Róna Péter: A tudás trónfosztása

Orbanescu. Hát kérem szépen, a párhuzam vérfagyasztó. Adott egy iskolásfiú, akinek az apjával való kapcsolata rémes, ő ellenben semmihez nem érez ambíciót, csak az uralkodáshoz. Ahogy cseperedik, törleszkedik ehhez, szolgálja amazt, hogy előrébb juthasson. Hatalomhoz jutván pedig… egyre jobban elszakad a valóságtól. Egyre kevesebb szakembert tűr meg maga körül, hamarosan csak bólogató kutyák veszik körül. Akik egymást is figyelik, miközben minden erejükkel hatalomban tartják a főnöküket, hiszen tisztában vannak vele, hogy jólétük tőle függ. Az egyetlen különbség köztük az, hogy Ceausescu sokkal inkább a nyílt, erőszakos terrort alkalmazta, Orbán pedig inkább lelki és egzisztenciális terrorhoz folyamodik. De vajon ez a különbség lényegi különbség? Nem. És nem is a két ember közti bármiféle különbségből fakad. A kor az, ami különbözik. Ceausescu még megtehette, hogy hermetikusan elzárja az országot, és ha nem enged be riportereket, hát nem enged be (azért mégis jutottak be…). Orbán ezt nem teheti, az internet korában egyszerűen nem megy. (Magát a netet betiltani sem lehet, legfeljebb az arra alkalmas eszközöket, de egy ilyen tiltás egyrészt megint csak feltűnne külföldön, másrészt betartatni nagyobb apparátus kellene, mint a Securitate volt Romániában….) Tehát maradnia kell a “finomabb” módszernél, de hát ez nem gond: Ceausescu is a moszkvai modellt követte, Orbán sem tesz másképp. Csak míg Ceausescu példaképe Sztálin volt, Orbáné Putyin… De a rendszer – az ugyanaz. A történelem arra tanít, minél tovább hagynak egy diktátort garázdálkodni, annál magasabb a szabadulás ára. Magyarország meddig hagyja?