Jelentősen nőtt két év alatt azoknak a magyaroknak a száma, akik hivatalosan is Németországban, illetve Nagy-Britanniában vállalnak munkát – írja a Magyar Nemzet.

A napilap a német és a brit statisztikai hivatal tavaly év végi adataira hivatkozva közölte: Németországban 2012 és 2014 között a kereső tevékenységet végző regisztrált magyarok száma csaknem 70 százalékkal nőtt.

Még több magyar menekül külföldre

A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben az országban tartózkodó 115 ezer magyarból 80 ezer folytatott regisztrált kereső tevékenységet.

A napilap ismertetése szerint a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal arról tájékoztatott, hogy 2014-ben az országban 55 ezren voltak a 16 évesnél idősebb, magyar származású, kereső tevékenységet folytatók.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy az adatsorok nem tartalmazzák azokat, akik nem bejelentett munkahellyel rendelkeznek. Mint írták, pontos adatok hiányában csak becslések vannak arra, hogy hány magyar dolgozhat összesen külföldön, ezt a számot 350 és 500 ezer közé teszik.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Mivel Magyarország már úgy is tovább tagozódott, a konfliktusmentes kiút az lenne ha a Fidesz vezetők és hívők megkapnának 3-4 egymás mellett lévő megyét és külön országot hoznának létre. Ezek után az uralkodni vágyás, pökhendiség, arrogancia és hazugság belügyükké válna. A megmaradt magyar rész pedig fellélegezhetne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Mivel Magyarország már úgy is tovább tagozódott, a konfliktusmentes kiút az lenne ha a Fidesz vezetők és hívők megkapnának 3-4 egymás mellett lévő megyét és külön országot hoznának létre. Ezek után az uralkodni vágyás, pökhendiség, arrogancia és hazugság belügyükké válna. A megmaradt magyar rész pedig fellélegezhetne.
Freewolf
Ezt vállaltuk az EU-hoz való csatlakozáskor! A munkaerő szabad áramlása!
A multi miért nem fizet az árufeltöltőnek itt annyit, mint Angliában, Akkor nem mennének ki!
nemzeti_nyugdíjas
"Németországban 2012 és 2014 között a kereső tevékenységet végző regisztrált magyarok száma csaknem 70 százalékkal nőtt."

