Egy 15 éves lányt fogdosott meg több busó kedden Mohácson, a szülő felháborodott levelet írt egy helyi újságnak.

Egy felháborodott szülő írt levelet a bama.hu portálnak, amelyben arról panaszkodott, hogy a busójáráson Mohácson 15 éves lányát többször megfogdosták a busók.

Busók fogdostak meg egy 15 éves lányt Mohácson

Fotó: MTI

A család kedden, a busójárás utolsó napján látogatott el a sokadalomba, az elején még élvezték is a forgatagot, ám ez hamar elmúlt.

Egyikük odalépett a 15 éves lányomhoz, semmi rosszra nem gondoltunk – mikor azonban domborulatait megfogdosta, majd haladt tovább a tömegben, már nem volt annyira vicces.

Lányom is méltatlankodott, érthető módon zavarták a történtek. Kis idő elteltével másik két busó fogta közre, néhány másodperc erejéig – amikor a kislány „kiszabadult”, sírva fakadt. Mint kiderült, szemérmetlen módon végig tapogatták. A 15 éves gyereket! Aki porig alázva érezte magát emiatt.

Hiába álltam mindvégig mellette, a hatalmas subák még a kislányt is eltakarták, nem lehetett észrevenni, mi történt valójában. Felháborítónak tartom az esetet! Nyilván nem feltételezem, hogy valamennyi busó gátlástalan és a lányok kiszolgáltatott helyzetét álarca mögé bújva ily módon kihasználja. Viszont megengedhetetlennek tartom, hogy akár egy is legyen köztük, aki ilyesmit megenged magának! Nem tudom, hogyan lehet ezt kivédeni, de úgy tudom létezik a busóknak egy szabályzata, ami, feltételezem, tiltja ezt a magatartást

- írta levelében a szülő.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@Csizmás Kond: érdekes mikor a részeg német nők panaszairól volt szó nem érezeted szükségét ilyen mondatoknak! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Akik ide jönnek, tisztelniük kell a szokásainkat.
Csizmás Kond
...szerintem az irigység beszél az anyukából...:)
RonaGyuri
@Csizmás Kond: érdekes mikor a részeg német nők panaszairól volt szó nem érezeted szükségét ilyen mondatoknak! =))
nem tibi
Minden busón legyen kötelező azonosító szám .
nemfideszes
@Csizmás Kond: Már megint primitív bunkó vagy, és azt hiszed, hogy ez vicces!
Ha a te lányoddal történt volna meg, akkor a feleségednek is ugyan ezt mondanád?!
Arról nem is beszélve, hogy ha ezt egy menekült tette volna, már habzó pofával "migráncsoznál", ahogy erre RonaGyuri is utalt.
Csizmás Kond
@RonaGyuri: Nem tudom mennyire vagy tisztában a busójárás hagyományával, szokásaival, éppen ezért a kettőt még képletesen sem lehet hasonlítani.
...tájékozódj...majd csak rájössz a lényegre.
Csizmás Kond
@nemfideszes: ...te pedig agy magyarul beszélő köcsög. Ha nem ismered a magyar néphagyományt legalább ne szellőztesd a butaságodat.
...ez nem buzifelvonulás amihez te hozzá vagy szokva...
wagabund
@nem tibi: ez nagyon jó ötlet! védesd le!
namihami
Nocsak, nocsak. Ezek a ""migráncsok"" már a busójárásra is bepofátlankodtak? Szólni kéne a Gazdának, hogy kéne még néhány sor kerítés (persze a haveroktól), talán lehetne egészen Mohácsig és körbe az egész országon.
És még annyi: Hol voltak a Pintyér-zsandárok, amíg ezek a ""migrik"" garázdálkodtak?
RonaGyuri
@Csizmás Kond: hát nálad valószínű sokkal jobban, de ráadásul még azokkal a német bulikkal is meglehetősen! Ráadásul, ez persze neked magas, a busójárás ma már egy szervezett látványosság és nem tivornya! =))
RonaGyuri
@Csizmás Kond: uram atyám te kis bunkó csak nem a wiki-t idézed, közben még azt sem érted! =))
Hol olvastad azt, hogy aki elmegy a busójárást nézni az készüljön fel arra, hogy tapogatni fogják a kiskorú gyermekét! =))
nemfideszes
@Csizmás Kond: 15 éves gyerekek fogdosása mióta néphagyomány te szerencsétlen? Akkor ezek szerint a nőket fogdosó menekültek is csak annyit tettek, hogy tisztelve kultúránkat, hódoltak a magyar néphagyományoknak! Akár csak a KDNP-s körmendi alpolgármester.
Kifejtenéd pontosan, hogy is jutottál arra a következtetésre, hogy ha valaki nem fogdos 15 éves lányokat akkor az nyilván meleg?!
Csizmás Kond
@RonaGyuri: ...bunkózd azt a tollas anyukádat aki ide fosott.
Az egész busó meg maskarás szokások a farsangi időszakkal kapcsolatosak, onnan erednek és annak köszönhetőek. Ezek az úgynevezett pogány szokások megmaradtak minden keresztény vallásban...csak te mivel a busón kivül egyebet nem láttál nem hallottál ezért neked ismeretlen.
A busózáskor szokás ijesztgetni megfogni rémisztgetni stb minden jelenlévőt, tehát lehet az a fogdosás nem is fogdosás volt hanem csak egy addig olyant nem látott szájtátó rémlátomása.
Csizmás Kond
@nemfideszes: Hülyegyerekek úgy sem értenék meg...
Ma az aki magyarnak vallja magát illik tudni mi mivel jár egy ilyen alkalommal...a többi meg ha nem tudja miről van szó előbb tanulja meg és azután óbégasson.
lenn
Terrorista busók.
Minden busó terrorista.

Már gyerekként sem bírtam a busókat, pedig akkor még fogékony voltam a csodákra.
Rémálarcú ittas buta parasztok ijesztgetek, meg kergették a... tökmindegy kiket, csak mindenki meneküljön.

A gondok akkor kezdődnek, amikor le kellett venni az álarcot.
A gondok MINDIG akkor kezdődnek, amikor le kell venni az álarcot...
Ez ösztönös volt.
dodóka
@Csizmás Kond: Kandúr ! Te egy jó nagy paraszt lehetsz. Akkor aszerinted a kocsmában, vagy a buliban a kissé piás nőket is meg lehet erőszakolni,mert ez is szokás. Még akkor is, ha éppen gyereklány. Miért is megy a kocsmába, vagy a buliba ?
Csizmás Kond
@dodóka: Nem az a lényeg hogy én ki vagy mi vagyok, hanem az hogy ki mennyire ismeri a saját népe nemzete hazája stb szokásait.
Az viszont tényleg egy nagyon nagy paraszt lehet aki a busós csipkelődéseket összekavarja a részeg kocsmai duhajkodással.
nemfideszes
@Csizmás Kond: Mit nem értesz azon te elmebeteg állat, hogy a 15 éves gyerek SÍRVA FAKADT! Márpedig egy 15 éves gyerek pusztán "csipkelődéstől" nem szokott sírva fakadni! Van egyáltalán neked gyereked baromarc?! De egy biztos, ha egy hozzád hasonló büdös paraszt az én gyerekemhez érne hozzá pusztán népszokásra hivatkozva, a belét is kitaposnám, méghozzá magyarosan!
Csizmás Kond
@nemfideszes: Nézd nem érdekelnek a kríziseid, tőlem addig őrjönghetsz amíg belegebedsz de akkor is csak azt tudom mondani, hogy aki nem tudja hogy mi történik valahol az ne menjen oda.
Az ilyen farsangi dolgok nem a tudatlan idegbajosoknak volt kitalálva régen se és most sem.
...és juj mennyire megijedtem a fenyegetésedtől...
nemfideszes
@Csizmás Kond: Baromarc, linkeld már ide azt a hivatalos oldalt ahol azt írják (pl. a külföldi turistáknak), hogy a gyerekek fogdosása a busójárás hagyomány része, és ha oda mennek akkor ezzel számolniuk kell!
Veled ellentétben volt szerencsém ott lenni a világ legnagyobb és leghíresebb farsangján, ahol a mellékutcákban tucatjával rabolják ki az embereket, és erőszakolják meg a nőket. sőt az emberölés is igen gyakori. Ezekhez képest a busójáráson történtek apró "gyerekcsínynek" is tűnhetnének, de ugyan úgy elítélendő mindkettő!
Mindezek fényében pedig több, mint nevetséges ahogy arcoskodsz itt a szaros kis busójárásoddal, hogy az kinek is lett "kitalálva" és kinek nem!
... és nem fenyegetés volt hanem ígéret...
Csizmás Kond
@nemfideszes: ígéret...szerintem csak pöffeszkedsz mint az élesztős szar...
Csizmás Kond
@Horizont: ...megáll az eszed...neki szokása...:)
...és hogy próbáljam megértetni veled ha a számítógépről informálódsz az ilyesmikről ? Ahhoz hogy megértsd...inkább hagyjuk úgy is hiába...én számtalanszor részt vettem és veszek az ilyen hagyományőrző dolgokon...szóval nehogymá ti kezdjetek itt megtanítani mi a farsangi buli.
A fogdosást meg vagy elhiszem vagy nem, az lehet hogy letapizták, mert túl közél tátotta a száját viszont az aki az ilyen hagyományok résztvevője, azt nem a szexuális zaklatás vezérli mint ahogy az itt egyesek feldolgozzák.
...beteges az aki ilyesmit elképzel...
Csizmás Kond
@Horizont: ..legalább egyszer részt kell venni hogy fogalmad legyen annak megértésére...
A mai mohácsi egy leegyszerűsitett forma, régebb ott is és máshol is sokkal bővebb és változatosabb játékok voltak...
nyanya001
Jó pár éve voltam a mohácsi busójáráson.
Amit láttam attól a gyomrom felfordult.
Bizony egész fiatal kislányokat fogdostak, taj részegek voltak,
egy mellékutcába betértek levették a maszkot és okádtak mint a lakodalmas kutya.
A sütni való kolbászokat, húsokat nyitott műanyagládába, fedetlenül hurcolták
a pecsenyesütő úgy tette ki a húsokat, hogy az nem volt letakarva, aki ott állt sorba,
ráleheltek, ráköhögtek, megfogdoshatták a portékát.
Én nem kérek többet ebből a gyomorforgató rendezvényből.

