Arra kíváncsi a Központi Statisztikai Hivatal, hogy miért hagyják el a fiatalok Magyarországot. A most induló 2,5 éves projekt célja, hogy feltárja a fiatalok 15–34 éves korosztály vándorlásának okait, valamint migrációs, családalapítási és munkavállalási trendjeit.

A YOUMIG projekt a fiatalok nemzetközi vándorlásának hatásait méri. A projekt elsősorban a migrációs folyamatokban közvetlenül érintett települések élén álló helyi döntéshozók számára nyújt támogatást és hasznos információkat. Eredményei révén remélhetőleg a régió települései jobban tudják majd mérni a fiatalok kivándorlásának, visszavándorlásának és a külföldi fiatalok bevándorlásának hatásait, és meghozni a szükséges intézkedéseket az alábbi, területeken:

munkaerőpiaci kereslet és kínálat;

családalapításhoz, gyermekvállaláshoz kötődő szakpolitikák;

oktatásügy;

egészségügy és szociális védelem.

A magyar állampolgárok elvándorlásának mérése leginkább az egészségbiztosítás nyilvántartásaira, a más országokban készült bevándorlási statisztikákra és egyéb forrásokra, például az Európai Unió tagállamainak munkaerő-felméréseire támaszkodik. A kivándorlás mértékének erősödése 2008-ban kezdődött, jelentősebb megerősödése 2010-től mutatható ki. A kivándorlás erősödésével párhuzamosan a visszavándorlók száma is emelkedik. Az Eurostat adatai alapján az adott év január 1-jén európai országokban tartózkodó magyar állampolgárok száma 2000 és 2015 közötti időszakban folyamatos bővülést mutat, 74 ezer főről 370 ezer főre nőtt.

Az egészségbiztosítási rendszer nyilvántartásának feldolgozott adatai alapján ismert, hogy a 15–34 éves korosztályt érinti a legerőteljesebben a kivándorlás A YOUMIG projekt az ő igényeik, szükségleteik feltérképezésével foglalkozik 2017. január 1-e és 2019. június 30-a között – írja a privatbankar.hu.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
Leírhatnám a saját példámat , legyen : 3 éve élek nagyon messze Magyarországtól , 3000 km , messze van . Azért mert a feleségemnek megszűnt az állása , az enyém meg később szűnt volna meg . 120 ezer forintot kerestem 1 kisgyerek és feleség mellett , egy autónk volt amire már a biztosítást sem tudtam fizetni . 17 éves korom óta dolgozom mindig volt állásom és semmim nem maradt 1 x váltam fiatalon , a lényeg , hogy 3 éve vagyunk itt ,és a 3 év alatt mindent vissza vettem amit eladtam , és 3 év alatt annyit össze tudtam szedni , amit Magyarországon 20 év alatt sem . Mindenem megvan ami kell és 48 éves vagyok és azt bánom ,hogy nem 20 éve tettem meg ezt a lépést . Azért nem tettem meg akkoriban mert mindig beletörődtem abba ami van , amim van , vagyis a semmibe . Magyarországon olyan politikai , emberi légkör uralkodik ,ami leamortizálja az embereket és nem csak fiatalok mennek el mert én sem voltam fiatal. Otthon csak ügyeskedéssel ,és rokoni kapcsolatokkal lehet életben maradni .
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Ó, hát a HSH kihozza majd, hogy kalandvágy, meggondolatlanság, erős felindulás, elítélendő anyagi gyarapodás, csa ne kelljen azt kihozni, hogy a gengsztervilág qrwára nem kompatibilis a fiatakok elképzelkéseivel!
Béla333
KÉT ÉS FÉL ÉVIG dolgoznak ezen!
Hát normááááááááááális?
qxy
Engem az érdekelne hogy mennyiért kutatja a válasz a KSH ? ki fizeti? milyen pénzből?
Perwool
Általában azok mennek el, akiknek tele a tök...k az ígéretekkel, a feketemunkával, a fizetés nélküli életükkel, és az élhetetlen agyonpolitizált állandó szabadságharcban, kampánylázban élő orbánlanddal.
coni
Ott van a válasz a KSH adatokban. A még kozmetikázatlanban...
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/07/25/hamarosan-nem-lesz-aki-a-politikusok-gyermekeinek-megtermelje-az-ingyen-tankonyvre-valot/
Ideje lenne valahogy a kormány tudomására hozni, hogy a szülővé válás nem úgy kezdődik, hogy hol egy bölcsi, hadd szülöm tele! Úgy kezdődik, hogy a fiatal elvégzi az iskolát, aztán esetleg szeretne továbbtanulni. Ehhez szükséges lenne az, hogy a szülei tudják finanszírozni a tanulmányait akkor is, ha sem apu, sem anyu nem parlamenti képviselő, nem államtitkár és nem Matolcsy György unokatestvére. Ha sikerült szakmát/diplomát szerezni valahogy, akkor meg az kellene, hogy legyen munkahely és normális fizetés, valamekkora biztonság és kiszámíthatóság. Mert általában úgy vállal gyermeket egy felelősen gondolkodó emberpár, ha azt a gyermeket megfelelő színvonalon (nem luxusra gondolok, hanem alapvetően szükséges dolgokra: étel, ruha, oktatás, orvos, gyógyszer) fel is tudja nevelni. Egy gyermeket is így vállal az ember és több gyermeket is. Éppen ezért csúszik egyre a gyermekvállalás, mert sokan harminc, vagy akár negyven éves korukra képesek megteremteni a feltételeket. Van, aki akkor sem, ők a külföldi munkavállalók, vagy éppen a közmunkások. Az ember következő életszakasza az, amikor a gyermekei felnőttek, de még ő is aktív korban van
és szeretne olykor enni, uram bocsá’ nyaralni, de legalább biztonságban megélni. Az ezt követő időszakban – nyugdíjasként – is hasonló elvárásai lehetnek az egykori kismamának­kispapának. Ehhez képest most az van, hogy a gazdaság élénkítése, az infrastruktúra fejlesztése, az ipar ösztönzése, a termelékenység növelésével járó béremelkedés preferálása helyett a kormány elvesz a gyermektelenektől, az idősektől, rokkantaktól, betegektől és szétosztja néhány családnak, miközben üvöltve veri a mellét. Ja és újabb hír a csúti cigány a jövedelmet - nem a sajátját - odaadja a fogorvosának.
qxy
