Az első világháború mindenkihez szigorú figyelmeztetésként szól, hogy utasítsuk el a háború kultúráját és minden törvényes eszközzel vessünk véget a világ számos részét még ma is vérrel szennyező konfliktusoknak – mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

Ferenc pápa: a békébe, ne a háborúba fektessünk be

Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia

A katolikus egyházfő az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény századik évfordulóján tartott beszédében hozzátette:

úgy tűnik, az emberiség nem tanul a történelemből.

"Miközben az (első világháború) hatalmas tragédiájának összes áldozatáért imádkozunk, mondjuk ki erőteljesen, a békébe, ne a háborúba fektessünk be!"- hangoztatta Ferenc pápa.

Emlékeztetett az első világháború alatti pápa, XV. Benedek szavaira, aki "felesleges mészárlásnak" nevezte az 1918-ban lezárult konfliktust.

A szegényeket oltalmazó Szent Márton november 11. ünnepnapjára emlékeztetve Ferenc pápa azt mondta, az emberi szolidaritás mutassa meg a béke útját az embereknek.

Forrás: MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
a békébe ne, a háborúba fektessünk be.

Biztos ez papa?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
a békébe ne, a háborúba fektessünk be.

Biztos ez papa?
CsipkeRózsa
@Peller Anikó: Nem azt mondta, hanem: "Ferenc pápa: a békébe, ne a háborúba fektessünk be."

A békébe után van vessző.
wagabund
Ferenc pápa: ..."utasítsuk el a háború kultúráját"...

fasza... méghogy a háború kultúrája?...esetleg a Genfi egyezmény?... hogyan kell szabályosan háborúzni, öldökölni?..ártatlan emberek millióit "Jézus szeret" felkiáltással golyózáporba parancsolni?

csókoltatom..
cikicakk55
Talán Amerika és Oroszország a két nagyhatalom vezetőinek kéne ezt elmondania. Egész biztos vagyok benne,hogy a világ népességének nagyobb része szeretne békében és nyugalomban élni.A fegyvergyártás,eladás hatalmas biznisz mindenhol és ameddig háborúk vannak,addig a mágnás Miskák érdeke,hogy minél több háború legyen. Talán utoljára az ősközösségben,az Őskorban volt utoljára béke a földön. ( bár szerintem akkor sem volt olyan felhőtlen az emberek egymáshoz való viszonya,de legalább érdekük volt összetartani.
nezelodo
Vajon mit szól ehhez hazánk első számú kereszténye az exkisztitkár mini. elnökük, aki az állandó harcot hirdeti, mindenki ellen, aki csak eszébe jut. Úgy szeretném már látni az egykori pacifista liberális forradalmárt a keresztes hadak élén, lóháton, amint csatába vezeti potyaleső híveit!
Tiadams
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Ugyan az a = = > > www.3xDate.top...
Pegero
@Peller Anikó: Függetlenül attól, hogy az itt magukat újságírónak képzelő firkászok egy normális mondatot nem tudnak közzé tenni, úgy látom a vessző (,) megfelelő helyen való használata neked is gondot okoz! Ebből fakad, hogy értelmezési problémáid vannak! Ülj le fiam, ez 1-es!
Pegero
@Tiadams: 18:15
Az általad naponta többször, több helyre bemásolt link, fizikai kielégülést okoz neked?
Peller Anikó
@CsipkeRózsa: csak mert ezt is valami pap mondta, nem csengett vissza?

A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.
CsipkeRózsa
@Peller Anikó: Akkor mindkettőnknek igaza kell, hogy legyen. Persze, az eredeti mondat, amire hivatkozol, vesszőhiányos volt.
tulipan
@Pegero: Most meg MIIiIIII VAN? TE MEG. FELCSAPTÁL LEKTORNAK? Kinek dolgozol?? A LÉNYEG A FORMA, MERT ABBA BELE LEHET KÖTNI! Ez a valódi NARANCSOS JELLEMVONÁS,! Ha egyszer, mit mondanod KÖTÖZKÖDJ!!!
tulipan
@Pegero: Há' méééé" ?? Neked tán, nem okok kielégülést? Keres másikat.. :D
Eriksson
@tulipan: Amikor ez a levél íródott, Shakespeare még nem is élt. Neki tulajdonítani ezt a szöveget butaság.
A története mellesleg magyar vonatkozású.
Eriksson
@CsipkeRózsa: november 11., 16:37 Szerintem a vessző sorsa attól függ, mire akarunk kilyukadni. Igaza van @Peller Anikó: -nak. Csakúgy, mint
november 11., 19:22-kor
Eriksson
@tulipan: Nagyon szívese, máskor is. Ha esetleg... :)))
Pegero
@tulipan: 08:26
"Neked tán, nem okok kielégülést?"
Mit makogsz itt nekem?!
Pegero
@tulipan: 08:21
Ne igyál már többet, mert össze-vissza firkálsz itt minden baromságot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. September 15., 19:05
Gyalogost sodort el a vonat Sopronban
Szórakozás - 2019. September 15., 19:08
Demcsák Zsuzsa így romantikázott indiai férjével
Itthon - 2019. September 15., 16:36
Erre érdemes figyelni házvásárlásnál