Felújított utcákat adtak át egy borsodi faluban. Tállai András elmenekült a kérdések elől.

Nem tetszett neki a kérdező, nem válaszolt a NAV elnöke
Fotó: Kovács Attila/MTI

Az Index írta meg, hogy egy százmilliós beruházás keretében megújult Harsány község több utcája, az ünnepélyes átadón pedig jelent volt Tállai András országgyűlési képviselő, államtitkár, miniszterhelyettes, sportklub-vezető és NAV-elnök is.

Az eseményen felszólalt a polgármester is, aki méltatta az uniós és állami forrásokból megvalósított fejlesztést – mérföldkőnek nevezte.

Tállait szerette volna szóra bírni az Index riportere, ám csak egy rövid, és kétségtelenül mókás csevej sikeredett:

Index: Államtitkár úr, mit szól az úthoz?

Tállai: Honnan jöttek?

Index: Az Index-től.

Tállai: Gratulálok.

Index: Mihez?

Tállai: Maga egy reménytelen helyzetben lévő ellenzéki médiát képviseli, ugye?

Index: Nem, én az olvasókat képviselem.

Tállai: Az ellenzéket képviseli.

Index: Az olvasókat képviselem, továbbra is.

Tállai: Simicska úr írta a kérdéseit, Simicska úr, egyenesen? Válaszoljon neki, jó?

"Itt sajnos megszakadt a gyümölcsöző beszélgetés, mert Tállai gyorsan bepattant a közpénzből fizetett állami autójába, és sofőrje valamint a polgármester társaságában elhajtott" – tudósított a portál.

