A magyar jobboldal és a magyarországi baloldal között az egyik alapvető különbség, hogy a jobboldalon a hibáknak, a tetteknek következményük van, miközben a baloldalon a bűnökért még dicséret is jár – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Miközben Novák és Varga is lemondott, a kormánypropaganda már Sorosékkal és a baloldali médiával mossa össze a pedofíliát
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója beszédet mond az intézmény gondozásában megjelent, Bolond lyukból – A polkorrekt őrület szemléje 2023 című könyv bemutatóján Budapesten 2023. december 12-én. MTI/Lakatos Péter

Szánthó Miklós arról beszélt, hogy a magyar jobboldalon jó és felelősségteljes politikusok vannak, olyanok, mint Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter, akik ugyan követnek el hibákat, de a jobboldalon a hibáknak, a tetteknek következményük van.

Ezzel szemben a baloldalon a bűnökért még dicséret is jár

- tette hozzá.

További fontos különbségnek nevezte, hogy a magyar jobboldal mindig és konzekvensen kiállt a családok és a gyerekek védelme mellett a pedofilokkal és a pedofíliával szemben, a magyarországi baloldal viszont "azzal a Daniel Cohn-Bendittel árult egy gyékényen, aki gyerekeket szexuálisan bántalmazott".

A magyarországi baloldal volt az, amely nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt, amely nem támogatta azt, hogy a pedofilokra súlyosabb büntetési tétel vonatkozzon, amely nem támogatta a gyermekvédelmi népszavazást – mondta a főigazgató.

Szánthó Miklós úgy fogalmazott, a magyarországi "sorosista NGO-k voltak azok, akik elkezdtek érzékenyíteni a pedofília iránt, hogy ez csak egy betegség", és a magyarországi baloldali média közölt olyan cikkeket, hogy a pedofil is ember, és toleranciával, megértéssel kell hozzá viszonyulni.

Magyarország nem lehet egy következmények nélküli ország, a pedofíliára pedig nincs mentség, nincs bocsánat, nincs kegyelem – jelentette ki a főigazgató.

Forrás: MTI

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"Novák kezdettől fogva alkalmatlan és méltatlan volt tisztsége betöltésére. Személyiségébe kódolva volt a botrány és a bukás lehetősége, mert végtelenül elszállt, beképzelt, arrogáns ripacs volt, aki a köztársasági elnök funkciójával összeegyeztethetetlen párttevékenységet, futárszolgálatot végzett Orbán szolgálatában. A kegyelmi döntése pedig penetráns volt.

Novák lemondó beszéde is ezt tükrözte. Novák kétszínű, kétértelmű, képmutató beszédet mondott, melyben egyrészt elismerte, hogy hibázott, másrészt nem ismerte el. A mesebeli okos lányként beszélt, aki jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is. Bocsánatot kért, meg nem is. Még lemondásakor is hazudott, hogy nem pedofil bűnözőnek adott kegyelmet."
nepszava.us/novak-botranyos-lemondo-beszedet-tartott/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jáger laszló
Természetesen mindez Gyurcsány politikai bosszúja a fideszen 2006-ért!!
csak ennyi
barátilag
J,L.
m73
@Bástya Béla Elvtárs: miért viszakozól most te pedofil buzeráns köcsög?:-)
mackoka46
Novák csak a munkáról mondott le a pénzről nem.
m73
@Bástya Béla Elvtárs: szerinted engem érdekel hogy mit hánysz ide pedofil köcsög?:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.