A brit külügyminiszter szerint az Európai Unió sok más tagállamában tartanak a Brexit-járványtól, vagyis attól, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a példát mások is követhetik.

Philip Hammondot a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában arról faggatták, hogy milyen esélyeket lát az uniós szabályozási reformokat célzó brit követelések elfogadására a jövő heti EU-csúcson. Hammond szerint valós a félelem Európában attól, hogy ha Nagy-Britannia távozik, a járvány terjedni kezd. A többi EU-tagállamnak ezért nem áll érdekében annak bebizonyosodása, hogy Nagy-Britannia sikeres lehet az EU-n kívül is.

A brit külügyminiszter szerint már látszanak a megállapodás körvonalai, de még sok a nem rögzített elem, amelyekről a következő napokban meg kell állapodni.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

John J. Dunbar
Amint bukik az EU, lehet készülni a háborúra!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
John J. Dunbar
Amint bukik az EU, lehet készülni a háborúra!
Csizmás Kond
Marhaság az egész. Nem akar senki kilépni az unióból csak így próbálják a német banyát figyelmeztetni vagy leléptetni, aki már nem európai érdekekért politizál hanem egy zagyva világhatalmi álmot kerget.
Az unió előny ha az mindenki érdekét szolgálja viszony rabszolgaság ha azt valaki önkényesen akarja uralni.
Dr. Felipe
Remélem kilépnek az angolok és felbomlik az unió mert mi is csak így tudunk megszabadulni a g..itől ha összedől Magyarország.
Aztán majd megint lehet építkezni a romokon mint a II. világháború után. Nincs más út, mert ez a mostani a semmibe vezet.
Cicero
Nem fog Anglia kilépni,csak fenyegetőzik,és a népszavaztatás politikai fogás részéről.Ha kilépne,Írország azonnal lelép mellőle,és kéri a felvételét az EU-ba. 2 évvel ezelőtt mikor az Írek nép szavaztak,hogy külön válnak Angliától, majd össze sz@rták magukat Cameronék. :D
justhpeter
Senki nem fog kilépni. Anglia szimplán zsarol, tehát nem is akar kilépni, Orbán pedig tudja, hogy ha kilép, másnap bejelentheti a teljes bukást.
Desischado
@justhpeter: Most még nem akar orbán kilépni, mert kellenek az uniós pénzek. De 2020 után, már egész más képe lesz a menyasszonynak! Addigra meg nyilván meg meg lesz a menekülési utiterv.
Az angolok szerintem is szimplán zsarolnak. Írország elvesztése érzékeny pont lenne nekik, és a piacaik is beszűkülnének. Megszokták, hogy ők az egyik vezető nagyhatalom, és ezt nyilván nem akarják elveszíteni. Szóval várjunk mg ezzel egy kicsit.
karma1
@Desischado: Cameron probal bekemenyiteni: vizumkenyszert akar Anglia es koztunk, meg az ausztralok kozott... Ez mindennek a teteje lenne, de mar sajnos van realis alapja ennek az eszemenesnek... Egy uralkodo alatt van a 3 orszag, olyan ez, mintha egy budapesti orban nem engedne fel dolgozni egy szegedit, de szombathelyit se,... Egyenlore ok jonnek ide a nyugodtabb elet remenyeben, kevesebb ujzelandi es ausztral megy oda elni, dolgozni.

Most neztem egy sorozatot az itteni TV-ben, arrol szol, hogy britek hogy keresnek maguknak uduloingatlanokat, vagy vegleges lakasokat a napos Europaban, Spanyolorszagban, Portugaliaban, Franciaorszagban...

Ott mondta a musort vezeto holgy (aki az erdeklodoknek szokta bemutatni az ingatlanokat, 3-4-et adasonkent), hogy csak Portugaliaba ment 500 ezer brit allando lakoskent elni, altalaban a nyugdijas eveikben, mert jobb a klima, nyugodt es baratsagos a kornyezet...

