A 2018-as választások alapvetően új irányt szabhatnak Magyarországnak, mivel az emberek többsége ma úgy gondolja, "nincs elég perspektíva ebben az országban" – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Kecskeméten.

Gyurcsány szerint új irányt szabhatnak a választások

Gyurcsány Ferenc országjáró körútja kecskeméti állomásán, lakossági fórumon azt mondta: miközben egyesek perspektívát keresnek, a miniszterelnök mindig háborút talál, "a politikát összekeveri a grunddal", holott mindkettőnek megvannak a maga szabályai. Nem Brüsszeltől és nem a világtól kell azonban megvédeni az országot, hanem éppen a miniszterelnökétől – jelentette ki.

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
Nem tett ez a Gyurcsány semmit az országért, azért is nem vette fel a fizuját. Csak bevitte az országot az EU-ba, csak pár száz km autópályát épített, stadiont egyet sem. Még a haverokat sem tömte ki zsével, neki meg egyenesen szüksége sem volt rá. Mocskos egy ember az ilyen. Hogy jön az ki, h Bp-ről 2,5 óra alatt bármelyik nagyobb város elérhető, h talán éppen ezért is csökkent az utakon meghalók száma... pfúúj...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Gyurcsány új iránya: visszatérni a 2010 előtt adóforint lopkodáshoz!
De senkinek nem kell félni:
"Az összefogásban nyilvánvalóan lesz majd keserűség is, de senkinek sem kell nagy áldozatot hoznia, senkit nem fognak börtönbe vinni – mondta. "

Mi ebben az új? Eddig is így működtek!
farkas
Kereshetne Gyurcsi más szabadidős hobbyt is, mint a politika. Nem megy neki...
Szókrakész
A régi lemez új helyszínen.
És mindezt vagy 15 ember előtt mondta.

A kutyának nem kell már!
Mikor merik megmondani neki?!?!?!
Béla333
@Mirabilis: Szerinted volt lopkodás a 4-es metrónál? Csak mert elkövetőt egy darabot nem találni már vagy 7 éve, de mégis korrupció miatt vissza kell fizetni vagy 59 milliárd Forintot!
Ugyanez a többi történetnél is: eltűnnek a közpénzek, de sem vizsgálat, sem elkövető!
Igen Orbán tehetségesebb tolvaj, mint a volt MSZP-s/DK-s politikusok, de ettől még loptak mindkét oldalon!
Mi is jobban jártunk volna, ha Gyurcsány felveszi a fizetését, de leállítja a lopkodást mondjuk az autópályáknál!
Szókrakész
@Béla333: Magyarázhatod a kettős mércéseknek.
Soha nem fogják megérteni a kétbitesek.
Equus
Nem tett ez a Gyurcsány semmit az országért, azért is nem vette fel a fizuját. Csak bevitte az országot az EU-ba, csak pár száz km autópályát épített, stadiont egyet sem. Még a haverokat sem tömte ki zsével, neki meg egyenesen szüksége sem volt rá. Mocskos egy ember az ilyen. Hogy jön az ki, h Bp-ről 2,5 óra alatt bármelyik nagyobb város elérhető, h talán éppen ezért is csökkent az utakon meghalók száma... pfúúj...
adrenalink
@Mirabilis: tegnap 21:33-ra "Vagy volt, vagy nem volt lopkodás 2010 előtt" Ha cinikus lennék azt mondanám erre, hogy a szocik még a lopáshoz is hülyék voltak...!:-)
adrenalink
@Equus: Legyünk egy picit tárgyilagosak! Az EU csatlakozási tárgyalások még az I. orbán kormány idején kezdődtek, 2004 május 1-én írtuk alá, Gyurcsány meg 2004 szept. 29-én lett min.elnök.
Béla333
@Equus: 05.56
Nem az a lényeg, hogy autópályát épített az MSZP/Gyurcsány kormány, hanem az, hogy vagy 40%-al felülszámlázva tették. Az hogy hatalmas pénzeket ellopva építenek közpénzből, az nem dicsőség, hanem bűncselekmény.
