Hadházy Ákos Tar községbe látogatott, ahol a nem sokat látott a 400 millió forintos fejlesztésből. 

Videón a Fidesz-féle pokol tornáca – Bizarr lett a létesítmény 400 millió forintértHadházy Ákos/Facebook

Becsó Zsolt fideszes képviselő egy hónapja ünnepélyesen átadta a 400 millió forintos EU-s projektben épített „turisztikai attrakciót” Tar községben. Most Hadházy Ákos fideszes politikus ellátogatott a helyszínre, hogy felmérje, pontosan mire is ment el a pénz. 

Elmentem az önkormányzathoz, de ott nem tudták megmondani, mikortól élvezhető a fideszes pokol – szerintük talán márciusban megnyílik majd.

Így továbbra is csak Becsó képviselő posztjaiból elcsent képekből lehet sejtésünk, mi vár ránk ebben a közbeszerzési értesítő szerint 97 nm-es földalatti csodában. Azért kintről is lehet látni már most is ezt-azt és a közbeszerzési értestőből is megtudunk pár dolgot. Pl. azt, hogy díszburkolat nagy részét egyszerűen elfelejtették lerakni, valamint a pokol melletti romok felfalazása sem valósult meg.

A 97 négyzetméternyi pokol bruttó 91 milliót vitt el a 400 millióból. (A maradék pénzből 50 millióért építettek egy 100 nm-es (jelenleg töküres) fogadó épületet több száz méterrel odébb, illetve Szurdokpüspökiben egy bemutatóház épült 120 millióért, egy bicikli tároló 8 millióért, leaszfaltoztak néhány száz méter utat 11 millióért és színpadtechnikát, bicikliket és egy kávézó berendezését vették meg összesen kb 50 millióért. Hogy a maradék 70 millió hova került, azt nem tudni. Lehet, hogy a pokolra) A poklot, miképpen a többi projekt elemet is, Toldi Csaba egyéni vállalkozó építette

– írja egy korábbi posztjában. Majd a videót is közzétette, ahol jól látszik, hogy a „komplexum” valójában nem működik, és közel nem annyira fényűző vagy látványos, mint amilyen lehetne ennyi pénzből.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Mondanám, hogy jót nevettem. De nem így van. Akik tényleg hahoztáznak, azok a fideszes haszonélvezők, hiszen megint fizet az ellenség, mint a katonatiszt. Dehát, az EB tudja. Vagy nem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Mondanám, hogy jót nevettem. De nem így van. Akik tényleg hahoztáznak, azok a fideszes haszonélvezők, hiszen megint fizet az ellenség, mint a katonatiszt. Dehát, az EB tudja. Vagy nem.
Eladott Ország
A gerinc csak annak ad tartást, aki rendelkezik vele. Öreg orsós, a vén cigány.
twitter.com/janos_hary/status/1634137117180719104/photo/1
Rendőrkutya kiképzés utolső tesztje. Önuralom
twitter.com/GutyinaI/status/1633859394222841859/photo/1
A szankciók miatt nem tudunk elegendőt lopni! Fizessen többet Brüsszel!
twitter.com/janos_hary/status/1633740695134412801/photo/1
Nyírfa
@Clavigo: 18.03

A fideszesek jövendő lakhelye. Már próbálgatják.
kereső
Már nagyon távolinak tűnik a magyar kormány gigantikus összegeket felemésztő lélegeztetőgép-beszerzése a covid-járvány első hullámában, de mindig jön valami újabb fordulat, ami bizonyítja, hogy a már akkor is tudhatóan értelmetlenül sok - 16 ezer darab - lélegeztetőre elköltött 300 milliárd forint minden idők egyik legrosszabb üzlete volt.
Sámannus
Lopva építették azé fuserálták el. Ebből jut hetven pusztyóra is,meg a moszkvai ablakok buherálására is.Én is költözök az alagsorba, hogy ki ne zuhanjak.
Sámannus
Most Hadházy Ákos """"fideszes"""""""" politikus ellátogatott a helyszínre, hogy felmérje, pontosan mire is ment el a pénz. Ezé győz mindig a fityfasz.
Cherry
Atombunker a zsiros Napoleonnak, remélem ott tölti élete végét...
rücsü41
Tar községben kellett volna felállítani a világkiállításról visszaszállított Sámán dobot , a lombkorona sétányokat amik fák nélkül épültek meg , mert ezek az "építmények " a jelzői a rendszer nagyszerű fejlesztési, beruházási politikájának a felelőtlen pénz szórásnak!
nemkati
Túl kicsi lett. Nem lehet beleállítani akkora üstöt, amibe az összes fideszes belefér.
Nyírfa
@nemkati: 08.24

