A nap képe – Ady Endre kézirata

Vajon van még, aki olvas ma verset? Van még, aki ismeri, melyik versről is van szó a cikkben?
Én mindenesetre idemásolom:

ADY ENDRE: MÁJUSI ZÁPOR UTÁN

Nagymessziről ködölt a Bükk,
Gőzölt a sík, áradt az Ér
S fáradt testemben hirtelen
Ott a záporverte mezőn
Piros dalra gyujtott a vér,
Piros dalra gyujtott a vér.

Szinte sercent, hogy nőtt a fű,
Zengett a fény, csókolt a nap,
Szökkent a lomb, virult a föld
S táncolt minden az Ég alatt
S táncolt minden az Ég alatt.

Káprázó városi szemem
Behunyom ennyi csók előtt
Rebegőn és nyugtalanul
És halkan kérem az Urat:
"Áldd meg ezt a csókos mezőt,
Áldd meg ezt a csókos mezőt."

Itt is, ott is asszony-csapat
Kapál, hol majd élet terem.
(Óh mégis-mégis élni jó.)
Erősek és fiatalok
S a lábuk térdig meztelen
S a lábuk térdig meztelen.

Úgy érzem, a politika, a napi hírek túlságosan felzaklatnak anélkül, hogy bármi haszna lenne belőle bárkinek. Ezért inkább engedtessék meg, hogy Ady cikkénél naponta egy kedvenc versemet bemásoljam. Bárki csatlakozhat, akinek van kedve hozzá.
Semmi nem állandó, jobban meg kellene becsülnünk egymást is és a körülményeinket is. Az élet nagyon nagy ajándék, báhogy és bárhol is éljünk.

Garai Gábor: Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

@Horizont: -

Áprily Lajos: Kérés az öregséghez

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen.

Verum kérdése, "olvas -e még valaki verseket?" felébresztette bennem a kisördögöt, és nem is kellett magasra nyújtózkodnom az Ady-összes-ért, amit még középiskolás koromban a tízórai-pénzemből vettem egy antikváriumban.
Találomra egy aktuális (?) vers:
Akik mindig elkésnek.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk.
Fáradt, szomorú a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk,
Mi mindig mindenről elkésünk.

@Horizont: Tudod, többek között ezért kedveltem Ady-t, mert nem csak az akkori "mához szóló" gondolatai voltak, akár múlt héten is írhatta volna. :-(

@Horizont: - @eugen4402: -
Én meg úgy vagyok ezzel, hogy nincs is tulajdonképpen kedvenc költőm, csak kedvenc verseim.
Megszegve saját ígéretem, hogy napi egy verset teszek fel, ez még nagyon motoszkál bennem a jelenkor miatt:

Baranyi Ferenc: Dal az örvénylelkű legényről

Az állóvíz sivár, mint béna képzelet,
Nem moccan hogyha friss szellő legyinti meg,
A szintje sose fodrozó, hullámtalan, halott a tó,
Az állóvíz sivár, mint béna képzelet.

Egy örvénylő fiú a tó partjára állt,
S a vízbe fürge, csöpp kavicsokat dobált,
De attól sem lett fodrozó, még csak nem is csobbant a tó,
A sok kavics sután a tófenékre szállt.

És a konok fiú mindig nagyobb követ
Vetett a tóba, hogy fenékig rázza meg,
S a legnagyobb kő is sután süllyedt a kavicsok után,
S kietlen volt a tó, mint béna képzelet.

És szólt az eltökélt örvénylelkű legény,
A gránit sem elég, hát majd beugrom én.
De sekély volt a víz, ezért nyakát törte a tófenék,
S a megbénult kövek közé simult szegény.

Ma sem mozdul a víz, nem csobban fodrozón,
Egy tömbben áll a csönd a puszta partokon,
A tó fölé sirály se száll csak áll a víz,csak áll,csak áll,
És tömbben áll a csönd a puszta partokon.

@Horizont: Tényleg megdöbbentő, hogy mennyire kiszorult a költészet a mai fiatalok életéből, sajnos az unokáimon le tudom mérni. Elárulok még egy titkot: volt 2 - 3 évtizedem, amikor kortárs költők dedikált köteteit gyűjtöttem. Aztán vénségemre visszatértem régi kedvenceimhez...

@Horizont: @eugen4402: -

Radnóti Miklós: Álomi táj

Ha az éjszaka korma lecsöppen,
Ha lehervad az alkonyi, égi szeszély:
fonogatja fölöttem a mélyvizi csöndben
csillagkoszorúit az éj.

Ha a hold feje vérzik az égen
s gyürüző köröket ver a tóban a fény:
átkelnek az árnyak a sárga vidéken
s felkúsznak a domb peremén.

S míg táncra libegnek az erdőn,
toppantva, riadtszivü fészkek alatt,
lengő levelek szeme nézi merengőn
a tükörre csapó halakat.

Majd hirtelenül tovalebben,
nagy szárnyakon úszik az álomi táj;
sodródik a felleges égen ijedten
egy féleleműzte madár

s a magány szelidebb a szivemben
s rokonabb a halál.

Máté Péter előadásában:
www.youtube.com/watch?v=A_NkH1LzNbI

@eugen4402: @Horizont: @verum: Nagyon szép versek, csatlakozhatok?
De én nem voltam ADY rajongó, talán elnézitek ezt nekem. Íme az én versem:József Attila:
KOPOGTATÁS NÉLKÜL

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
1926. ápr.

Ugyanez Latinovitssal.

www.youtube.com/watch?v=4m0sCtNLBLQ

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám!

@KERKA: - minél többen csatlakozunk, annál jobb. Ez inkább kedvenc versek miatt kezdődött el, Ady cikke csak ürügy erre.
Nagyon szeretem én is ezt a József Attila verset, Latinovics előadásában meg pláne!

@verum: Itt a másik, de lassan olvasd el.
Radnóti Miklós: Hasonlatok


Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst –
és néha félek tőled én,
ha villámszínü vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany, -
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú,

mélyhangu, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

@Horizont: - kedvenc vers - nem ismer országhatárt sem! :-)

@verum: Ezer köszönet az ötletedért, alig merem elhinni, hogy működik.
@KERKA: Isten hozott, és külön köszönöm a József Attila verset ...
@Horizont: Neked köszönöm a Tyutcsev verset, és mindnyájatoknak köszönöm, hogy varázsoltatok egy topic-ot, ahol tiszta levegőt lélegezhetek.

Radnóti Miklós: Erdő

A lomb közt arany kard,
napfény zuhant át,
megsebzett egy fatörzset
s az halkan sírni kezdett
aranylófényű gyantát.

No még egyet bemásolok, de akarok hagyni több napra is. A kortárs költőket nem nagyon csípem, (a klasszikusok hatnak rám elsősorban) de azért van egy-két gyöngyszem, amire rá lehet bukkanni.

Birtalan Balázs: Egy tél előtt

Ma minden csillag nekem lobog.
Fagyott fényükből tüzet lopok.
Ág-bogak mélyén ropják boldog
táncukat percnyi árny-koboldok.

Üvegcseppcsönd. Jaj, ha megpattan,
vad lesz az éjjel, irgalmatlan.
Mezítelen fák: alvó botok.
és minden csillag lobog, lobog.

Csak a hangulat kedvéért, még egy - kevésbé ismert - Ady verset :
A túlsó part

Itt vetkezik, itt dobja le mezét
S már nem is kell tán,
Bemegyek és megfogom a kezét,
Ablakhoz viszem és megmutatom:
Idevilágol a túlsó part.

Túl a Dunán leányok siklanak
S bánt e forróság,
Ez asszonyság, ez a minden-szabad
Ez az elérés és ez a jelen:
Idevilágol a túlsó part.

Hallga csak: hajós tülköl s Ő zokog,
Be bolond nászéj
S a vérük búgva lobog
Nekik (kislyányok, várakozók):
Idevilágol a túlsó part.

@KERKA: @eugen4402: @Horizont: -

Reményik Sándor : Mi midig búcsúzunk.

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A szinektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, amit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szivünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Kivételesen hadd tegyem ide egyik kedvencemet. Bár a zenében elég tájékozatlan vagyok, nincs sok ismeretem, de Vivaldi négy évszakját nagyon szeretem. A nyár most aktuális, hátha van, aki szívesen meghallgatja, végső soron ez is egyfajta költészet:
www.youtube.com/watch?v=4C1Wu1Agaos

@eugen4402: Egy játékos, vidám vers:))

WEÖRES SÁNDOR
ÉGI CSIKÓN LÉPTET A NYÁR

Égi csikón léptet a nyár,
tarka idő ünnepe jár,
táncra való, fürdeni jó,
nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy,
hogyha maradsz, csípdes a légy.
Habzik az ég, mint tele-tál,
tarka idő szőttese száll.

@verum: Legyen egy ADY is

Ady Endre: Jázmin nyitott...

Jázmin nyitott a kertetekben,
Kissé regényes, de nyitott.
Talán akkor támadt lelkünkben
Az elválasztó mély titok.
Talán akkor jutott eszembe,
Hogy ámítom csak önmagam
S talán te is másra gondoltál,
Míg rám borultál szótalan...

Eszünkbe jutott mindkettőnknek
Az édes, kínos pillanat,
Mikor szivünk először nyílt meg
A nyíló jázmin lomb alatt,
Mikor nem vágy volt a szerelmünk,
Csak titkos, bűvös sejtelem:
Talán akkor jutott eszünkbe,
Hogy ez már nem a szerelem!...

@Horizont: Szépek:)).Mennyi sok szép gondolat:))

magyar-gitartab.blogspot.hu/2013/09/gitartab-kepzelt-riport-egy-amerikai.html

@KERKA: Folytatom egy másik júniussal, mert az idei nem tetszik

RADNÓTI MIKLÓS: JÚNIUS

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

@eugen4402: Gyönyörű, le lehetne festeni ezt a verset:))

@Horizont: @eugen4402: @KERKA: - ha már vidámság:

Heltai Jenő - A modell

Egy egyszerű kültelki lányka
(Tizenhat éves, jó falat)
"Leszek modell!" Így szólt magában
És egy festőhöz fölszaladt.
Mert megfelelt az arc, a termet,
Így szólt a piktor: "Aktra termett
E karcsu test... e két halom...
Vetkőzz hamar le, angyalom!"
És mert a célhoz ez vezet,
A kis modell levetkezett.

Mit tudta ő, a balga gyermek,
A neveletlen vadvirág,
Hogy fölfedezve már a szappan,
És él vele a nagy világ.
Mert fogyatékos volt a teint-je,
A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!
E karcsú test... e két halom...
Izé... gyerünk csak angyalom,
Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,
Segítünk rajta csakhamar."