Ez csak azért, mert MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT hajrá fidesz. Lehet tönkretenni az országot!
Aki Én
@Freewolf: Kérdezd a kivándorlókat miért mennek el és hagyják itt az életüket. A lehetőség egy dolog, de gondolom fogalmad sincs az okokról, miért él ennyi ember kényszerűségből, ahogy a vezér mondja ,,EGY JOBB ÉLET REMÉNYÉBEN" a lehetőséggel. Nagy butaság azt hinni, hogy az árufeltöltők mennek el. Egyébként a multik mindegyike jobban fizet itthon, mint a nemzeti CBA!!! Diplomás, jól képzett szakemberek és szakmunkások mennek el, a legaktívabb korosztályból. Csak egy okot mondj, ami miatt ez jó. Csak orvosból több ezer ment már el. Gond a szakszerű ellátás, de még a jövő orvosainak képzése is, tehát az igazi gond még csak most kezdődik. Áruld már el, hogy kell ezt a hírt pozitívan fogadni? Hogyan lehet ez alól a kontár kormányt felmenteni?
Freewolf
@Aki Én: Ha éltél a kádári érában akkor tudod, már akkor is létezett az agyelszívás jelensége.
Most is ez megy! Nem Orbán a hibás és nem az, aki több pénzért megy el, hanem aki az EU-s csatlakozást ilyen feltételekkel kötötte meg!
eszegfu
@Freewolf: A "multi" a magyar adószabályok szerint adózik, azaz a bruttó bér után még fizet 28,5 %-ot a munkavállalótól levont 34,5 %-on felül.Angliában viszont 3 millió Ft-ig nincs SZJA, e felett 3 sávos az adótábla. TB járulékot kötelezően csak a munkavállalótól vonnak le kb. 86 eFt/havi bértől kezdődően 12 %-ot, ami kb. 10 eFt és a MUNKÁLTATÓ SEMMIT sem fizet pluszban. A vállalkozók pedig maguk után kb. heti 1.500 Ft TB járulékot fizetnek + u.ugy az SZJA-t, mint a munkavállalók. Tehát teljesen értelmetlenül "vádolod" a multikat!
Aki Én
@Freewolf: Megint a hátramutogatás, mellébeszélés. Mondok egyszerűbbet. Kérdezd azokat vagy családjukat, akik elmennek. Ne azt, aki tehet róla.
DND
nem azert mennek az emberek nyugatra mert fidesz van vagy Gyurcsany, hanem mert ott tobbet lehet keresni, egyszeru..
egyetlen volt szocialista orszagban se lehet annyit keresni mint pl. nemetotszagban.
mindenhonnan mennek nyugatra, pedig ott nincs fidesz
pagoda
@DND: Igazad van. Mindenhonnan mennek N.O-ba, de nálunk a legmagasabb az ÁFA, az adó és legtöbb szegény! Ez azóta van, mióta Fidesz van.
pagoda
@nemzeti_nyugdíjas: Papa igazad van. Másutt nő a keresők száma, nálunk csökken. Lassan csak mi maradunk az országban, a nyugdíjasok. Miért jó ez a Fidesznek? Minket tehet kiszolgáltatottá! Nincs nyugdíjemelés /1,6 % a nullával egyenlő!/, nincs egészségügy, gyógyszer. Adó azért befolyik, amit osztogathat.
Sziszifusz
@Freewolf: 09:13
Nem csak az árúfeltöltők mennek ki.
Az utóbbi években tömegével hagyták el Magyarországot az orvosok, a mérnökök, a jó szakmunkások, és a továbbtanulni vágyó diákok. Pl. a Fazekas-ból az érettségire készülők 70 %-a kíván külföldön tanulni, hivatkozva az itthoni színvonal alacsonyságára illetve a fizetős iskolára.
DND
@pagoda: ezen nem csodalkozok
nagyon sokan kicselezik az adofizetest,
nagyobb cegek is a minimalbert fizetik, a tobbit feketen. ha nincs adobevetele az orszagnak, emelnek rajta.
amig az emberek nagy reszeben a " gyere haza kicsikem " mentalitas van, addig nem is lesz jobb.
picike
elmennek a fiatalok pénzt keresni itt nem fizetik meg őket és igy aligha fognak visszajönni hogy szüljenek , illetve házasodjon , na akkor kifogy illetve kihal a Magyarnép itt a vége fuss el véle
Levendula
Ma reggel mondta Szanyi Tibor a Mokka című műsorban, hogy Európa nyugati országaiban a minimálbér 5-ször több, mint Magyarországon. Akkor mi a radai rossebről beszélünk???
Nem csak Angliába, Németországba mennek dolgozni a fiataljaink, hanem a környező, volt szocialista országokba is. Mindenhol jobb, mint itthon. Aki ezt nem hiszi, az vagy vak, vagy nem normális.
Aki Én
Ertinger Tibor a fészbukon! Te meg jobban tennéd, ha végre megtanulnál magyarul!
Freewolf
@Aki Én: Úgy látom végre egyetértünk! :-)
zöldszem
@Levendula: Már Romániába is dolgoznak határszéli magyarok!
Freewolf
@Sziszifusz: Ezzel a feltétellel csatlakoztunk az EU-hoz!
Freewolf
@Aki Én: Abban, hogy a csatlakozáskor senki nem gondolta át a lehetséges agyelszívást a bérkülönbségek miatt.
human
2010 óta 3-szor annyit utalnak kintről haza az idegenben dolgozók. A szakértők szerinte ez a drasztikus növekedés meg fog állni és esni fog. Nem azért, mert hazajönnek a magyarok, hanem követik őket a családjuk illetve elhunynak az idősebb hozzátartozók.
verum
@solidedge: - és ki akarna ott lakni? A haverok honnan szereznének pénzt a zsebükbe?
Gyuri Géderről
Erősödik a magyar gazdasági migránsok kivándorlása.
Sajnos maradnak a milliókat kereső kormányzati tanácsadók.
vadsanca
Ezen csodálkozunk? A rendszerváltás óta tudatosan amortizációt hajtanak végbe vezéreink. Ez nem csak a hazai gazdaság felszámolásában nyilvánul meg, hanem a kötelező idegennyelv oktatásban és a nyelvvizsgákban is. Mi tanítjuk Európa munkavállalóit. Ha tényleg komolyan vennék hazánk identitását, akkor az oktatásba befektetett tőkét itt kamatoztathatnánk. Ez a gazdaságunkra is pozitív lenne.
Már felnőtt egy generáció aki jobban beszél más nyelvet,(leginkább angolul és németül) mint a sajátját. Ez nagyon szép, de a hátrány is ebből adódik. Talán még 25 év és megszűnik a magyar mint államnyelv. Ez után Magyarország is eltűnik a térképről.
Idegen nyelvismerettel is, de megfelelő bérszint mellet szerintem kevesebben hagynák el az országot.
Mi magyarok mindig vesztesek voltunk, hagytuk és hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni. -Legalábbis a politikai- és gazdasági életben. Sajnos ez a korrupció előszobája.
De több negatív dolgot már ne is említsek, úgy is tisztában vagyunk velük.
És még valami. Miért kell a külföldieknek s...t nyalni a kommunikáció terén? Nekünk ezt sehol nem teszik meg. Ide jön, akkor Ő is szenvedjen a nyelvvel, mint ahogy ezt mi magyarjaink is teszik idegenben. Ehhez nekünk is lenne jogunk!
Desischado
Miért ne menne, aki tud? Legalább emberhez méltó élete lesz!
karma1
@Freewolf: 9.13-ra: Wolfika! Az nem baj, ha nem tudsz valamit, de legalabb ne fenyezd a nem-tudasodat! Azzal, hogy az unio tagjai lettunk, NINCS munkaero szabad aramlasa, minden orszag a sajat munkaeropiacaval dolgozik. Aki magyar elutazott Angliaba dolgozni, teszi ezt azert, mert ott ugyanazert a munkaert 10-szeres bert kap, mint itthon. VISZONT: AZ ADOJA IS Angliat fogja gyarapitani, NEM a NAV-ot!

