Így áll vissza az élet az országban.

Hamarosan feloldhatják az idősek vásárlási sávját

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget – mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: a kormány és a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs időben és jó intézkedéseket hozott, ennek köszönhetően Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahol a tömeges megbetegedést és a több ezer halálesetet el tudták kerülni.

Az idősek számára biztosított vásárlási időszakról szólva azt mondta: a legveszélyeztetettebb korcsoportnak számító 65 éven felüliek továbbra is külön bánásmódot igényelnek. Reményét fejezte ki azonban, hogy a vásárlási idősávot hamarosan feloldhatják.

Megjegyezte: az önkormányzatok ezentúl is rendelkezhetnek arról, hogy a fenntartásukban levő piacokon módosítanak ezeken az időpontokon, megtartva a háromórás időtartamot. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy senki se veszítse el állását. Aki mégis ilyen helyzetbe kerül, jogosult három hónapos álláskeresési járadékra, de a kormány célja, hogy mindenki munkához tudjon jutni. A munka.hu oldalon minden foglalkoztatással kapcsolatos információ elérhető a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatásoktól kezdve a beruházás-támogatásokon át az egyes képzésekig – közölte. Kitért arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásnál a kormány augusztus 31-ig meghosszabbította a pályázati időszakot.

Forrás: ATV/MTI

Kép: MTI/AP/Dmitrij Loveckij 

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Már épp ideje lenne feloldani a vásárlási sávot, mivel egyik korosztálynak sem jó!
Remélem nem csak remény van rá, meg is fog valósulni minél előbb!
Mikor a vásárt , strandolást, stb. is mindenki IDŐZÓNA nélkül igénybe veheti, így már a vásárlási sáv sem időszerű!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Jó intézkedés volt, de a kötelező maszkviseléssel vége is lehet már.
ágimami
Már épp ideje lenne feloldani a vásárlási sávot, mivel egyik korosztálynak sem jó!
Remélem nem csak remény van rá, meg is fog valósulni minél előbb!
Mikor a vásárt , strandolást, stb. is mindenki IDŐZÓNA nélkül igénybe veheti, így már a vásárlási sáv sem időszerű!!
levarosbukta
@ágimami: Szerintem is meg kellene szüntetni. Mert ha pénteken nem érek rá, vagy nincs kedvem bevásárolni és szombaton nem kelek fel időben nincs ebéd.
ágimami
@levarosbukta: Így igaz!! Bízom benne, hogy az "illetékesek" is így gondolják!!!
CsipkeRózsa
"Megjegyezte: az önkormányzatok ezentúl is rendelkezhetnek arról, hogy a fenntartásukban levő piacokon módosítanak ezeken az időpontokon, megtartva a háromórás időtartamot"

Nem az időpontokon kell módosítaniuk, az nem old meg semmit, hiszen kinek ez az idősáv a jó, másoknak ez nem jó. Meg kell szüntetniük a sávokat.
Oposit
Ez volt az egyik leghülyébb intézkedésük. Vagy korán elment a 65 évnél fiatalabb, vagy ebéd után tolongás. Szombaton meg szívás. Tegnap éppen a dm-ben szívtam be. Nem tudtam egyből elmenni 12 után és sajnos 13-kor bezárt. A guta majdnem megütött, 13:05-kor értem oda.
Maria26
getmeets.com - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert keresnek
ila51
szüntessék is be az idősávot ...unom hogy állandóan személyi igazolványt kértek , nem néztek annyinak
Nessy
Most fenemód "védenek"! Nyugodtan eltörölhetnék, mert én égtem, hogy az üres patikába egy fiatalember nem jöhetett be egy fájdalomcsillapítóért, mert 1/2 12 volt. A patikus mondta, hogy ő beengedné de őt büntetik meg. Mikor kikocogtam, meg kérdeztem mit szeretne venni, mondta egy doboz Advilt. Én vissza,és pár perc alatt megoldottuk a problémát!
justhpeter
Ezzel az önkormányzatokkal közös hisztivel már régen nevetségessé váltak. Csak arra volt jó, hogy az unatkozó rendőri vezetők az állományukkal vegzáltassák szombat délelöttönként a boltosokat és a vásárlókat. Remélem élvezték. Miközben a magukat "politikusnak" nevező kondatagok maszk nélkül járogattak ide-oda.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Hiába no a NER-társakat más fábúl ….