Szoval az a Cameron ne sokat pofazzon, akinek az orszagabol folyamatosan huznak el az emberek orokre, mint a huzat. (Nem mondok koltozo madarakat, mert azok minden evben visszajonnek...:o)))

Akkor most mi is van a megelhetesi bevandorlassal, hulye Cameron? (De legalabb egymas vallan ki tudjak magukat sirni orbanccal...:o((((
Eriksson
@karma1: Szóval mindenki hülye, csak Te vagy kakadu.
magyarbakancs
@John J. Dunbar: Nemzetállamok és kis diktátorok jönnek.
Az alap megvan Orbán ö a nemzet állam és a diktátori etalon Európában.
Jön a harc mindenkivel meg a látszat egyezmények korszaka.
magyarbakancs
@John J. Dunbar: magyarbakancs
@John J. Dunbar: Nemzetállamok és kis diktátorok jönnek.
Az alap megvan Orbán ö a nemzet állam és a diktátori etalon Európában.
Jön a harc mindenkivel meg a látszat egyezmények korszaka.
Eriksson
@magyarbakancs: Merkelnél nagyobb diktátor nincs. Mert amíg Orbán csak itthon teszi magát addig ő egész Európát terrorizálja. A rossz gyerekeket dádázza, a jókat pedig... Ja, hogy olyanok már jóformán nincsenek is?
karma1
@Eriksson: Mi van, megint kezded a szemelyeskedest? Ha lehetne, akkor a hsz-emhez szoljal hozza, mert elegge erdekes dolgok vannak benne, olyan informaciok, amiket otthon akkor se fogsz hallani, ha kinyitod az osszes fidesznyik mediat, mert pont annyira el fogjak hallgatni, mint mas sulyos tenyt.

Mondtam mar, hogy akadj le rolam, ha csak szemelyeskedni tudsz... Irj VELEMENYT,.. (bar az neked nem nagyon van, a brossurak nem adnak tul nagy teret a szabad gondolkodasnak )
bundi
@Eriksson: vagy mondjuk úgy hogy azoknak akik nettó befizetők kezd tele lenni a tökük az olyan ingyenélő nagyhangú koldusokkal mint orbán aki csak a markát tartja a segíjkéjéért, és közben veri a nyálát az unió ellen...tudod mint gazsiék a soron...te is gazsi akarsz lenni?...mond jó dolog segílyesnek lenni?...nem kellene inkább dolgozni menni?
Eriksson
@karma1: Hogy a személyeskedésnél maradjunk, a tér a szabad gondolkodásnak nem azt jelenti, hogy csak negatív gondolkodásunk lehet. Ezt most a témától függetlenül mondom.
Eriksson
@bundi: Ezt a részt beszéljétek meg @karma1:-gyel, ő a téma nagy szakértője.
karma1
@Eriksson: Mi volt ebben a negativ??? Az angolok pontosan ugy elhagyjak a szulohazajukat, mint a magyarok, csak eppen nem verik dobra, ezt irtam le, es annyi parhuzamot vontam le orban es Cameron kozott, hogy mindkettonek nagy a szaja a bejovo menekultekkel szemben, de lesz@rjak a sajat orszagukbol kivandorlo szazezreket...

Ez az en velemenyem, ha nem tetszik, ne reagalj ra, at tudod ugrani, es nem kell kulon ROLAM velemenyt mondanod,.,,,, (En sem Rolad mondtam velemenyt, hanem a cikkben szereplokrol)

Hagyj beken, kerlek...
bundi
@Csizmás Kond: tudod cicus ez nem marhaság...kezd elege lenni az ittenieknek, hogy költségvetés kiegészítésként évente párszor meg kell tolni az uniós költségvetést pár milliárdd fonttal...mint tavaly ősszel is, meg azelőtt is...
angliaimagyarradio.com/nagy-britannia-34-milliardos-szamlat-kapott-az-eu-tol/
és kezdi csípni az itteniek szemét egyre jobban, hogy egyesek meg azt hangoztatják, hogy ez nektek jár...és most nem az itteni magyarokról beszélek, hanem azokról akik itteni állampolgárok...mert ugye azért hogy az itteni gazdaság jobban teljesít 2014-ben 1,7 milliárd font plusz,
index.hu/kulfold/eurologus/2014/11/03/brusszel_fizessenek_a_britek/
2015-ben 2,5 milliárd font pluszt kellet beletolni az uniós költségvetésbe a kötelező közel 30 milliárd mellé...a magyarok kötelező éves befizetése ha jól tudom 1,5 milliárd font és verik a nyálukat ezerrel, hogy mennyire hasít a gazdaság...meg tartják a markukat, hogy nekik jár a segíj...tudod itt ezt hallani...és nem csak itt...
ec.europa.eu/hungary/about-us/eu-and-your-money/index_hu.htm
olvasd el amit belinkeltem...mert csak így érted meg, hogy miről is van szó...itt is pénzből élnek...és itt tényleg egyre többet kell befizetni az unió felé...és tudod cameron-ék győzelméhez nagyban hozzájárult, hogy tavalyelőtt az unió kb 250 milliárd fontos plusz pénzt kért, hogy a költségvetési hiányt fedezni lehessen 2020-ig...mert ugye nektek több jár...csak viszonyításként a teljes magyar éves gdp kb 80 milliárd font évente...
www.ahkungarn.hu/fileadmin/ahk_ungarn/Dokumente/Wirtschaftsinfos/HU/Statistik/Konjunkturdaten_hu.pdf
és közben jöttök ezekkel...
www.google.co.uk/search?q=nem+lesz%C3%BCnk+uni%C3%B3s+gyarmat&espv=2&biw=1600&bih=813&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiY7Z_k0fnKAhUQhhoKHTqRD2gQ_AUIBigB
tehát nem kell elbagatelizálni...mert vér komoly dolog az ami miatt vitatkoznak...
bundi
@Eriksson: az előbbi neked is szól...
bundi
@Eriksson: és hogy tisztában légy azzal, miért is kezd tele lenni az olyan koldusokkal minzt a magyarok az itteniek cipője, olvasd el a cikkeket is...
coni
@simmering73: "Nem bizony. Lesz akit küldenek"

Mivel az uniós pénzeket gyorsított ütemben lehívjuk félidőben (2019-ig), a hatalomnak semmilyen érdeke nem fűződik egy EU felügyelethez, így kirugatjuk magunkat szándékosan.