amit láttam attól a gyomrom
lópicigáspár
Szerintem meg is dugták a suba alatt, csak nem vette észre! Nem tudom miért, de hajlok arra, hogy ne higgyem el az egészet. Esetleg kép, videó az esetről? Annyira jó idő nem volt még, hogy bikinibe villantson a leányzó. Vagy kabátban volt, vagy hogy is történt. Na lehet hüledezni! Nem esetem a macsek, de valahogy neki adok igazat!
Csizmás Kond
@Horizont: Lerí rólad...:)
...és a tények:
- az úgynevezett busójárást csak azok kedvéért nevezik úgy, hogy tudják megkülönböztetni pl a kölni szilvesztertől...de sajnos a legtöbbjének még így se sikerül.
Az eredeti nem busójárás volt hanem farsangi maskarázás...nem magyarázom tovább...és nem parádénak vagy a városiak látványosságainak hivatott megfelelni, hanem mindenhol a helyi szokásoknak.
...és narancs...mivel te mondtad hogy nem szoktál inni így csak az marad, hogy valami egyébtől nem jut más az eszedbe...:)))
Csizmás Kond
@Horizont: ...mindig is tudtam hogy te mindenkinél jobban tudsz mindent...:)))
Csizmás Kond
@Horizont: ...mert neked halvány lila fingod sincs egy ilyen buli mibenlétéről az még nem változtat népszokást.
...és ne magyarkodj ha még annak szokásait sem ismered...:)))
és még valami...az a magyar aki a buzifelvonulásért kiáll, a genderelmélet híve, de a busójárást kritizálja...hát inkább nem mondok semmit...csak megkérdezem az mitől magyar ?
nemfideszes
@lópicigáspár: Csakhogy ez a gané szőröstalpú nem a hír hitelességét, vagy a szülő szavahihetőségét kérdőjelezte meg, hanem igazi bunkó paraszthoz illően, vért hugyozva az erőlködéstől, próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Miszerint egy kiskorú mellének fogdosása, egy néphagyomány része lenne és ebben nincs semmi kivetnivaló. Mindezt úgy, hogy amikor menekültek követtek el hasonló cselekményeket, habzó pofával „migráncsozott”. Amikor pedig az erőltetett, és zagyva magyarázkodásai ellenére sem hajlandó a többség elfogadni ezt a viselkedést, a szokásos fideszes retorikával élve, az áldozatot kiáltja ki bűnösnek, mondván minek ment oda.
Minek után a szervező most magyarázkodik, nagy valószínűséggel az eset megtörtént és az anyuka nem kamuzott.
nemfideszes
@Csizmás Kond: F@szkalap, a kiskorúak mellének fogdosása mitől is magyar?!
Mielőtt nagyon belemelegednél a "buzizásba", nézz utána szeretett vezéred legfőbb tanácsadójának. Idióta!
nemfideszes
@Csizmás Kond: "ígéret...szerintem csak pöffeszkedsz mint az élesztős szar..."
Igen?! Akkor tegyünk egy próbát, és írd meg a címed.
Csizmás Kond
@nemfideszes: ...ha akkora nagylegény vagy miért nem írod meg te ?
...és mit szólnál ha én keresnélek fel ???
Csizmás Kond
@Horizont: te pedig szokásodhoz híven nagyon ideges...:)))
nemfideszes
@lópicigáspár: Az látod lehet. De akkor sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy egy ilyen büdös paraszt úgy gondolja, hogy különbség van aközött, hogy egy magyar vagy egy külföldi fogdossa meg egy kiskorú mellét! Már csak azért sem mert szerintem egy ilyen "buliban" ahogy ő nevezi, ő is simán megfogdosná egy idegen nő mellét, főleg ha már van benne egy két feles.
Már csak ezért is mert ez a homofób f@szkalap azt hiszi, hogy attól lesz igazán férfi és magyar ha kiskoruk mellét fogdossa.
lenn
Hogy én miért nem tudok egy ilyen helyzetbe kerülni...
Ja, lehet, hogy azért, mert kerülöm az ilyen helyzeteket?
Néha nem bírom kikerülni, akkor megverekszem (egyszerre többel - a magyar paraszt már csak ilyen, egyszerre többel), és olyankor fogdában végzem egy-egy éjszakára a többiekkel együtt.
Néha van az one of us.
lópicigáspár
@nemfideszes: Láttál már 15 éves leányzót mostanság? Honnan a fenéből tudja egy vastag subában bebugyolált, kesztyűs, maszkos alak, hogy az 15 éves!? A homlokára volt írva? Nem hinném! Ez a korosztály sajnos már túl van az elsőn - tisztelet a kivételnek - és továbbra is fenntartom, hogy túlreagált hiszti. Ja, nincs tini lányom és nem fogom megtudni mit szólnék, ha az enyémet fogdosnák meg. :)))
lenn
Persze, hogy megint trollkodom.
De nem a történeteimmel.
Az meg volt.
Hanem a nem idevaló történet mesélésemmel.
Ami nem a témához tartozik, az trollkodás.
Az ember.
Hogy ki az ember, és miért tesz dolgokat, szerintem az fontos.
Hát így trolkodom én!
Beleviszek érzelmeket, indítékot, hátteret, ami indítékul szolgálhat...
Ha nem értetted volna eddig a személyeskedésemet, meg a zene általi okozott érzelmi ráhatást.
Csizmás Kond
@Horizont: nem számít minek nevezzük, idegességnek, hisztinek, klimaxnak...a lényeg hogy olyasmiket reagálsz túl amihez még nem is konyítasz.
Az ellopott időt meg úgy akarod ismét rám kenni, hogy vitatod a semmit és amikor kifogy sz az érvekből akkor veszed magad észre hogy nem értél el semmit...:))))
lenn
Mindig utáltam a busókat, mert túl primitívnek tartottam.
Akarsz beszélni róla?