Így hazugság az is, hogy nem tömte ki a haverok zsebét, hiszen a felülszámlázások során éppen ezt tették. Nem Józsi bácsi vagy Mari néni kapott a felülszámlázásokból, hanem a haveri pártjukhoz köthető kör. Ja és a Fidesz is, hogy ne legyen botrány!
Úgyhogy változatlanul mondom: jobban jártunk volna, ha Gyurcsány felveszi a fizetését, de cserébe leállítja a felülszámlázásokat!
Equus
@adrenalink: a csatlakozási folyamat sztem Horn idejében kezdődött... aztán a félkegyelmű első regnálása idején megtorpant, végül a szocik fejezték be... végtére tökmindegy...
Érdekes, h Bp. külpolitikai súlya még a múzeumigazgató alatt is a gazdasági erőhöz, a népessséghez viszonyítva is elég nagy volt, amit Horn tovább erősített. A félkegyelmű első 4 évében visszaesett ugyan, de Gyurcsány tudott korrigálni. Az utsó 7 év viszont már a súlytalanná válásról szól. Félkegyelműt már csak a kötelező protokoll alapján hívják. Bp-re nem jön senki normális országból. 7 év, ami alatt nem volt 5 perce sem a Fehér Háznak erre a hülyére. De kikkel is van körülvéve? Ott van harrach mélts., aki gond nélkül felveszi a nyugdíját, éppen úgy, ahogy don pintér is... 5 Ft-ért az anyjuk műfogsorát is eladnák... vesd ezt össze azzal, h Gyurcsány, akit sikeresen lejárattak, nem fogadott el fizetést, ahogy Bajnai sem.
Equus
@Béla333: ahham... az autópályák hasznos infrastruktúrák... és mi a haszon az üres stadionokban? 1ébként 7 éve volt a fidiótáknak bizonyítani az állításodat, az OLAF-nak még ettől is több és?... Ez a 40 % biztosan alátámasztható vmi tényekkel is. Lennél szíves?...
adrenalink
@Equus: Gyurcsánnyal kapcsolatban mért mindig csak az a rohadt 1 Ft-os fizetés jut eszetekbe, nem pedig az, hogy 25%-kal megnövelte az államadósságot?:-)
Béla333
@Equus: 07.35
Mit bizonyítsanak a Fideszesek? Azt hogy ők is kaptak egy jó adag potyapénzt csak azért, hogy ne verjék a dobokat? Nem ismered Gyurcsány nyilatkozatát, az autópálya felülszámlázott pénzek MSZP-Fidesz közötti elosztásáról? Úgy tesztek, mintha nem is ebben az országban éltetek volna az elmúlt évtizedekben!
Az OLAF-nak semmi köze nem volt a csatlakozásunk környékének autópálya építéseihez!
Csak nekünk: adófizetőknek!
A 40%-ról:
nol.hu/belfold/20110905-gyurcsany_leintette_kokat
"Gyurcsány Ferenc: az akkori miniszterelnök arra utasította az akkori gazdasági és közlekedésügyi minisztert, hogy ne erőltesse tovább az autópálya-építések alkufolyamatai kapcsán az átláthatóságot – derül ki a budapesti amerikai nagykövetség 2006. novemberi táviratából.

A Wikileaksáltal nyilvánosságra hozott, titkos jelzettel ellátott nagyköveti levél szerint ezt Kóka mondta el bizalmas jelleggel April Foleynak, az akkori budapesti amerikai nagykövetnek. Kóka szerint Gyurcsánynak, illetve közvetve neki az MSZP tagságából érkező intenzív nyomás miatt kellett visszavonulót fújni az autópályaügyekben. Dacára annak, hogy Kóka szerint az autópálya-szerződések átláthatóságának az erősítésével addigra sikerült negyven százalékkal lejjebb tornásznia a kivitelezési árakat."

Ha nem elég, konkrét köbméter, kg, stb adatok is vannak!
Csizmás Kond
@Mirabilis: Persze hogy nem a kormányzása alatt gazdagodott meg hanem azelőtt a párt osztogatópolitukájából...vagy te úgy gondolod hogy a gazdagsága családi örökség ?