És karon fogta, ahogy illik,
A fiatal, de balga nőt,
A szomszédos fürdőszobába
Diszkréten átvezette őt.
Ott állott martalékra várván
A kád... fenékig csupa márvány!
Ami fürdőnek a jele,
Színültig vízzel volt tele.
Festőnk a kádra mutatott,
Köszönt és eltünt: "Jó napot."

Elmúlt egy óra meg nehány perc --
A lány nem jön ki. Ej mi ez?
A piktor hosszasan eltünődik:
"No, most már szörnyen tiszta lesz!"
Benyit, ijedten hökken vissza:
Ott áll a lány, a vizet issza
És keservesen sírni kezd:
"Én nem bírom kiinni ezt!
Ha mindig ennyit inni kell,
A fészkes fene lesz modell."

@Horizont: Szerettem Adamis Anna verseit.
Én nem láttam a popfesztivált, de aztán később sok mindent. Irigyellek érte:))

Ha úgy gondoljátok, hogy zenével is dúsítsuk a mindennapi koktélunkat, akkor javasolnám Bach Air-ját... Engem mindig megnyugtat.

@eugen4402: @Horizont: remek! :-)
www.youtube.com/watch?v=dgJRxUMegQY

@eugen4402: 17.27 Attól félek, az én zenei izlésem nagyon eltérő, másokat nem nyugtat úgy , mint engem:))

www.youtube.com/watch?v=aJHUGyD8waY

@KERKA: Ne szabadkozz, ez egy remek kis nóta. Halkan mondom: minél változatosabb a felhozatal, annál jobb a végeredmény.:-)

@eugen4402: @Horizont: @KERKA: Kaffka Margit: MÉH-TÖRTÉNET

Kimondtam a szót, mire készültem régen,
Terveket űzve sok felleges éjen.
S vad gyűlölség meddő szikrájaképen
Felésziszegett szómban a fulánk.
Elszállt a szavamban - elszállt a szívéhez,
Éreztem, amint döbbenve felérez,
És láttam, ahogy az arca fehér lesz,
Átillan homlokán egy percnyi láng.

Ennyi! - Most jön-megy a nappal, az éjjel.
S nem jön vele vágy, soha terv, soha kétely,
Nincs mire készülni öngyilkos hévvel.
Kimondtam a szót, - s vele végem!
E szóban elhagyta a szívem a vér.
Agyamból kiégett minden kicsi ér.
Nem tudok élni és nem volna miér,
Hagyjatok! - meghalok! Hagyjatok éngem!

@verum: Kemény vers ez így korán, éhgyomorra!Azért köszönet érte, mivel (mea culpa) Kaffka Margit nekem szinte teljesen fehér folt.

Hogy nem találtam eddig rá erre, de köszönöm nektek, ez most nagyon jólesett, ez a sok szép vers és zene :)))

Ide teszem én is egy-két kedvencemet.

Szabó Lőrinc

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsitíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívül, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

@JAJMÁR: - örülök, hogy idetaláltál, reméljük maradsz is és hozol sok kedves versedet, vagy éppen zenédet. :-)

@JAJMÁR: Isten hozott, itt a helyed. Most egy könnyed nyári versikét ajánlok:

NAGY LÁSZLÓ: BALATONPARTON

Balatonparton
a nádi világban
megbújtam egyszer
s csodaszépet láttam:

Bóbitás nádon
nádiveréb-fészket,
sásbokor alján
kis vízicsibéket.

Vadruca moccant,
topogott a vízre,
barna liléit
vízi útra vitte.

Senki se látta,
csak magam csodáltam,
ott a víz partján
még sokáig álltam.

Játszott a nádas
széllel és derűvel
s haza indultam
nádihegedűvel.

@Horizont: - Kaffkát én régebben olvastam, de nem nyűgözött le. Egy-két verse viszont tényleg maradandó. Érdemes böngészni. ;-)

@Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @KERKA: Dsida Jenő: A KIS VIRÁG

Árnyékos erdőn
Bolyongtam én,
Sötétzöld sátor
Borult felém.

Egy kis virágot
Találtam ott,
Amely csillagként
Világított.

Utánanyúltam,
De kérve kért:
"Ne ölj meg! Nagy kár
Egy életért!"

Gyökérrel együtt
Kivettem őt,
Elültetém a
Házunk előtt.

Kertünk csendjében
Lel most hazát,
S virulni fog még
Sok éven át.

@Horizont: - nekem is sokáig ismeretlen volt. A net szerencsére nagyon sok hozzáférést ad!

@Horizont: - szerintem jobban tudjuk értékelni a netet, akiknek még a könyv volt a legfontosabb infó. Állítom, hogy a fantázia jobban fejlődik tőle.
Nem is véletlen, hogy manapság nincsenek olyan klasszis költők, zenészek, festők, szobrászok, mint régen. Egy csettintés és irdatlan mennyiségű infót lehet szerezni és a látvány is adott, meghatározott. Alig marad valami a fantáziának.
Azt hiszem, csak egy bizonyos életkor eltelte után lenne szabad a netet használni. Bár tudom, ez lehetetlen és sokan elleneznék is...

@verum: Egyetértek az internet-ről alkotott véleményeddel. Egyrészt egy hihetetlen áldás a bőségesen rendelkezésre álló információgazdagságával, másfelől viszont előre megfogalmazott, kész gondolat-paneleket ültet a fejünkbe, és bizony, a fantáziát nem nagyon engedi szárnyalni. Egy kicsit megfoszt bennünket a felfedezés örömétől. Dsidával úgy vagyok, mint Horizont. Nem csak hogy nem szerepelt a tananyagunkban, még csak meg sem említették. Most látom, hogy mennyire méltatlanul maradt ki...

@eugen4402: - igen, sok minden kimaradt, de szerencsére nekünk még sokat lehet pótolni.
Talán többet kellene ezirányban netezgetni, mint belefolyni a mocskos politikába, amiből szinte egyikünknek sincs haszna.
Vagy ha bele is folyik az ember, más indulattal, más stílusban és más célzattal teszi, ha előtte olvasgatott egy kicsit ilyen nagyszerű, régen élt emberektől.

Nekem ez az egyik kedvencem ( és tán nem véletlen :-) )
József Attila: FLÓRA


Tudnál-e, Flóra, annyira szeretni,
erényeidből épül-e szerencse,
hogy mind a kínt, mit nem lehet feledni,
hű szeretőd munkáján elfelejtse?

Tudnál-e engem uj világra hozni,
iparkodván szerelmes türelemmel,
hogy legyen erőm ismét adakozni
s eltölteni a gonoszt félelemmel?

Lennél-e nyugtom mindenütt a rosszban?
Fontold meg jól, szived mily terhet vállal.
Én, aki vele mind csak hadakoztam,
kibékülnék a haragvó halállal.

Félek, nem tudod megbocsájtani
eltékozolt, ostoba, könnyü multam
és majd ezerszeresen fáj, ami
ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.

Félek, nem ér majd annyit életem,
törekvésem és vágyam, testem, lelkem,
hogy megbecsülj, ha el nem érhetem
önnön jóságom útján győzedelmem.

Nehéz a szivem, hiszen bút fogan:
örömöm tán a büntetések hozzák,
hogy sírva nézem majd ha boldogan
sétálsz azzal, ki méltóbb lesz tehozzád.

@Horizont: Hát csak társat kell taláni hozzá :)

Nagyon szép verseket tettek fel ide és öröm olvasni, elgondolkodni rajtuk.

@Mobil123: - szia, szép verset hoztál. :-)
József Attilát azért is szeretem, mert sok versében annyi, de annyi filozófia és pszichológia van, amit ha érzek is, szavakba foglalni sokszor lehetetlennek tartanám - és mégis lehetséges.

@Horizont: - a dicséret mindannyiunké, mert együtt alakítjuk!

@verum: Amikor elindítottad ezt a topic-ot, magamban kicsit kételkedtem, vajon meddig működhet egy nyilvános fórum, melyen a hozzászólók nem támadják a társaikat, hanem normális, EMBERI hangnemben kommunikálnak egymással. Nem attól féltem, hogy elfogynak a versek és kedvenc zenék, sokkal inkább ...ugye nem kell kifejtenem. Aztán láss csodát, napok óta működik, gazdagodik, egyre színesebb lesz. 70 komment fölött vagyunk, és kezd visszatérni az emberekbe vetett bizalmam. :-)

@eugen4402: - én azért bíztam, mert pesszimizmusom hatalmas. Tudtam, hogy egy ilyen cikk gyorsan lesüllyed, nem nagyon mennek utána sokan, akik csak kellemetlenkedni akarnak.
Aki meg mégis, az nem véletlenül jön.
De nagyon örülök, hogy vagyunk és egyre többen. Akár meddig tart, én személy szerint érzelmileg kaptam és nagyon jó, hogy ilyen a légkör. :-)

@Horizont: - szerénykedés nélkül örülök! :-)

Nadányi Zoltán: ÚJ SZERELEM
Mintha csöndes éjjel
Sziporkázó fénnyel, lengő lángsörénnyel
Sistergő üstökös tör az égi boltra,
Mindent felriasztva, csillagfényt kioltva,
Úgy rontasz szívembe,
Hódítva s ott egy új világot teremtve!
Új vágyak viharát ülteted beléje!
Mintha torony dől be nyugvó tó ölébe,
Felrázod álmából, fáradt közönyéből;
Szétütsz s a sok régi bálvány mind leszédül!
A halk melódiák,
Fakó álmodások, ködös álomvilág
Szerteoszladoznak, mint az éji árnyak,
Mikor a Nap támad!
Mit akarsz? mit nézel
Így reám, szemednek két gyújtótükrével?
Csillag vagy-e, melyet érdemes követni,
Vagy lidérc, más semmi?
Bármi vagy: követlek!
Bármi vagy: imádlak! bármi vagy szeretlek!
Bármi vagy: enyém vagy, én ezzel beérem,
Nem kutatom lelked', csak csókodat kérem.
Lángpiros hajadnak égő, vörös fodra
Érintett s lelkemet lángbaborította!
A lelkem kigyulladt
S elhamvadt ott minden emléke a múltnak;
Elhamvadt, elégett!
Nem maradt más benne, csupán a Te képed!

@Mobil123: Hoztál egy József Attila verset, amit jó 50 éve olvastam utoljára, mivel akkoriban J. A. a "proletár költő" volt elsősorban, a szerelmi költészetével nem nagyon foglalkoztunk, pedig éppúgy része a rövid életműnek, mint pl. A város peremén...

@eugen4402: József Attila csodás szerelmes verseket írt és hozzám nagyon közel állnak ezek a Flóra versek.
Igaz eleve szerettem minden József A. verset anno is amelyek inkább a politikáról szólt . Adyt kevésbé csíptem . nehéz volt számomra megérteni őt.