Te buta busó, úgy leütlek, mint a szart - vágod, geci!!!
Nem vágod?
Jövőre lemegyek, és az összes busót leütöm egy baseball ütővel, mint a szart - vágod, geci!?
A Magyarországra született pesti parasztok így nyomják - mindenkit leütnek, ha kell, ha nem. (ez valami fóbia lehet)
nemfideszes
@lópicigáspár: Nekem viszont van. Az tény, hogy a fiatalok ma már korán érnek, de ez senkit sem jogosít fel az intim testrészeinek fogdosására. Ráadásul ezen testrészek fogdosása soha nem is volt része a hagyománynak. Minek után a lány sírva került ki a busók "kezei közül", feltételezem, hogy valamilyen szinten próbált védekezni is, ergo a vastag suba sem lehet mentség.
nemfideszes
@Csizmás Kond: Elküldtem. Várni foglak.
Villon
@Csizmás Kond: "A busózáskor szokás ijesztgetni megfogni rémisztgetni stb minden jelenlévőt, tehát lehet az a fogdosás nem is fogdosás volt hanem csak egy addig olyant nem látott szájtátó rémlátomása."
Olyan még nem volt, hogy valamivel egyetértenék veled, lehet, hogy nem is lesz. Ebben viszont teljes mértékben igazad van. Aki volt (negyven évvel ezelőtt és én voltam) az tudja, hogy akkor is így volt. sokszor ilyenebb, néha kifejezetten durva is volt. A felháborodott szülőnek talán több forrásból kellet volna tájékozódni, nem csak az utazási irodák reklámjaiból.
lópicigáspár
@nemfideszes: Egyértelmű, hogy mint tinilányos szülő véded az utolsó leheletedig, ami szép és tiszteletre méltó, de, gondolom a te leányzód homlokára sincs kiírva nagy betűkkel, hogy félre innen még a tekintetekkel is, még nem vagyok 17! Szóval oszthatjuk itt az észt egymásnak, akkor se fognak találkozni a véleményeink. :))) Szép estét! És vigyázz a lányodra! :) (ezt most minden aljas szándék nélkül írtam) :)
lenn
Jövőre jövök értetek busók!
Nem lesz szép a mi történetünk.
Sőt, csúnya lesz.
Az a sok csúnya busó csúnyán elintézve...
Kamerák veszik, de valamiért homályos lesz, mint az összes ufóészlelős kamerafelvétel.
A lényeg, hogy senki nem tudja beazonosítani a nagy busóölőt.
Nem lesz ujjlenyomat, meg DNS, meg normális felvétel... nem lesz semmi.
Az a sok busó mind meghal,t de nem lesz senki gyanúsítható.

