A frissiben feloszlott párt közleményében kifejtik, hogy miért nincs értelme a pártpolitizálásnak a NER-ben.

​A 4K! kongresszusa úgy döntött, hogy befejezzük a pártpolitizálást, és nem indulunk a következő országgyűlési választáson. Ennek megfelelően feloszlatjuk a Negyedik Köztársaság Pártot, de mozgalmi tevékenységet továbbra is fogunk folytatni. Ott szeretnénk jelen lenni, ahol valóban lehet harcolni a NER ellen!

Nincs értelme tovább statisztálni ahhoz az áldemokráciához, amit Orbán Viktor kialakított Magyarországon. Hasonlóan Oroszországhoz és Törökországhoz, hazánkban olyan autoriter rendszer működik, amely a demokratikus intézményeket díszletként a helyükön hagyta, miközben felszámolta a valódi demokratikus versenyt és a különböző hatalmi ágak függetlenségét.

Ebben a rendszerben egy olyan ellenzéki párt, amely elfogadja az egyoldalú játékszabályokat, csak a rendszert támogatja.

Nem látjuk, hogy a NER-ben pártként valóban lehetne küzdeni a köztársasági célokért, és nem csak a rendszert legitimálni.

Egy valódi demokráciában egy parlamenten kívüli párt célja az lenne, hogy bejusson az országgyűlésbe. Azonban ha számot vetünk a helyzettel, azt látjuk, hogy a NER országgyűlésébe nem is szeretnénk bekerülni, nincs semmilyen különösebb értelme ott lenni, a fontos társadalmi célokért nem lehet a parlamentben hatékonyan küzdeni. Így viszont nincs értelme indulni a választáson.

Csak papíron létező pártból van bőven elég az országban. Mi nem szeretnénk csatlakozni hozzájuk, ezért megszüntetjük a Negyedik Köztársaság Pártot.

Nem egy vidám döntés ez, de ebben a helyzetben ezt látjuk korrekt lépésnek.

Mindabban, amit a 4K! képviselt, továbbra is hiszünk. Nem azért oszlatjuk fel a pártot, mert már nem tartjuk igaznak a köztársasági eszméket, hanem éppen mert igaznak tartjuk őket. Tovább statisztálni ehhez a rendszerhez éppen az eszméink megtagadását jelentené.

Ezért azt javasoljuk a többi ellenzéki pártnak is, hogy hagyják abba Orbán rendszerének legitimálását, és ne játsszák tovább a parlamentben díszellenzék szerepét.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
@Eriksson: Ns j!! A feloszlást kezdhetné a csúti dagadt himpellér és pártja!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Hat nem tudom, kik voltak ezek a 4 K part, de a letezesukkel nem nagyon jeleskedtek, viszont a feloszlatasukra irt bejelentes mindent visz.
Leirja a jelenlegi helyzetet nagyon pontosan: a baj csak az, hogy a diszlet-baloldal (is) a Parlamenttol kapja a fizeteset (szerintem is inkabb ez volt az elsodleges celjuk, nem is annyira az ellenzeki politizalas), szoval ez a nevenincs part ramutatott arra, hogy mi is a helyzet a sok "ellenzeki" partocskaval...
RonaGyuri
a demokrácia és a pártok létezése nincs szoros kapcsolatban az NDK-ban és a szocialista Lengyelországban is léteztek pártok, de ettől még semmivel sem voltak demokratikusabbak nálunk! =))
Eriksson
Respect a 4K!-nak. Azt mondja, hogy az ideológiájával ellentétes, hogy abból a pénzből ellenzékieskedjen, amit az államtól kap! Máris szimpatikusak, tisztességből jeles.
A sok megélhetési pártocska példát vehetne róluk.
silber13
@Eriksson: Ns j!! A feloszlást kezdhetné a csúti dagadt himpellér és pártja!
silber13
Mellesleg rohadtul kiváncsi lennék, hányan jelennek meg egyfajta " megvilágosodottakként " a a most regnáló párt színeiben ütemes tapssal kisérve megtérésüket! Bár élek a gyanuperrel, hogy a csalogatás mézesmadzagját lobogtatták az orruk előtt,igérve mindent, m szem-szájnak ingere.
glorianna
@karma1: Úgy látszik, ma ezt játsszuk: te kérdezel, én mutatok valamit :D