Nem tudom megállni, hogy ne másoljam be:

Ábrányi Emil: FÉLTETT BOLDOGSÁG

Boldogságommal nem dicsekszem,
Bár ajkamon csaknem kitör.
Ó hányan vannak a világon,
Kiket nehéz bánat gyötör...
Szegények, ennyi boldogságot látva,
Önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
Hogy társamul téged adott az ég!

A sors irígy a boldogokra,
Gyötörni őket lesbe áll,
S én üdvömet féltőbben óvom
Mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mitse vallok! Szótlan hordja titkát,
Hallgatva őrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
Legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!

Na még egy vers amit az "Aquarius Kincsei közt találtam:
Tandari Éva: Ember maradj Fiam

Ember maradj Fiam ,
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...

Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
a politikából!

Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...
.
Nem kell minden áron
letépni a babért :
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!"

Mennyi csodás vers van amin lehet nevetni, sírni és erőt meríteni a minden napok gyötrelmeinek leküzdésére.

No a mai napra részemről befejezésül ismét egy kemény vers. Ma már csak olvasgatok, amit ideírtok.
"Mene, mene, tekel, ufarszin" - „megméretett és könnyűnek találtatott”

Karinthy Frigyes: Méné, tekel...

Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,

E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.

Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.

A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.

Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.

Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.

Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.

Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.

Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,

De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.

Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

Tedd most szívedbe és füledbe el -
Az értelmét majd megtudod, ha kell.

MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.

Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.

@Mobil123: Most van az, amikor szégyenemben el fogok süllyedni: nem ismerem Nadányi Zoltán írásait. Utána kell néznem, mert tetszik ez a mindent elsöprő szenvedély, ami az általad idézett versből árad.
@Horizont: Megleptél az első villamossal. Képzeld, ahogy olvastam, a fülemben már énekelve hallottam, és ha lecsuktam a szemem, saját álmos-hűvös hajnali élményei kísértettek. Jöhet a "Földvár felé félúton"...

www.youtube.com/watch?v=pej3B7TinUA

Szívem táján újra nyár van,
Csupa virág hét határban-,
Legszebb szálját hajamba fűztem,
Lássák, van már szerelmem!

Álmomban így kívántam-,
Egyedül én mindig fáztam
Érted égek gyönyörű tűzben,
Minden könnyet feledtem.

Refr.:
Százszor ölelj még!(Százszor ölelj még!)
Csókkal bezárt titok lennék
Százszor szeress még!(Százszor szeress még!)
Mást hogy szeretnék?!
Százszor ölelj még!(Százszor ölelj még!)
Édes-csodás bűnbe esnék
Százszor szeress még!(Százszor szeress még!)
Mást hogy szeretnék?!

@Horizont: Végre! valaki aki értékelni tudja az én NOX rajongásomat, mert a szöveg és a dallam is annyira hat rám, hogy még a szívem is beleremeg. Minden nap meghallgatom:))

MIlyen szép verseket raktatok be, tényleg álomiak. :))Hallgassátok meg az én NOX-omat is:))

Hálaadás DSIDA JENŐ

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

Azt írtam, hogy nem igazán kedvelem Adyt. Ez így van, de azért van egy kincsem. Még vagy 30 évvel ezelőtt egy antikváriumban megláttam egy enyhén rongyos könyvet. Bölöni György írta a címe: Az igazi Ady. Kiadták Párisban 1934-ben. Beleolvastam, nem tudtam otthagyni, megvettem.
Aztán nemrég olvastam, hogy ez a kiadás elkelt egy aukción , potom 17 ezer forintért. Szóval a párja itt van nálam.:))

@eugen4402: @Horizont: @verum: Köszi, csuda dolgokat raktok ide, győzök velük betelni.
@eugen4402: 16:06 Ezt a kedves verset a fiam egészen pici korában szavalta valami ünnepélyen. Elsős évzárón talán? Emlékezetes, mert nem olyan egyszerű e szép szavakat egymás után jól artikulálni :)

@Horizont: Hajjajj, ezt igen, majdnem minden szerelmes levélbe beleírtuk hajdanán egyes részleteit. Persze, hogy óra alatt:))

Nagyon bírom, ahogy játszik Andre Rieu, nem mindent szeretek tőle, de konkrétan ezt nagyon: www.youtube.com/watch?v=CVmJhbhjPYU

@eugen4402: 16.06 Azt a Nagy László verset el tudod mondani úgy, hogy a kezeddel üsd le a ritmusát tá-ti-ti vel az asztalon. Majd rá fogsz jönni, hogy mire hasonlít a ritmusa,,próbál csak meg:))

@Horizont: Ezt hívják időmértékes verselésnek, amikor a vers ritmusát a rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozása adja.
Spondeusz, két hosszu, tá-tá,
Daktilusz, egy hosszú két rövid,
Az ógörög versírás ritmusa.
A legismertebb ógörög vers a sírfelirat, vándor vidd hírül Spártaiaknak, megcselekedtük, mit megkövetelt a haza.

Bocsi, hogy órát tartottam, de Nagy László ihletett meg. Köszönet érte eugénnek:))

Hű, micsoda topik ez!!! Érdemes volt benéznem ma a propira. Köszönöm nektek, elsősorban @verum: -nak, de mindenkinek, akik ezeket a gyönyörűségeket beírták!

Mégis érdemes volt megérni a mai napot! :))

Én most nem tudok szép verset ajándékozni, mert amire minden nap gondolok, az egy nagyon szép, de nagyon szomorú vers. De majd kitalálok valamit.

@nemkati: - szia! Örülök, hogy jöttél. Jó sok vers összegyűlt, olvasgass kedvedre, nem kevés idő. Ehhez hangulat is kell. Hozhatod a szomorú verset is, mindenevők vagyunk. :-)

@Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @KERKA: @Mobil123: @nemkati:
Még egyszer Kaffka Margit. Én sokáig csak ezt az egy versét ismertem. Talán ti is, csak legfeljebb nem emlékeztetek a szerzőjére.
Nos, hogy jól induljon a reggel a hajnali kelőknek, vagy jól teljen a nap a bármikor idelátogatóknak, bemásolom:

Kaffka Margit: PETIKE JÁR
(1903)

Két harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, - tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
- Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. -
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
- Tip-top! Megindult. Petike jár!

Még fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, - most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
- "Csak lassan, okosan, Peti fiam!"
S megered szaporán, - elesni nem ér rá,
Előre hajlik - s az ölembe van.

Tetszik a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik... majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
"Tip-top" - így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
- "Csak las-san! - Okos-san! - Peti fi-am!"

S elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
...Tűnnek az évek... Megöregedtem...
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
- "Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?" -
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, -
Reszketve, ijedten suttogom én el:
- "Csak lassan,
Csak...

lemaradt:
Csak lassan, okosan, Peti fiam!"

@verum: ... Jár bizony, Petike jár - írtad tegnap este, hogy jól induljon a nap.
Úgy is lett, mert már a vers címéről eszembe jutott az a lány, aki minden évnyítón elszavalta ezt a Kaffka - verset.
Jajmár nagy igazságot írt, amikor a Nagy László versről kisfiára gondolt, azt hiszem, sokan így vagyunk ezzel: egy-egy versről hirtelen beugrik egy arc, egy emlékezetes pillanat, egy régi élmény, egy érzés. Mintha kinyitnánk egy fotóalbumot...

@verum: Hát itt van, de utána gyorsan olvassatok valami vidámat. nekem most olyan nem jut eszembe.
Szabó T. Anna: Elhagy

Elárul és elhagy.
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Talpam simogatja, fenekem törüli,
hajamat fésüli, elhagy.
Orrom az illatát issza, ölel:
"Soha nem hagylak el!" Elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: "Ne félj!"
Félek és fázom, és elhagy.
Este lefekszik az ágyra velem,
azután kioson és elhagy.
Nagy, meleg, eleven, fészekadó,
csókol és dúdol és elhagy.
Cukorral tölti a két tenyerem,
tessék, ehetem: elhagy.
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy.
Csukja az ajtót és hátra se néz,
nem vagyok senki, ha elhagy.
Várom, ahogy remegő kutya vár:
jön, ölel, simogat, elhagy.
Ő kell, mert nélküle élni halál,
felemel, melegít, elhagy.
Ketrec a karja, de ház az öle,
vágynék vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.

Ott a világ, lesz más, aki vár!
Lesz majd benne, kit elhagyj.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy.

@nemkati: Ösztönösen féltem a versedtől, miután Kerka tegnap idézte Dsidától a Hálaadást, és a múlt héten egymás után gyújtottam a mécseseket anyám születésnapján. Idén volt 25 éve, hogy elhagyott bennünket...
Most tényleg jól jönne valami játékos, bohó versike.

@eugen4402: Ne szégyelld , jómagam is az Anyu versét olvastam nem rég és amikor rákerestem hát csodás vereseket találtam és rengeteget.

Kun Magdolna: Míg élek visszavárlak

Éjszakánként, mikor csillagok milliói
vakító lánggal fedik be az eget,
arra gondolok, vajon merre járhatsz,
s van- e ott a másvilágon, olyan, aki szeret.
Gondolsz-e még az otthont adó házra,
azokra a szél borzolta fákra,
melyek alatt megpihentünk,
mikor kedvünk támadt egy-egy
csókos suttogásra.
Tudod, bárhogy múlnak a napok és az évek,
én újra és újra visszavárlak téged.
Visszavárlak oda, hol miénk volt a nyár,
ahol karjaival ölelt az őszi napsugár,
s ahol nekünk dúdolt dallamot a szél,
mikor magadhoz vontál és velem nevettél.
Néha még könnycseppek gördülnek arcomon,
mert nem akar szűnni a fájdalom,
hiába jönnek felváltva a hónapok,
nekem már sosem lesznek olyanok,
mint régen.
Felettem is elmúlik az idő,
hajam mahagóni színét dérkristályba fonja,
elrabolja könnyeimnek megcsillanó ékét,
hogy a holdfényét ne tükrözze vissza.
Mert az idő nem kegyelmez senkinek,
ami egyszer elkezdődött annak vége lesz...
Talán már meg sem ismernél, ha látnád,
a keserűség ráncait az elmélyült barázdát,
melyek bánattól feszengnek szemem szélein.
Hiányod folytonos szenvedést okoz,
s ez az érzés darabokra roncsolja a szívem,
mely minden éjjel magányosan zokog,
mióta szilánkokra törött
benned élő hitem.

@verum: @nemkati: @eugen4402: @Horizont: @KERKA: Az élet valósága belemar az ember lelkébe, és könnyeket csal a szemünkbe, de igaza van Eugen-nek, - pedig egy nagyon ütős verssel készültem, de azt majd később - most itt egy könnyű, de érzelmes vers:
(Ezt is szavalta a fiam, végigszavalta az iskoláit:) )

Székely Magda: Kirándulás esőben

Kirándulunk vasárnap
apu, anyu meg én,
fejünk fölött faágak,
a lombon enyhe fény.

