Nyílt levelet írt egy férfi a Figyelőnek, miután a lap által közölt Soros-listán megtalálta testvére férjét. A férfi arra kérte a lapot, rakják föl őt is a Soros-listára.

Mint ismert, a Figyelő listázta azokat az embereket, akik a lap szerint Soros György magyar-amerikai üzletember "gárdistái".

"Mostantól engem is tekintsenek az ellenségüknek" – nyílt levelet írtak a Figyelőnek a Soros-lista miatt

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Niccolo Caranti

A lista kapcsán Birkás Máté nyílt levelet írt a Figyelőnek – vette észre a Magyar Narancs -, mivel megtalálta testvére férjét és még jó pár barátját is a felsorolásban.

Levelében így fogalmazott testvére férjéről:

Ő azért került fel erre a listára, mert olyan menekült gyerekekkel foglalkozik, akik már szülő nélkül érkeztek Magyarországra. Olyan kisgyerekekkel, akiknek az édesanyja és édesapja vagy már ott meghalt, ahonnan menekülniük kellett, vagy útközben Magyarország felé, és most szülői segítség nélkül kell feldolgozniuk azokat a borzalmakat, amin keresztülmentek. Bisztrai Mártonnak hívják, nem beszéltem vele, mert félek, lebeszélne ennek a levélnek a megírásáról.

Arról is írt, hogy sógorát és a többi, a listára felkerült ismerősét két dolog köti össze: 

embertársaik élethelyzetének javításán dolgoznak faji, származási, vallási és politikai megkülönböztetés nélkül, illetve az, hogy amit csinálnak, azt nem a kapott pénzért, hanem személyes meggyőződésből teszik.

Birkás Máté levelében arra kérte a figyelőt, tegyék föl őt is a listára, és mától tekintsék őt is ellenségüknek.

Birkás Máté

Nyílt levél a Figyelő szerkesztőségének Azért írok Önöknek, és fordulok egyúttal a magyar nyilvánosság felé, mert a testvérem férjének a neve is szerepel az önök által közzétett "A spekuláns...