A tagországok individualizmusa lehetetlenné teszi, hogy az Unió az USA tényleges ellenpólusa legyen, így alulmaradnak az olcsó energiában dúskáló, egységesebb USA-val szemben.
Eriksson
@karma1: Veled nem lehet érdemben tárgyalni, legfeljebb csak bólogatni, mert az ellentmondást vagy kritikát személyes sértésnek fogod fel.
Egyébként amit Te írtál 03.19-kor, az sem a cikk témájához szól.
Eriksson
@bundi: Azon is elgondolhatsz, hogy mitől koldusok a magyarok. Már amelyik koldus.
bakegya
Érdekes,ahányszor beléptem Nagybritanniába minden esetben csakkk az a k...sok eső zavart...itthon viszont mostanában kifejezetten idegennek néznek a saját szülő hazámban.
bundi
@Eriksson: öööö...talán mert csak a markuk tartják?...mert ugye a közös áldozatvállalás büdös...mert egy menekült befogadó intézményt csak a haverokkal felépíttetni, leszámláztatni...csak az a biznisz...utána lehet bezáratni...a költségvetés meg ugye le tud mondani a tao pénzekről szó nélkül...de az oktatást fenntartani?...az egészségögyet finanszírozni...minden fejlesztés uniós pénzből megy...akkor miért is gondolják őket koldusnak?...vajon miért?
Csizmás Kond
@bundi: kisöreg, a törvényeket nem mi írtuk, sőt a belépéssünkel sem változtak, tehát ne csípje senki szemét az amit maga fogalmazott meg.
Amúgy az itteniek szeme kifejezésed szerintem csak a te szemed...
bundi
@Csizmás Kond: csak részben az én szemem...angolokkal dolgozok angoloknak...és zavarja öket nagyon a sok plusz uniós követelés... Feleségem iskolában tanít Ott is megvágták tavaly rendesen a pénzeket...és tavaly is az jott le az itteni sajtóban hogy az uniós hiány egy része az új keletiek igényei miatt van...ITT én Meg magyarázom nekik ezt...nektek Meg azt Amit tölem kérdeznek... De tényleg ha ennyire jar az uniós pénz...akkor a taoról miért mondtatok me olyan könnyen?...
bundi
@Csizmás Kond: egyébként a törvényeket a keletiek belépése elött irták...csak azóta egyre telhetetlenebbek mint a követelözö gyerek...ezért akarják átírni...és nem csak az angolok...emlékszel az osztrák nyilatkozatra...amire a Magyar fél AZT mondta...de hogy az a pénz jár nekik...
bundi
@Csizmás Kond: legalább olvasd el miröl szól a cikk és miért akarja Anglia újratárgyalni a szerzödést...Amit ugye a Viktor is támogat...
preparátor
Ideje kilépnünk ebből a semmiből. Amennyi piacunkat pénzünket elvettek, új ország lehetnénk.
bakegya
@simmering73: ...és az orbánteknős lesz akit elsőnek löknek le annak a bizonyos cölöpnek a tetejéről,ahova föl se kellett volna nyomni, mert nem oda való.
silber13
@preparátor: Na igen, persze! Majd a Jobbik, de semmi esetre sem a fitynmasz, meg a csúti szirti víziló
Csizmás Kond
@bundi: ott azért sírnak itt másért...ha nem jó így írjanak más törvényt.
amúgy az egészet ők kezdték nem a keleteurópai országok...és addig nem bőgtek míg nekik haszonnal járt a kelet lerablása.
Csizmás Kond
@bundi: könyv nélkül tudom...azért akarja mert nem szereti ha egy ilyen kivénhedt banya akarja neki megmondani mit szabad és mit nem.
Gyuri Géderről
Számomra az is gond, ha az Angolok kilépnek, de még nagyobb gond, ha bennünket kirúgnak.
Úgy látom, vezérünknek van egy mentő ötlete, össze hozza régi álmát az oszt - blokkot.
A régi oszt - blokkba Magyarországot úgy emlegették, "gulyás kommunizmus országa"
Az újba úgy fogják azonosítani, "a rántott levesek illiberális országa"
Desischado
@karma1: Igazad van, lelkem. De fura, hogy sohasem bírtam Cameron-t. Most már értem miért. Pedig a bevándorló emberek, - köztük a magyarok is - sok olyan munkát elvégeznek, amihez egy angolnak nem fűlik a foga! Szemét egy alak ez a Cameron is!
karma1
@Desischado: Fura egy pali... A sajat torvenyeiket akkor kellett volna revidealni, vagy eppen atirni, amikor teljesen nyilvanvalo volt , hogy a lengyelek meg a magyarok is szepen elarasztjak Angliat. Meg tudtak volna csinalni, hogy szigoritjak a sajat bevandorlasi, union beluli munkavallalasukat ugy, hogy OK, johet mindenki az Union belulrol, DE akkor mi nem adunk fel evig annyi segelyt - a semmiert - , amennyit addig mindenkinek adtunk, feltetelekhez kotunk dolgokat, - es kesz, ennyi lett volna.

Lengyelbol es otthonrol is a jobb kepesseguek, tanult, diplomasak mentek el eloszor, tehat ennek nagyon orultek Angliaban. De amikor teher lett nekik - ez a valoban rendkivul komoly - segelyezes, akkor abba kellett volna hagyniuk! Majd meggondolta volna mindenki tizszer is, hogy elinduljon 2000 kilometerrel arrebb szerencset probalni, minden segitseg nelkul...