Már csokrom is van, jó nyaláb,
és magyaráz apu
ez zsálya, az meg szarkaláb,
s az ott útilapu.

Letelepszünk a padra,
és megterít anyu,
van minden, tészta, alma,
sült hús és savanyú.

Egyszerre csak zeng, elborul,
Nagy felhő már az ég,
És csöppre csöpp, kopogva hull,
Pattog a buborék.

De nem áztunk meg a padon,
egy csöpp se hullt oda,
tetőtől talpig szárazon
értünk haza,

mert egy esőkabátban,
az erdő közepén,
elfértünk mind a hárman,
apu, anyu, meg én.

@Mobil123: Gyönyörű vers, kétszer olvastam el. Köszönöm, hogy ismét egy általam eddig nem ismert költő alkotását idézted. Rengeteg a bepótolni valóm, kár, hogy kevés az időm.

@Mobil123: 08:50 Nem ismertem ezt a verset, de @nemkati-ét se, köszönöm őket. Megrázóan szépek :):

@eugen4402: Balogh József: Mit kívánok

Kívánok én hitet, kedvet,
szép szerelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,

magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,

bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,

kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!

@Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @KERKA: @Mobil123: @nemkati:
-
Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk,
de senki nincs, ki választ ad,
Minden napunk küzdelem,
mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Szabó Lőrinc: Könyv és álom

Éhes vagy, etetlek, agyam,
egyél, egyél:
Étel és ital van a könyvben,
rokoni hús, rokoni vér.

Terülj-asztalkám és gyümölcsöskert
a könyvtár sok dús polc-sora,
egyél, jó barátok között vagy
s nemes kéj ez a lakoma!

Persze, rab voltál mostanában,
követ rágtál és salakot:
pénzért dolgoztál !...( Bár talán még
az is hasznos lesz valahogy!)

s nagyon elfoglaltalak én is,
a test, sok durva, földi vágy ...
Mindegy, most ráérsz, s a gyönyörtől
szinte nyalogatod a szád.

Egyél csak, bár látnom lehetne,
hogy tömöd meg a gyomrodat,
hogy születsz újjá! ... Ugye, izlik
minden korty és minden falat?

Ugye, izlik a szellemekkel
ez az égi szeretkezés?
Megszívod magad, s ez a munka,
ez neked áldott pihenés.

Pihenj hát, s frissülj! Nekem is jó,
ami teneked élvezet:
megtelsz boldog, rest nyugalommal
aztán behunyod a szemed,

én meg lecsavarom a lámpát:
elalszunk ... Már fáradt vagyok ...
Álmodunk, és belső egünkön
kigyulladnak a csillagok.

No, még egy négysoros részletke Babitstól: Strófák a wartburgi dalnok-versenyből.

S mily ujszerű, mily meglepő az arca,
ha szembeveti gyöngyös mosolyát!
Tekintetének gyenge gyémántkarca
üveglelkemet csengve metszi át.

@verum: Őszintén köszönöm, mind a négy opus jól jött most, de nagyon megörültem Babits-nak, és különösen Balogh Tanár úr versének, akit volt szerencsém személyesen ismerni.

Bocsánat, ha megtöröm az idillt, de bizonyára emlékeztek mind erre a versre, és hát hadd legyen egy kis aktualitás is:

Heltai Jenő: SZABADSÁG
Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
a látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
és győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle.
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
és lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse...

@JAJMÁR: folytatás:
Milliók kincse az.
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
hogy abból jó testvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak.
Gyáva rab vagy.

@JAJMÁR: - egyik nagy kedvencem ez a vers, megelőztél a bemásolással. :-)

@verum: 12:22 Időnként jó átolvasni ezeket, én is nagyon kedvelem. Sok-sok szép költeményt sikerült feltenni ide :)

@JAJMÁR: - igen, lehet olvasni verseket csak úgy, remek kikapcsolódás, de ha valami miatt hirtelen aktuális lesz, akkor szíven üti az embert.

Egybébként Bródy nekem is nagyon nagy kedvenc, nem vagy egyedül @Horizont: :-)
A Facebookon követem a posztjait, a legutóbbi linkjét itt is megosztom veletek.
www.youtube.com/watch?v=zwWKwPefAts&feature=youtu.be

@eugen4402: Örülök hogy tetszik a vers. Egyébként élő költő és nagyon szép versei vannak.

@Mobil123: Hálás vagyok, hogy megismertettél Kun Magdolna versével, én is megnéztem mit ír Róla a wiki. Jászfényszaru csak földrajzilag van messze tőlem...

@eugen4402: Nagyon szívesen. Nagyon sok vers , idézet kering a facebokon és nagyon sokat onnan ismerek meg és sokszor olvadok el ezektől a versektől. Az Aquarius Kincsei oldal nagyon sok szépséget oszt meg.

"Hallgatom a szívem.
Ha majd egyszer leáll, és elszakad a testemtől az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot.
Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyűjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet."

(Fekete István)

Milyen igaz minden szó ebben a versben:

Móra Ferenc: A szív

A szív a legfurcsább csavargó,
vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
de mindig kész van útra kélni,
ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
a tolvaj-utat kedveli,
hiába tiltja tilalomfa,
nem hajt veszélyre, tilalomra,
még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
minden lépése új talány:
onnan szalad, hol rája várnak,
s hívatlanul oson be másnap
pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
hívhatják vissza bár ezerszer,
nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó –
dölyfös kacajjal elszalad,
hogy megalázva, elgyötörve
visszalopódzék a küszöbre,
hol csupa dacból megszakad.

@Horizont: Akkor mostmár tényleg bemásolok egy vidámat, de most szólok: hosszú lesz!

Romhányi József: A róka és a holló (téma és variációk)
Róka és a holló,
Megírta Aesopus,
Mindannyiunk előtt ismerős ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
Majd megtoldom néhány variációval.
A téma
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: – Tollad, ó, be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved, "Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
A dicséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét,
vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.
Első variáció
A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
– Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
– Ó, rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről,
hogy sajt a fára azért nem esett föl.

Második variáció
Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadőrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzza csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
– Brr, még egy sajt! – morgott. – Vigye el az ördög!
– Hogy vagyunk? – szólt oda a holló ásítva,
s a sajt lehullott a selymes pázsitra.
– Fujj, vidd el! – nyöszörgött undorral a róka,
s amit tett, azóta nevezték el róla.

Harmadik variáció
Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
s töprengett az idők változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
– Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod?
– Nincs – felelt a holló. – Rég nem ettem sajtot,
viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
– Sajttal! – szólt a róka. – Így kell a fenének...!
Negyedik variáció
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: – Tollad, ó, be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...
Ötödik variáció
Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a hársfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
– Kérem...

Ez a kedvenc 2 sorom:

Fujj, vidd el! – nyöszörgött undorral a róka,
s amit tett, azóta nevezték el róla.

Ó, most látom, hogy az utolsó sor csonka maradt, mint az én perenyovám. :( Itt a vége:

– Kérem elnézésüket...

Na és a perenyova az természetesen parenyica, de ez nem az én napom, már megyek is.
(hogy lett a parenyicából perenyova, föl nem foghatom!)

@nemkati: - jót nevettem! Nagyon szeretem Romhányi rímhányásait! :-)))

@Horizont: - nem tudni, hány tehetséges ember kallódott el a mai világban.
Engedtessék meg most rendhagyó módon, hogy nem "hivatásos" költő, író versét másoljam be.
Egy ismerősöm kórházban dolgozott nővérként. Sok éve egy télen náluk halt meg egy hajléktalan. Egyedül élt, nem volt senkije. Az ő zsebében találták meg ezt a verset, egy gyűrött papírzacskóra írva. Engem nagyon megrázott, mikor megosztotta velem:

HÁLAADÁS - egy hajléktalan verse

Dicsőség Néked Istenem!
Reményem, - életem,
Szenvedésem bő jutalom,
Nincs benne bú, és fájdalom!
Óh, bárcsak engedelmes lennék!
Én a bűnös - mit is kérhetnék?
Van-e jogom szent irgalmadra?
Méltatlan vagyok Titkaidra,
Hacsak hitem, mint mustármagot,
Mint nagy kegyelmed locsolgatod,
S lám, gőgöm, büszkeségem ára
űz és hajt a kárhozatba.

Szegény vagyok, voltam, lettem,
Büntess, akard, hogy vezekeljem,
Mindazért, mit könyörtelen
Eltékozolt jeges szívem!
Óh, ha újra gyermek lennék,
Talán lenne még reménység,
Ahhoz, hogy anya nélkül nőve,
Otthont leljek szent lelkedbe.

Köszönöm, hogy megtartottál,
Fényre leltem szent Fiadnál.
Engedd, hogy terhem oda tegyem,
Hol megfeszített a szeretet
Értem, s a világ bűne miatt -
Legyen dicső, s áldott Fiad!

@verum: Bár a versben szegénynek vallja magát ez az ember, szerintem Ő csak hajléktalan volt, de aki így tud írni, az bizony gazdag, nagyon gazdag...

@verum: 18:09 Na ez a legszebb vers !!! Köszi.

@Horizont: - Nem. Én egy hatvanöt éves nyanya vagyok. Bocsi! ;-)

Egyébként a Facebookon rajta vagyok, aki ismerősnek akar jelölni, jelezze priviben, megadom a linket.

@Horizont: - semmi gond. Fórumokon gyakran néznek férfinek, mert elég kemény és szívós szoktam lenni vitákban.
Egyébként fura dolog ez. Miért van, hogy általában a nők jobban szeretik a verseket, főleg érzelmeseket, amiket egyébként férfiak írnak???

@Horizont: ... megint ideértem. Mi tagadás, egy csöppet zavarba jöttem, mert belegondoltam, hogy hogyan is kerültem - eszerint egyedüli hímneműként - ilyen tisztes hölgytársaságba, és különben is mit keresek én az "emóciók" földjén, a költészet spontánul született szentélyében?
Franc tudja, a verseket mindig szerettem, csak nem volt rá időm. Vénségemre megtanultam, mindig arra van időnk, amire magunk akarjuk, hogy legyen. Szóval Jenő vagyok, irgalmazzatok...

@eugen4402: - tőled is megkérdezem, vajon miért van az, hogy egy férfinek ciki, ha szereti az érzelmes verseket, amiket egyébként zömmel férfiak írnak?
Én ezt sosem értettem...

@Horizont: Ha látnád, most hogyan elpirultam... Dehogy haragszom, hiszen nem írtál semmi bántót, és különben is borzasztó nehéz engem megsérteni.
Inkább én hadd kérjek előre elnézést, ha akaratlanul is, vagy figyelmetlenségből véletlenül valami ide nem illő ostobaságot találnék írni.