A derék 444.hu még észrevette, de a Népszava a legfontosabbon már ki sem akadt, sőz ignorálta

Az utóbbi „Maszk, kesztyű és a védőtávolság tartása nélkül osztott élelmiszercsomagokat időseknek három fideszes” címen hivatkozva a 444.hu értesülésére számolt be a dologról.
„Tiba István fideszes parlamenti képviselő Facebook-oldalán arról számolt be, hogy két hajdúböszörményi vállalkozó 50 rászoruló családnak ajánlott fel élelmiszercsomagot. A csomagokat maga a politikus, valamint a szintén fideszes alpolgármester, Fórizs László és a párt helyi önkormányzati képviselője, Molnár Imre vitte házhoz”!
„Az erről készült képek szerint azonban egyikük sem viselt maszkot, illetve kesztyűt, és a másfél méteres távolságot sem tartották végig, mialatt idős embereket látogattak meg. Volt, ahol a lakásokba is bementek.” – írja a Népszava.
Azonban a lényeg – pedig benne van a FB-bejegyzésben – azonban kimaradt: a derék fityesznyikek természetesen nem a saját és nem a Párt ajándékával/segítségével villogtak!
RonaGyuri
@RonaGyuri: S tegyük hozzá, hogy számos helyen már egyre elvadultabb módon – talán a rendőrségtől tanulták: 2milla dudálásért – büntetnek pl. 150ezer mert 2 perccel korábban engedte be a nuggereket! =))
emerencia
@Nessy: Én sem vagyok annyi de megesett, hogy bementem a patikába mert nem tehettem mást. A patikusnak nem tűntem fel az ősz hajammal de mikor a szomszéd szupermarketben vásároltam reggel kilenc előtt a saját idősávomban, ki akartak zavarni. Ideje lenne már véget vetni ennek az idősáv játéknak már csak azért is mert van egy csomó üzlet, amely büszkén reklámozza, hogy rájuk nem vonatkozik. Fura ez a vírus az egyik boltban veszélyes az idősekre, a másikban pedig nem.
emerencia
@Horizont: Vigyázz magadra nagyon mert a legkedvencebb kollégádtól is elkaphatod akiről mindent tudsz és makkegészséges. Viselj maszkot vagy pajzsot (akár mindkettőt). Tarts be a távolságot akkor is, ha megmosolyognak az óvatosságodért. A vírus még nem múlt el és hatvan felett sokkal nagyobb az esélye a súlyosabb lefolyásnak.
Málna
@emerencia: Mindegyik boltban veszélyes a vírus. De csak azokban van időkorlát, amelyekben olyan termékeket árulnak, amik nélkülözhetetlenek a mindennapi élethez. A többinél te magad eldöntheted, hogy kockáztatsz-e.
lampa laz
Hagyjuk már a francba ezt a nyuggersávot, mert nem csak ez alatt az idő alatt vásárolják magukat rogyásra az idősek, hanem délután a hiper, szupermarketekben is szép számmal vásárolgatnak. Ami ezekután az igazi meglepetés volt az az, h a megnyitott szállodák, vendéglők is ezekkel töltődtek fel. Akkor mi szükség van erre az egész cécóra, csak azért, h a nemzet cilikéje naponta elrebeghesse, h vigyázzunk az idősekre? Aki önmagával szemben sem érez felelősséget, arra vigyázzon a kaszás.
emerencia
@Málna: Igen, ez a logikája de ritkábban előfordul, hogy egy ilyen bolt meglátogatása is elhalaszthatatlan. (Pl.folyik a wc tartály) Az biztos, hogyha magam dönthetném el, nem mennék olyan boltba ami nem fontos. (Lehet, hogy előző életemben svéd voltam azok közül, akik tudnak önállóan, felelősséggel dönteni a saját sorsukról akkor is, ha a hatalom nem parancsolja meg kötelezően, legfeljebb csak elmondja és megteremti a feltételeit annak amit tehetnek?) Ha pedig mégis muszáj vásárolni, akkor célirányosan maszkban, távolságot tartva, egyedül gyorsan megoldanám. (Néha azért látok ilyen felelős magatartású embereket is keveset.) A szomorú valóság az, hogy Orbán illiberális hibrid rezsimjében nincs önálló döntési jogom! Ott kell lennem, ha nem akarok éhen veszni jóval túl a hatvanon és látnom kell, hogy milyen felelőtlenek sokan. Sőt, el kell tűrnöm akár még azt is, hogy rám prüszköljenek mert a munkámmal járó bizonyos szituációkban nem tehetem meg, hogy hátrébb húzódjak. Egy nagyobb munkahelyi közösségben, ebben a munkakörben az egyetlen vagyok, aki nem dönthet a sorsáról EGYEDÜL. (Ugye nem hagyunk senkit egyedül???) Ha svéd lennék már nyugdíjas lehetnék anélkül, hogy aggódnom kellene amiatt, hogy elnyomorodom. Ott ugyanis ellentétben a magyar rendszerrel, VAN rugalmas nyugdíjkorhatár mindenki számára. Magyarországon Orbán nem engedi még úgy sem, ha a költségeit a munkáltató vállalná vagyis a költségvetésnek egy fillérébe sem kerülne. (Volt már ilyen az MSZP kormány idején.) Sőt, még akkor sem, ha ezzel segítenének a hirtelen munka nélkül maradt aktívkorúaknak és azoknak cégeknek is akik szívesen lecserélnék fiatalabbra a lestrapált dolgozójukat. Mindenki jól járna de NEM és NEM! Orbán még ezzel is sanyargatja az ideszületett, itt élő és dolgozó, ill. dolgozni vágyó polgárokat, mintha nem is egy nép lennénk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.