Európát, illetve a kereszténységen és a görög-római kultúrán alapuló európai hagyományokat védik ma a magyarok azzal, hogy megpróbálják megállítani az Európába irányuló menekülthullámot – hangzott el azon a szimpátiatüntetésen, amelyet több cseh civil szervezet tartott közösen hétfőn délután Prágában a magyar kormány migrációs ügyben tanúsított politikájának támogatására.

"A magyarok a múltban már megvédték Európát a törökök ellen, és ma is az elsők voltak, akik kiálltak Európa és értékei megvédése érdekében, s megpróbálták meggátolni az illegális bevándorlók beözönlését kontinensünkre" – jelentette ki Pavel Skácel, a Szláv Stratégiai Tanulmányok Intézetének (ISSTRAS) egyik vezetője a prágai magyar nagykövetség előtti rögtönzött nagygyűlésen.

"Orbán, Orbán" – zengett a magyar kormány melletti cseh szimpátiatüntetésen

Az incidensek nélkül, békésen lezajlott szimpátiatüntetés résztvevői – a rendőrség szerint mintegy 500-600 ember – magyarul és csehül a "Köszönjük, köszönjük!" jelszavakat, illetve "Orbán, Orbán!" és a "Ria, ria Hungária!" szlogent skandálták. A tömegben számosan cseh, szlovák és magyar zászlókat lengettek, a plakátokon pedig bevándorlás-, illetve EU-ellenes jelszavakat lehetett olvasni.

Az akciót az ISSTRAS és a Nemzeti Demokrácia szervezte több más szervezet, például az Iszlámellenes Blokk, támogatása mellett. A szimpátiatüntetést néhány cseh politikus, parlamenti képviselő és szenátor is támogatásáról biztosította.

"A meghatározó európai kultúra keresztény, amely a görög-római kultúrán nyugszik. A tét ma az, hogy ez így lesz-e a jövőben is. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány ennek érdekében cselekszik" – fejtette ki Pavel Skácel.

Beszédében bírálta Németországot és Franciaországot, illetve az Európai Uniót, mert szerinte a bevándorlás kérdésében tanúsított hibás és veszélyes magatartásukkal újabb katasztrófa felé viszik Európát.

A tüntetők a magyar nagykövetség elől a prágai szlovák nagykövetséghez vonultak, ahol szintén támogatásukról biztosították a Robert Fico vezette szlovák kormány migrációval kapcsolatos magatartását.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
A Németek pedig a legenda szerint lerohanták Lengyelországot!
paolo006
Igen? Marha érdekes. Mit is tettek eddig azért, hogy megállítsák a migránsokat? Építettek kerítést. És? Ugyanúgy beengedik őket mintha nem lenne és azonnal küldik tovább Ausztriába az összeset. Kurva nagy védelem. A nyáluk fröcsög mint mindíg. Azon kívül semmit nem csinálnak. Illetve mégis. Lopni azért lopnak tovább. LEHET TAPSOLNI!!!
GeoCravker
Mibe kerülhetett ez a CÖF-nek? Meg mindenkinek. Csak a vonatjegy.
De egyébként legyen az övék.
Vigyék. Kilóra akár.
kakaósbögre
@verőce21: igaz,ez az Orbán gyerek napról napra kínosabb az országnak.
Desischado
Én is szivesen odaadom orbánt meg az egész bandát ingyen, bérmentve! Máris lehet vinni! Azért megnézném én, hogy kik tüntettek valójában orbán mellett. Azok nyilván nem ismerik!
sünike
@verőce21: Szerintem is kínos, hogy parlamenti képviselők támogatásával, több szervezet mellett kb 500 emberke ment tüntenti. Ennyi barmot találok egy 2000es faluban is. Ebbe kapaszkodtok, ez a ti szellemi színvonalatok. Gyorsan gyurcsányozzál még egyet és garantált karácsonyra a trafik kulcs!
Freewolf
Basszus! Ha kerítést épít, az a baj, ha átengedi őket a nagy nyomásra, hát az is baj! Ki tud a liberálfasiszták kedvére tenni?
verőce21
A "dk" és más törmelékpártok még itthon együttesen sem tudnak 500 főt kiállítani egy ellentüntetésre sem! Mert ennyi támogatottságotok sincs!
Tessék, tessék, 500 fő nem a világ lehet próbálni. @sünike:
sünike
@verőce21: Nem tudom a hír melyik sorában olvastad a DK-t. Azt sem tudom honnan veszed, hogy engem érdekel a DK. Ezzel védekezel? Ennyi volt a tarsolyodban? Hát ez nem valami sok... :) A törmelékpártoknál a KDNP-re gondoltál?
verőce21
@sünike: (09:54) Akkor miért emlegeted Fletót (08:41)-ben?
Sünike merjél kicsi lenni! És húzd össze magad egységnyire. :)
JAJMÁR
Sajnos, hogy erősödnek a "nemzeti"szocialista hangok. Nem többen vannak ők, csak hangosabbak és erőszakosabbak. Mindezt pedig a kereszténységre hivatkozva, de azon kívül, hogy a zászlajukra tűzik, nem is értik. Veszélyesek az ilyen emberek a ... az emberi kultúrára!