@verum: Csak találgatni tudnék a kérdésedre. Elsőre azt hiszem, hormonális okai lehetnek, aztán - gondolom - van egy ősidők óta kialakult társadalmi elvárás, civilizációs norma a férfiakkal szemben, mely szerint az igazi férfiaknak "arcizma sem rezdül", érzéseiket soha semmilyen körülmények között nem mutathatják ki. És talán lehet egy belső, személyes akár tudatalatti viszolygás vagy félelem is férfitársaimban, félnek attól, ha elárulják érzelmeiket, akkor nevetségessé válnak környezetük előtt. Kivételt képez az "őrült szerelem", vagy a mély gyász, mert ezeket az érzéseket bocsánatos bűnként elfogadja a gránitból faragott férfi-eszmény...

@eugen4402: - ez csak az érem egyik oldala. Mert a belső érzésekről, a legtitkoltabbakról beszél mégis a költő, író - férfi létére. És ezért senki nem tartja őket "férfiatlannak".
Szóval az előítéletek, elvárások sokszor hibásak szerintem.

@Horizont: Gratulálok, és kívánom, hogy még sok-sok évet éljetek erőben, jó egészségben. Tudom, nem lesz könnyű, de hiszem, hogy "lesz még lágy kenyér..."

Akkor ezek után még egy "nem hivatalos" költő verse:

Mosolyod - II. János Pál pápa írása

Mosolyod, mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat!
Mosolyod nem kerül pénzbe,
Mégis sokat ér testvéred szemében.
Gazdagítja azt, aki kapja,
S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
Pillanatig tart csupán,
De örök nyomot hagy maga után.
Senki sem oly gazdag,
Hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény,
Hogy meg nem érdemelné.
Az igaz barátság látható jele,
Hintsd be a világot egészen vele.
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
Bátorság a csüggedőnek,
Vigasztalás a szomorkodónak.
Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
De semmiért meg nem vásárolható.
Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
Mert csak abban a percben van értéke,
Amelyben arcodon megjelen'.
És, ha ezután olyannal találkozol,
Aki nem sugározza a várt mosolyt,
Légy nagylelkű, s a magadét add,
Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: no még egy, és mára ezzel búcsúzom is.

Arany János: Enyhülés

Kél és száll a szív viharja
Mint a tenger vésze;
Fájdalom a boldogságnak
Egyik alkatrésze;
Az örömnek levegőjét
Megtisztítja bánat,
A kizajlott búfelhőkön
Szép szivárvány támad.

Tegnap a remény is eltört,
Az utolsó árboc,
Csupán a kétség kötött egy
Gyarló deszka-szálhoz:
Ma fölöttem és alattam
Ég és tenger sima;
Zöld ligetnek lombja bókol
Felém, mintegy híva. -

Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földművesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.

Nincsen olyan puszta ínség
Hogy magának benne
A halandó egy tenyérnyi
Zöld virányt ne lelne;
És ha ezt a szél behordta
Sivatag fövénnyel:
Megsiratja... de tovább megy
Örökös reménnyel. -

Sivatagja életemnek!
Van pihenő rajtad;
Vészes hullám! szív-hajómat
Nem szünetlen hajtod;
Ha nehéz bú és nehéz gond
Rossz napokat szerze:
Kárpótolja a nyugalom
Enyhületes perce.

lh3.googleusercontent.com/-Q62VAbZgdNk/UHH50IUgqDI/AAAAAAAABNY/iWBD_nBNTik/s440/2576%252520m%2525C3%2525A1solata%252520m%2525C3%2525A1solata%252520%2525282%252529.jpg

@verum: Igazad van, kell lennie egy láthatatlan határvonalnak, ami megkülönbözteti a poétát a közönséges földi halandóktól. Egy nagyon halvány, de hihetetlenül erős fonal, amelyet megránt a költőben feszülő kifejezési vágy, és lehull a gátlásokból szőtt lepel, és jöhet a kitárulkozás.
Azért azt hiszem, őszinte, megélt érzelmek és szókincs nélkül hiába van közlési kényszer , levetett gátlások, a költő csak fűzfapoéta marad...

@eugen4402: - no, erre még reagálok.
Én inkább valami olyasmire gondolok, hogy önmagunkban "érzelegni" valahogy könnyebb. Még akkor is, ha valamiféle előadás keretében zajlik. Mert akkor is mindenki megtartja legbelül azt, hogy igazán hogy hat rá, miket ébreszt benne. Ezt lehet felfogni valamelyest gyengeségnek. Bár én inkább általános emberi tulajdonságnak vélem.
Viszont az író, költő pont ezt osztja meg. Ahogy József Attila fogalmazza: "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek". És ehhez baromi nagy bátorság kell. Ha egyvalakinek, vagy keveseknek mondja el, az panaszkodás, de ha világgá meri kiáltani, az már valami.
Ott egyezem veled, hogy valóban van az a láthatatlan határvonal, amit csak a nagyon bátor tud átlépni, hogy tudjon teljesen őszinte lenni, minden gátlása ellenére.
De azért ez a bátorság nem csak a férfiak erénye, vannak azért számottevő női írók, költők is!
És ahhoz is kell bátorság, hogy egy férfi bevallja, szereti a verseket. ;-)

@verum: Nagyon szép verseket hoztál megint, örülök, hogy benéztem még...

Egyébként szerintem a férfiak közül is sokan szeretik az érzelmes verseket is, de egymás között, férfitársaságban nem hiszem, hogy erről beszélgetnének :)
(eszembe jutott, hányszor kaptam én régen, nagyon régen, szép, érzelmes verses leveleket és verseket a másik nemtől :)))) )
Nagyon jó fejek vagytok egyébként, - nem sorolom fel - mind, és Eugen különösen, mert "CSAK" :)

Ez még ide kívánkozik, úgy érzem:

Kálnay Adél - Kérdés

Lehet-e jónak lenni
egy rossz világban,
sétálni télen
kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért
hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat,
szépséget akarni,
adni, adni,
mindig csak adni,
tökéletesre lelni
egy madár dalában...
Lehet-e jónak lenni
egy rossz világban?

@verum: Számomra ennek a topic-nak az egyik nagy tanulsága, hogy milyen remek, költőnők gazdagították és ma is gazdagítják a magyar irodalom kincsestárát. Lehet, hogy csak én voltam tájékozatlan, és azt hittem, hogy Kaffka Margit és Várnai Zseni képviseli a magyar költőnőket, és itt jobbnál-jobb költőnők verseit találtam. Hiába, én is hóttig tanulok...

Köszi nektek! Ma is csodaszép verseket hoztatok!
Jóccaka! :)

@Horizont: Igen, és ha sokan így gondolják, akkor jó lesz a világ :)
Jó éjt, sziasztok :)
@nemkati:

Váci Mihály: Mintha

Ez a folyó mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna;
- az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.

Mintha élet lenne az élet,
éltetne is - míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.

Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék.

És te is mintha csak te lennél,
mikor nevetsz - mintha nevetnél,
s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
éppen olyan vagy, mintha élnél.

Minden dolog teszi a dolgát,
az érdem elnyeri a zsoldját,
a szó olyan, ahogy kimondják,
Mi a bajod? Tudod? Na, szólj hát!

A szeretet mintha szeretne,
a szerelem mintha lehetne,
a hit mintha még hitegetne,
s mintha hinni lehetne benne.

Minden dolog épp olyan mintha
öntökélyére lenne minta;
tökéletes hinta a hinta,
a kulcs az ajtókat kinyitja.

ami van mintha tényleg lenne,
a teremtés mintha teremne,
a lét mintha tényleg létezne,
a rend is mintha rendbe lenne.

Világunk mintha már az lenne,
minek az ember elképzelte,
s benne semmi dolgunk se lenne,
s mintha belenyugodnánk ebbe.

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért hogy visszatartson téged
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked az Istennel találkozott,
Utadba minden kő áldást hozott.

József Attila: töredékek

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.

Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szivem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

@Horizont: Nahát, milyen remek kis verset írtál, ezek szerint nem veszett el benned a költő. :))
És mit szólt a fiú?

Én is írtam egyszer, csak nem találom sehol. :(

Helyette itt van egy másik. Halász Judit is énekelte.

Beney Zsuzsa: Tündérnóta

Tisza partján elaludtam,
Duna partján fölébredtem.
Nappal hold ezüstje pólyált,
Éjjel nap sütött felettem.

Ringatóztam két karodban,
Pedig én daloltam benned.
Keresgéltél sűrű lombban,
Elbújtam két kék szemedben.

Hópehely,az égig szálltam,
Csillaglány,földig hajoltam.
Tisza partján felébredtem,
Duna partján elaludtam.

Évekkel ezelőtt, itt a neten találtam ezt a verset, megosztom veletek is, hátha nem ismeritek még. Nagyon mély nyomot hagyott bennem, addig is szerettem az állatokat, de ez a vers megerősített. Az embert jellemzi, ahogy a kiszolgáltatott állatokkal bánik.
Kibédi Ervin írta, igen, a színész... verseket is írt.

Emlék

Pár évvel a nagy háború után
Vettem egy kutyát a sintértelepen.
Mikor a ketrecéből kiengedték
Csak futott körbe-körbe, sebesen,
Mint aki nem hiszi, hogy szabadul.
Majd leült s üvölteni kezdett vadul.
Üvöltött fájdalmat és szabadságot.
Harapást, bocsánatot, haragot
S kétségbeesve üvöltöttek hozzá
a rács mögött bent maradt rabok.
Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot,
a halálfélelmet, hogy iszonyú
a drót, ami a bőrükbe vágott
s az életüket, mi oly szomorú.
Az odavetett dögletes kemény húst,
az ihatatlanul büdös vizet,
a bordatörő, számtalan sok rúgást
s az embertelen emberkezeket.
Csupa szomorú és ismerős dolgot
panaszolt az üvöltés dallama,
mintha egy történelemkönyvből szólott
volna múltunk megidézett szava.

Aztán lassacskán néma, süket csönd lett,
Lecsillapult a rémes hangzavar.
Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve,
hogy tőlem menekülni nem akar.
És elindult velem a szürke sárban
a városszéli félig-utakon
egy darab spárga volt csak a nyakában
és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom;
És még sokáig én voltam neki minden
Ő boldog volt, okos vidám, szabad
- gondolatom kutatta szemeimben;
s én hordtam neki a nagy csontokat.
De elparancsolt mellőle az élet,
hogy hová tűnt el, nem maradt tanú
és biztos tudom, hogy ő már azóta
csak kutyapor és csak kutyahamu.

