Még Bayer fura szabadkozása is lekerült. Csak az internet nem felejt. A választások előtt közvetlenül Bayer Zsolt valamiért nem a szokásos véleménycikkeit írta, hanem bizonyos töredék hangfelvételekre alapozva azt akarta állítani, hogy létezik egy civilekből álló Soros-hálózat, ami nagy vonalakban Magyarország vesztére tör. Ki lehetett a megbízó, ha csak a kormánypárt profitált az egészből? Nem is ezekben szereplő összeollózott felvételek tartalma volt érdekes, hiszen az ezekben szereplő civilek semmi olyat nem mondtak, amit ne mondanának el egyébként is. Az igazán érdekes volt, hogy ki szervezte a külföldi helyszíneken kamu személyazonossággal végrehajtott sokmillióba kerülő lehallgatási akciókat, amin többek közt illegális megoldásokra buzdítják az érintetteket.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
@Shikari: Bámulatos,mennyire görcsösen igyekszel, hogy buta,primkó fixaidea szövegeidmiatt harsányan kiröhögjenek! olyenbuta vagy,hogy a nagy igyekezedben a liberált a Loreállal kevered, miként kevered a marketinget a markecolással! Hiába, ilyen,amikor a görény az illatról kezd szakelőadást tartani!:-)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Ausradieren

egy újabb hitleri érzésvilághoz tartozó kifejezés éledet fel az új állampárt környékén

Ráadásul egy másik nem túl derűs árnyék is rávetül – az egyébként tőlük nem túl távoli – gondolatiságra is: a múltat végképp eltörölni. A manapság többször átszinkronizált Hitler film-jelenet sikere előtt az egyik legismertebb a Führer-hez kapcsolódó kép, mikor őrjöngve ordítja, hogy Ausradieren.
Hogy ez honnan ugrott most be? A 444.hu számol be róla, hogy a párt lovagias oszlopa milyen karakán módon kezeli a lebukását. Mint ismert „A választások előtt közvetlenül Bayer Zsolt valamiért nem a szokásos véleménycikkeit írta, hanem bizonyos töredék hangfelvételekre alapozva azt akarta állítani, hogy létezik egy civilekből álló Soros-hálózat, ami nagy vonalakban Magyarország vesztére tör. ”. A hétem a politico.eu „Israeli intelligence firm targeted NGOs during Hungary’s election campaign.” cikke számolt be róla, hogy Zsóti forrása – félretéve a minimális firkászi tisztesség csekély maradékán tól, a zsigeri antiszemitizmusát is – az izraeli Black Cube hírszerző cég által végrehajtott lejárató kampány volt..
Nos hogyan reagált erre a derék Magyar Idők? Ahogy az egy állampárti propaganda portáltól elvárható: „ a Magyar Időkről csendben lekerült az összes érintett Bayer-cikk”, azaz nem elérhetők! =))
nezelodo
A naaagy politikai elődök a fotókról, festményekről tüntették el az általuk kinyírt hitehagyott politikai ellenségeiket, Trockijtól, Dávid Ibolyáig. Más országmentők a festményen ábrázolt "idegenszívűre" lövöldöztek széles borgőzös jókedvükben a duhaj vadászataikon. Az Újságokból viszont nem tüntettek el senkit, mert nem lehet. Csak a mi ötletgazdánk hiszi azt, hogyha a cikket letörölik, akkor az el is tűnik. Jaj Istenem, a cellainfók meg az SNS-enk sem tűnnek el, ez nem ad okot a kétkedésre neki?
RonaGyuri
@Shikari: látom sikeresen sikerült ismét okadatolnod a tömény butaságodat! =))
silber13
@Shikari: Globalofasiszta!!!:-)))))))))))))))) Húú apám, nem semmi ez az lmebeteg sikattyú!!:-)))))
silber13
@Shikari: Bámulatos,mennyire görcsösen igyekszel, hogy buta,primkó fixaidea szövegeidmiatt harsányan kiröhögjenek! olyenbuta vagy,hogy a nagy igyekezedben a liberált a Loreállal kevered, miként kevered a marketinget a markecolással! Hiába, ilyen,amikor a görény az illatról kezd szakelőadást tartani!:-)))
simmering73
@Clavigo: Mi lágyulna meg benne? Csak egy spárga van keresztben kifeszítve. Ha elszakadna leesnének a fülei.
