Nyilvánosságra került egy videó Mahmúd Ahmadinezsádról és delegációjáról, amint távoznak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. A nyílt utcán tiltották meg a felvétel készítését.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására, "közös értékek a globális környezetben" témában tartott előadást Mahmúd Ahmadinezsád, akit az iráni nukleáris fegyverkezés atyjának tartanak, aki szerint Izraelt el kell törölni, holokauszt pedig nem létezett – írja az atv.hu.
Elzavarták a riportert a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elől/Fotó: MTI/Illyés Tibor
A tanácskozás feltehetően zárt körű volt, az NKE honlapján nem olvasható a rendezvény. A közszolgálati egyetem a Hetek megkeresésére csak annyit reagált: nem kívánják kommentálni az ügyet.
Az iráni Dolatebahar hírportál Instagram-oldalára most felkerült egy videó, amin az egykori iráni elnök és delegációja távozik az egyetemről – szúrta ki az atv.hu. Azt nem tudni, hogy ki készítette a felvételt, az viszont kiderül, hogy Ahmadinezsádról nem lehetett felvételt készíteni.
„Hallotta az utasítást, hogy ne videózzon”
- szólt oda a rendőr a nyílt utcán a felvételt készítőnek.
A videót itt tudja megnézni.
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
HAHAHA
Így, együtt pedig---Fidesz és Orbán! Saját képükre formálva---az odajárókkal.
Erről többet mesélhetne pl a szegedi tevékenysége, a II. Magyar Hadsereg, a 400.000 katonája, a bevagonírozott és lengyelországi ""kirándulásra"" kivitt és elgázosított vagy a balf@sz módon végrehajtott kiNEMugrás--ennek révén az utolsó csatlósság és a 45 év ""ideiglenesség""!
Így...futólag!
És most: az, hogy a román szervek mit csináltak, hogy bántak a saját lakosságukkal, az semmiben nem csökkenti egy vitéz kőbányai viselt dolgait. Annak a vitézkének, aki tagja volt annak az országelit(???)nek, amelyik (hogy én is kilépjek a határon túlra) szó nélkül, jóváhagyólag tűrte és elnézte a déli terűleteken végrehajtott mészárlást! (lásd még a magyar csendőrség pl szabadkai ""rendcsinálását""--hideg napok)
És ez magyar tett és történelem, hagyjuk a románt rájuk! Azzal nekik kéne elszámolni!
De akkor roppant sikeres, hiszen még bizonyítható is! A nyilas ügyvédi tevékenység, a háború utáni besúgói tevékenység és a bírósági per is!
Hogy ez nem illik az Orbàni képbe (a kiválasztásról és kiválasztottakról)??? Attól még ül a dolog.
""Ne a tükröt hibáztasd, ha...!""
Új hozzászólás