Gyurcsány egy lejárt lemez. Járja az útját és szédít mert mindig akad megvezethető ember viszont egy egészségesen gondolkodó országban ő már soha nem fog miniszterelnök lenni.
Az összefogás meg szintén hazugság, mindegyik azt nézi hogy neki jusson nagyobb rész, ő legyen az úr...így pedig összefogni nem lehet...főleg nem az olyanokkal akik bohóckodnak vagy csak utcai füttykoncertekben bizonyítanak.
...és lopás...mindenki a gazdagsága reményében politizál...mert ma a hatalom a pénzről szól.
Manhattan
@Csizmás Kond: Gyurcsány SOSEM lesz lejárt lemez! Vele mindig kell számolni! Ezt jól tudjátok ti is, azért témáztok róla állandóan.
Béla333
A fanatikusai és Gyurcsány maga "garantálja", hogy beszéljenek róla.
Olyan mint egy primadonna: mindegy hogy mit, csak írjanak róla az újságok!
Egy csepp szégyenérzet nincs bennük...
Csizmás Kond
@Manhattan: ...persze...én írtam a cikket...
Equus
@Béla333: ezek a hülye nyugatiak, akikből most él az ország, ezek nem voltak képesek felismerni, h a Gyurcsány egy szarember, de bezzeg te felismerted... cgrt.
Béla333
@Equus: 10.19
A hülye nyugatiak (idézet tőled!) nem foglalkoznak azzal, ha nem az ő pénzüket lopták el, hanem a mienket.
Azért ez nagy különbség!
Azzal sem foglalkoznak most, hogy a mi adóforintjainkat hová teszi-veszi Orbán és rablócsapata, csak az Uniós források ellopását ellenőrzik!
Veleda
@Béla333: 08.35 Akkor fordítsuk meg a kérdést! Gyurcsány nélkül mi lenne a baloldal?
Equus
@Béla333: ne csúsztass. lécci... az autópályákban kevés magyar pénz van.
Sámannus
@Béla333:"Igen Orbán tehetségesebb tolvaj"
Ki kell hogy javítsalak. Orbán azért rombolja az országot, mert "tehetségesnek" tartják.
Ez óriási tévedés, mert ő kizárólag egy gátlástalan zsivány hazudozó szélhámos, akit az első hónapban elzavarták volna a választók bárhol a világhon.
Nálunk egy beképzelt szarházit "tehetségesnek" neveznek.
A saját politikája sem az övé, hanem amit az orosz maffiózók diktálnak neki azt hatja. Azért nem vitatkozik senkivel, mert amit csinál nem az ő politikája, hanem putyiné. orbánnak a döntéseken kívül eső játszótér marad. A csuti vasút, és a stadion propaganda. Ez olyan neki mint a gyerekeknek a homokozó. Akár a fejére is szórhatja az egészet, jó csicskáztatni vele a híveket. Amit pedig a maffia csinál a gazdasággal, az pedig megosztja az országot.
Amit az unióról hadovál, az mind a maffia elvárása. Miért teheti? Mert a moszkoviták kihasználják a médiafölényt, és nyomulnak, mindent szétvernek, amihez hozzáférnek. Ehhez nem kell tehetség, csak alamuszi bárdolatlan hazudozás.
Béla333
@Veleda: 10.54
Gyurcsány nélkül lehetne a baloldal igazán baloldal, hiszen Gyurcsány és a DK igazából nem baloldali programmal bír, hanem inkább liberális!
Béla333
@Equus: 11.02
A nagy autópálya építések 2006-ig tartottak, ezekben tudomásom szerint nem volt Uniós pénz:
Tájékoztatásul a megépített autópályákről és a bekerülési költségekről, akit érdekel!

index.hu/gazdasag/magyar/ppenz050810/
1994 M0 M1-M5 29 km 15 milliárd 0,52 milliárd
1996 M1 Győr-Hegyeshalom 50 km 42 milliárd 0,84 milliárd
M5 Újhartyán-Kecskemét 24 km n. a. n. a.
