Pokorni Zoltán elsírta magát a városmajori tömeggyilkosságok helyszínén – számolt be a mazsihisz.hu.

Pokorni Zoltán elsírta magát egy megemlékezésen
Fotó: Youtube/Hegyvidék TV

Maros utcai rendelőintézetben annak emlékére rendeztek megemlékezést, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, 1945. január 12-én délben a nyilasok vérfürdőt rendeztek a kórházban, és 84 embert meggyilkoltak.

A portál beszámolója szerint az eseményen Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere is beszédett mondott. A nagyapjáról, az 1907-ben Érsekújváron született Pokorni Józsefről beszélt, akit ő maga csak családi elbeszélésekből ismerhetett:

melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írták le. A vérengzésekben azonban tevékenyen részt vett.

A férfi – az 1945-ben bekövetkezett halála miatt – nem szerepelt a később felelősségre vont és felakasztott gyilkosok közé, ezért kerülhetett fel neve az áldozatok között a XII. kerületi Turul-szoborra, ahol – mint a polgármester fogalmazott – „valóban nincs helye”.

Pokorninak elcsuklott a hangja, amikor ezt mondta:

Az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat. És a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá. Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban.

Majd a portál szerint sokáig nem tudta folytatni a beszédét. Végül sikerült leküzdenie a sírást. A teljes beszámoló itt olvasható.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fideszes gyökér
Szép egy csóka ez is.
Az apja III/III -as komcsi ügynök, az öregapja meg akasztatlan, melegszívű gyilkos.
inapim
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
RonaGyuri
@fideszes gyökér: izzig-vérig fideszes!!! =))
rewax
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - https://getmeets.com...
kakambuki
@fideszes gyökér: @fideszes gyökér: elhiszem. Az apai nagyapja volt a nyilas akkor tényleg lehetett ügynök az apja, mert zsarolható volt emiatt és beszervezték. A csóka viszont nem tehet mindezekről, legfeljebb arról hogy nyilvánosság előtt vezető (férfi) ember nem sír, nem való. A többi stimmel.
RonaGyuri
@kakambuki: hogy miről tehet és miről nem egy ilyen családi háttérrel (most a zsarolás nevű idétlen dumát hagyjuk), az egy dolog, de arról hogy egy olyan pártnak az egyik kiemelt kádere, ahol az antiszemitizmus a mindennapos megnyilvánulások szerves, sőt tudatos része, hogy a durva rasszista és xenofób uszításokról ne is beszéljünk, nos arról nagyon tehet! =))
36
Ebben az emberben van őszinte bánat...tisztelem érte.
kakambuki
@RonaGyuri: "most a zsarolás nevű idétlen dumát hagyjuk), az egy dolog," Nem kéne hagyni se most sem máskor. Lényeges ugyanis hogy az illetőt adott esetben mivel lehet(ett) megfogni és szolgálatra kényszeríteni. Nála illetve az ősénél ez is lehetett, nem pedig az hogy önként és dalolva "beállt a sorba". Tudok, olvastam arról hogy sok kis nyilast így szerveztek be pl. az ÁVH-ba. Tudták az előéletüket és büntetlenséget ígértek nekik a szolgálatukért. De változatlan a véleményem arról hogy felnőtt ember nyilvánosság előtt ne pityeregjen nem való egyszerűen. Megdöbbentem azon is amikor legutóbb pl. az angol miniszterelnök nő elpityeregte magát a parlamentje előtt. Meg is bukott utána hamarost.
CsipkeRózsa
@kakambuki: Pityeregjen, ha valamilyen események ilyen hatással van rá.
Jozefina
@kakambuki: az érzelmét ki hogyan tudja kimutatni az magánügy. Az, hogy valaki nyilvánosan elsírja magát szerintem nem hátrány, inkább előnyére válik!!!
Clavigo
A nagypapa nyilas geci,,,,A fater egy rühes komcsi besúgó... Ez a családfa nagyon király...,,,Te meg leszophatod Orbán- apaádat,,kígyószemű Podgornij...
Clavigo
Aszongya,,hogy.." Levágjuk a kezét annak ,,aki belenyúl a közpénzpénzbe... " Oszt milyen kussban voltál idáig,,( 9 év ) ,,,kígyószemű Podgornij... Mitől zokog ez a görény,,,így hirtelen ?
namihami
@kakambuki: 09.58: Erre a ""gyerek/unoka nem tehet róla"" szövegre akkor lehetne hivatkozni, ha nem a fideszes potentátok és rajongóik céloznának a másik oldal felé ezzel. Így ez most tipikusan a ""fagyi-effektus"". Persze, erre is áll a kövéri mentalitás:: ""A mi kommunistánk/nyilasunk jó kommunista/nyilas, a tietek viszont..."".
amfreevro
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Béla333
Sirdogálhatna úgy is, hogy nem tagja a maffia Fideszes bagázsnak. Úgy talán kicsit hitelesebb tudna lenni. De így?!
simmering73
@Clavigo: Velejéig romlott egy család.
fahrenheit451
Nincs itt semmi megbánás!
Pokorni tudta mindvégig, és azt siratja, hogy lebukott.
Pokorni egy geci fideszes, aki azokhoz tartozik, akik tönkreteszik Magyarországot - a világvégéig, mert Magyarország már sosem lesz normális ország, a világ végéig.

Emlékszem még gyerekoromból az érzésre.
Amikor lebuktam, nem azt sajnáltam, hogy megtettem, amit, hanem azt sajnáltam, hogy lebuktam.
Ne tudd meg milyen mesékkel próbáltam kimagyarázni magam, a lebukásom után!
irodalmi béke Nobel-díj járna nekem azok után! Minimum !!!
Ártatlan vagyok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.