kart okoztak az orszagnak.
aremy
@namihami: azért ezt a vágásra érett marhát ne hívd már sziszinek légyszi.
eugen4402
Tegyük fel, hogy elhiszem a mínusz 5 milliárdot. De mit kezdjek a Quaestor-féle brókermaffiák és az MNB-alapítványok sok száz milliárdos mínuszával?
nyanya001
@tothjani: Én a Magyar Időkre is kíváncsi lennék ...
na meg az államilag finanszírozott televíziós szennycsatornákra.
laja70
Más az, ha veszteséget egy újság termel és más az, ha a kevesek által nézett és olvasott fideszmédiát (TV-k, rádió, napilapok, plakátok, stb.) az adófizetők pénzén tartják fenn!Vajon melyik kerül többe?!
kukac50
Ha valaki kritizálja a Fideszhez közel állókat azt tönkre kell tenni!
Matolcsi Orbán jobb keze, ez ezért történhetett meg.
A stadionok is veszteséget termelnek meg kell szüntetni!
Nessy
@kukac50: valamikor a tolvajok jobb kezét vágták le!
kukac50
@Nessy: Most is az kellene,politikusaink jobb kéz nélkül lennének.
Ludmilla
sokat árt a fidesznek,ha ez a gané kiáll és beszél...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.