Íme: negyedikkoztarsasag.hu/
Eriksson
@silber13: Magadnál vagy? A kormánypárt egy demokratikusan megválasztott formáció, miért kellene feloszlania? Mert Te azt mondtad?
Béla333
@Eriksson: 13.02
Csak remélem, hogy ha egy hivatalosan bejegyzett pártra rá lehet bizonyítani, hogy lopja az adóforintjainkat, akkor annak a működését fel is lehet függeszteni!
Így a sokszáz/ezer esetből elég néhány esetben bizonyítani, hogy egy párt "fekete kasszájába" is került mondjuk korrupciós bűncselekményből pénz és már el is lehet indítani a felfüggesztést!
Remélem hogy így van!
karma1
@glorianna: Koszi a "jatekot" es a cikket, az irasaidat ugyis nagyon szeretem, hatha meg szemelgethetek is , az kulon elvezet, ...:o))))
silber13
6 @Eriksson: Részemről egy szelíd javaslat volt, kár egyből örjöngeni. Ez a horda lopott már annyit, hogy megérett a távozásra, még mielőtt szét nem lopják az országot! És nem kell védened őket, mert való igaz a mondás: " Stultus es qui facta infecta facere verbis cupias..."/ Vagyis: " ostoba vagy, ha szavakkal akarod meg nem történtté tenni azt, ami már megtörtént."
Eriksson
@Béla333: Remélni talán még szabad. Viszont ha megvalósulna az elképzelésed, az egész világon mindenhol fel kellene oszlatni a pártokat. Mert mitől párt a párt? Azonos érdekű emberek tömörülése. Támogatottságukat nem az egyetértő civilek tapsolása jelenti, hanem a párt mögött álló, azt finanszírozó gazdasági és kereskedelmi társaságok. Hogy az általuk hatalomba tartott formáció az ők üzleti előnyeit biztosítsa.
karma1
@Horizont: A marijuana legalizalasara itt egy magyar kepviselo agitalta a T.Hazat, Tanczos Gabornak hivtak, de megunta, hogy nem jut semmire sem, igy inkabb lemondott a kepviselosegerol...:o)
Kulonben mar mas harcol erte ujra, mert vitathatatlan a gyogyaszati elonye, vannak olyan betegsegek, amit csak enyhe marijuana adaggal tudnak karbantartani - ok nagyon komoly engedelyezesi eljarassal Ausztraliabol mar kapnak ilyen szert... (A vegso stadiumos rakosoknak is sokkal jobb, ha ezt kapjak, mint morfint).
human
Első benyomásom. Egy olyan párt mondja, hogy nem akar bejutni a parlamentbe, aki eddig sem jutott be. Ez kicsit savanyú szőlő ízűen hangzik.
Persze valóban eljöhet az a helyzet, mikor nyilvánvalóan csak kellékek lesznek az ellenzéki pártok. Akkor valóban el lehet gondolkodni azon, hogy van-e értelme az ellenzéknek beülni a parlamentbe. Szerintem 2018-ban eldől ez is.
Eriksson