A sok busó mind meghalt!... :)
Annyi busó még soha nem halt meg a világon, mint Magyarországon 2018-nan
Akarsz beszélni róla, te buta alkoholista, akire busó jelmezt húznak, ha úgy adódik?
lenn
2018-ban hullanak a busók, mint a legyek.
nemfideszes
@lópicigáspár: Neked is jó éjszakát!
nemfideszes
@Csizmás Kond: Ennyi?! Eddig tartott a soha nem létezett bátorságod?!
Szánalmas. Úgyhogy elég is volt mára belőled...
Csizmás Kond
@nemfideszes: kölök, megkérdeztelek miről ismerlek fel miért nem írtad meg ?
Csizmás Kond
@bakcsubakka: na figyusz korcscsubakka, tojok a bögyödre. ...és akár folytathatod is ezt a nagyon alacsonyszíntű gyerekes fenyegetéseidet de ki nem sz@rja le...ja és várlak...de azért óvatosan mert érhet meglepetés...:)
nemfideszes
@Csizmás Kond: Hidd el, nem azzal lesznek gondjaid!
papa.49
100 szónak is egy a vége, nem fogdosunk idegen nőket semmilyen alkalomból...
Csizmás Kond
@nemfideszes: ...mondom,várlak bárhol bármikor...de azért ezután mindig nézz hátra !
Csizmás Kond
@bakcsubakka: ...az vagy...és ha ezt nyerítem és te akkor is megérted akkor nincs semmi rendkívüli benne...
qxy
Azért, nem biztos hogy így van , de ez csak példa. Mert hogy a 14 éves lány kiteszi a fészbokra hogy kapcsolatban, meg ha ez az ágy mesélni tudna, Na meg tegyük hozzá némely tini úgy öltözik és viselkedik mint egy utolsó ribanc. azt ha úgy is bánnak vele az meg nem "tecccik""?
Minap volt egy eset a kislányt ,"" megerőszakolták.
Bíró előtt a lány.- Igen, megerőszakoltak. az az első három még jól is esett de a harmadik már nem kellett volna .Vége is lett az ügynek.
nemfideszes
@Csizmás Kond: Azért az vicces, hogy nem mersz eljönni a "megbeszélt" helyre, utána meg arcoskodsz és fenyegetőzöl. Egy nagy pofájú gyáva sz@r alak vagy, és ezt most már mindenki tudni fogja.
nemfideszes
@bakcsubakka: Nyeríteni?! A ló egy nemes állat. Ez csak bőgni szokott, mert egy marha.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.