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szép új világ
@Pálinkás Pál: A fide&& fizetési listáját jobb helynek tartod?
Pálinkás Pál
@szép új világ: te ezt most komolyan mondod???na ne röhögtess...én meg a fideszes fizetéslista...tudom én mire mondod..szegény arab kisgyerek...aki esetleg két év múlva elvágja a torkod...
egyvandor
A biztonság kedvéért mindenkit írjanak fel a listára, aki nem nyilatkozott rendíthetetlen hűségéről, no meg a maradék felét is.
egyvandor
@Pálinkás Pál:
A legnagyobb valószínűséggel az vágja el a torkod akiből ellenséget csinálsz magadnak.
A többi elsősorban attól függ mennyire vagy képes a kulturált együttélésre és mennyire vagy intelligens a konfliktusok megoldását illetően. A világ egyre nyitottabbá válik. Gorbánék megnyilvánulása a változások és a fejlődés folyamán mindig előforduló ellen hullámokhoz sorolható. Gorbánék profi propaganda gépezete téged is megtudott ezzel fogni. Még ha egyéb okok folytán utálod is őket.
teuton
@Pálinkás Pál: Ha olvasni tudnal, nem csak primitiv modon gyülölködni es mocskolodni, akkor nehany honapja olvashattad volna, hogy egy MAGYAR apolonö vagta el MAGYAGYARORSZAGON az apoltja torkat! Egyebkent pedig közölj mar adatokat, hany "migrancs" követett el terrorcselekmenyt Magyarorszagon es hany magyar? Erröl nem hallottal a kiralyi mediaban?
Pálinkás Pál
@egyvandor: Ugye viccelsz???"A többi elsősorban attól függ mennyire vagy képes a kulturált együttélésre" idézet tőled..ezt a mondatot elmondod a félanalfabéta afrikai hordának is???Mert bármilyen videót nézel...inkább egy állatcsordához hasonlít a vonulásuk mint emberhez!!! A véleményemnek semmi köze orbánhoz...javasolnék neked egy wellness hetet valami borsodi cigánysoron,aztán utána megbeszéljük ezt az együttélést!!!
Pálinkás Pál
@teuton: Nosza te tájékozottabb vagy...sorold azt a magyar terrorcselekmény gyűjteményt!!!
És ha már itt tartunk..tegyük fel,magyar ápolónő,magyar ápolt...mennyit rakjak ide cigány gyilkos ,magyar áldozatból???
cikicakk55
@Pálinkás Pál: Tudod nekünk is van kb 1 millió olyan itt született lakosunk,amelyik bár mikor elvágja a nyakad,ha keresztbe teszel nekik. Magyarországon is vannak No- Go zónák,csak azt már megszoktad és megtanultad elkerülni. Minden városnak és településnek vannak ilyen zónái. Bár csak annyi itt született barbártól kéne tartanunk,mint amennyi pont ide Magyarországba,a nyomor közepébe akarna költözni. Szerintem egyik Európai város sem veszélyesebb ha a migránsokat vesszük,mint nálunk. Ott viszont sokkal jobban élnek az emberek,mert a kormányaik nem saját zsebre gyűjtögetnek és nem költenek milliárdokat a nem létező ellenségekre.
cikicakk55
@Pálinkás Pál: ma: 12:44
Na látod! Éppezért nem kell jobban tartanod a migránsoktól,mint a hazai bűnözőktől. Amikor a mi barna bőrü embercsoportunk,nem ezrével,csak 10-15 ember elindul az itt élők még a rendőrök is elkerülik őket. Még is itt vagyunk,és szerencsére a legtöbbünk nem azért fog meghalni,mert ezek elvágták a torkát. Én tudom,hogy nem vagy Fideszes,mert régóta olvaslak és már volt több levélváltásunk is,itt a nyílt részen. Te kifejezetten a migránsok ellen vagy. Megértelek annyiból,hogy nekem személyes tapasztalatom volt látni mire képesek. Ugyan arra mint az itt születettek. Azokat még is elviseljük.2015- ben még én is rettegtem tőlük. Aztán azóta megláttam a valóságot. Már nem félek tőlük,hisz a 62 évem alatt megtanultam,hogy ha nem akarok megázni,akkor nem megyek az esőre.Te is próbáld meg elhinni,hogy ugyan úgy eltudod kerülni őket,mint eddig akiket kénytelen voltál elviselni. További szép vasárnapot.
Pálinkás Pál
@cikicakk55: Most még el tudod kerülni őket...de amilyen ütemben szaporodnak,húsz év múlva már mindenhol beléjük akadsz...És azért a jövőre is kéne gondolni...Meg kéne érteni hogy ezek nem kompatibilisek az európai emberrel,értékekkel..a helyi migránsokkal főleg az a baj,hogy a mindenkori kormány tart a rasszizmus vádjától,ezért nem cselekszik...érdekes,Horthy csendőrsége alatt nem nagyon voltak "cigánybalhék"..mert kemény kézzel elintézték...nem voltak kuka jogvédők,akik sipitoztak volna!!!
cikicakk55