@silber13: Válaszom egy egyszerű, logikus reakció volt a szelíd javaslatodra. Semmi őrjöngés. De látom, Te már vörösödsz. :))
Szóval csak annyit ajánlok figyelmedbe, hogy " Stultus es qui facta infecta facere verbis cupias..."
glorianna
@karma1: Köszönöm :) az elismerés kölcsönös.
A 4K!-t emlékeim szerint 4-5 éve alapították, részben tiltakozásul az ország hivatalos nevének módosítása ellen. Ritkán lehetett hallani róluk, túl nagy csatazajt sose okoztak. Mostani nyilatkozatuk pedig nagyon rendben van.
A marihuánához: "Az orvosi marihuána vagy orvosi kannabisz elnevezés arra utal, hogy a kender növény virágzatát, vagy annak kivonatát, orvosok által előírt gyógyszer, vagy gyógynövény-terápia részeként használják, többek között Kanadában, Hollandiában, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok több államában, főként a sclerosis multiplex betegség tüneti kezelésére, mely esetén hatásosnak bizonyult, a görcsösség, a remegés, az alvászavar, a rendellenes hólyagműködés esetében, valamint a betegség progressziójának lassításában, rákos betegek esetében fájdalom csillapító, állapotjavító, támogató kezelésében, valamint a kemoterápia mellékhatásainak enyhítésére. 2016-ban Ausztráliában az epilepsziás gyermekek kezelésének részeként is engedélyezték." (Wikipédia)
Yoda69
@Eriksson: 13:02-re
Azert volt ott egy kis csalas is, amirol papirja is van a fideSSnek. Szerintem is illegitim a kormany, ugyhogy helyes lenne reszukrol az onfeloszlatas. Persze ilyesmi nem fog elofordulni, ezert kell oket elzavarni kozos osszefogassal. Ha az ellenzek meg tud ugy egysegesen mozdulni, mint tettek az al-nepszavazas bojkottjaval, akkor van remeny.
Eriksson
@Yoda69: Ha meg tudod szervezni, tőlem mehet. Viszont végtelenül unalmas már ez az így-úgy csinálni kellene már valamit posztok tömege.
Az ellenzék sosem fog tudni egységesen mozdulni, mert ahányan vannak, annyiféle érdeket képviselnek. Megkockáztatom, ennek kihasználásában van a fidesz ereje.
Yoda69
@Eriksson: Nem az en dolgom megszervezni, de a szavazatomat adom nekik, ha megszervezik.
A fideSS nemcsak hogy kihasznalja az ellenzek szethuzasat, de meg tesz is erte. Ezert indulhatnak mindenfele kis partok kozpenzen, hogy azok is elvigyek az ellenzeki szavazatokat.
Eriksson
@Yoda69: Minél többen vannak a kis pártok, annál szélesebb az érdekek skálája. Lövöldözéseik a -sörétes puskákkal elefántra- hatékonyságához hasonlítanak.
prime777
A legtökéletesebb leirata ez a mai rendszernek!