Ó, láttál már szemeket a rács mögött?
Jártál már kint a sintértelepen?
A reménytelenség, a kétség között
Gondolkoztál már néha ezeken?!

Most süt a nap és úgy ragyog az élet,
a jövő kép csak csupa remény.
A szomorúságra itt semmi szükség
és boldog az, kinek szíve kemény.
De ne mosolyogj, ne nevess ki érte,
Hogy...

@JAJMÁR: Hogy megint állatokról szól dalom,
különben, az sem bántana, ha gúnyolsz,
én ezért még a gúnyt is vállalom.
Tudom, hogy sok más baj is van e korban;
Éhség, betegség, nyomor, háború,
A boldog gyermek kevés a világon
S még mindig nagyon sok a szomorú.
Hát munkálkodj az emberek jólétén
és sorsuk majd biztosan földerül.
De ne menj el a hű állatok mellett,
ne hagyd el őket érzéketlenül.
Bizony, ha nem tudod megérteni
Egy kóbor kutya halódó nyögését,
Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád
enyhíteni az ember szenvedését.

@Horizont: 22:26 Te írtad ezt a verset? Hát nagy gratula... remek lett :)

@JAJMÁR: - nagyon nagy kedvencem ez a vers, nagy kutyabarát vagyok! :-))))

@JAJMÁR: Kibédi Ervinnek jó versei vannak. Van egy az édesanyjáról, az is nagyon szép.

@nemkati: - 10:46 ezt meg te írtad?
Mindkettőtöknek gratula!

@verum: Nem, de oda is írtam: Beney Zsuzsa: Tündérnóta. :)

@verum: 10:50
Engem is letaglózott, sokáig forgattam magamban egyes sorait. és örökre megjegyeztem :)

Akkor becsempészek én is egy kutyás verset. Szomorú, de reménytelenül sok szomorú kutyasors van.

Juhász Gyula: Beteg kutya

Úgy néz rád, mint szótlan fájdalom,
És vánszorog a ragyogó napon.
Szeméből csöndes panasz sír feléd,
Keresi részvéted tekintetét.
Tebenned bízik, úrban a hívő,
És kínjait eléd teríti ő.
A mindenség poklában didereg,
Oly nyomorult, akár az emberek.
A megváltó halált nem ismeri.
Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.
Csak nyöszörög, sírása könnytelen,
S az égre szűköl árván, csöndesen.
Testvéred ő is és osztályosod,
A nap alatt egy a ti sorsotok,
Szenved, pedig nincs semmi vétke sem,
Ártatlan ő, szegény és védtelen.
Mégis embernek ember a gyilkosa,
És a kutyától nem tanul soha.

@nemkati: 10:58 Köszi. Én csak pár éve fedeztem fel a verseit, megkeresem őket újra :)

Ma kaptam valakitől ezt a dalt. Gondolkodtam, de felteszem ide - biztos ismeritek, én most hallottam először - és tetszik :)
Igen, ma van a szülinapom :)

www.youtube.com/watch?v=D5D7cHSnHlE

@JAJMÁR: Boldog Születésnapot!

És Christophorus énekelt

vinnélek át a mély vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vad árba szállanom
vinnélek át a mély vizen
mint csillagot nagy éj viszen
mint szél nyaraknak illatát
miként rügyecskét ringat ág
hordozlak mint fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a gyors vizen
mint mindenséget sors viszen
miként rügyecskét ringat ág
halálom rajtad villan át
ha gyermek még a fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts sodrásban állanom
vinnélek át a mély vizen
mint szívverést ha vér viszen
miként rügyecskét ringat ág
ha semmiségbe illan át
a súly a sodró fájdalom
vinnélek át a gyors vizen
nyakamban ülnél vállamon
segíts vétkemtől vállanom
vinnélek át a gyors vizen
mint teljességet torz viszen
úgy hordanálak vállamon
ringatva mint a fájdalom
mikként rügyecskét ringat ág
mint szél a széna illatát
vak űr szülötte csillagát

@pbalage: Köszönöm szépen, gyönyörű :)

@JAJMÁR: - boldog születésnapot! :-)
lh3.googleusercontent.com/-BsvxevvVYJM/Uljk6lU6AgI/AAAAAAAAEAA/0brfphmrhyg/s487/73339.gif

@Horizont: Köszönöm szépen :)

@verum: Köszönöm :)

@Horizont: - fájdalmasan szép.

@Horizont: - jé, tényleg! Végtelenül örülök, hogy sok szép gondolattal gazdagodtunk jó páran.
Gyorsan örömömben ide is másolom egyik kedves versemet:

Szepes Mária: Kibékülés

Békét kötni mindennel és mindenkivel,
aki más, mint amit jónak, szépnek
tartok, s csak önmaga tud lenni.
Elfogadni külön kozmoszának törvényeit,
ha az enyémtől eltérnek. Megbocsátani
idegen, rossz ízeket, helyükre tenni
téves jelképeket. Megérteni titkos
nyelvüket, a hebegőt, a dadogót,
a szitkozódó, mérget fröccsentő csúfat is.
Felismerni e tintahal - felhő mögött a zokogó,
magányos kárhozottat, aki adni, kérni
nem képes. Számláján csak bevétel - rovatot
vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret,
nem ismer egyebet, csak a nihilt,
koporsót ácsol, sírgödröt ás.
Elviselni a botor jajszavát, aki maga keresi búját, baját,
visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik,
sült galambra lesve tétlenkedik.
Nyavalyáinak utána jár,
a figyelmeztetésért halálmadárt kiált.
Nem tudja másképp. Semmiféle vád,
ítélet csontalkatát nem szabja át.
Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok
magam is. Nem több és nem kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent,
Sziszifuszként hegyre hordom terheimet,
azután visszahullok talajt vesztve megint.
De magamnak is megbocsájtok,
ami nehezebb, mint átugrani
saját, földre vetült árnyékunkat.
E biblikus varázslat mégis
megtörténik időnként, pedig nem idézi hit.
A csoda villáma váratlan mindig,
eltünteti, ami valónak tűnik,
s megmutatja, ami a mulandóban is
igaz, mert soha el nem múlik.

Pilinszky János : Anyám

Az életed kihült üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.

Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: - rossz ez itt!

A fák s a tó, az esti tó, -
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, - e jelre meghasad.
Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.

Te máshol élsz!
Csodára kész tenálad minden pillanat!

@JAJMÁR: Szülinapod alkalmából minden jót kívánok, kérlek, fogadd szeretettel ezt a kis virágcsokrot:

SZÉP ERNŐ: VIRÁGOK

Nincs nekem kedvenc virágom,
Melyik szebb, nem prédikálom.

Mind szeretem, mind csudálom,
Tavasszal mind alig várom.

És szeretem én a fákat,
Amennyit csak szemem láthat.

Szeretem én a fanépet,
A fák is oly szépek, szépek.

Nem mások ők, nézz csak rájok:
Égigérő zöld virágok.

Na és még egy gyöngyszem ami talán Nektek is tetszeni fog:
Reményik Sándor: A sírtól a bölcsőig

A kiskőrösi magyaroknak

A bölcsőjéhez invitáltatok.
Eljöttem, vezetett a csillaga,
De én se bölcs, se király nem vagyok.
Se aranyom, s myrrhám, se tömjénem,
Se hangom már, hogy fennszóval dícsérjem,
A lábam véres, üres a kezem,
Sosem élt életemet keresem,
Nyomomban rabföld sóhajtása rezdül,
Nyögő erdőkön loholtam keresztül,
Lelkemben Erdély avarja zizeg,
Én ott nem bölcsőt, de sírt őrizek.

A bölcsőjéhez invitáltatok,
A sírja tájékáról jöttem én,
Sírtól bölcsőig be hosszú az út,
Én elfáradtam már az elején.
Mit adjak nektek? Mit adjak Neki?
Mögöttem még az erdő rémei,
Nem csalogány szól, - csak bagoly huhog...
A bölcső előtt most leborulok.
Bár bölcső-jelkép szokatlan nekem,
Temetők vándorának: idegen.

A bölcsőjéhez invitáltatok.
Engedjétek, hadd nézzek bele hát,
Hadd lássam benne beteg szemmel is
A magyar tavaszt, a csuda-csírát,
Az égigcsapó hármas csuda-lángot:
Ifjúságot, szerelmet, szabadságot.
Hadd merengjek a bölcsője felett,
S nézzem benne nagy ellen-képemet.

Az ifjúság? Én öregen születtem,
Erdélyben ősz volt, - őszült a világ,
A nagy lombhullás poétája lettem.

A szerelem? Az övé roppant rózsa,
Az enyém kicsi, dérütötte bimbó:
Lehullt, mielőtt kinyílhatott volna.

S a szabadság? Ő letört minden gátat,
Gátszakadásként jött rá a halál.
Én: mint a "lassan fogyó gyertyaszál".

A bölcsőjéhez invitáltatok.
Ti őrizzétek a bölcsőt tovább.
Én visszamegyek, és tüzet viszek,
Lopott tüzet a Királyhágón át.

A bölcsőjéből loptam a tüzet,
De nekem ez a tűz csak arra kell,
Hogy húnyó fáklyám rajta gyujtsam fel,
És ott, a sírja felett égjek el.

Pécs, 1927 június

MOSTAN SZÍNES TINTÁKRÓL ÁLMODOM

Kosztolányi Dezső verse.

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
És kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges-alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel hugomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @pbalage: Bényei József: Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.

Bocsánat, az író nem látszik teljesen, tehát -- Bényei József:Végrendelet.

@eugen4402: 19:07 Köszönöm a szép verses köszöntést :)

@verum: 00:33 Gyönyörű vers, de hát a világ szép - s ez benne a versben is - csak az ember teszi nehézzé az embernek. Most attól félek, hogy az én pici unokáimnak nem lehet majd olyan boldog élete, mint nekem, mert vannak emberek, akiknek semmi nem elég. Pedig a világot nem kibírni, hanem élni kell.

A mai versem, bár a reggel már tovatűnt, de úgy látom, ez lesz itt ma az első:

Szabó Lőrinc: Ébredés

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal az égen át:
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni se mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok...és hunyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyűlt volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden ígérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos húsát
s egész testében az egymásba ringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, hunyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem a szememet...Ő
ép fölnézett rám: A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!.. - sikoltotta s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.

@Horizont: 09:11 Kösz, nálad is bőven van, és szerencsére nem sajnálod tőlünk :)

Kányádi Sándor: Előhang

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

@nola: Kösz, Nola, szép verset hoztál :)

@Horizont: köszönöm! :)

@Horizont: lány :) nem is tudtam, hogy még fiatalnak számítok :))

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit a tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

@JAJMÁR: - a világot nem kibírni, hanem élni kellENE. De sajnos mindig voltak, vannak és lesznek helyzetek és benne emberek, akiknek csak annyi jut, hogy ki kell bírni.

