Pesty László újra keményen beszólt Mészáros Lőrincéknek. Pesty Lászlóval a Telex készített videóinterjút. Az ősfideszes Pesty Mészáros Lőrincre ugyan nem mondja, hogy funkcionálisan analfabéta, legfeljebb gondol rá, az pedig még nem bűn. A beszélgetésben olyan kijelentéseket is tesz Pesty, hogy a NER-lovagok a legkevésbé lovagok, és nem is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének emberei, hanem egyszerűen „orkok”.

Újabb interjút adott a magát ősfideszesként meghatározó Pesty László, aki ezúttal a Telex szerkesztőségében beszélt a NER sötét oldaláról. Pesty továbbra is kiáll a korábbi kijelentése mellett, újra megismételve: a Lölő-jelenség – amit Mészáros Lőrincről neveztek el – egy olyan „rákos daganat”, ami az elmúlt tíz évben egyre nagyobb dudorként helyezkedik el a korszerű magyar konzervativizmus testén. Pesty László Tusványoson rukkolt ki a jelenség megnevezésével még júliusban. A Fideszt 35 éve filmesként és kampányszakértőként is támogató férfi a kirakatban lopó, csaló, zsaroló „Lölő-jelenséget” emlegetett a rendezvényen.

A fideszes Pesty László úgy szétalázta Mészáros Lőrincet, mint még senki: "Hallottad már ezt a csávót beszélni? Szerencsétlen makog a mikrofonba, nincs alany, állítmány egyeztetve"

Budapest, 2008. május 1. Pesty László újságíró fogadja Orbán Viktort a Fidesz elnökét, aki Budapesten a Tabánban rendezett koncertre látogat. MTI Fotó: Soós Lajos

Pesty a Telexnek adott interjújában elismételte újra:

a Lölö-jelenség rákos daganat, ami az elmúlt tíz évben egyre nagyobb dudorként helyezkedik el a magyar korszerű konzervativizmus testén.

„Egyre látványosabb. Egyre feltűnőbben. Egyre gusztustalanabb. És semmi köze a gazdatesthez. Egy burjánzás. Egy oda nem tartozó dolog.”

Mészáros Lőrincről olyanokat is mondott, amire még soha nem volt példa a jobboldalról. Pesty azt mondja, Mészárosnak nem gázszerelősége a ciki, hanem mint mondja:

Én nem azt gondolom, hogy Mészáros Lőrinc esetében a gázszerelősége a ciki. Nem! Tisztességes munkásemberek, gázszerelők... és tudnék neked az elmúlt kétszáz év ipari, technológiai fejlődéséből mondani egyáltalán nem kvalifikált embereket, akik zseniális találmányokat, üzleti megoldásokat, technológiai fejlesztéseket hoztak létre...

Mészárosban az a ciki szerinte, hogy

hallottad már beszélni ezt a csávót? Volt alany, állítmány, helyhatározó egyeztetve? Volt vagy nem volt?

Vagy valami különös gondolatiságot fedeztünk-e fel Mészáros Lőrinc szavaiban?

Pesty felveti, hogy mondott-e valaha bármi eredetit Mészáros. „Újszerűséget, innovációt, forradalmi gondolatokat? Vagy inkább azt láttuk, én nem állítom, csak kérdezem, nem lehet-e, hogy

azt láttuk, hogy egy szerencsétlen… khm… hú, majdnem mondtam valamit, makog a mikrofonba, és a fél terem nem tudja, hogy röhögjön, a másik nem tudja, hogy sírjon… de nem ez a baj. Hát mi az ő gazdasági, műszaki tudása? Mi az ő kockázatvállalása? (…) Milyen kockázatot vállal ez a csávó? Hát ne csináljunk már Krisztusból bohócot!

Azt is elismételte, hogy van olyan történés a Fideszben, amire Orbán Viktornak nincs ráhatása. Arról sincs tudomása a kormányfőnek Pesty szerint, hogy a Fideszre hivatkozó nem mindig tisztességes emberek, „Orbán nevében járnak el, ő erről nem tud.”

Azt is mondta:

ezt a NER-lovag szót kérem, hogy töröljük. Mert ezek orkok, jó? Orkok. Mindenki látta szerintem a Gyűrűk urát, és tudja, kik az orkok. Ezek nem lovagok, ezek orkok.

Hozzátette:

a N-E-R, a Nemzeti Együttműködés Rendszere az tizenhárom évvel ezelőtt még jóval több mint két és félmillió embert, alapítványokat, médiát, újságírókat, véleményformálókat, egy nagy konglomerátumot jelentett, és tizenhárom év alatt ez lecsökkent egy tucat orkra.

Azt is mondta, hogy a NER mára szitokszó lett. A filmes szakember elmondta azt is, hogy az elmúlt hetekben érte fenyegetés a NER-es korrupciót feszegető nyilatkozataimiatt, de nem hagyja ezt abba, mert szerinte 3-4 millió választó ösztönei azt súgják, hogy itt valami nem stimmel. Pesty szerint az egyszerű Fidesz-szavazók nem értik, hogy ezek a NER-milliárdosok hogy gazdagodtak meg így. A fideszes médiával pedig az a baj, hogy szerecsenmosdatást végeznek.

Pesty a Telex videóban arról is beszélt, hogy 9:1-hez adja, hogy

a következő négy hónapban kellemetlen bizonyítékok fognak napvilágra kerülni.

Ez a folyamat a Fidesz megtisztulásához vezet, Orbán pedig örülni fog neki.

Forrás: Telex, 24.hu, hvg.hu

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Philip Marlowe: Aki nem látja, hogy mit és mennyit lop a hatalom, az pont olyan butaságokat kérdez, mint te.
Mondom, nagyon ostoba vagy.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@Philip Marlowe: Nem, ezt sem érted.
Minden kibaszott nap beszámolnak róla tételesen, hogy éppen mit loptak el.
13 + 4 éve.
Hogy te ehhez hülye vagy, az egy dolog.
Menőmanó
@Philip Marlowe: Senki nem fog itt regényt írni a kedvedért.

Nesze, olvassál: korrupcioinfo.hu/
Aki Én
@Philip Marlowe: ...nem lehetsz ennyire sötét.
Mondom: Minden kibaszott nap beszámolnak róla tételesen, hogy éppen mit loptak el.
Tudod, hiszen minden nap reagálsz is rá, nevetgélsz, azt mondod hazugság, de semmit soha nem cáfoltál vagy cáfolt bárki.
Te nem dilis vagy, hanem ijesztően ostoba.
lampa laz
Bántod ezt a szerencsétlen faßit és közben nem jut el a tudatodig, h orbán nélkül mészáros nem is létezne? Mit gondolsz ki tette ezt a barmot gazdaggá? Az ORK orbán és pont azért, mert ez a leghülyébb a környezetében. Még tisztulnod kell neked is Laci, h tisztábban láss.
Aki Én
@Philip Marlowe: ...minden gyanúm elszállt, hogy csak szivatsz.
human
@nemkati: Egyértelmű, hogy nem fog a fidesz megtisztulni, hisz a korrupció a politikájuk része, kormányprogram. Ez tartja össze a rendszert. Ezért is fura Pesty nyilatkozata. Mintha tényleg csak annyit szeretne üzenni Orbánnak, hogy a kőbuta strómanjait cserélje már le okosabb kinézetűekre, mert Pestynek kellemetlen, hogy buta embereket kell vitákban megvédeni. Okosnak kinéző tolvajokat jobban meg tud majd védeni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.