De amit Cameron most csinal, annak sem lesz jo vege, mert o meg egy kis nyugati blokkot akar csinalni a nyugati, unioval elegedetlenkedok taborabol. Igy meg hiaba vannak orbanccal egy partkozossegben, megis egymas ellensegei lesznek, ha orban meg akarja agitalni a V4-et egy keleti, uniot utalo blokkra...orbannak csak putyin lesz a tamogatoja, mert a V4-ek kozul mar mindenkinek sokkal jobban megy, mint a leszakadt magyaroknak...
magyarbakancs
@Eriksson: " Merkelnél nagyobb diktátor nincs. Mert amíg Orbán csak itthon teszi magát addig ő egész Európát terrorizálja. A rossz gyerekeket dádázza, a jókat pedig... Ja, hogy olyanok már jóformán nincsenek is?"
Merkel asszony mikkor épített a háza szomszédságába stadiont?
Merkel asszony mikkor osztotta a haveroknak trafikot,földet?
Eriksson
@magyarbakancs: A cikk témája nem az, hogy ki mit épített a háztájiban.
Merkel politikája éppen attól veszélyes, hogy lerombolja mindazt, amit az európai lakosok felépítettek maguknak életük munkájával. Semmibe veszi európaiságukat, önrendelkezéshez való jogukat, egzisztenciájukat.
magyarbakancs
@Eriksson: diktátor Orbán.
Merkel meg egy tévedésbe esett politikus.
Eriksson
@magyarbakancs: Pontosítsunk.
A diktátor Orbán cirka 2-3 millió embernek csípi a szemét.
Merkel meg egy tévedésbe esett politikus, aki tévedését nem beismerve sőt tetézve végső romlásba dönti Európát.
Micsoda különbség!!!
Apatszerek
@Eriksson: Ezt ezek a nokedlik még nem képesek felfogni, mint ahogyan mást sem., torz közösség, torz látása, nekik ez adatott, hagy melegedjenek benne! Merkel diktál Európának ezt szokta meg, a szokás meg nagyúr, az ész meg alárendeltje!
bundi
@Csizmás Kond: fussunk neki cica mica...mégegyszer..."ott azért sírnak itt másért...ha nem jó így írjanak más törvényt."
gondolom még mindig nem érted miről is szól a cikk...
"Philip Hammondot a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában arról faggatták, hogy milyen esélyeket lát az uniós szabályozási reformokat célzó brit követelések elfogadására a jövő heti EU-csúcson. ...A brit külügyminiszter szerint már látszanak a megállapodás körvonalai, de még sok a nem rögzített elem, amelyekről a következő napokban meg kell állapodni."
tudod épp az a gond hogy az angolok újra akarják tárgyalni a dolgot, mert nincs sok kedvük a keletiek hülyeségeit finanszírozni...és sokan így vannak ezzel a nettó befizetők közül...mert ugye a nettó haszonélvezők...meg verik magukat, hogy ez nekik jár...és ha sikerül megállapodni...akkor törhetitek a fejetek, hogy honnan jön majd megint eu-s forrás ...mert ugye a viktor támogatja a britteket ebben is...oppácska...
és erre írtad ezt..."Marhaság az egész. Nem akar senki kilépni az unióból csak így próbálják a német banyát figyelmeztetni vagy leléptetni, aki már nem európai érdekekért politizál hanem egy zagyva világhatalmi álmot kerget.
Az unió előny ha az mindenki érdekét szolgálja viszony rabszolgaság ha azt valaki önkényesen akarja uralni."
emlékszel...ami után mondtam fuss neki mégegyszer mert ez nem erről szól...ha akarod bescannelve elküldhetem az evening standardot, vagy a metrot...egyik minden reggel, másik minden délután ott a metrokijáratoknál...és sokat beszélnek erről bennük...
www.standard.co.uk/
metro.co.uk/
ezek ingyenesek, és mindenki ezeket olvassa ha megy valahova...és nem három lapos kis szórólapok...
Csizmás Kond
@bundi: Ha már futhatnékod van fussunk neki.
Itt vagy pl te...aki a külföld minden vívmányát, kedvezményét élvezed úgy hogy a mostani munkádon amiért szép bért kapsz nem tettél semmit. Azt persze nem hánytorgatod fel hogy velem szemben te vagy a nagyobb haszonélvező az egész uniós segélyezésben de ha én igyekszem a törvény szerint kiharcolni a jogaimat, amikhez szintén ők juttattak az által, hogy bevettek a társaságukba, megállapították, hogy ez jó nekik, biztosítottak, hogy ha így csinálom akkor az törvényes azt már direkt angol panasznak veszed.
Szerintem tényleg vissza kéne vonni mindent sem nekem sem azoknak semmit akik kimentek...mindenki építsen magának egzisztenciát és dőzsöljön abban...
magyarbakancs