Csizmás Kond
...vagyis...
Zsóti cikket vagy cikkeket írt egy lapban amire a zindex is felkapta a fejét...most eltűntek abból a lapból a cikkek amire a zindex ismét felkapta a fejét...
...csak nehogy elszédüljön a sok kapkodásban...
Clavigo
@Csizmás Kond: Mármint a Zsóóti hombár feje...
RonaGyuri
@Shikari: leginkább a volt lib-inter alelnökük! =))
RonaGyuri
@Shikari: különösen a dagadék volt alelnökük! =))
CsipkeRózsa
@Shikari: A cikkben nem olvastam liberális szót, mégis minden hozzászólásodban őket szidod, ill. "fekélyezed", csürhézed.

Egyébként, hogy jössz te ahhoz, hogy akármilyen másik embert v. embercsoportot ellenségként kezelj a megszokott szemét jelzőiddel?
Clavigo
@Shikari: A dagadt, kullancsra hasonlító Gazdád,,( Felsőcsutkáról ),,az ellensége mindennek,,ami emberi.,,te anyád majma.
CsipkeRózsa
Már az eredeti Bayer-cikk megjelenésekor más lapok cikkei cáfolták Bayer Zsolt írásának tartalmát.
papa.49
Kellemetlenné vált mert most éppen Izraelhez akar dörgölőzni a csutigörény !!!
CsipkeRózsa
@Shikari: Téves lájk!

Nagyon belelovaltad magad ebbe a liberális-ellenes őrületbe!
silber13
@CsipkeRózsa: tudhatnád,hogy egy elborult agyú fideszes Csinovnyik, vagy inkább muzsik!-))
RonaGyuri
@Shikari: pontos leírás a dagadt törpéről! =))
csipetke
Létezik olyan ember,aki egy ilyen bayer-félét komolyan vesz?Már akkor lehetett tudni,hogy ez egy amolyan legalja ember,amikor megkapta a lovagkeresztet,(bár senki sem értette mire) és akik valóban megérdemelték,rengetegen azonnal visszaadták,mert nem akartak egy olyan társaságba tartozni,ahol egy ilyen bayer-féle is helyet kap.Fog még több bajt is okozni a fidesznek,de az már legyen az ő szoc.problémájuk.
csipetke
@simmering73: 17:36 Hát ez jóóóó! :)
csipetke
@Shikari: 4 vagy 5 hsz-ben emlegeted a fekélyt a nemzet testén.Most ez a vesszőparipád?Egy témán belül ne használd ilyen sokszor,mert irtó komolytalan.Egyébként arra emlékeztet,amikor pár hónappal ezelőtt valamelyik eu-s vezető azt mondta,hogy a fidesz egy rákos daganat,amitől gyorsan meg kell szabadulni.Asszem a luxemburgi külügyminiszter volt...
RonaGyuri
@Shikari: elég baj ez erre a szerencsétlen sokat szenvedett országra nézve! =))
RonaGyuri
@Shikari: na ez még nagyobb baj, hogy nektek ez a normális! =))
RonaGyuri
@Shikari: jaj te bugyuta szőröstalpú szekus; te és a logika??? Ne röhögtess! Egyébként a te fajtád többsége tény, hogy büdös! =))
csipetke
@Shikari: 20:16 Értem.Addig addig ismételgeted,még magad is elhiszed,,,,
csak úgy....
@Shikari: te meg a logika,tibim ? utoljára (pár hónapja) a lábvizedbe mostál hajat, logikus...
Kutyaur30
Vagy nem szervezte senki. A milliók X,Y,Z és más rohadt narancsos elvtársak zsebébe vándoroltak, a bülbül hangú Bayer pedig megteremtette hozzá az eszmei hátteret.
csipetke
@Shikari: 21:19 Jajjj,ne gyere már ezzel a kétharmaddal.Nálunk a lerágott csontot már nem szopogatják tovább,mint te.Kétharmad...a különleges fideszes matekkal.Torz nézetekért meg nézz szét pártodnál és kormányodnál.
csak úgy....