Ez a tünti nagyon a cöfre hajaz :)
eszegfu
Nekem ezzel a szimpátia tüntetéssel semmi bajom... menjenek... ahogy látom szép, napos idő volt. A kivánságom csak annyi, hogy a 2018. választásokon is ennyien szimpatizáljanak vele.
Rejtö Jenö
Egyet asszonyom nem szabad elfelejtenie! Az ellentütetöket Nemetorszagban is a kormany fizeti es pedig 10,00 Eurot kapnak orankent. Na mar most, ha megadom Komlonak vagy akar Ozdnak a lehetöseget ahol igen nagy a munkanelküliek szama, hogy vegyel reszt egy ellentüntetesen ami el tart +/- 6-8 oran keresztül, nem hinnem, hogy nem vonulnanak fel jo paran nem figyelembe veve a sajat politikai elveiket. Az ellentötetöket sem itt sem Magyarorszagon nem kell figyelembe venni, mert azok mind lefizetett berencek, itt a nemet kormany kurvai!
sünike
@verőce21: Ti nem tudtok meglenni gyurcsányozás nélkül. Látom nem megy a néma értő olvasás sem, ezek után a hozzászólásaimat hangosan olvasd fel! Köszi!
IEN
@Freewolf: Mit köszönnek Orbánnak? Azt , hogy 300ezer migráns átvonult az országunkon?
Mit, hogyan védett meg? Építetett egy kerítést,amin átmásztak vagy kikerültek!
Freewolf
@IEN: Mikor megállította őket akkor meg az volt a baj!
IEN
@Freewolf: Mikor,hol állította meg őket? Csináltatott egy műbalhét Röszkénél,csőbe húzva a menekülteket,aztán adj nekik! Ez kell a birkáknak!
Freewolf
@IEN: Amerikai, vagy izraeli módra kellett volna megállítani őket!
IEN
@Freewolf: " Amerikai, vagy izraeli módra kellett volna megállítani őket!" Na akkor mégsem állította meg őket,mégsem csinált semmit? Ebből már jól nem jössz ki!
Freewolf
@IEN: Amikor szóltak neki, hogy ne állítsa meg őket, széttárta a karját, menjetek Merkel muttihoz!
verőce21
@sünike: Te és a cikkhez mit tudsz hozzászólni?
(Mert làtom a "gyurcsányozás" neked nagyon megy!) :)
Dr. Felipe
Azért elég snassz hogy még egy cabriójuk sincs pedig nem is tüntetés a tüntetés cabrió nélkül.
Amúgy meg g vicctor kurvára nem állított meg semmit, még az agysorvadását sem. Ezért kellett tonyó a kurmányba.
sünike
@verőce21: Mondom hangosan olvasd fel, amit írtam! Leírtam róla a véleményem, nem tudom, melyik szót nem érted!
verőce21
@sünike: Hozzászólásaidból, a személyeskedésen kívül, csak az látszik, kínos, hogy még 500 fő szimpatizánst sem képes kiállítani az ellenzék a migránsok mellett!
sünike
@verőce21: A cikkről is lenne véleményed? Én a cikkről írtam, te személyeskedsz folyamatosan. Igaz vezéreid is folyamatosan csúsztatnak, ti abban vagytok jók!
sünike
@verőce21: Nekem? Inkább neked lehet az, te vergődsz itt folyamatosan, a cikkhez hozzá se böfögtél. Csak védenéd a védhetetlent, csúsztatsz, hazudozol, vádaskodsz. Amúgy olyan igaz fideszes iq-light módra! :)
verőce21
@sünike: (02:52) A hazudozást azt rád hagytam!
De van egy határ minden vallomásban, ahol nincs tovább, ahol titokzatos tilalom vágja el szavunkat, ahol automatikusan működésbe lépnek az összes biztonsági szelepek: szeméremérzet, szégyenkezés, hazugság, stb. Így vagy vele te is, már aludni sem tudsz tőle.
Bevallhatnád, miért fáj neked ez a kormány melletti szimpátiatüntetés annyira?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.