A Fidesz-frakció szóvivője szerint Gyurcsányék megint elvennének a gyermekes családoktól, a migránsoknak pedig adnának.

Fidesz: Gyurcsányék elvennének a családoktól, a migránsoknak pedig adnának
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Halász János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a DK családokat érintő felvetéseire reagálva azt mondta:

Gyurcsányék kormányzásuk alatt is mindig csak elvettek a gyermekes családoktól. Elvették az egy- és a kétgyermekesek családi adókedvezményét, eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, elvették a hároméves gyest, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat zártak be, a családokat adóemelésekkel, megszorításokkal sújtották

- sorolta.

A frakciószóvivő szerint "ha tehetnék, ugyanezt csinálnák most is".

Hozzátette: Gyurcsányék nyíltan bevándorláspártiak, a nemzetek Európájának megszüntetésén, a kontinens migránsokkal betelepítésén dolgoznak. A Gyurcsány-párt egyik politikusa, Bauer Tamás nyíltan ki is mondta, hogy ők a migránsokban, nem pedig a családtámogatásban látják Magyarország jövőjét – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy az Origo cikke szerint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elfogadhatatlannak tartja a jobbikos Gyöngyösi Márton antiszemita kijelentéseit, Halász János úgy reagált: a Fidesz is elfogadhatatlannak tartja ezeket a kijelentéseket, és megdöbbentőnek tartja, hogy Gyöngyösi Márton frakcióvezető lehet a Jobbikban, ahogyan azt is, hogy vezető tagja az ellenzéki összefogásnak. Ez is mutatja, hogy az ellenzék a hatalomért mindenre képes – jelentette ki.

A jobbikos Farkas Gergely mentelmi jogának felfüggesztéséről szólva – amit a legfőbb ügyész választás rendje elleni bűntett ügyében indítványozott – a fideszes politikus megerősítette:

a Fidesz-frakció megszavazza a mentelmi jog felfüggesztését. Szerinte a jobbikos képviselő mentegetőzik, és próbál elmenekülni a felelősség elől. A Jobbik a hatalomért mindenre képes

- mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti választási csúcsjelöltje független testületre bízná a jogállamiság tagállami érvényesülésének vizsgálatát, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: ez egy kampányjavaslat, hiszen az EU jogi alapját szerződés rendezi, amely azt is rögzíti, hogy politikai alapon nem lehet különbséget tenni egyes tagállamok között.

A Nemzetközi Beruházási Bank ügyében, amely a székhelyét Moszkvából a magyar fővárosba teszi át, Halász János arról beszélt, hogy a bank erősíti Magyarországot, a magyar gazdaságot. Hozzátette azt is, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságában minden felmerülő kérdésre megnyugtató választ kaptak.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"A Jobbik a hatalomért mindenre képes." Mondja ezt, egy korrupt bűnöző és politikai prostituált banda!
m.blog.hu/er/erkolcstan/postimage/orban_ha_kell_1364501367.jpg
A fidesz minden volt már csak fürdőskurva nem , bár ezt sem tartom kizártnak.
uploads.disquscdn.com/images/e16b0ecbce0865653d3095489796ed4f0f9cf319d49909d76c0d4a3b6a2bbe4b.jpg?w=600&h=240
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"A Jobbik a hatalomért mindenre képes." Mondja ezt, egy korrupt bűnöző és politikai prostituált banda!
m.blog.hu/er/erkolcstan/postimage/orban_ha_kell_1364501367.jpg
A fidesz minden volt már csak fürdőskurva nem , bár ezt sem tartom kizártnak.
uploads.disquscdn.com/images/e16b0ecbce0865653d3095489796ed4f0f9cf319d49909d76c0d4a3b6a2bbe4b.jpg?w=600&h=240
Eladott Ország
Az oroszok már nem csak a spájzban, hanem lassan mindenhol ott lesznek, és azt tesznek, amit akarnak. Az érdekelne, hogy az EU mit szól ehhez. Kaptak az oroszok egy csomó magyar útlevelet, amivel a világot járhatják, akkor is ha bűnözők, most egy mindent megtehető bankot. Ezzel is az EU-t akarják bosszantani, vagy kaptak valamit cserébe? Vagy mindkettő.
Valamiért nagyon feszítik a húrt. Putyini bank épületének falai között azt tehetnek, amit csak akarnak, hiszen nincs olyan szerv, amely megkérdőjelezhetné, felülvizsgálhatná bármely tevékenységüket. Ez olyan, mintha egy budapesti épület saját, külön államként funkcionálna,( állam az államban) amelyre csak is saját törvényei érvényesek és nyugodtan kitehetik a bejáratra a ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel táblát. Annyiféle dologra használható egy ilyen épület a főváros szívében, hogy most inkább erre nem adnék ötleteket. Egy biztos, egy ilyen miniállam létrehozása nem sejtet semmi jót.
Gauntlet
Jobbik kihúzva - helyettesítsd Fidesszel !
szaboria1
Nagy hazugok stíkába meg ők hoznak be migránsokat. Pénzért még bűnözöket is beengednek.
Nessy
Mondd KISZ Halász! Gyurcsányék is küldtek repülőjegyet menekülteknek,, kapnak egy évig ingyen lakhatást, ellátást, nyelvtanfolyamot ? Sőt még diplomata autó is jár némelyeknek!
A Jobbik mellé bizony, ha a választási csalásokat valóban vizsgálnák, az egész frakciód oda ülhetne a vádlottak padjára!
Nem zavarnak néha a tények, amikor előadod a mondókádat?
solidedge
Egyszerű üzenet gondolkodásra képtelen, a Fidesz propaganda által diónyira zsugorított agyú embereknek akik hálásak hogy a mindig nagy kihívást jelentő gondolkodást megoldja helyettük a Fidesz.
papa.49
Pumpáshalász neked megártott a tegnapi ,,HŐSÉG,, !!!
Jozefina
Minden hazugságra képesek a tényeket nem említve, csupán a hatalombamaradás vezérli őket és persze a félelem a nápharaggal szemben!!??
solidedge
@durbincs: Épp az ilyen Durbincs félékről tettem említést.
Commenter
@papa.49: már az évértékelőn is beteg volt támogatták, úgyhogy onnantól még tovább romlott az állapota. Kérdezni akartak tőle, erre azt mondta kísérője hogy "túl gyenge a válaszadáshoz."
solidedge
@durbincs: Durbincska. Meg kellene kockáztatnia azt a szinte lehetetlen kihívást jelentő utat hogy emberré váljon. Első lépésben el kellene bujdosnia hogy soha senki se lássa.
bencemacska
@Eladott Ország: ma, 16:07
Egy valamire biztos nagyon jó ez az épület: ha szorul a hurok gyorsabban el lehet érni, mint a repteret!!!
Van a tetején helikopter leszálló?
relatív
Ezeknek az agyukra ment a kannás bor.