1998 M15 Levél-Rajka 13 km 7,8 milliárd 0,6 milliárd
M3 Gyöngyös-Füzesabony 44 km 43 milliárd 0,98 milliárd
M5 Kecskemét-Kiskunfélegyháza 39 km 41,5 milliárd 1,06 milliárd
2002 M3 Füzesabony-Polgár 62 km 68 milliárd 1,1 milliárd
2003 M30 Emőd-Nyékládháza 9 km 20 milliárd 2,22 milliárd
M9 Szekszárdi Duna-híd 20 km 23 milliárd 1,15 milliárd
2004 M3 Polgár-Görbeháza 12 km 21 milliárd 1,78 milliárd
M30 Nyékládháza-Miskolc 16 km 52 milliárd 3,25 milliárd
M7 Becsehely-Letenye 9 km 44 milliárd 1,57 milliárd
M70 Letenye-Tornyiszentmiklós 19 km
2005 M0 M5-4-es főút* 13 km** 34,5 milliárd 2,66 milliárd
M5 Kiskunfélegyháza-Szeged* 49 km 88 milliárd 1,8 milliárd
M7 Balatonszárszó-Ordacsehi 20 km 65 milliárd 3,25 milliárd
M70 Tornyiszentmiklós-országhatár 1 km n. a. n. a.
2006 M3 Görbeháza-Nyíregyháza 39 km 80 milliárd 2,05 milliárd
M3 Nyíregyháza elkerülő 24 km 33 milliárd 1,38 milliárd
M35 Görbeháza-Debrecen 35 km 69 milliárd 1,97 milliárd
M35 Debrecen elkerülő 13 km 27 milliárd 2,11 milliárd
M5 Szeged-országhatár 14 km n. a. n. a.
M6 M0-Érdi tető 9 km 37 milliárd 4,11 milliárd
M6 Érdi tető-Dunaújváros 52 km 125 milliárd 2,4 milliárd
M6 Dunaújvárosi Duna-híd 14 km 54 milliárd 3,8 milliárd
M7 Zamárdi-Balatonszárszó 14 km 74 milliárd 5,3 milliárd***
M7 Ordacsehi-Balatonkeresztúr 26 km 62 milliárd 2,4 milliárd
M7 Nagykanizsa-Becsehely 17 km 36 milliárd 2,12 milliárd
Béla333
@Sámannus: 11.14
Nem azt írtam, hogy Orbán tehetséges, hanem hogy tolvajnak tehetséges. Ez azért nagy különbség!
Amit írsz róla abban igazad is van!
Eladott Ország
Gyurcsánytól és a politikusoktól kell megvédeni az országot.
adrenalink
@Manhattan: 08:26-ra Dehogynem! Előbb-utóbb csak lesz egy tökös DJ, aki a már néha beakadó lemezt elrakja végre az archivumba...
Equus
@Béla333: Saját erőből sosem ment volna. Az M7 ma sem lett volna készen, ha a kis geci önkormányzatok betartását mind figyelembe veszik. Miattuk épült a völgyhíd is... :( Csak akkor még nem volt divat a tegnap hozott törvényt másnap a reggeli kávé után módosítani, személyre szabni.
Eladott Ország
@Equus: hvg.hu/ingatlan/20100329_pecsi_alagutak_a_szantofoldon
Mi már tudunk Völgy hidat vagy viaduktot építeni a búzamezőn is, nem kell hozzá hegy sem.
4 csodás alagút a magyar búzamezőn.
Átadták az M6-os és M60-as autósztráda Szekszárd és Pécs közötti szakaszát.
adrenalink
@Eladott Ország: Ha Gyurcsánynak lehetett Völgy hidat építtettni, akkor orbánnak is lehet üveghidat bebe...
Csizmás Kond
@Mirabilis: ...az amit a kisz adott...keresd csak mert megtalálod
Eladott Ország
@adrenalink: Csak a búzamzőn épített völgyhíd, vagy viadukt, közpénzpazarlás, műszaki baromság.
