Akinek több jutott, annak kötelessége segíteni annak, akinek kevesebb – mondta a KDNP parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten, amikor képviselőcsoportjának karácsonyi ajándékcsomagjait nyújtotta át rászorulóknak a Csak Egyet Szolgálat szociális segítő szervezet központjában.

Harrach Péter: kötelesség a rászorulókon segíteniHarrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a párt alelnöke a KDNP-frakció karácsonyi ajándékát adja át Budapesten, a Csak Egyet Szolgálat központjában 2019. december 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Harrach Péter hangsúlyozta: a karácsony nem elsősorban az ajándékozásról, a kereskedelemről szól, hanem egészen másról. A karácsony azt jelenti, hogy Jézus Krisztus születésnapján "megünnepeljük az ő személyét és azt, hogy az embert szerető Isten belépett az emberi történelembe" – fogalmazott. Hozzátette: ez "minket is kötelez arra, hogy egymás felé forduljunk".

A helyszínválasztást azzal indokolta, hogy a segítőközpontban olyan emberek dolgoznak, akik tovább tudják adni a karácsony szellemét.

Az életnek van árnyékos és napos oldala is, minden ember életében megjelenik mindkettő, és akinek több jutott az árnyékból, segítséget kell kapjon azoktól, akiknek több jutott a napból – mondta a kormánypárti politikus. Harrach Péter szerint az ünnepi alkalom nemcsak azoknak jó, akiket megajándékoznak, hanem az ajándékozóknak is élményt jelent. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy pár percre a közösség befogadta őket. Azt kívánta a jelenlévőknek, hogy érezzék meg az élet szépségét, a másik emberhez való fordulás örömét.

A Csak Egyet Szolgálat szociális központja 2011 januárjában nyitotta meg kapuit. Honlapjukon szerepel: új szemléletű szociális szolgálatot akartak alapítani, ahol az evangélium hirdetése együtt jár a szociális munkával.

A KDNP-frakció karácsonyi ajándékait a szolgálatnál állították össze a képviselőcsoport finanszírozásából; a több mint száz csomagba tartós élelmiszerek mellett használati cikkek: zokni, kesztyű is került a rászorulóknak.

(MTI)

Nagyvilág - 2020. January 28., 18:22
A helyieknek nem tetszik Trump béketerve
Itthon - 2020. January 28., 18:18
Nem szabadulhat a taxis gyilkos

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Elloptok sok-sok milliárdot, aztán jótékonykodtok néhány száz/ezer Forintot?
Keresztények vagytok ti?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Már hiába minden igyekezet tőle! Várja a pokol örök melege!!!
durbincs
@Aki Én: ...
Pléldául ezek alant, egyéniségük nulla - 50IQ-s mind + Órdenáré-migráncsfanok 1000km-rekről ,s csak mind-1 ip-rűl ?
@Aki Én: = virítson már ? még ha nehéz is a repedt agyával ? jó udvari-budin született,oxigénhiányosan ?
@kula -ba meg mártva ?
@SystemError: maga Ballonkabátos Pedofil ? kigyúrt kopaszok szoptatója ? szülei szomorítója ? gyermekek megrontoja ?
@SystemError: ezekkel a tagokkal szívatták a sitten ?@csak húgyós...: @Nessy: @Pálinkás Pál: @human: ,?
@Eladott Ország: na befutott az Echo-Tv- s is, ki csak hajnalig nézi ? azt most reggel + dől belőle az 50 IQ-s hülyeség ?
persze 1 bánya I-P-rül - az előző fent nevezett 50IQ-s hulladékokkal ? @simmering73: @Mirabilis: a 2in klónók ?
mint @Aki Én: maga ma, rettenet cudarul buta ? na meg a társai Klónbányáról ?...
@Pálinkás Pál: Palika virítson már ? még ha nehéz is a repedt agyával ? jó udvari-budin született,oxigényhiányosan ?
@kula -ba meg mártva ?
@solidedge: amaga szerencséje meg ? az igen repedt agya ? látványosan ? mint csak a lent soroltak ?
@Eladott Ország: na befutott az Echo-Tv- s is, ki csak hajnalig nézi ? azt most reggel + dől belőle az 50 IQ-s hülyeség ?
persze 1 bánya I-P-rül az előző fent nevezett 50IQ-s hulladékokkal ? @simmering73: @Mirabilis: @nezelodo: 3in klónók ?
@nezelodo: ha maga a bányába A "Sarki - Fény" ? akkor milyenek lehetnek a többiek ?

@Clavigo: @ila51: @Eladott Ország: @nusika: @Szeparepa2: @simmering73: @Peller Anikó: @Sámannus: ?@kishonda: @cikicakk55: @Borsodi: @Eladott Ország: @I Duddits.: @papa.49: ?@Józsipapa.: @Jozefina: ?
@silber13: @karma1: @volvós: @maci0427: @szép új világ: @laja70: @Cicamama55: @bencemacska: @Jozefina: ? @SystemError: @kokopelli: @colibri: @jesz: @dissamy.: @namihami: @tulpan.: @teuton: @nemkati: @Nessy: ... ?
@Horizont: @Dr plágium: @csak húgy.: @silber13: ...
Nessy
@durbincs: A "farkadból" főzzenek halászlét Lucifernek az ördögök!
durbincs
@Nessy: maga rettenet 50iq-S buta kLón ,,rúzsos férfi ?
Horizont
@durbincs: Kopjál le rólam te kretén. És a többiekről is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.