A helyieknek egyébként megoszlik a véleménye a felújított utcákról, itt olvashat erről bővebben.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
Az összes zsírdisznónak szófosása van, de ha kérdezik őket mennek fosni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vadnarancs
Tokafej elszalad egy kérdés elől, de az egész világgal szemben harcolnak... Orsós a diákok elől fut, Kupakos a riporterek elől... DE megvédenek. Ki érti ezt?
desiro
Az összes zsírdisznónak szófosása van, de ha kérdezik őket mennek fosni.
CsipkeRózsa
Nagy pofátlanság, hogy miniszterek, vezető beosztásban levő emberek nem válaszolnak kérdésekre, mert nem tetszik nekik a kérdező politikai beállítottsága vagy újságja.
quadrocopter
Az Alkohológia Középkeresztjének Pálinka Fokolóval ékesített kitüntetettje még nem vette be a napi a 3 x féledcit - hatszor!
cs.n.
Majd mindjárt jön Shikari, és leírja, nagyon jól tette, hogy nem válaszolt egy ilyen provokatív kérdésre, hogy mit szól az úthoz.
cs.n.
Ja, és ha az ellenzéket képviseli, akkor mi van? Nem gondolják hogy ez "le vagytok ti szarva, reménytelen helyzetben lévő akárkik"- féle hozzáállás kontraproduktív is lehet? Vagy ők úgy vannak, hogy megengedhetik maguknak a magas lóról leszólást, mert úgyis van fix rajongótáboruk, azzal majd nyernek, mindenki más meg le van tojva.
yazo64
Milyen kis önérzetes ez az álláshalmozó...
Lepényleső
Érthető hát,hogy eddig is miért a bán győzött,s ősz még ezután sem az,ki eljött?
Sokkal több a hülye,mint aki nem az? E tény nekünk vigasz?
Aki Én
Ezek a gyermeteg suttyók a bíróságon is így fognak válaszolni a Sorosista bírónak, mikor a migrássimogató fegyőrök száron tartják őket.
tudode
Úgy bujkálnak EZEK a sajtó elől, mint a bűnözők amiatt, mert PÉLDAKÉPÜK, a csuti NEMZET OVI BÁCSI példáját követik, mint az ovisok!
.
HAJAGSZOM JÁD, MEJ NEM SZEJETSZ!
human
Szégyenlem, hogy olyan társadalomban élek ahol van 1,2-2 millió ember akit meg lehet vezetni egy "reménytelen helyzetben lévő" sablon dumával. Nagyon kellene nekünk egy minőségi oktatási rendszer, ami gondolkodó embereket nevel. És persze pont ezért nem is lesz amíg fidesz lesz kormányon.
mackoka46
Hova bújnak ezek a balgák mikor mennek értük őrizetbe venni ?
csipetke
Nyilván ez van kiadva az egész bandának,hogyha kellemetlen kérdére kellene válaszolni az ellenzéknek,ezt az idióta választ kell adniuk.
papa.49
A hájastálas kitett magáért most is !!!
Desischado
Mit vártok ettől a zsírdisznótól? Elvégre fideszes!
nezelodo
Szerencsétlen Tokás Tállai. Simicskázik aki megteremtette a maffiakormányzás alapjait, anyagi jólétét. Nem emlékszik szerencsétlen, hogy nemrég a Pintér legényei védték a KÖZGÉP telephelyét azoktól a tiltakozó ellenzékiektől, akikkel most összemossa a Simicskát. Talán beszéljen Orbán és a Lajos párhuzamos gazdagodásáról, csak az Orbán esetében a zsenilenci a fedősztori.
Yoda69
tallai zsirgeci megerett a vagasra.
Aprilis 8 mar nincs messze...
justhpeter
Kérem szépen ez a NER szintje. Erre szavaztak a magyar emberek.
nezelodo
Itt a "peremvidéken" nem régen még háború dúlt a keszthelyi kikötőért, amit a vejkó "véletlenül" megkapott, előtte a Demszky szürke eminenciása ellen vonult hadba Orbán Szigligeten, hogy belerúghasson az apósába is, (Mécs I.), de a Simicska akkor még befogta a még nem "G" mini. elnök száját. A jutalom sem maradt el, alkothat az ajándék művészházban, de mint oly sok jótevője Orbánnak a bűntársa is fekete seggű lett. Ma már Orbán Európa megvédésére vezeti hadait, Brüsszel ellen! Biztos olvasott a szélmalmokról, meg annak hőséről, csak kicsit összezavarodott.
Pálinkás Pál
Most nézzétek meg ezt a fejet!!! Bárki gondolja hogy a nevén kívül eltud bármit értelmesen mondani??? Ő is csak papírból beszédképes,bár azt is csak nehezen!
nezelodo
@Pálinkás Pál: Képzeld, hogy ha neki, vagy ne adj Isten Orbánnak olyan retorikai képessége lenne, mint a történelem nagy, és néha sötét szereplőinek, ezek már valós operetthadsereg élén vonultak volna Brüsszel ellen a felhergelt néppel. Szerencsére ez még papírból olvasva sincs meg bennünk, és azt sem ordibálják, hogy utánam, mert gyávák, csak azt előre, előttem!
Yoda69
@justhpeter: Helyesbitek: a magyar emberek egy bizonyos resze, akik kb egy birka IQ szintjet utik meg.
Mint peldaul halfarok dubrincs is. Csak sajnos eleg sokan vannak meg.
maszk
Ahogy az úri kedvük tartja...
Vissza a múltba - mert szeresük a 20. századot.
Anyád, az!!!

alapblog.hu/korlatlan-hatalom/
papa.49
A ,,felújított utat inkább ne is mutogassák igen silányra sikeredett akár akik átadták, a nyilatkozó ,,gráciákról,, meg már szót se érdemes ejteni !!!
iluminati
@papa.49: Megnézném én egy év múlva azt az utat...ha olyan mint erre csináltak.. akkor nem kell neki egy fél év és foltozzák majd... a 2 milárd osztalékot meg viszi...
papa.49
@iluminati: Igazad van az ilyen időben végzett meló pont semmit sem ér !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.