Béla333
@Mirabilis: 18.01
Ha tényleg ennyire érdekel Gyurcsány elindulása az üzleti életben, akkor olvasd el az eredeti cikket:
"az Altus és a többi cég felfutása valóban elválaszthatatlan Gyurcsány pártállami időkből származó összeköttetéseinek kiaknázásától. A cég a megalakulását követő évben már 45 millió forintos bevételt ért el, amelynek nagy része a korábban a KISZ legnagyobb vállalataként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolási feladatainak elvégzéséből származott. A tízmillió forintos alaptőkével elindított Altus először a Szilasi Ádám vezette Szenzor Rt. székhelyére költözött; Szilasi felesége Tatai Ilona, a Taurus Gumiipari Vállalat volt vezérigazgatója, az MSZMP Politikai Bizottságának egykori tagja, aki a Creditumnál együtt dolgozott Gyurcsánnyal, majd az Altus vezető tanácsadója lett. A következő évet már 184 milliós mérlegfőösszeggel záró cég előbb bérlőként, majd tulajdonosként beköltözhetett a Szalay utca 4. szám alatti épület két felső emeletére, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egykori bölcsődéjének és óvodájának a helyiségeibe. Az épület társasházzá alakításában és értékesítésében részt vett a MEH helyettes államtitkára, Szilvásy György (Gyurcsány jelenlegi kabinetfőnöke), aki korábban KISZ-szóvivőként vétette észre magát, és akinek a szintén volt KISZ-vezető Rákosi Ferenc volt a közvetlen munkatársa. Ugyanitt, az alsó szinten az országgyűlési képviselők klubjának otthont adó helyiséget is megszerezte az Altus 11 millió forintért. Az ügylet sokat támadott mozzanata, hogy az adásvétel után egy évvel, 1995-től a MEH tulajdonában lévő Hivatalos Közlönykiadó Kft., majd 2000-től a belőle kivált - de szintén MEH-tulajdonú - Human Jövő 2000 Kht. bérelte a helyiséget az Altustól, évi 1,1 millió forintért. "
magyarnarancs.hu/belpol/megerik_a_penzuket_-_gyurcsany_es_orban_gazdagodasa-64169
Béla333
@Eladott Ország: 18.08
Műszakilag lehet hogy baromság, de ha hidakat, alagutakat építenek oda, ahol semmi szükség nincs rá, az nagyobb összegű állami rendelést jelent nagyobb lenyúlható pénzzel együtt!
Még örülhetünk, hogy kompot vagy vasúti átrakót nem terveztek be egyes helyekre csakhogy még drágább legyen!
adrenalink
@Eladott Ország: 18:08-ra Az üveghíd nem az?
Béla333
@Mirabilis: 18.32
És van valami ami nem igaz abból, amit írtak?
Béla333
@Mirabilis: 18.51
Orbán
"...Orbán Viktornak a családját sem sikerült távol tartania az állami forintoktól. Így édesapját sem, akinek a gánti kőbánya privatizálásakor sietett a segítségére az egyik Fidesz közeli cég. E legendás vállalkozások feladata volt a rendszerváltás után a többi párténál kisebb területű Fidesz-székház mellé (az MDF-fel közösen) állami kiegészítésként kapott Váci utcai ingatlan eladásából származó, csaknem 700 millió forint megforgatása. Id. Orbán Győző 1992 májusában lett négy társával és a többi dolgozót tömörítő vállalkozásokkal együtt a Dolomit Kft. tulajdonosa. A következő év tavaszán a Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd alapította és vezette Quality Invest Rt. megvásárolt a cégben 4,75 millió forint névértékű tulajdont, majd fél évvel később újra eladta a Dolomitnak 1,2 millióért. A Fideszhez számos szálon kötődő cég közbeiktatásával így lehetett az állami pénzből magánpénz, de legalábbis hitelezés történt. Az először a HVG-ben, utóbb az ÉS-ben feltárt ügyre Debreczeni József Orbán Viktor című könyvében mind a volt kormányfő, mind Orbán Győző úgy emlékezett: Simicskáék névértéken vették a részvényeket, vagyis az "ajándék" összege 3,55 millió forint volt. A nem túl jó bőrben lévő Quality Invest Rt. aztán Schlecht Csabáé lett, s később megvásárolta az ismert török vendégmunkás."
magyarnarancs.hu/belpol/megerik_a_penzuket_-_gyurcsany_es_orban_gazdagodasa-64169

Így kezdődött...
