A Népszabadság szerkesztősége az újonnan létrehozott Facebook-oldalán üzente vasárnap este, hogy:

A Népszabadság szerkesztőségének tagjai csalódottan vették tudomásul, hogy a Kiadó nem teszi lehetővé az újság és a nol.hu honlap folyamatos megjelenését. Ez elemi gazdasági érdeke lett volna a Kiadó tulajdonosának és a szerkesztőségnek is. A keletkező gazdasági és erkölcsi kárért a szerkesztőség nem felelős. Folytatni kívánjuk a tárgyalást a Kiadó vezetőségével.

A szerkesztőség egységes és továbbra is közös műhelyként kíván működni. Célunk a magyar demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen független média megőrzése. Ellen fogunk állni minden ezt fenyegető gazdasági és politikai nyomásnak.

Köszönjük minden velünk szolidáris olvasó és támogató rokonszenvét. Azon dolgozunk, hogy ezt a jövőben is meg tudjuk hálálni.

Holnap újra találkozunk, részletek hamarosan!

A Népszabadság eladásáról tárgyalt a lap főszerkesztője és a Médiaworks menedzsmentje

Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják. 

Murányi András, a lap főszerkesztője az egyeztetést követően az épület előtt várakozó néhány száz szimpatizánsnak és újságíróknak azt mondta: a szerkesztőség alapvetése a tárgyaláson az volt, hogy jelenjen meg a napilap hétfőn, illetve oldják fel az online felület korlátozását. Ennek érdekében felajánlást is tettek, amelynek részleteit nem ismertette. A tulajdonos egyetértett a szerkesztőség által felvázolt iránnyal, de azt szeretné megállapodásba, jogi keretek közé foglalni és addig nem szeretné működtetni a lapot – tette hozzá.

"Én ezt úgy értelmeztem, hogy nem pénzügyi döntés született, hanem valami másfajta" – fogalmazott Murányi András.

Elmondta: egyedül arról tudnak tárgyalni a menedzsmenttel és a tulajdonossal, hogy biztosítsák a Népszabadság eladását. Hozzátette: ezzel a tulajdonos egyetértett, többek között abba a szándéknyilatkozatba is belefoglalják ezt, amelyet kötni terveznek. Elmondta: a dokumentum a szerkesztőség alapvetéseit tartalmazná, illetve mindazon információkat, adatokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Népszabadság értékesítése sikerüljön. Ez szerinte a következő napokban megszülethet.

Vasárnap a Népszabadság munkatársai kétszer is megpróbáltak bejutni a Bécsi úti épületbe, de nem tudtak, ezért szimpatizánsokkal együtt az irodaház előtt várakoztak.

A délutáni órákban a szerkesztőség üzemi tanácsát, valamint a Sajtószakszervezet helyi alapszervezetét is egyeztetésre hívta a munkáltató, ám az egyeztetés elmaradt, mert az érdekképviselők jogászát arra hivatkozva nem engedték be az épületbe, hogy a munkáltatói oldalnak nincs jelen a jogásza.

Danó Anna, a Népszabadság üzemi tanácsának elnöke elmondta: hétfőre kaptak újabb időpontot egyeztetésre, amelyen arról tárgyalnak majd, hogy mi vár a szerkesztőségre.

A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
"Célunk a magyar demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen független média megőrzése. Ellen fogunk állni minden ezt fenyegető gazdasági és politikai nyomásnak."

Mondjátok ezt, miközben maszop csecsen éltetek!!!

Amikor az mszp eladta az országot, gyárakat, szolgáltatást, akkor miért nem álltatok ellen?
Amikor az mszp eladta az ország aranytartalékát, akkor miért nem álltatok ellen?
Amikor az mszp...
Amikor az mszp...

Menjetek a francba ezekkel a "nagy" szövegekkel!!!

Ki vagytok rúgva.
Ennyi!!!
Hány ember került az utcára úgy az mszp-sudsz éra alatt, mint most.
Miért nem lázadtatok az mszp-szdsz éra alatt?!?!?!

Tetszettek volna hitelesebbek lenni!!!
Tetszettek volna nem elfogultak lenni!!!
Tetszettek volna nem párthovatartozás, ideológiák mentén újságírni!!!
vonotok
@Szókrakész: Ne haragudj, de ritka nagy barom vagy. Talán egy egy Fideszes oldalon kéne ezen marhaságokkal jelentkezned, bíz nagy sikered lenne.
anka
@vonotok: Az unalmas lenne neki! - úgy gondolja, hogy itt ő az ész, pedig csak ezt verték a fejébe! Mindig ugyan azt a szöveget lökik ezerrel...
justhpeter
@Szókrakész: Akkor fogadd meg anka tanácsát és gondolkozz !
A cég indoklása:
"A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel."

A gondolkodnivalód:
Miért most ?
Ki vesz veszteséges céget ?
Ki az aki a veszteségben elmegy 5 milliárdig és nem lép ?
X évig nem kérdezi meg azokat, akik ezt a veszteséget összehozták ?

Ha a válaszokra sok idő kell, akkor hagyj fel vele, nem érdemes.
Bringás
@Szókrakész: Maguk alatt vágták a fát! Folyamatosan nemzetellenes írásokat jelentettek meg, támogatva a devianciát. Arrogáns módon ők akarták fújni a passzát szelet, de nem olvasta már őket csak egy pár komcsi és libsi!
Na ez a tömegbázisuk, kb 2000 ember és pont!
Szókrakész
@Bringás: "Ki vesz veszteséges céget ?"

Gyurcsány miért vett veszteséges cégeket?

Főleg úgy, hogy eladás előtt papíron már veszteséges volt a cég, de azért még 900 millióért rendeltek anyagot, úgy hogy a raktárak szügyig és csak az udvaron hegyekben lehetett tárolni az alapanyagot.
Éppen eladás-megvétel előtt!!!
Ráadásul 50-70 millióért, mikor maga a raktárkészlet milliárdos tétel volt?!?!?!

Mentek ti a picsába az elfogult, egyoldalú ítélkezéssel!!!

Betegek vagytok.
Más magyarázat nincs!!!
vonotok
@anka: Pedig még egy verseskötetben is több oldal van, lehetne lapozni. Hátha frissülne a szürke állományuk.
Bringás
Lesz nagy ellenállás, tüntetés! Írni mikor tanul meg az a sok analfabéta libsi?
Hellcat
@Bringás: Nyugi...a libsik még megtanulhatnak írni, viszont te már soha nem leszel normális :(
Bringás
@Hellcat: Egy libsi mitől lenne normális? Az mind zakkant!
Hellcat
@Bringás: Látod erről beszéltem...még az értő olvasáss sem megy :(
Bringás
@Hellcat: Nekem elég hogy szétesett ez a büdös budi!
Bringás
@Hellcat: A demokrácia megvan. Szabad választások, parlamentarizmus, sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága! Az zár be most, a Népszabóság, amelyik ezt támadta bőszen!
A piti kis majmok akarták megmondani, hogy mit mondhatok, gondolhatok és kiknek kell kormányozni! Felvetették egyesek, hogy itt fizikai konfliktus lesz az elégedetlenek miatt! Azokat viszont ők hergelték a hazudozásaikkal!
Nagyon helyes, hogy az a pár gyűlölködő által működtetett szennylap szétesett!
Hellcat
@Bringás: Minden nap meg tudsz lepni a hülyeséged szintjével. És a múltkor még te mondtad, hogy nem vagy elfogult :D Beszarás.
Bringás
@Hellcat: Nem vagyok elfogult, de a tények ezt mutatják! Akkor a tények elfogultak!
Hellcat
@Bringás: Legalább magadnak ne hazudnál te nyomorék :D Az emberi hülyeség olyan szintjét ütötted meg amiről azt hittem nem létezik.
Bringás
@Hellcat: Primkó vagy, ha nem látod! A tények megmutatták, hogy a hazudozó firkász banda lapja senkinek nem kellett!
Ezek tények, meg a felhalmozott veszteség is!
Hellcat
@Bringás: Tegnap a verőce haverodnak kifejtettem miért szar indok az 5 milliárdos veszteségre hivatkozni. Egyre több cáfoló cikk jelenik meg erről, de azokat ti nem olvassátok mert szembe megy a hazugságaitokkal amit ti tényeknek hívtok. Álszent szar alak vagy, de hát boldogok a lelki szegények...:)
Bringás
@Hellcat: A kis uszító primitívség nem zavar, mert gyenge minőségű alaktól jön! Álmodozz csak pubika!
A bukta az bukta!
Hellcat
@Bringás: "A bukta az bukta!" A kvótanépszavazásra gondolsz ismét ugye? :D
aremy
@Bringás: te nem vagy elfogult de a vényeket ki kell váltani és be kell azt szedni hátha segít.
Bringás
@Hellcat: A 98%-ra. Na ha az neked bukta, szedjél gyógyszert!
Bringás
@aremy: Erőlködj csak! Nekünk elég a hatalom és a döntő fölény!
A parlamentbe se juttok be kicsim! :-))))))))))))
Hellcat
@Bringás: Á előkerült a bűvös 98% ami mögé bújtok :D Én is mondok egy százalékot akkor. 40%!!... és az kevesebb mint az 50% tudtad? Ezáltal a szavazósditok BUKTA mint ahogy írtad. Arról ne is beszéljünk hogy naponta 70 milliót dobtak ki rá...
Bringás
@Hellcat: Mennyi az igenek és az érvénytelenek aránya? Lepkefing volt az összes! Nem vagytok sehol és mi Alaptörvényt módosítunk!
Vonuljatok ki tüntetni! :-)))))))))))))))))) Biztosan meghat bennünket magyar érzelműeket!
Hellcat
@Bringás: Jólvan meguntalak. Ha nem érted az 50 miért több mint a 40 akkor a szorzás/osztásba inkább bele se menjünk. :) Túl magas ez neked. Ezt a vesztes "csatát" is elkönyvelheted sikernek...megengedem. Nincs szívem túl nagy kárt tenni egy értelmi fogyatékosban. :)
Bringás
@Hellcat: Tudtad, kis ostoba, hogy megint leszerepeltetek és hazudoznotok kell, hogy többnek lássák!
Kis matekos! Ez a számítás vége!
eszegfu
@Hellcat: 10:53 Minden településhez hozzátartozik egy amolyan "falu bolondja"... hát nekünk őt sorsolta a gép!:))
Hellcat
@eszegfu: Á a bringás vadbarom még falu bolondjának sem felelne meg...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.