Nekem most vannak ifjú Magyar munka társaim. Igazán nem kell agyon hajtani magunkat Nagyon jó munkám van .De ezek, megállnak, Nem tudnak állni, le kell ülni, be nem áll a szájuk, az nem is baj de legalább a keze járna. Hetente mennek is tovább mert " ez nagyon kemény. " Pedig, 8 óra, háromszor van szünet, ( közbe is ki mehetsz egy cigire ha kell,) Nem kell kapkodni és nem megy nekik. De kellene a bömös, és a legújabb ám nem az a szar öt hat éves,áá hát jól keresek. Mondtam nekik, mi lenne ha szalag lenne, hajnal kettőtől este hatig havi, 250, 270, óra . és jön ám a lapocka mint gyerekből a kaki.sok gyerek nagyon el van szállva de mennek is haza.
simmering73
Mert külföldön jó eséllyel 6 év alatt biztos egzisztenciát tud teremteni. 10 év alatt eléri azt, amit itthon egy emberöltő alatt sem.
RonaGyuri
@Mirabilis: bocs de nem erre gondolta, hanem arra, hogy ezek a "kutatók" mennyiért matatják ezt a témát?
Grafix69
Leírhatnám a saját példámat , legyen : 3 éve élek nagyon messze Magyarországtól , 3000 km , messze van . Azért mert a feleségemnek megszűnt az állása , az enyém meg később szűnt volna meg . 120 ezer forintot kerestem 1 kisgyerek és feleség mellett , egy autónk volt amire már a biztosítást sem tudtam fizetni . 17 éves korom óta dolgozom mindig volt állásom és semmim nem maradt 1 x váltam fiatalon , a lényeg , hogy 3 éve vagyunk itt ,és a 3 év alatt mindent vissza vettem amit eladtam , és 3 év alatt annyit össze tudtam szedni , amit Magyarországon 20 év alatt sem . Mindenem megvan ami kell és 48 éves vagyok és azt bánom ,hogy nem 20 éve tettem meg ezt a lépést . Azért nem tettem meg akkoriban mert mindig beletörődtem abba ami van , amim van , vagyis a semmibe . Magyarországon olyan politikai , emberi légkör uralkodik ,ami leamortizálja az embereket és nem csak fiatalok mennek el mert én sem voltam fiatal. Otthon csak ügyeskedéssel ,és rokoni kapcsolatokkal lehet életben maradni .
justhpeter
@Grafix69: Rövid és tömör összefoglalás volt - pénz és hivatal nélkül. És ezt nem tudja a KSH.
karma1
@qxy: Hat jartam en is igy a 25 eves unokaoccsel. Mar nagyon regen talalkoztam vele, mielott ide kijott, (akkor meg kicsi gyerek volt, amikor en elhagytam az orszagot), es nem tudtam, hogy otthon a sogornom mindent megtesz a ket pici fiaert. A 25 eves gyerek pedig ugy jott ki, hogy o ugyan mar haza nem megy, mert dolgozik o akarmit, csak fizessek meg. Hat talaltam neki munkat, de fel ev utan azt mondta, hogy "dehat itt napi 8 orat kell dolgozni, es koran kell kelni." Mondtam neki, hogy viszont a hetvegeid szabadok, es pont 5x annyit keresel , mint a korodbeliek otthon. Nem akartam en meggyozni ot semmirol, ha tudta 25 evesen, hogy nem otthon akar elni, viszont semmit nem akar tenni egy uj, nyugodtabb, tisztessegesebb eletert, akkor az mar nem az en felelossegem: mindenki ugy ku'rja el az eletet, ahogy akarja. Mielott visszament Ma.o-ra, az utolso pillanatban leult szamolni, (de ekkor mar felmondott), akkor mar rajott, hogy 4000 forintos orabert, ingyen szallast, kajat kap pluszban, es hogy ez mennyire jon ki, addigra megbanta a felmondasat, de a munkaltatoja mar talalt a helyebe valakit, akinek kellett a szallashely , ugyhogy amikor kivittem ot a repterre, meg batortalanul megkerdezte, hogy visszajohet-e dolgozni, elinteznem-e neki. Aztan mondtam, hogy sajnos, nem , az a hajo mar elment, meg egyszer egy ilyen procedurat nem csinalok vele vegig, raadasul az utlevelebe bele volt irva a munkaengedelye egy evre, es persze belekerult az "onkenyes megszuntetes" is, amit mar akkor latna a vamtiszt, amikor legkozelebb visszajonne ide, es az ilyeneket mar elbol nem fogadnak, meg turistanak se nagyon.
Borsodi
Mert nincs a fiataloknak jövőjük Magyarországon,mit látnak egy szép rendezett országot ami rohamosan csúszik a szakadék felé.Pénz az van bőven mert nem lennénk szegények,ha a bankárok és miniszterünk nem szórnák két kézzel, és nem csak a saját meggazdagodásuk lenne a cél. Itthon ez már nem nevezhető életnek csak el vegetálhatnak a fiatalok,se munka se lakás,de szülj gyereket és nyomoroghatsz.
Grafix69