Csizmás Kond
@Mirabilis: Azért állítom mert való, és azért nem hozok elő bizonyítékot mert már tíz éve majdnem minden évben elvitatjuk, bebizonyítjuk de minden kezdődik elölről...és már unom.
...Orbánnal meg nem itt kell foglalkozni...ez kimondottan gyurcsányozó oldal...:)
Béla333
@Mirabilis: 19.21
Azok a politikusok disznóságai ellen vagyok, akik az elmúlt évtizedekben oldalaktól függetlenül részt vettek az ország lerablásában.
Perwool
Gyurcsány-Orbán KISZ cicaharc!Az Orbán-família a 22. a leggazdagabb magyar családok rangsorában - messze az Apró-klán előtt!
6 év tejhatalom után kicsit rázós ez a "ki a nagyobb korrupt"!
A Budai (A kartellező, paraszt.) vezette elszámoltatási bizottság "eredményei":
1234.. vizsgálat.
61... feljelentés.
7 vádemelés.
Jogerős elmarasztaló ítéletről nem tudok. Nem jogerős talán 1, vagy 2.
Gyurcsány személye ellen egy darab hivatali visszaélés vádjával próbálkoztak (Abban se volt arról szó, hogy ő maga keresett volna a dolgon.), az is elbukott már nyomozati szakaszban.
Még egy gyorshajtást sem igen bizonyítottak Gyurcsányra.
Magyarországnak a gengszterváltás óta volt 7 miniszterelnöke. 4 balos, 3 jobbos.
Ezekből 5 betyár gazdag, 2 csak amennyire a fizetése indokolta. Az 5 gazdagból 4 már gazdag volt, mire miniszterelnök lett. 1 van, aki kizárólag politikus volt egész életében, ergo minden fillér jövedelme dokumentálható. Aztán mégis milliárdos, a pereputtyával együtt. Na ki ez??? Akkor ki a korrupt?Megjegyzem, Fideszes Legfőbb ügyész van az ügyészség élén.Rághatjuk a kefét és gereblyézhetjük a vizet...napnál is világosabb, hogy ezek évtizedek óta egymás mocskát takarítják..néha persze eljönnek ezzel-azzal eljátszani a kutyakomédiát, hogy mekkora ellenfelek...de a konc körül nagy az egyetértés..
Nem beszélve arról ki kampányolt 2010-ben elszámoltatással?Aztán valahogy elmaradt az elszámoltatás, talán érdeklődés hiányába???
Egy cég ez "eftásak"
egyvandor
@Equus: "Még a haverokat sem tömte ki zsével"
Ez mint már mára láthatóvá vált, a hatalomból való gyors kihullás záloga.
A nertársaknak tehetség híján nem volt elég a rendszerváltáskori spontán privatizáció, (hatalmas mára elillant vagyonokat tettek magukévá) azokat tartják hatalomban, akik a lenyúlás lehetőségét és a privilégiumokat (lásd egykulcsos, végtörlesztés, .. folytatható oldalakon át) folyamatosan fenn tartják számukra
bencemacska
@adrenalink: ma, 07:15
Az EU tárgyalásokat OV csinálta végig. Ha tehát rossz feltételekkel léptünk be, arról csak ő tehet!
Az aláírás és a belépés Medgyessy idején történt. Emlékezz rá: OV olyan durci volt, hogy nem szállt fel arra a repülőre, amellyel a kormány képviselői utaztak, hiába hívták!
egyvandor
@Perwool: A választó vonalat valóban nem a pártházak kerítései jelölik ki, de az ezért mégiscsak érdekes hogy az mszp a fizesd-el összeborulva többször alátettek GyF-nek.
egyvandor
@bencemacska: Ezt bizony fontos momentum. nem is tudom hogy tudnak erre másképp emlékezni.
