Egy gyanú áll fenn, miszerint ismeretlen tettesek, akik valószínűleg kormánypárti politikusok, ellenzékieket fenyegettek meg, és a hivatalukkal összeférhetetlen döntéshozatalokban vettek részt. Ennyit biztosan állíthatunk. Mit tudunk még? Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke, egyben Szigetvár főépítésze posztolt valamit a Facebookra. Állítása szerint Nagy Csaba, a Baranya megyei önkormányzat elnöke tavaly többször is egyeztetett olyan települések vezetőivel, amelyek ellenzéki irányítás alatt állnak. Világossá tette számukra, hogy az uniós pénzek elosztásakor háttérbe szorulnak, és legfeljebb akkor juthatnak forráshoz, ha a megyei önkormányzattal konzorciumban indulnak a pályázatokon. A tét az ország egészében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 900 milliárd forintja – foglalta össze Berkecz gyanúját a HVG. Szigetvár vezetői csak részben fogadtak szót, nem is lettek túl sikeresek: 11 pályázatuk közül még az se mind nyert, amelyet valóban a megyei önkormányzattal...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Szakembereket keresek, hordozható akasztófák gyártására. "A soknál több sem elég" jeligére.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Szakembereket keresek, hordozható akasztófák gyártására. "A soknál több sem elég" jeligére.
RonaGyuri
ne röhögtessetek ettől bukna ez a kormány???
lampa laz
@Cefi: Képesítés nélküli hóhérokat is toborozzál az akasztófákhoz, mert sok lesz a munka, túlórában sem végeznek egyhamar.
Nessy
Ugyan kérem! Polt ügyészei, amint nyomoznak! Kéretik kevesebb sci -fit olvasni!
Cefi
@lampa laz: Hidd el, arra önkéntes túljelentkezés van, minden településen, a határokon túl is!
Béla333
Fidesz-MSZP egykutya! Ezt kell már végre megszüntetni, hogy oda menjen a pénz, ahol a legjobban hasznosul és ne oda, ahol több az éhes politikus!:

Index
2006.10.08. 12:34
"Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a vasárnap nyilvánosságra került hangfelvételen az MSZP választmányi ülésén nyugtatni próbálja párttársait, és cáfolja azokat a sajtóhíreket, melyek szerint „mostantól a Fidesz fogja osztani a pénzt” a regionális fejlesztésekre. "
"„Napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban. Ez az összeg egyébként is nagy izgalmat okozott, legalábbis a sajtó szerint” – fogalmazott a miniszter asszony felszólalásban. "
index.hu/belfold/lm1008/#
a helység kalapácsa
"bukhat a kormány!"

Én már a gáton állok a pörölyömmel, és csak a jelre várok.(még a garázsban van a pörölyöm, de csak egy szó, és már repül is világokon át - hozzám) ,

Akarsz pörölni a pörölyömmel, vérrosszindulatú,vérgonosz, véraljadék, vérprimitív vérországrontó, vérhatalomittas, vérpénzéhas HULLADÉK fideszes politikus?
(igen, jól látod, elkezdtem elkülöníteni a fideszes politikusokat a fideszes szavazóktól, mert nem ugyanaz a kettő - a célt tekintve.
Sokan TÉNYLEG FÉLELEMBEN ÉNEK, és TÉNYLEG FÉLRE VANNAK VEZETVE.
Őket is, a félelemben-, a félrevezetettségben élőket, meg kell mentenie valakinek.

A beteg ellenzék meg e közben tényleg egymást üti?...

Ez nem csak orbán hibája.
Tényleg ennyire gáz a magyar. Orbán ezt ismerte fel, ezt használja ki, és a válaszreakció?
Bullshit.
Nem akarok többet magyarul gondolkodni!
Elegem volt magamból is - magyarként!
nezelodo
Jé, hogy milyen nehéz felfogású a hatóság!? Vagy süketek és vakok? Akkor miért az intelem, hogy ne is pályázzon, ha nem a nyakig elásott vállalkozó építheti fel a létesítményt!
A CSOK-ot igénybe vevő pedig nem építtethet rokonnal, nem vásárolhat anyagot a vállalkozásától, mert ugrik az áfa. Tudják a fijjuk, náluk milliárdos tételben családilag haverilag zajlik az ilyesmi. Csak a családtámogatásba nem szállhatnak be a rokonok egy kis kedvezménnyel, "CSAK A FIDESZ"!
elnyomott
Mostanáig ez van, miért épp most buknának rajta?
Ugyan, a sült galamb nem repül senki szájába!
Mézike
@a helység kalapácsa: Hát izé...jól szóltál vagy valami ilyesmi!
quadrocopter
A mocskos keresztény-hordás piszkos qrwa anyjukat ezeknek a dögkútba valóknak!
quadrocopter
@Cefi: A rák b*ssza szét a maradék mocskos agyukat!
lampa laz
@dr. prédikátor: Látom sikeresebb a toborzás mint a nemzeti konzultáció. Fidesz a fasorban sincs, helyesebben még nem, diszítik a fákat.
Perwool
Arra sajnos nem kell számítani, hogy vádat is emelnek az ügyben. Erre várni kell a kormányváltásig, mert Poltot csak akkor lehet eltávolítani és börtönbe juttatni a többi Fidesz bűnözővel együtt.
Addig pedig Polt megtorpedózik minden Fidesz klán tag elleni vádemelést...
F_Viktor
Hozzaszolasokbol sszefoglalom mi a valosag:
1) Mig a legfobbugyesz szekeben a takaritonak kinevezett polt ul, addig vademeles ben lesz ebben az ugyben sem.
2) Nincs itt leleplezes, nincs semmi ujdonsag, igy mukodik a maffia-allamban a kozpenzek elosztasa.
Mindent ok nyernek.
Béla333
@Perwool: 19.39
Csak hogy ne dugjuk a fejünket a homokba:
Poltot a mandátumának lejártát követően csak akkor lehet leváltani, ha 2/3-al sikerülne új ügyészt választani.
Ez a mai állás szerint csak a Fidesz szavazatával lehetséges.
Ha nincs 2/3, akkor Polt addig marad a helyén, akár haláláig is, amíg nem sikerül új ügyészt választani.
A Fidesz nyilván akkor szavazza meg az új ügyészt, ha az a bűncselekményeit nem vizsgálja, és erre leteszi a nagyesküt, vagy meg tudják valamivel zsarolni!
Tehát nem elég a kormányváltás, annál sokkal rosszabb a helyzet!
2/3 kell - vagy polgárháború!
Perwool
@Béla333: Én már nagyon sokszor kifejtettem. A​bba én nem hiszek, hogy Orbán itthon bukott politikus legyen. Soha nem engedi át a hatalmat békésen. Egyrészt mert a pszichés állapota ezt nem engedi, másrészt meg előre menekül. Soha nem kockáztathatja meg, hogy valaki elszámoltassa akár csak az elmúlt 6 évvel is. Még Ráhel unokája is ülhetné, amit kiszabnak rá.
Éhbérből tengődő nyomorultak áldják a nevét, hogy megmenti őket a nyugati fertőtől.
Ilyen birka módjára vezethető nyáj nem sok lehet még a világon.Akik meg leválthatnák, azok nem küzdenek, hanem szépen lelépnek egy normálisabb világ felé.
Ha nem lesz elég szavazója szavazati jogot kapnak, a kazah, török kínai testvérei is. Természetesen levélben.
Szóval, Orbán végelgyengülésben fog kimúlni, koronával a fején.
JAJMÁR
Apám segíts, mi lesz veled Szigetvár? Berkecz Balázs nem cicózik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.