A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és az edzőbizottság is változatlanul bizalmat szavaz Kiss Lászlónak.
A MÚSZ szerdán délelőtt két ülést tartott, előbb a sportág vezetői, majd az edzőbizottság tagjai szavaztak arról, hogy Kiss László változatlanul szövetségi kapitányként tevékenykedjen vagy le kell-e váltani.
"A jelenlévők mindkét találkozón egységesen úgy döntöttek, hogy a szövetségi kapitánynak változatlanul bizalmat adnak. Az Edzőbizottság tagjai mindezt egy közleményben aláírásukkal erősítették meg" – tájékoztatta a szövetség az MTI-t.
Kiss Lászlóról kedden írta meg a privatkopo.hu internetes portál, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Dr. Gyurko Szilvia cikke kivalo. Az egyetlen olyan bunteny a szexualis buncselekmeny, amit nem lehet "leulni" , ami bizony kihat a tettes tovabbi eletere is...
propeller.hu/itthon/3206752-okkal-vagy-ok-nelkul-miert-baj-hogy-elhallgattak#v1579390
Az edzőbizottság tagja többet közt Plagányi Zsolt, aki Cseh Lászlót 10 év után ismét világbajnoki címhez juttatta, és Molnár Ákos is, aki a tavalyi vb-ezüstérmes Verrasztó Dáviddal még együtt versenyzett, felkészülésének az irányítását másfél éve vette át.
Az elnökség tagjai többet közt: Cseh László, Güttler Károly, Hargitay András, Wladár Sándor.
Mintha csak férfineveket látnék..
Hol vannak a Hölgyek !!?? És Nekik mi a véleményük???
Gondolom ha az ő lányát erőszakolja meg valaki nem tekintené "bugyuta történetnek"
...Ráadásul Hosszúnak saját jogon van annyi érme 26 évesen, mint amennyiről Kiss soha nem is álmodott...sajátként meg pláne.
Új hozzászólás