Az Egységes Diákfront demonstrál a Belügyminisztériumnál.
Zúgott a "Pintér, takarodj!" A belügyminisztert ábrázoló bábut az egyik aktivista meghipnotizálta.
A demonstrációt élőben közvetíti a Mérce.
A tüntetést az Egységes Diákfront és a PDSZ szervezte.
"Hol a pénz? Mennyi a pénz? Kinek mennyi jut belőle?" – ezekre a kérdésekre szeretnének választ kapni.
Az Egységes Diákfrontot képviselő Perlaki-Borsos Noel úgy látja, hogy a kormány máris igyekszik kihátrálni a vállalásaiból. Nem igaz, hogy "brüsszeli papírcetliken" múlna a béremelés fedezete, ilyenekre nem lehet hivatkozni, miként emberek megélhetésével sem lehet szórakozni – fogalmazott.
A PDSZ országos választmányának tagja, Pál Alexandra a "félelmet nem ismerő" tiltakozásnak tulajdonítja a pedagógusoknak járó 32,2 százalékos béremelést. Hozzátette ugyanakkor, hogy nincs garancia az ígéretek betartására, ezért nem szabad hagyni, hogy "szemfényvesztés legyen a béremelésből", amelynek egyébként a mértékével sem elégedett a szakszervezet.
Pál Alexandra szerint nem csak a tanári fizetéseken kell változtatni, az oktatás ugyancsak radikális átalakításokra szorul, a szervezők ezért a tiltakozó akciók folytatását ígérik. A rendezvényen néhány tucatnyian vettek részt, többen az EU és a PDSZ zászlójával érkeztek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a hideg időjárásra tekintettel meleg teát osztottak a tiltakozóknak, akik többször is Pintér Sándor távozását követelték. Az MTI értesülése szerint a rendőrség 200 liter teát készített az eseményre.
35 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Csak annyit a pedagógusok munkaadója az állam.
Valamikor ha egy diák bármilyen tüntetésen részt vett örökre kizárták az iskolából, ma meg annál jobb minél butább és minél jobban tud faszozni meg szarságokat bekiabálni...és ezt idős emberek pártolják mint te is...és még te papolsz erkölcsről...holott az erkölcs fogalma alatt egy adott társadalom által régebbi tapasztalatok alapján összegyűjtött és helyesnek ítélt viselkedési szabályok összességét értjük...ugye hogy ezt sem tudtad...mert ha igen biztos nem égeted magad.
Új hozzászólás