@nola: szia, én is örülök, hogy csatlakoztál és hoztad a kedvenceid. :-)

köszönöm Neked is! :) gyerekkorom óta imádom a verseket, Weöres és Kányádi versein nőttem fel. mindkettejüket azóta is nagyon szeretem, Kányádi Sándorral volt szerencsém dedikáláson találkozni, beszélgetni is. bűbájos bácsi, és gyönyörűek a versei. :) Reményik költészetét csak később ismertem meg, de nagy kedvencem ő is. az örök szerelem pedig számomra József Attila...

József Attila: (Hová forduljon az ember...)

Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé,
nem dob be ablakot, nem tép föl uccaköveket?
Hová forduljon az ember, ha nem tartozik a harcosok közé
és nem elégedetlen, bár nem elégedett?

Hová forduljon az ember – ismétli megint az ismerős.
Borostás arca mintha látna, de a szeme semmit se néz, akár a halé.
Milyen gyönge és bánatos! És bánata mily alapos, erős!
Meghalni semmiért sem tudna, de ha villamos ütné el, bátran állna a halál elé.

Tudja mindazt, mit én tudok, de nem onnan tudja, ahonnan én.
Eszét külön, szivét külön szárnyalja be az egyröptű szó.
– Madarat lát? – pihe suhan s a csontváz ott áll messzi kopasz ág zörgő tetején –
néki a fogalmak hideg vasak, miket csak messziről szemlélni jó.

Nézd! szólnék, de mit is mondjak? Meghallgat, de legbelül egy öregre figyel
ki szomorúan mosolyogva őszi esőben lebontott hajjal bolyong
hűvös szelét már én is érzem s megrendülök. El innen, el –
Ellenség ő, ellenségünk páralepte szemeivel –
nekünk vaskörmével kivül, a hideg kályhán csörömpöl, guggol a gond.

@nola: - Kányáditól nem sokat ismerek. Korábban írtam már, nekem nincs kedvenc költőm, csak kedvenc verseim. És ahogy itt alakulnak a dolgok, egyre több kedvenc versem lesz, köszönet nektek! :-)
Akkor egy Kányádi tőlem is:

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl leklemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem.

A kedvencem J.A.-tól:

Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Dsida Jenő: Harum dierum carmina

Kis cigaretta fátyla,
fátylas selyemködü füstje,
selymes füstök ezüstje,
borítsd be ma bús szememet!
dunna pihéje, puhája,
párnák fellegszerü fodra,
paplanom csipkebodra,
födözd be borús fülemet!
kedvesem! – csipogó,
csacsogó kicsi fecske,
bíbor cseresznye-szemecske,
szeresd szomorú szivemet!

Bénán lehanyatlik a kéz,
széttapogat tehetetlen:
élni ma itt lehetetlen,
meg kell halni ma itt,
halni e földi avarban,
hol léptekkel, kopogókkal,
lekopott rongy-lobogókkal
kullog az emberi hit,
a virrasztó nyomorúság
piros parázs-szeme nyitva
s vörös varázs-zene szítja
lángra tüzes tanait.

Hallod, amint a sovány
egerek foga rajjal,
patkányok raja zajjal
rágja a régi falat,
kedvesed koldul az utcán,
zokogva nyújtja ki karját,
hidakon kússza a karfát
s hörög a mély viz alatt,
a csillagok is lerohadtak,
futnál, de messzire nem jutsz,
adnál, de adni nem tudsz
s küzdeni nincs akarat.

Fekete éjszaka fátyla,
házromok fekete füstje,
tömjénfüstök ezüstje,
borítsd be borult szememet!
dunna halotti puhája,
szemfedőm csipkebodra,
Styx suhogó habi-fodra,
tömd be siket fülemet!
Halál! – amiként keserű kis
kukacot elnyel a fecske,
vagy véd a cseresznye-szemecske,
rejtsd el az én szívemet!

‎AdamisAnna‬: Ha a csend beszélni tudna

Ha a csend beszélni tudna
Négymilliárd hangon szólna
Mindarról, mi bennünk rejtve él
Vágydal szólna száz szólamra
Minden gondolat dobolna
Millió szó összefolyna
Ezer nyelven kavarogna
S a világnak nem lenne titka
na na na na na na...

Ha zene nélkül volna dallam
Egy soha meg nem szólalt dalban
Megtudnád, hogy mit is akartam.

A csend minden nyelven hallgat
Szóra még sosem bírták
Azt hiszem, hogy ezt még te sem tudnád
De több van, mit szemed láthat
De több van, mit füled hall
S van akinek a csend szavak nélkül
Van akinek a csend szavak nélkül is vall

Ha a csend beszélni tudna
Hol nevetne hol meg sírna
Fekete is fehér volna talán
Vallomások, látomások
Víziók és hazugságok
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek
na na na na...
‪

www.youtube.com/watch?v=tV3vDwS4Caw

@Horizont: én is írhatoook ?? Ez az egyik kedvencem, biztosan ismeritek:

Radnóti Miklós:Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.
Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

@Nyuszicsibe: - hát hogyne írhatnál! :-) Örülünk, hogy jöttél és szép verset is hoztál!

@Nyuszicsibe: Csupa dallam, ritmus, zene...
www.youtube.com/watch?v=TKAuXOlE--A

@Horizont: - tényleg bájos.
De azért én hiszem, hogy van, aki minden rossz tapasztalat ellenére ma is fontosnak tartja a tiszta vágyakat is. Még úgy is hiszem, hogy amikor íródott, már akkor is csodálkoztak, hogy nem veszett ki az ilyesmi. ;-)

@Horizont: - a világ sajnos nem sokat változott ilyen szempontból. Mindig nehéz volt tisztának maradni szerintem, de nagyon értékes dolog. A házasságotokhoz meg gratula és főhajtás mindkettőtök előtt. :-)

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @pbalage: @Nyuszicsibe: -

Kosztolányi Dezső: HA ÉRDEMES - HA NEM

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
érdemes lesz, - hiszem.

Nehéz és el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni
kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj:
- a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
ledöfne - úgy gyülöl.

Naponként mosolyogni
kínban, azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.

Menni velük - már régen
nem értük! - Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt igért.

Velük és ellenükre,
annyi közt egyedül,
- vívni mégis azért, mi
csak egyedül sikerül:

- mindez ma sem volt könnyű,
- s nem lesz könnyű sosem,
de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes - ha nem.

Rab Zsuzsa: Kívüled élek

Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy meglássalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De, nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki meg tudom szelídíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek,
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

Ma arra ébredtem,hogy eszembe jutott mikor pár éve a Tiszához vezényeltek, akkor volt az a nagy áradás meg sok eső kora nyáron. Az a sok víz,és még az eső is esett szinte folyton. Életem nehéz, de egyik legkedvesebb szakasza volt; erről adok Nektek most verset:
Juhász Gyula:Megint a Tiszánál
Egy nyaram elmúlt,fénye elapadt
És téged,szent folyóm,nem láttalak.
Talán azért is voltam oly beteg,
Mert nem ringattad fáradt képemet.
Hisz habod párna,szőke, lágy selyem,
Melyen hold nyugszik és áló terem.
Ó ez a hold és ez az éjszaka,
A csöndesség és békesség maga.
A csöndesség,mely mégis halk zene,
Azúr világok víg üzenete.
S e béke úgy legyinti lelkemet,
Mikéntha gyöngyvirággal verne meg.
Ó tiszaparti holdas éj,te mély,
Szívembe csöndet és békét zenélj.
Sződd át ezüsttel rajta a borút,
Feledjen el világot s háborút !

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @pbalage: @Nyuszicsibe: -
Egyik szebb, mint a másik, de most már itt a helye József Attila Óda versének, mert akárhogy is, de ez soha nem tud "elkopni", és nem maradhat ki az egyik legszebb szerelmes vers innen :)

Megpróbáltan idetenni, de nagyon hosszú, és ezért csak a linket választottam, Latinovits előadásában:

www.youtube.com/watch?v=eS-0uarEM5g
@nola: @verum: - és mindenkinek...

@Horizont: 09:37 Nekem is sikerült párszor olyat választani, de hát ha gyönyörűek, ahogy a te választásod is.. bízom benne, hogy hagyják ezt a topicot működni még :)

@Horizont: Nem tudom, nem volt még erre példa, de remélem így lesz :)

@Horizont: Igen, ez a feltöltődés helye :)

@JAJMÁR: Az Óda után most várni kell egy kicsit, szentségtörés lenne e vers varázsát bármi mással megzavarni...

@Horizont: Én kérek bocsánatot, ma reggelre úgy lelassult a gépem, hogy közvetlenül az Óda után írtam a hsz.-t, és 09:53-kor jelent meg. Egyébként igazatok van, mióta megy ez a vers-fórum, kezdem szabotálni a közéleti híreket.

@eugen4402: - én meg pont fordítva vagyok ezzel. Elsőnek a verseket nézem. A közéleti híreket már rég szabotálnám, de mivel ide benézek, megakad a többin is a szemem és nagyon, tényleg nagyon felzaklatnak. Nem sorolom mik, mert nem akarom idehozni.
De ha nincs ez itt veletek, azt hiszem, már elhagytam volna a Propellert és általában a híreket. :-(

@verum: Pont az előbb olvastam egy tegnapi vitádat egy nagyképű emberszabásúval...:-) Irigylem a türelmedet, bár úgy láttam, volt egy szakasza a vitátoknak, amikor a mutatód a piros vonal közelében táncolt...
Én sajnos hírek nélkül nem bírok meglenni. Tavalyelőtt kórházba kerültem, és két napig még a rádiót is nélkülöznöm kellett, ez nálam a "válságos állapot" csalhatatlan jele.:-)

@eugen4402: - igen, nekem is szükségletem a napi hírek, de azt hiszem szerencsésebb olyan fórumon nézni, ahol nem lehet beleszólni, mint pl.az Indexen.
Node végülis:

"Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! - s mindig
érdemes lesz, - hiszem."