A multi pedig azert fizet olyan keveset, mert ezt meg a te szemetlada fonokeid inteztek el igy, amikor meghataroztak az orszagos adhato minimalbert. Viszont a multik szo nelkul befizetik a duplajara emelt adokat, jarulekokat, egeszsegbiztositasi- es nyugdijalap jarulekokat a MAGYAR koltsegvetesbe, barmennyire is nem tetszik ez neked.

De ezt mar parszor megprobaltam elmagyarazni neked, ugy latszik, lassan ero tipus vagy...
emerencia
@Aki Én: Tévedsz. Megy boldog, boldogtalan, tanult, tanulatlan, lusta, szorgalmas, stb.. Egy angliai sörgyárban a szalag mellett többet lehet keresni mint a Magyarországon lévő külföldi tulajdonú multi áruházban, ahol eladóként a testi épségre és egészségre veszélyes cselédmunkától a szaktanácsadásig mindent meg kell csinálni a magyar minimálközeli bérért. Sőt, van aki 60 felett megy külföldre dolgozni. Közülük már nem mindenki jön vissza élve.
katalin70
Ez szörnyű. Ideje lenne már rendet csinálni itthon.Nem hiszem, hogy ez a megoldás.
Butautáló
Nagyon kevesen fognak visszatérni, úgyhogy a probléma nagyon súlyos lesz Magyarországon! Nyugaton egy-két év elég egy normális egzisztencia felépítéséhez, ami aztán ott is tartja a népet. Márpedig Magyarország sokkal később lehet vonzó egy, a már nyugodt életet megkóstoló számára!
vadnarancs
Itt maradt a birkanyáj a nyakunkon, aki mobil volt, már régen elment és sírva röhög az itt maradottakon. Az itthon rekedt birkák agymosása folyamatosan zajlik, cenzúrázott fotók, jelenetek, photoshoppolt képek... Kellemetlen hírek elhallgatása, önfényezés. A birkák meg csak eszik eszik és eszik. Van ebből kiút?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.