@Shikari: eriggy fürdeni mert kisebbségi a szagod,tiborom!
nezelodo
@CsipkeRózsa: Kiváló lehet ez a félkegyelmű, hogy feljogosítva érezze magát mások mocskolására. Ennyi "libsibolsival" mégsem őrizhetett együtt libát, hogy ilyen hangnemet használjon, ismeretlenül, minden alkalommal. Ha mégis őrzött libákat velük, hiába volt a libák igyekezete, hogy valami értelmet tömjenek a fejébe, nem sikerült még egy libányi intelligenciát sem átadni neki. Sebaj a megbízóinak pont megfelel, hasonlít a szavazóikra.
csipetke
@Shikari: Az emberek nem hülyék,most még az is a fideszre szavazott,aki utálja őket.Itt úgy működnek a dolgok,(esélyegyenlőség nix) hogy csak a fideszes vezetésű kerületekbe dől a della leginkább.Ennyi a megfejtés.
csipetke
@Shikari: Akkorra szinte teljesen kiürül az ország,ugyanis kevesen kultiválják a diktatúrát,és az egypártrendszert,nappali szabadrablást,stb,stb.Viszont nem lesz aki eltartsa a parlamenti óriásira nőtt vízfejet.Dolgozók nélkül összeomlik ez a rendszer,ami már elkezdődött.Kb 1 millió ember dolgozik már külföldön,és a számuk egyre nő.
Jozefina
Ebből is látszik, hogy a Magyar Idők és Bayer fals és hazug állításokkal befolyásolta a választásokat??!! Szomorú, hogy ehhez Izrael is hozzájárult, valószínűleg nem kevés anyagiakkal és a besúgóikkal!!? Jó lenne tudni a magyarországi zsidó vezetők véleményét is.??!!!
csipetke
@Jozefina: 7:49 A választásnál láthattuk,hogy vallástól függetlenül,(református,zsidó,katolikus,hit-gyülis,stb) mindegyik felekezet csontig nyalt a fidesznek,és jónéhány helyen a szószékről prédikálta a pap,hogy kire kell szavazni,Erre is illik Hofi örökbecsűje:"Pénzért?Szopok,nyalok,gombot varrok.Ezek mindenkit megvettek kilóra azon a pénzen,ami az ország boldogulására lett volna.Többek közt ezért is vagyunk az utolsók közt Európában,a hibás vezetés mellett.
csipetke
@Shikari: Azért még ne igyál előre a medve bőrére,orbán dagadt,láthatólag más problémái is vannak,bármi megtörténhet.Akár egy jó kis gutaütés,infarktus,bármi...
silber13
@Shikari: Egy frászt! Te azért írod le ezeket, mert megparancsolták, hogy mit rjál és te szolgalelkű csinovnyikként végre is hajtod, némi baksis reményében!
Sámannus
Zsóti ha szareső van, akkor is kiáll és fölfelé néz
csipetke
@Shikari: Csak a fidesz választási tákolmánya szerint vagytok többség,mert a 48% az sehol sem többség.A fidesz matek tett róla,és a vásárolt szavazatok,de ez is lerágott csont,viszont ezek tények..A másik,ahogy írtam,orbán egészsége,ami úgy tűnik szétesőben van,legalábbis az idegeivel igen komoly gondok vannak,és ha ő "kiesik",nincs köztük mégegy miniHitler.Ennyi.
Sámannus
@Shikari: órbányi fizeti nektek a síkosítót ugyi. Ne szégyelld bevallani mindenki tudja, hogy a bértollnokok pénzért gazsulálnak. Ha meg mellényúlnak ez van. Pöcegödröt takarítanak.
kereső
" Az igazán érdekes volt, hogy ki szervezte a külföldi helyszíneken kamu személyazonossággal végrehajtott sokmillióba kerülő lehallgatási akciókat, amin többek közt illegális megoldásokra buzdítják az érintetteket."-ez a lényeg elvtársak! És a nemzetbiztonsági szakszolgálatok vizsgálódnak már? Mert ez "kémügy"!!A lovagkereszt tulajdonosát meghallgatták már?
Aki Én
@Shikari a buta seggfej: Hogy te micsoda egy kibebaszott buta kretén vagy apám.
Nyugodjál már békében...
CsipkeRózsa
@Jozefina: Nem Izrael járult hozzá, ez egy magáncég művelete volt, és állítólag Soros költekezéseit akarták megfigyelni.
Sámannus
@Shikari: Szar dolog de akkor is csak gyepmesterek vagytok nincs mit szépíteni. Mi más, ha más után takarítasz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.