Több mint fél évvel a letelepedési kötvényprogram felfüggesztését követően közölte a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a végleges adatokat.

Ezek szerint 6538 külföldi személy kapott letelepedési engedélyt befektetőként és további 47 fő tartózkodási engedélyt, vagyis ennyien nem éltek a lehetőséggel, és nem váltották át a tartózkodási engedélyt letelepedési engedélyre – válaszolta a BMH a Lánchíd Rádió közérdekűadat-igénylésére.

Húszezer bevándorló érkezett Magyarországra

Összesen tehát 6585 külföldi vett részt a programban. Családegyesítés címszó alatt további 13 300 bevándorló kapott magyar letelepedési engedélyt, számuk azonban magasabb lehet, mert a csak tartózkodási papírokat kapó külföldiekről a bevándorlási hivatal nem vezet elektronikus nyilvántartást, így „ezen adatokról a hivatalnak nem áll módjában tájékoztatást nyújtani”. (A letelepedési kötvényprogram 2013 júniusában indult, az ügyfelek tartózkodási engedélyt kaptak, majd fél év után kérvényezhették a letelepedési engedélyt. 2016. július 1-től módosultak a szabályok, és a külföldi egyből letelepedési engedélyt kapott, ebből fakad a létszámadatok közötti eltérés.)

Az Orbán-kormány bevándorlást elősegítő programjában tehát legalább 19 885 külföldi vett részt. Ez azt jelenti, hogy 15-ször annyi bevándorlót engedett be a kabinet, mint amennyi menekült (1294 fő) befogadását kérte az Európai Unió hazánktól.

Úgy is mondhatjuk, bőven túlteljesítettük a „Soros-tervet”

írja az (mno.hu).

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
...és arról van statisztika,hogy a fidesz ezekkel a sokmilliós letelepedési kötvénnyekkel hány bűnözőt engedett be az országba?Erről miért nem kérdezték meg a jónépet,hogy akarjuk-e,hogy ők idegeneket telepítenek a nyakunkba?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
Aki bezsebelte majd a visszafizetéskor is jelezze hogy Ő fizeti nem mi?!!! A törlesztésre értve
Desischado
Ezeknek a templomban sem hinnék. Egyébként mi van a letelepedési kötvényekkel, amit súlyos pénzekért adtak el?!
kereső
@Desischado: habony -és rogán közös ügyvédje nyert rajta eddig 10 milliárd Ft-ot,az offshore cégek/amikhez biztosan nincs köze a két emlegetettnek!?/,eddig 155 milliárd ft-ot kaszáltak.A magyar állam eddig bukott 20 milliárdot a kamatkülönbözeten./a kötvények fix kamata-és a szabadpiaci hitel közötti küllönbözet./A többi még nem ismert.
kukac50
Ezek után a Fidesz ne pofázzon a migránsokról! Pofátlanság ezt egy Fideszes sem éri fel ésszel? Akinek annyi pénze van, az megélhetett volna szépen ott ahonnan eljött.
azért jött el mert vagy adócsaló vagy bűnöző! A Fidesz ezeket támogatja!
szaboria1
Nagyon trükkös a fidesz ne velük foglalkozzon a nép igy bedobatják Havas, Vágót, Vonát.
Eladott Ország
Arról megkérdezték a választópolgárt, hogy akarja e, hogy menekülteket fogadjon be Magyarország, de arról, hogy a választópolgár akarja e,hogy pénzért beengedheti e az országba a külföldieket arról nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél