Haza akarja küldeni a területétől megfosztott Iszlám Állam külföldi harcosait Törökország. Őket eddig az észak-szíriai kurd erők tartották táborokban, de most a törökök azzal szembesülnek, hogy nekik kell dönteni sorsukról.

Élesen bírálta az európai országokat a török belügyminiszter, amiért szerinte „elfogadhatatlan és felelőtlen” módon nem foglalkoznak a Szíriában elfogott 10 ezer külföldi ügyével, akik vagy az Iszlám Állam oldalán harcoltak, vagy a militánsok ideológiáját osztó feleségek.

A harcosok jelentős része európai országból érkezett, ott született és felnőtt muszlim volt, akiket a saját társadalomban megtapasztalt ellenségesség, az életcél keresése és a dzsihadisták intenzív propagandája indított útnak.

Körülbelül 800 dzsihadista fogolynak sikerült megszökni az észak-szíriai török hadművelet idején, amikor kiszorították a térségből a korábban az amerikaiakkal szövetséges kurd erőket. Volt, akit időközben ismét elfogtak – így két olyan britet, akiket amerikai túszok megölésével gyanúsítanak.

Nem vagyunk szálloda. Visszaküldjük az elfogott Daes-tagokat az országaikba

– mondta Süleyman Soylu török belügyminiszter, a brutalitásáról elhíresült Iszlám Állam arab nevét használva.

Törökország Európába küldi az ISIS-terroristákat

Korábban a szíriai amerikai kontingens nagy részét kivonó Donald Trump elnök is azt sürgette, hogy az európai országok fogadják vissza az egykori kalifátusba érkezett harcosaikat.

Ha nem veszik vissza, akkor valószínűleg a határra visszük őket, és akkor újra el kell majd fogniuk ezeket az embereket

– tette hozzá. Trump kizárta azt is, hogy a Kuba csücskén található, guantanamói amerikai támaszponton tarthatnák fogva az Iszlám Állam-harcosokat.

Azt kérdezik tőlünk, miért nem tartjuk fogva őket ott 50 évig és miért nem költünk rájuk dollármilliárdokat? És én erre azt mondom, nem, ti vegyétek vissza őket!

– mondta még.

Egyes szakértők azt mondják: mivel a térségben nincsenek európai diplomaták, nehéz meghatározni, hogy egy-egy fogoly mely országból érkezett, és nehéz őket elvinni, mivel nincsenek kiadatási szerződések.

Nemrég a brit terrortörvények alapján otthon elítéltek egy brit férfit, aki az Iszlám Állam ellen, a kurd erők oldalán harcolt Szíriában.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(infostart.hu)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
Akkor ide is küld a török néhányat, a csúti himpellérnek egyfajta baráti gesztuskén!
sokanvagyunk
Érthető... - lejárt a vízumuk, a munkaadójuk is megszűnőben. :)
SystemError
Ezért dörgölődzött a gyerek és tömeggyilkos patkányhoz, hogy végre lehessen rettegni a határon
distfreeftu
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Szeparepa2
Ha ezt nyíltan tette, akkor ez hadüzetnet. Tehát a teendő, Nato-ból és ENSZ-ből azonnali kirúgása, ENSZ Bt azonnali összehívása, az euroatlanti civilizáció teljes gazdasági embargója, továbbá máris blokád alá vonni az összes közeli támaszpontot legmagasabb szintű harckészültségbe állítani. Megkezdeni USA és EU ill szövetséges országaiban a tartalékosok behívását, és ha kell, akkor meg is indítani a hadműveleteket Törökország ellen. Ez nem játék, EDDIG ÉS NE TOVÁBB..!!! AMIT EZ A BAROM REKLAMÁL ÉS AZ EU-RA IGYEKSZIK HÁRÍTANI, AZT Ő MAGA IDÉZTE ELŐ BAZMEG!
reagens
Erdogannak igaza van. Neki semmi köze Európa befogadott szemetéhez! Aki befogadta őket, költöztesse maga mellé ezeket a hulladékokat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. November 11., 11:34
Újabb világsztár tér vissza Budapestre
Szórakozás - 2019. November 11., 11:31
Ez volt az év legjobb filmje – a nézők szerint
Szórakozás - 2019. November 11., 10:26
Kiderült, miért némult el az Omega-koncert az Arénában