Perwool
@egyvandor: Igen, ezerrel kapta a lejáratást, de eredménytelenül. Gyurcsány állja a sarat, és talpon!
bencemacska
@Perwool: ma, 19:23
Egyet kifelejtettél: azért került sor az őszödi beszédre, mert a választások utáni első frakció ülésen elmondta mennyit kellett hazudni azért, ne vegyék a választók észre ki van a seggük a nadrágból. Ennek ellenére egyes képviselők követelték, hogy nekik adják oda azt a pénzt, amit ők megígértek a választóiknak! Nem értették meg, hogy üres a kassza! Ekkor szakadt el a cérna, és mondta el, amit elmondott!
OV most is fizeti a kiszivárogtatókat!
bencemacska
@adrenalink: ma, 07:39
Az üres kasszára jött egy világválság!!!
adrenalink
@Mirabilis: 19:14-re Persze, hogy nem ezt kellene követni, de jeleztem, hogy ha cinikus lennék... és a "baloldalt" minősítettem.
adrenalink
@bencemacska: 2002-től kormányoztak, a válság meg 2008-ban gyütt...
Perwool
@bencemacska: kepkezelo.com/images/fdt99tehb9o2ufe02csk.jpg

Gyurcsány kormányzása a gazdasági válság 6%-os GDP visszaesésével is évi átlag 2.4%-os növekedést produkált..nem sírom vissza a szocikat..de Viktorék évi 2.2%-ot hoztak az unortodox gazdaságpolitikával...válság nélkül...8 ezer milliárdnyi Unios forrás mellett..
bencemacska
@adrenalink: ma, 20:21
És mennyi bérnövekedést osztottak ki 2002-től? És mennyi hitelt vettek fel autópálya építésre?
Nem volt olyan szakemberük, vagy elég nemzetközi kapcsolatuk, aki figyelmeztetett volna a várható nemzetközi gazdasági helyzetre!!!
Ha olyan ellenzéke lenne OV-nak, mint Gy.F-nek volt?! (Akkor reménykedhetnénk a változásban!)
bencemacska
@Perwool: ma, 20:26
Én is köszönöm... a képet!!!
adrenalink
@bencemacska: 20:30-ra Én már eleve azt nem értettem, hogy Medgyessy, aki vezető pozicióban volt a bankszakmában, pénzügyminiszterünk(!) volt, mért kezdte el a választás után /hitelből/ teljesíteni a baloldal felelőtlen béremelési igéreteit...
Eladott Ország
@adrenalink: Az üveghíd az látványhíd. A sík mezőn épített alagút lényege, hogy minnél több közpénzt tudjanak lenyúlni, minnél drágább legyen. Az egy másik kérdés, hogy miért kell üveghidat épíreni akkor, amikor ki van a seggünk a lyukas gatyából. Illetve akkor veszünk hangfalszettet házi mozit, amikor még lakásunk nincs én erre céloztam.
Eladott Ország
@Béla333: Erre céloztam én is a buzamezőn épített alagúttal, a minnél több közpénz lenyúlása céljéból. M6-os és M60-as autósztráda Szekszárd és Pécs közötti szakasza.
adrenalink
@Eladott Ország:Az üveghíd kérdésében szerintem itt van a válasz: "ez a világ leghosszabb üveghídja lenne, ugyanis 700 méteres hosszával 270 métert verne az eddig csúcstartó kínai függőhídra."
Orbán mindenáron szeretne valami nevéhez kapcsolható nagyot, maradandót alkotni. Még akár kvíz kérdés is lehet belőle:-)))
Eladott Ország
@adrenalink: Lehet hogy a nemzetünk tacskóhitlere lesz a Kárpátok második Géniuszsa Ceausescu után, de lehet hogy beelőzi.
Béla333
@adrenalink: 07.21
"Orbán mindenáron szeretne valami nevéhez kapcsolható nagyot, maradandót alkotni."

Ez már most sikerült neki: ilyen kártékony vezetője nem tudom hogy volt-e már az országnak mint ő?!
adrenalink
@Eladott Ország: Én azért olyan véget nem kívánok neki mint a Ceausescué, túl enyhe büntetés lenne az elkövetett merényletekért!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.