@Eriksson: Merkel nem diktátor.
Diktátoroknak szokása építeni emlékművet magának.
Fáraók piramist Orbán meg stadiont.
bundi
@Csizmás Kond: nézzük...itt vagyok én...pl... akinek fel kellett adnia az addigi életét, ott kellett hagynia a barátait, a családtagjait, házat, hazát, csak hogy élvezzem a "kedvezményeket" amiket ugye csak a harmadik év után tudtunk megkapni...és hogy az itt befizetett adómból támogassák a viktor várbaköltözésétől az ottani kórházépítésekig mindent...a kliket...stb...és ugye amiért szerinted nem tettem semmit...csak dolgoztam, stb...de a cikk arról szól, hogy az angolok és mások meg akarják szigorítani a ti támogatásotokat, a szabad munkavállalásotokat, és hogy mások beleszóljanak az ő döntéseikbe...és erre a viktor bólintott...holott ennek a kárvallottjai inkább ti lesztek mint mi, akik kint élünk...gondolkozz el ezen...és a cikk nem rólam szól, vedd észre...
Eriksson
@magyarbakancs: Merkel nem diktátor, ő nem.
Viszont bekerül a történelemkönyvekbe, mint Európa vér nélküli átjátszója egy idegen hatalomnak, mely ellen eleink várakat építettek, tűzzel, vassal, életükkel, vérükkel harcoltak.
Foroghat sírjában néhány hős várúr és hadvezér, miközben a mai területfoglalók egyszerű tárgyalásos alapon megkapják mindazt, amit Európa ezeréves történelmével már kiharcolt magának.
magyarbakancs
@Eriksson: Természetesen Merkel egy nagy baromságot csinált.hogy befogd egy nép csoportot.
Magam részéről nem tartom ildomosnak,főleg abban a tudatban.hogy keresztény világot fenyegeti egy vallás.
Orbán diktátor .
Orbáni politikát nem különbözteti meg az 50 évektől.
nincs Recsk,Hortobágy ,Andrási út 60.
A többi mind ugyanaz..
Hatalommal vissza élnek embereket vegzálnak.
A Propaganda ömlik mint a szar.
.
Eriksson
@magyarbakancs: A diktátor fogalom nem egyértelmű.
Ha valamely vezető határozottan ragaszkodik egy elképzeléséhez és azt mindenáron meg akarja valósítani, az diktátor?
magyarbakancs
@Eriksson: "Ha valamely vezető határozottan ragaszkodik egy elképzeléséhez és azt mindenáron meg akarja valósítani, az diktátor?"
Lásd stadion,kis vasút.
Diktátor az is ki hatalommal vissza él és embereket fenyeget.
Fortélyos félelem van hazánkba.
Eriksson
@magyarbakancs: Stadion, kisvasút építés. Vs. Európai értékek lerombolása.
bundi
@Csizmás Kond: így a dolog után mi a véleményed?...még mindig olyan nagy siker részetekről, hogy anglia különutas lesz?
Csizmás Kond
@bundi: Szerintem inkább rólad szól mint rólam...és ha már így állunk tényleg iktassák be minél előbb...majd meglássuk ki fog jobban visítozni.
bundi
@Csizmás Kond: ha elolvasod a cikket rájössz, hogy az újonnan ideérkezőkről szól...de mint mondtam...ezt a hangnemet visszautasítom amit itt megengedsz magadnak...vezéred is mondta..."Szerinte azt kellene inkább mondani, hogy "nagyra becsüljük őket, hogy van bennük bátorság, elszántság meg kraft". Megjegyezte, az érintettek lassan több mint 2 milliárd euró értékben hazaküldik jövedelmük tekintélyes részét, és a kormány elismeréssel adózik azoknak, akik kockázatot vállalva Magyarországon kívül is megpróbálnak tenni családjuk boldogulása érdekében." úgy hogy cicus...az érdes nyelvecskédnek most hasznát veheted...kezdhetsz te is dícsérni minket akikben van elszántság meg kraft...
Csizmás Kond
@bundi: ..szerintem te magadat értékeled nagyra...
Dr. Felipe
Ha van Isten, felbomlik az unió mert csak így tudunk megszabadulni a fideSS rablóbandától. Mikor a hatalom sittes verőlegényeket küld egy közhivatalba hogy megakadályozzák a demokratikus jogok érvényesülését, akkor nem hiszem hogy ezeket a g..iket demokratikus úton el lehetne zavarni.
Csak az ország teljes pénzügyi és gazdasági összeomlása menthet meg bennünket a g..iktől, ugyanis ezt a rablóbandát csupán a pénz élteti. Ha nincs lóvé, nincs ami a hatalmon tartsa őket.
bundi
@Csizmás Kond: elnézést...ezt a vezértől idéztem...a saját véleményem szerint tök átlagosak vagyunk csak lépni kellett...tudod a vezér a nagy szavak embere...és ha pénzt akar kiimádkozni belőlünk nem fukarkodik a magasztos jelzőkkel...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.