Tegnap néztem egy videót amin egy közgazdász jogász nő nyilatkozott , hogy 1990 -ben a rendszer váltáskor a privatizáció során a nemzet vagyonának 50 százaléka 48 emberhez került a maradék 50 százalék meg az akkori 10 millió 342 ezer emberé . A külföldre kivitt közpénz ( magán pénzé alakítva ) kb a 30,000-40,000 milliárd forint lehet . Magyarország állam adóssága 1989 -ben tessék megkapaszkodni :5100 milliárd forint mai árfolyamon ( 17 milliárd dollár) , na ebből csináltak a nagy politikai szar emberek 24000 milliárd forintot ( 80 milliárd dollár ) Ezért mennek el mert nem hagyják élni őket, ha egy család szeretne egy nagyobb tévét akkor hitelt kell felvenni mert nem elég a fizetés , aki külföldön dolgozik és ott is él az pontosan tudja ,hogy ha akarná minden hónapban vehetne egy kurva tévét és meg sem érezné . Nyilván itt is lopnak stb , de megadják a népnek a megélhetés, fejlődéshez való jogot is . Nem igaz ,hogy többet kell dolgozni kint mint otthon , csak itt dolgozni kell és nem nyalni és a szart keverni , mert arra itt nem igazán kíváncsiak .
Perwool
@Grafix69: "Tegnap néztem egy videót amin egy közgazdász jogász nő nyilatkozott , hogy 1990 -ben a rendszer váltáskor a privatizáció során a nemzet vagyonának 50 százaléka 48 emberhez került"
A szocializmusban mindenki lopott, mégis volt minden. Most senki sem lop(állítólag), még sincs semmi! Mindenesetre ott sem tart az ország mint a Kádár éra közepén. A legvidámabb barakkból, Európa skanzenje lettünk!
Levendula
Hogyha a KSH elolvassa a fentiekben leírtakat, már nem nekik tovább "kíváncsiskodni".
A YOUMIG projekt-re kapott pénzt másra lehet költeni...
Grafix69
@Perwool: Igazad van , Kádárnak nem volt felhalmozott vagyona , egy érdekesség róla , hogy amikor medencét építettek az udvarára , Ő fel töltötte homokkal és csirkéket etetett reggelente rajt . Mások voltak az igényei , talán ezért nem mertek annyit lopni akkoriban . Most az a helyzet ,hogy tudatosan hoznak olyan törvényeket harminc éve , ami biztosítja a legális lopást illetve a kiskapukat a politikusoknak. Amíg ezek az emberek lesznek hatalmon akik eddig is voltak addig Magyarországon még a fű sem terem meg mert azt is ellopják.
emerencia
@Perwool: @Grafix69: Nemcsak a politikusok lopnak. A cégekből is folyik ki a pénz. A sima alkalmazott csak akkor tud lopni, ha áll mögötte egy potentát aki megvédi a lebukás esetén vagy alkut köt vele: ha hagyja magára vállalni akkor elmehet sima közös megegyezéssel, egyéb következmény nem lesz. A többi kolléga pedig csak azt látja, hogy a nagy értékű lopásnak, sikkasztásnak nincs érdemben következménye.
qxy
@Borsodi: Na én is hasonló képen jártam .- Munka kellene bármi. Na lett is egy húsüzemben, 8 óra egy műszak, takarítás. 1400 Eu. szállás ingyen, na meg amit megeszel, meg haza is viheted. Vagyis a kaja is ingyen van. Azt mondta a ifjonc, az kevés.1400 ért ő nem mocskolja be a kezét. Mondtam neki , hogy a szállás, cirka 400 , a kaja az is 400 vagyis, ..erre az volt a válasz, ne oktassá tudom mi mennyi. ha kereshetek 3000 Eu, t akkor kimegyek. Hogy van e szakmája? nincs , nyelv tudás? az sincs. Mondtam neki várd ki a sorod. Merkel ha le mond, van esélyed. Annyira sokan el vannak szállva, Minap kerestek meg hogy vegyek nekik audit 4, 5 éveset adnak érte 500 Eu .t " mert tudják otthon hogy itt mennyibe kerülnek a használt kocsit.Be linkeltem A Mobile.De oldalt hogy keressenek ennyiért, és ha van fizetem az utját, adok egy ezrest és nekem is vegyenek egyet. Na ki volt a hülye aki nem ért hozzá?? Én .
qxy
Nem hinnétek el miért jöttem ki dolgozni. de el mondom.
Bolt hálózat országos képviselője volta, 2000 előtt . Nagyon sokat kerestem. Az iker tesóm nagyon ki akart jönni én nem. de a család unszolására, hogy nem hagyhatom hogy egyedül menjen olyan messzire, meg akkor nem fog annyit inni, ( kissé alkimista volt)Na meg én voltam a családban a fekete bárány,Na meg akkor jobb lesz a tesónak mert nem lesz egyedül. Vagyis, nem volt választásom. Gyerünk. Tele volt a család tervekkel hogy ki megy a család is és minden fasza gazdagság, jólét, meg minden.Na a tesó fél év után úgy döntött , hogy nem bírja és haza megy. Haza is ment. Én meg ha valamit el kezdek, végig csinálom. Folytattam, kijött a család, Minden rendben, és a tesók, engem néznek bolondnak, mert nem megyek haza. Mondtam nekik, hogy de ha a tesó csinálta volna meg ezt akkor ő a fasza gyerek mi? .- Az más.Ezt a három évet még le gyűröm és nyugállományba vonulok. peca, kaja, és bejárom a világot megint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.