Ebben igazad van. Még a Kádár korszakban sem voltak ennyire agresszívek a Romák. Akkor kötelező volt dolgozniuk,de a munkaadónak is kötelessége volt felvenni. Most már eleve nem veszik fel,ha látják a színét.Nem kötelező alkalmazni őket és mióta nem büntetik a munkakerülést,azóta ezt ki is használják. A Horty korszakban és a Kádár korszakban sem azért volt kevesebb a bűnözés,mert jobb emberek voltak. Jobban bűntették és nem néztek el nekik semmit. sajnos ez az Unióban így is fog maradni és ameddig így van,hogy nem " rasszisták" addig bizony jönni is fognak és mivel máshoz nem értenek,csak a szaporodáshoz,így azt is teszik.Nem csak Magyarországnak,hanem az egész Uniónak változtatni kéne a hozzáálláson. Gondolok én a jövőre épp eleget,hisz van két fiam és egyenlőre csak két unokám. Nem érem meg,de jó lenne tudni,hogy itt a hazájukban fognak tudni élni és biztonságban. Még is azt mondom,hogy ennek az országnak nem a migránsok a legnagyobb ellensége,hanem maga a kormány. A sáskáktól meg azért nem kell félni,mert ide eszük ágában is jönni.Addig vannak itt,még meg nem kapják a papírjaikat,amivel aztán szabadon grasszálhatnak Európában.Akkor nem tudom mi lesz,ha Kib...k bennünket az Eu-ból? Legalább is Orbán viselkedése nagyon arra tendál.
Pálinkás Pál
@cikicakk55: Látod...magad adtad meg a választ...Európa elveszett a "humanizmus" oltárán...
Desischado
Ha nem lesz valami csoda, és orbán a nyakunkon marad, akkor elintéz mindenkit, aki ellent mer neki mondani. És listáznak embereket csak azért, mert nem tolják orbán szekerét. Gyalázat!
advocat
A következő Soros-bérencek nevét nem lelem:
Orbán Viktor,
Deutsch Tamás,
Áder János,
CEU-n végzett kormányszóvivőn át,
és még sok társukét. A nevek ismertek. Ezek miért nem jelennek meg, hogy ők kimaradtak? Vagy csak ennyire bátor a Figyelő?
teuton
@Pálinkás Pál: Sorolom... egy naci terrorist az ajton keresztül lötte le a rendört, mert el karatk kobozni az illegalis fegyveret. Most te jössz a listaddal! De mellebeszelj altalanossagban romakrol, hanem a magyar apolonöröl! Ja, es külföldön is magyarok azok, akik gyilkosagok miatt ülnek, több mint 1 tucat! De megnezheted a skandinav orszagok statisztikait is, a börtönölkben 60% kelet-europai ül... Ja, te csak kamuoldalak kamuhireit olvasod? Egyebknt majd ha megtanulsz olvasni es a szamokat is megismered, nezd meg a 2017es nemet statisztikat, melyik orszagokbol erkeztek a bevandorlok az elsö 3 helyen... NEM arabok!
Pálinkás Pál
@teuton: Már mondtam neked párszor..a magyart ne keverd a cigánnyal!!! aki ugyanolyan sötét népség mint az arab..mind külsőleg,miond belsőleg!!! És aki lelőtte a rendőrt,az közel sem biztos hogy hibázott...ha az az igaz amit a fia állít,/utána lehet nézni!/ akkor más is megtette volna!!!
kitekinto.hu/2017/06/04/europan-kivul/terrorcselekmenyek-europaban-az-utobbi-13-evben/
Nesze majom,szemelgess az arab szutykok rémtettei között!!!
teuton
@Pálinkás Pál: Majomkam! En ilyen kamu szennyoldalakat nem olvasok, jellemzö arra, aki ilyeneknek hisz. De olvasok hivatalos statisztikakat! Pl. nezd vissza, hany terrorcselekmenyt követtek elpl. az utobbi 50evben Europaban, kik voltak az elkövetök es mennyi aldozat volt! De vegyük csak a holland repülö leöveset az oroszok altal Ukkrajnaban... erröl nem irnak a szennylapjaid? Ja, es a naci terrorista fia mit mond, az bitony sokat szamit... esetleg arrol sem olvastal, hogy hany büncselekmenyt követtek el nemet nacik külföldiek ellen, vagy hogy egy NEMET naci menekültnek kiadva magat terrocselekmenyeket akart elkövetni, hogy a menekültekre kenhesse? Az sem meglepö neked, hogy egy allitolagos "terrorista" az igazolvanyat a helyszinen hagyja?! Na olvasgasd csak tovabb a szennyoldalaidat!
Pálinkás Pál
@teuton: Amire hivatkozol agyhalott.../IRA,ETA ../ azok mind saját hazájukban,és inkább politikai gyilkosságokat követtek el!!! De ennek a muszlim söpredéknek semmi keresnivalója Európában!!! Itt sok emberrel ütközik a véleményem...de te egy igazi hernyó vagy a javából!!! Mi a tökömért nem költözöl az arab világba ha annyira szereted őket??? Mi nem szeretjük,nem is akarunk velük élni...tudod értelmezni???
png
Valójában van okunk utálni Sorost.
Támogatta, segítette, vagyis ránk szabadította Orbánt, és a kutyáit, és ezzel megpecsételte a szülőhazája sorsát.
Neki könnyű, mert nem lakik itt...
Alce már nem lakik itt.
teuton
@Pálinkás Pál: Ertelmezni tudom a vakarmanyod, csak a stilusoddal van baj. A stilus maga az ember. A tied nagyon primitiv! "hernyokam"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.