Csak a mások alaptalan gyalázásában, rágalmazásában jeleskednek, amit a magyar adófizetők pénzéből fizetnek meg egy-egy győztes per után !!!

Reméljük nem sokáig égetik az országot !!!
bencemacska
És te halász honnan tudod mások mit csinálnának? Nem hiszem, hogy pont neked árulták csak el!
Vagy "azt súgja a vizeleted?" Akkor idd meg, hátha okosabb leszel!
bencemacska
@durbincs: ma, 21:05
Mi bajod van Ploestivel? Ott születtél? Miért kísért? Annyit emlegeted, hogy lassan megsajnállak érte-:))))
Már mondtam, én életemben egyszer voltam Romániában, Constanzában és Mamaján. Programban volt a Duna-Delta is, de a magas vízállás miatt lezárták, vissza kellett fordulni!
Eladott Ország
@bencemacska: tegnap, 18:51; A helikopter leszálló az épület tetején műszakilag utólag is megoldható. De a legnagyobb baj, hogy az ellopott közpénzek, gyorsan eltüntethetők lesznek és a történelem során az országot sokadszorra sikerül kifosztani .
Az elmúlt harminc évet a "gengszterváltást" lehúzhatjuk a klotyón, kezdhetjük újra.
tulipan
@durbincs: : Mi van, te sötét, kretén narancsos seggnyaldosó, szaros pofáju, félfaroknyi Sügér? nyomkodjátok egymást, jó melegen, Shikarival rendületlenül, ott abban a ploesti bánykecódban, kellő menyiségű bányalóvizeletpáleszt vedelve? a játszóterek részeges, ballonkabátos rémei, IQ-bajnok, imposztorok vagytok! niocsak, sexeltél már ezzel a Vebberrel ? mesélj már ? egymás zokniját-alsókáját,elhoztátok ? A nyomi nyáladzó, Shikari kuksolt: tartotta a petros lámpát a lilás aktus alatt ? Hát nem egy Pazar ? a többi naarncsos haverjuk meg nyitogatta a Ballonkabátját a rítus ütemére a hokedlin ? Ugyibár ?? az a rettenet ez a román Ákkcentusotok ? +Ti egy tök tudatlan-tanulatlan s buta rémségek vagy? elég? jah, azért elmehetnél a bányaorvosodhoz ? kérned kéne 1 kéregfestést ,nagyon hirtelen butulsz, végleg..,. a sertéstelepen azért ugyi, mint minivirsist felvettek ? szaladj mert a disznokák sivalkodnak?hisz az etetésük meg a te feladatod ? ennyi eszed mág maradt ? ha feldöntöd a vályukákat bizony kipenderítenek a jó állásodból ? hord el magad innen, sűrgősen, visssza oda, ahová való vagy ? a narancsos disznokáidhoz ? rettenet alacsony színvonalú ?azért moshatnál reggel inkább fogat? orcát is ?mielőtt ide köpködnél? rettenet messziről, a román Ploestiből ? nehéz ez neked, ugye ? Te buta narancsos bértollnok...
mérnek valahol a naracsnyik központban, felül ,szerencsétlen, amikor éppen a cipödre vizelgetsz ? Különben meg, hiába szeretnéd annyira, mégsem lakhat mindenki, veled együtt, a romániai
Ploestiben! Vagyunk jó néhányan magyarországi lakosok!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.