"Nincs értelme tovább statisztálni ahhoz az áldemokráciához, amit Orbán Viktor kialakított Magyarországon. Hasonlóan Oroszországhoz és Törökországhoz, hazánkban olyan autoriter rendszer működik, amely a demokratikus intézményeket díszletként a helyükön hagyta, miközben felszámolta a valódi demokratikus versenyt és a különböző hatalmi ágak függetlenségét."
Perwool
@human: "Persze valóban eljöhet az a helyzet, mikor nyilvánvalóan csak kellékek lesznek az ellenzéki pártok"
Ha lenne egy valamirevaló ellenzék, az hol nyomulna? Melyik médiában? Milyen pénzből? Kialakult az egypártrendszer, ezen nincs mit ragozni. Ellenzék már csak azért van, mert anélkül nincs látszatdemokrácia, nincs uniós lóvé, nincs semmi sem.
Van a Fidesz MSZMP, és van az MSzP MSZMP, meg van egy párdarab rossz számológép párt, se nem oszt, se nem szoroz.
justhpeter
Ezekkel az ellenzéki pártokkal valóban nem lehet tenni semmit. Mehetnének akár a lecsóba, érdemleges kárunk nem lenne belőle.
quadrocopter
Helyes, 4k! nyomatni a földalatti partizánakciókat, úgyis az ISIS-.re fogják!
human
@justhpeter: A társadalommal is bajok vannak nem csak a pártokkal. Jelenleg a többségi társadalmi igény, hogy valaki jól és szépeket beszéljen. Így ver gyökeret a populizmus.
Donáld Tramp
A drogos párt megszólalt ! Megint beszívtak.
mekkelek
@Béla333: Egyetértek veled, a probléma csak az hogy ki fog nyomozást indítani bármilyen feljelentésre, amikor a rendôrségtôl az ügyészségen, bíróságokon keresztül az vezetô óvónôig mindenki a köpcös zsebében van?
Béla333
@mekkelek: 18.23
Ha a magyar Polt vezette bűnpártoló szervezet képtelen kivizsgálni ezeket a bűncselekményeket, akkor meg kell kérnünk az Uniót, hogy ugyan segítsenek már, mert ebben a maffia államban nem lehet igazságot találni.
Orbán ezért akarja az országot kivezetni az Unióbol, mert ők egy nemzetállamok felett álló bűnüldöző szervezetet szeretnének komoly hatáskörökkel (amolyan Europol-t) amit már nem tudna a Polt féle bűnelhárító szervezet elmaszatolni. Ez ellen minden eszközt bevet Orbán, még akár az ország érdekei ellen való kilépést.
Szerintem!
mekkelek
@Béla333: De ki kéri meg az EU-t? Senki nem fog helyettünk csinálni semmit és ezt orbánék tudják nagyon jól. Az ellenzék mesterien és módszeresen annyira szét lett verve hogy arról az oldalról semmi esély a változásra.
Én személy szerint két lehetôséget látok, de ebbôl csak az egyik reális.
1. Ha valamilyen oknál fogva kilépünk vagy kivágnak bennünket az EU-ból és a kinnt dolgozóknak haza kellene jönni akkor orbáncékat a népharag elsöpörné, de erre nem sok esélyt látok, szinte semmit.
2. Ha a következô támogatási ciklusban nagyságrendekkel kevesebb pénz fog érkezni az EU-tól akkor ezek a patkányok elkezdik egymás szemét kikaparni, megbomlik az egység ami eddig összetartotta ôket, mert most mindenki kedvére ki van tömve mészárosól vajna bandin keresztül az utolsó vízhordóig. Ezt EU-s pénzek nélkül nem fogják tudni fenntartani, csak tölünk nem tudnak annyit a saját zsebeikbe csatornázni amennyihez hozzászoktak. Persze lehet hogy ez a birka nép benyelné még akár a 33% áfát is hogy a rogánstóninak ne A8-asban kelljen zötykölôdnie hanem helikopterezhessen.
JAJMÁR
Igazuk van. Mii történne, ha az összes - parlamenti is - párt feloszlana? A valóság kilatszana. Nincs ellenzék, nincs esélye a demokratikus sajtónak,népszav.nak és választásnak. Minek ezt segíteni takargatni?
Yoda69
@mekkelek: Miert kellene a kinneloknek hazajonniuk, ha kilepunk az EU-bol? Siman maradhatnak menekultkent. Reszemrol en meg az utlevelem is leadom ha kilepunk az Uniobol.
mekkelek
@Yoda69: Azért írtam hogy erre semmi esélyt nem látok, csak egy fikció. Ha létezne olyan hogy EU útlevél azonnal lecserélném az enyémet arra...
Yoda69
@mekkelek: Szerintem lesz olyan, mert letre KELL jonnie az Europai Egyesult Allamoknak az USA mintajara. Maskep az Unio nem lesz eletkepes. Ha ez letrejon akkor lesz USE utlevel is. A rossz hir hogy mi ennek nem leszunk tagja, ha orban marad meg nehany evig. Akkor inkabb FAK tagallam leszunk, es ujra szivunk a ruszkikkak nehany evtizeden at.
Nos mivel en nem mai gyerek vagyok tudom milyen volt a ruszki era alatt. Piros meg kek utlevel, valutakeret, stb. Hat koszonom szepen, abbol nem kerek, ugyhogy ha orban kilep az Uniobol, akkor en kilepek Magyarorszagbol. Ennyi.
Yoda69
NEM FELOSZLANI KELL HANEM EGYESULNI!