:))) Jó reggelt! Így kell kezdeni a napot, rögtön fején találni a szöget. :))
ómió
Ütősebbet nem hazudhatnál, Hullaházy efftárs!?
exmelós
Mocskos tolvaj banda.Mindenféle faszságra szórják a pénzt de a szellemi fogyatékos fitymaszbarmok szerint egyik sem igaz.Nagy kár,hogy anyátok nem nyelt le.Jobb lenne a világ nélkületek.
Csak Norisz és senki más
Van ilyen a szerb (volt jugoszláv) határon is! Mai értéken 3000 mrd forint lenne megépíteni! Akkor 7 mrd forint volt Moszkva parancsára. Persze a magyar akkor is birka volt, jegyzett Béke-kölcsönt 100 Ft-os címletekben, s láss csodát kifutotta az 50-es évek elején!

honvedelem.hu/hatter/multidezo/a-magyar-maginot-vonal.html

www.youtube.com/watch?v=vHxMsLTG5E0

www.youtube.com/watch?v=1q0bddwR8Uk
namihami
Hát, itt bizony tényleg ment a pocsékolás! Ha még egy olyan, többszemélyes wc-re se telt belőle, ahol a csészék között nincs fal, akkor ez egy igazi luxusberuházás! Szegény Katink, ide talán el se fog menni, felavatni!
Nyírfa
@Csak Norisz és senki más: 11.56

Szörnyűek ezek a betonépítmények a természetben. És mindez azért, hogy ölhessék egymást az emberek.
Csak Norisz és senki más
@Nyírfa: Aztán nem kellett használni! Semmirevaló! Az a pénz (a film készítésekor aktuális értéke 2,7 mrd, ma már a forintdevalválódás miatt magasabb) sok mindenre jó lett volna!
Nyírfa
@Csak Norisz és senki más: Kidobott pénz, megbolygatott erdő...egyiket jobban sajnálom, mint a másikat.
Amikor elképzelem, hogyan élhetnénk ebben a csöpp, de gyönyörű , termőföldben, vízben gazdag kis országban, de nap mint nap orrba ver a teremtett valóság, ménkű nagy haragot tudok érezni.
Nyírfa
@nemkati: 13.12

Elképzelni nem tudom, hogy akkor minek. :)
Csak Norisz és senki más
@Nyírfa: Igen, ezen a dombon is még fél hektár szőlő elférne!
Nyírfa
@Csak Norisz és senki más: Látom, ahogy Récsöl asszony a két kis kezével ülteti a szőlőtőkéket. :) Fel sem fogja , hogy még a pártbélije is poklot épített a dombon, abban a hiszemben, ez csupán látványosság. Pedig nem az, ez a fidesz valósága, és nem lehet mindig Marbellára futni , ha már nagyon forró a talaj a lábuk alatt.
koszpeko
@ómió: Hazug geci!
Cáfolj, vagy KUSS!
telegdilaci
@Nyírfa:Azt a trógert akinek volt pofája ennyi közpénzt elszórni erre a semmire oda temetném ha feldobja a Talpát a mocskos Disznónak,és még azt a pénzt vissza is fizettetném vele! de ez egy ilyen következmények nélküli Országban elképzelhetetlen!
ómió
@koszpeko: Böszmeszarnyaló, felébredtél!? Törölgesd má' le a mocsokbolsi pofádat!
NKF
Ez a Köcsögházy mindent tud!Kurva jó neki!
Qqberci
Ez egy Vikkancs-mauzóleum lesz, csak még nem reklámozzák...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.