Kemény hangú interjút adott a Népszavának Frank Engel luxemburgi néppárti képviselő. A politikus szerint a Fidesz nem való már se a Néppártba, se az Európai Unióba, az EU-s pénzeket pedig meg kellene vonni Magyarországtól.

„A tagok jelentős részének elege van a Fideszből. A Fidesz kormányzása mindennek ellentmond, amiben a Néppárt hitt és hisz.”

- kezdődik az interjú, melyben Engel arról beszél, hogy a Fidesz miatt feszült a helyzet a Néppárton belül. A képviselő szerint el kellene küldeni a Fideszt a pártcsaládból, mert maguktól nem mennek el, majd azt is hozzáteszi, hogy szerinte most már sehol sem látnák őket szívesen.

„A tagok jelentős részének elege van a Fideszből” – mondja a luxemburgi néppárti képviselő

Frank Engel (fotó: www.eppgroup.eu)

Engel szerint meg kellene regulázni Magyarországot, mégpedig „viszonylag gyorsan”, mert az emberek hamar felejtenek, és akkor minden marad a régiben. A politikus az ún. 7. cikkely szerinti szankciós eljárást indítványozná Magyarország ellen, melynek végén nem a szavazati jogot venné el, hanem megvonná az uniós támogatásokat.

„Ha az évi több mint 4 milliárd eurónyi forrástól megfosztanánk a Fideszt, összeomlana a rendszerük.”

A képviselőnél az elmúlt hetek történései tették be a kaput. A CEU-törvényről azt gondolja, önmagában a törvénymódosítás szövege nem botrányos, viszont, hogy nyilvánvaló politikai céllal akarnak bezáratni egy egyetemet, már az. A civil szervezetekről szóló törvénytervezetet ennél felháborítóbbnak érzi.

„Itt az ideje, hogy a Bizottság előbújjon a paragrafusok mögül, és politikai értékelést adjon a Fidesz kormányzati tevékenységéről, amely szerintem sérti az unió alapértékeit.”

- folytatta Engel, majd kijelentette, hogy függetlenül a bizottsági döntéstől, néppárti kollégáival végigviszik az ügyet.

„Évek óta közelről látom, mit művel a Fidesz, és a helyzet nem javult, hanem romlott. Elég volt.”

Az Európai Parlament is kezdeményezheti a 7. cikkely szerinti eljárást, nem kell feltétlenül a Bizottságra várni. Ezzel Engel is tisztában van, és javasolni is fogja a frakciónak.

„Nem szeretnék többé szolidaritást vállalni a Fideszszel.”

- mondja.

A képviselő azzal zárta az interjút, hogy ebben a harcban minden eszközt be kell vetni, és lehet, hogy az eljárás megindításához és a szankciók kiszabásához szükséges többséget sohasem fogják elérni, de akkor is meg kell próbálniuk.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

anka
Na végre, hogy felébredtek! - tudták, hogy mit műveltek és nem tettek semmit!
- most már itt az ideje, hogy lépjenek is!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/04/04/evek-ota-nezitek-tehetetlenul-hogy-a-traumas-viktorka-beletek-torli-a-labat/
Európa elitje évek óta tanácstalanul, közönyösen nézte végig a demokrácia magyarországi leépítését és az európai értékek lábbal tiprását, felsorolni is nehéz lenne. Pont annyi ideig, hogy innen már ne legyen esély sem visszafordítani a folyamatot. Ennek a cinkos némaságnak, tehetetlenségnek nem csak a magyarok, de egész Európa is megissza a levét. Ez van. És most lehet azt lebegtetni, hogy Franciaország, Németország és 21 másik EU­tagállam még az idén olyan ultimátumot intéz Magyarországhoz és Lengyelországhoz, amelynek értelmében vagy elfogadják a migránsok rájuk jutó áttelepítési kvótáját, vagy távoznak az Európai Unióból. Lehet most felébredni, hogy az EU-­t nem lehet zsarolni, és hogy az egységnek ára van, hónapokkal a magyar országgyűlési választások előtt attól tartok, ebben simán Orbán malmára hajtják a vizet. Mert megint a kibaszott kvótára terelik a figyelmet, holott itt a jogállam hullája évek óta büdösödik. Európán belül.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/14/a-het-eve-tarto-rombolas-felszinen-lebego-szar/
Ameddig nem arról lesz szó, hogy egy korrupt gazember diktatúrát épít, hogy saját polgárait
árokba rugdossa, hogy rosszhiszeműen használja fel az EU forrásait, hogy meglopja Európa
polgárait, hogy putyini parancsra, putyini módszerekkel felforgat és ezzel szemben nem születik egységes európai állásfoglalás, addig tök felesleges ilyen cikkeket írni. Ameddig az Európai Néppárt zsarolható a Fidesz szavazataival, ameddig az Uniónak nem egy versenyképes Magyarország az érdeke, hanem egy olcsó munkaerővel kitapétázott
nyomorúságos összeszerelőüzem, ameddig az EU nem gátja, hanem szemlélője egy feudális, antidemokratikus mocsár kiépülésének, ameddig egy bűnöző­gyanús egyénnel úgy paroláznak, mintha mi sem történt volna az elmúlt hét évben, addig hagyjuk már a francba az Európai Unió alapértékei miatti siránkozást. De tényleg.
magyarbakancs
Egy radikális cselekedet kellene a EU néppárti frakciótól.
Ameddig csak maszatolnak ezek lapogatnak.
anka
Na végre, hogy felébredtek! - tudták, hogy mit műveltek és nem tettek semmit!
- most már itt az ideje, hogy lépjenek is!
advocat
Saját párttársa mondja! Mondjuk Merkelnek meg "szólhatnának"? Annyira kell nekik az a 11 szavazat, Ha igen. Megérdemli.
namihami
Van az úgy, hogy valakiket a saját (Néppárti)családja is rühell már.
Na, kedves európai értékeket (állítólag) képviselő Néppárt, a feladat adott.
Jozefina
A Néppárban nyilván falaznak orbánnak!!! Bűnpártolók!!! Őket is felelősségre lehetne vonni!!!
quadrocopter
„Ha az évi több mint 4 milliárd eurónyi forrástól megfosztanánk a Fideszt, összeomlana a rendszerük.”

Jó reggelt kívánok - zsiványok! Ébresztő, föl!
simmering73
Na urak! Lehet szólni a helikopteresnek, melegítse a motorokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.