LETREHOZNI EGY EGYSEGES DEMOKRATIKUS OLDALT, AMINEK A JOBBIKON ES A FIDESSEN KIVUL BARKI TAGJA LEHET ES KELL HOGY LEGYEN.

A SZENT CEL A FIDESS ES A JOBBIK MEGBUKTATASA.
krumpli
@Yoda69: "Álmodj királylány. Az is álom volt hogy éltél. " Másfél év arra sem elég hogy egy asztalhoz üljenek. Különben is mindent Fecó akar majd ! A Jobbik miért nem, egyre 'jobban' nyalogatja a baloldal ánuszát, azért egy 20°%-os párt elférne a 0.1%-osok közé. :P
Yoda69
@krumpli: A jobbik a fideSS vegbelebol notte ki magat. vono orban kebelbaratja.
Gyurcsany megmondta nem kivan ME lenni, de a DK es az MSZP meghatarozo ero a demokratikus oldalon. Azonban nem partokban hanem osszefogasban kell gondolkodni.
mekkelek
@Yoda69: Szerintem is egy szorosabb EU lehet csak életképes, nem pedig ahogy a szélsôjobb elképzeli a nemzetállamosdit. Akkor akár simán fel is oszolhat inkább mert teljesen életképtelen lesz, vagy leredukálódik a nyugati országokra mi pedig visszatérhetünk a keleti blokkba putyin pincsijeként.
Én sem ma születtem, nekem is volt kék meg piros útlevelem is és nem kívánom vissza, de ahogy elnézem vannak itt egy páran akik azon nosztalgiáznak és szeretnék ismét mert annyira frankó volt nekik. Persze nem lehet teljesen összehasonlítani a kettôt mert az akkori vezetôk nem rabolták annyira le az országot mint ez a banda...
mekkelek
@Yoda69: Orbán a romboláshoz nagyon ért, mesterien szétszaggatta, eltûntette az ellenzéket a kisgazdáktól az mdf-en keresztül az mszp-ig. Akik ezt hôstettnek látják és ünneplik nem veszik észre hogy az idô kerekét forgatta ezzel vissza egy olyan rendszerbe, aminek a felbomlasztásáért liberális korában ô is harcolt - bár mint egyszer nyilatkozta nem a rendszerrel volt problémája hanem azokkal akik vezették.
Változás nem lesz itt egyhamar, nézd csak meg a minimálbérért gürizô birka könnyes szemmel ünnepli vezírét amikor az stadiont épít az ô pénzébôl a kertje végében, a másik meg helikopterezik belôle. Ezek mindent az adófizetôk pénzébôl teremtettek meg maguknak, az eszéki focicsapat megvásárlásától a bahamai luxus lakásokig... Ezt a birkája nem fogja fel, neki egy erôs vezír kell aki azt mondja hogy megvédi a gonosz EU-tól, IMF-tôl, Gyurcsánytól, menekültektôl stb. és megmondja hogy mikor mit kell csinálnia, éppen ki a bûnös a nyomoráért és kit kell útálnia. Ez sokkal egyszerûbb mint elkezdeni gondolkodni.
Yoda69
@mekkelek: Sajnos nagyon jol latod, ez a Magyarsag metelye. Utolag visszagondolva nagy baj volt hogy a demokracia csak ugy az olunkbe hullott 98-ban. Jobb lett volna megharcolni erte, mint tettek azt az 56-osok.
Yoda69
@mekkelek: Bocsi. '89-et akartam irni :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.