Belebotlottam ebbe a képbe és rögtön idehozom. :-)
Szerintem ha a régen élt klasszikus költőknek lett volna számítógépe, az ilyen lett volna:
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/10353120_770232779694259_8726573747314175690_n.jpg?oh=cb4e61c16aa332badaac4aceb999bdd3&oe=56279869

A Propeller utalt erre a cikkre (milyen észrevétlenül süllyednek el az ilyenek) és szerintem érdemes végigolvasni:
drot.eu/article/babits-mihaly-b-f-huszaronkentes-elesett-az-eszaki-harcteren-1915-junius

@verum: azt hittem, csak én vagyok úgy, hogy minden nap távozni akarok végleg, aztán olvasni csak vissza jövök. :))
nagyon jólesett ez a sok vers, nem is tudom, mikor olvastam utoljára ennyit, mert minden más elvette az időmet. Szeretem a verseket, írni nem tudok, viszont elbeszéléseket, könnyű kis novellákat írogattam sokszor. Csak úgy magamnak.
A politikai véleményeimet megírom több újságírónak , aztán örülök, ha meglátom a cikkeiben a gondolataimat. Már ez is valami:))

@verum: Köszi ezt az infót, hihetetlen, hogy jó néhányszor ott jártam a zsennyei kastély tövében (egy munkatársamhoz szoktam elmenni, remek horgászhely az ottani Rába-szakasz). Azt tudtam, hogy alkotóház, de hogy B. F. születési helye is, azt most olvastam.

@Horizont: Fájdalom, de már a Szózatban is írva vagyon: "S elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt". ...és később hiába vigasztalták magukat apáink, hogy "ez a harc lesz a végső", a harcnak nincs vége, a harc örök.
És mennyi-mennyi zseniális tehetség esett áldozatául az állandó harcnak fiatalon, vagy élete teljében...? Néha kétségbe vonom, tényleg az ember a legmagasabb rendű élőlény?

@eugen4402: -
"A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga. "

@verum: Köszönöm, már meg is nyugodtam. Bizonyítékul egy szelíd versike:

Hugo von Hofmannsthal: ÚTIDAL (Jékely Zoltán)

Víz szakad ránk vad zúgással,
kő zuhan, hogy főbe csapjon,
szörnyű szárnnyal száll madárraj,
hogy a földről elragadjon.

Ám csodás táj odalenn:
míly gyümölcsök tükröződnek
az időtlen tó színén!

Márványhomlok s kútperem
nézi a virágmezőket,
s lengedez a lanyha szél.

Csak holnapra akartam, de mégis bemásolom ma:

Simon András: Bűn - szeretet

A bűn becserkész,
a szeretet befogad.

a bűn bekebelez,
a szeretet magába foglal.

A bűn megköt,
a szeretet megtart.

A bűn száz annyit ígér,
A szeretet száz annyit ad.

A bűn elveszi az önismeretet,
felmagasztal és magasba emel:
csakhogy letaszíthasson.
A szeretet helyes önismeretre tanít,
Kiábrándít hamis ,,önmagadból'' és összetör:
Csakhogy felemelhessen.

A bűn hájjal keneget,
hogy megrontson.
A szeretet kíméletlenül pöröl,
hogy megtisztítson.

A bűn fröcsköl,
a szeretet szétárad.

A bűn éget és perzsel,
A szeretet sugároz.
A szeretet egyszerű,
A bűn körmönfont.

A szeretet ,,egy-ügyű'',
A bűn agyafúrt.

A szeretet nyíltan beszél,
A bűn körülír.

Míg a szeretet a mélység titkairól dadog,
A bűn a felszín közhelyeiről fecserész.

Míg a bűn hazudik, hogy ne kelljen
megmondania az igazat,
A szeretet kitérő választ ad,
hogy ne kelljen hazudnia.

A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.

A bűn csábít,
a szeretet vonz.

A bűn érzéki,
A szeretet érzékelő.

A bűn forral,
a szeretet hevít.

A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.

A szeretet megkeresi a tisztátalant,
hogy felemelje,
A bűn ,,felhajtja'' magának a tisztátalant,
Hogy kihasználja és a sárba tapossa.

A szeretet az embert látja a cédában is,
de a bűn csak riherongy kurvának tartja.

A szeretet megjelöl,
A bűn megpecsétel.

A szeretet társakra lel,
De a bűn csak hordákba ver.

A szeretet kiteljesít,
A bűn kiüresít.

A szeretet mentséget keres,
A bűn kifogást talál.

A bűn bekerít és magadba zár,
A szeretet kapukat nyit és
másokhoz vezet.

A bűn elfecsérli és pazarolja a másét,
De a szeretet önmagát osztja szét.

@Horizont: 16:24 Ezt a Heine verset már én is be akartam ide tenni, nagyon szeretem.
@verum: A szeretet és a bűn, nem is áll olyan messze egymástól.
Van egy verse Faludy Györgynek, - tettem már ide a propira, mert annyira emberi - és annyira igaz.
Nagyon ritka - akiben érzés van -, hogy valaki csak jó, vagy valaki csak rossz. Mindig minden egyes döntésünk választás is, és sokszor lelkiismereti kérdés, mert az emberben ott a jó és ott a rossz is, még ha csak gondolatban is, (de egy nagyon jó nevű pszichológus mondta, hogy a bűnök nem a tettel, hanem a gondolattal születnek.)

Sajnos nem fér ki ez sem egy küldéssel, de akkor se, ha nem írok hozzá, ezért azt is meghagyom :)

Faludy György: Az ambivalencia balladája
( Freud nyolcvanadik születésnapjára )

Emlékszel még? Gyermekkorodban, rémes
árnyakkal torz falak között, kopott
szobádban este hogy féltél a kékes
tükörtől, melyben balra volt a jobb?
Mikor húgod kis arcán a láz perzselt
piros rózsákat: sírtál, s ostoba
röhej csiklandott, hogy tiédek lesznek
a kócbabák s a másik félszoba?
Emlékszel? Játszani vágytál, ha írtál,
és rongylabdákat rúgva, könyveket
kívántál: tükröd nevetett, ha sírtál,
s mikor nevettél, újra könnyezett?
Emlékszel még? A vén tükör, ki tudja,
hol van már. Lettél: magadnak tükör,
dudvába fúlt virág, virágzó dudva,
félkancsó kín és félkancsó gyönyör,
s a jóság úgy úszik szíved vérében,
mint a mocsár színén a döghalak,
– mindegy, hogy vallod, vádlod, véded,
hogy futsz előle vagy maradsz:
te vagy az egy s te vagy a kettő,
te vagy a föld, te vagy az ég,
te vagy a Júdás és a Krisztus,
te vagy a kezdet és a vég.


Emlékszel még? Langyos, salzburgi nyár volt,
s a Festspielhausban Don Pasquale ment,
s egy délután szerelmes ajkad ráforrt
ajkára és karja válladon pihent,

11
s midőn, mint bimbó nyílt ki szűzi szája,
pogány s őrjöngő csókok közepén
azt gondoltad magadban titkon: bárha
száz mérföld messze lennék innen én.
Emlékszel még? hatot ütött az óra,
vörösen tűztek át az ablakon
az Alpesek s egy óriási rózsa
vérezve nyílt a szürke pamlagon.
És akkor ő öledbe hullt és ájult
gyönyörtől még harmatos homlokával
hajolt feléd: Ó mondd meg, mit csináljunk
most már az elpackázott délutánnal?
Emlékszel még? Ha nem feledted,
ha holtan rejti is szíved,
mindegy, hogy őrzöd, elfeledted,
mindegy: hiszed, vagy nem hiszed,
– te vagy a munka és a mámor,
te vagy az asztal és az ágy,
te vagy a faun és az aszkéta,
te vagy az undor és a vágy

Emlékszel a byzánci császárlányra,
kit bíborban s aranypánttal fején
vittek keletnek, hol sátorban várta
az őrjöngő, a barbár vőlegény?
Nézel, s szemed ma kettőt látva táncol,
s hogy egyet lásson, nem maradt remény,
bizony te vagy a császárlány Byzáncból,
s bizony te vagy a barbár vőlegény.
Te vagy, s a híd, hol állsz, inog. Ne reszkess.
A vizek titkát még nem ismered,
de, hogy a mélységet megérthesd, keskeny
pallón kell járnod az örvény felett.
– S mindegy, hogy vallod, vádlod, véded,
hogy gyűlölöd, vagy szereted,
szívedbe zárod, vagy kitéped,
hogy átkozod, vagy neveted, –
ha kételkedsz, ha térdre hullasz,
ha akarod, ha nem akarsz,

12
ha tagadod, ha beleőrülsz,
ha belepusztulsz, belehalsz:
te vagy az egy s te vagy a kettő,
te vagy a föld, te vagy az ég,
te vagy a Júdás és a Krisztus,
te vagy a kezdet és a vég.

@JAJMÁR: - szerintem pedig a szeretet és a bűn a világ két különálló pólusa.
Heiner verséből is ennek a kettőségnek a tragédiáját érzem. Attól hogy egy emberben benne van mindkettő, éppenhogy nem az következik, hogy közel áll egymáshoz ez a két dolog, hanem az, hogy együtt járnak. És talán az az ember sorsa, hogy valamelyiket tegye győztessé.
Olvasd csak:
lh3.googleusercontent.com/-Drib8uusT3I/UPR2RBcuveI/AAAAAAAACs8/s_lxCZhEtQ4/s600/6.jpg

@JAJMÁR: - bocsánat, itt közben mást olvasok, természetesen Faludi verséről beszélünk.

@verum: Igen, így pontosabb, ahogy írod, kb. erre gondoltam én is :)

@KERKA: @Horizont:@verum: @eugen4402: Nekem sem tetszenek a hírek, de ezek a hírek! Bízom benne, hogy lesznek még jobbak is, de akár így, akár úgy, ezekben az években fontos, meghatározó dolgok történnek, és nemcsak az országban, de a világban is, és én tudni akarok ezekről. Tudom, hogy ti is, és jól meg is beszéljük, ezért kérlek, ne hagyjátok itt a Propit :)))

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @pbalage: @Nyuszicsibe: -

Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

A tegnapi, - az ivadékok által és nekem elkövetett ármányos és furmányos, engem kihagyó szervezéses - családi kerti parti után, amikor is végérvényesen bebizonyosodott, hogy nélkülem is boldogulnak, ez a vers jutott eszembe:

Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy-idegenbe.

Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.

Úgy megnőttél szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.

Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem.

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.

Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat.

@JAJMÁR: - nagyon igaz, az érzés is, a vers is. Tudjuk, ez az élet rendje, öröm is, de valahogy mégis...

@Horizont: Hátborzongató, gyönyörű ballada. Nem tudom, most szerepel-e a tananyagban, mi még valamikor tanultuk, de elfelejtettem. Jó, hogy felidézted. (Mellesleg Képes Géza érdeme a műfordítás.)

@Horizont: @eugen4402: - nem tudom, ma hogy vannak ezzel az iskolában, nekünk még rengeteg verset kellett annak idején kívülről megtanulni. Bár már gyerekként is szerettem a verseket, de ezt nagyon utáltam. Azonban ma, felnőtt fejjel értettem meg, hogy hihetetlen haszna volt. Részben emlékezem ma is rá, részben nagyon fejlesztette a memóriát.
Van, hogy még manapság is megtanulok kívülről verset, ami nagyon megtetszett...

@Horizont: - sosem késő, hidd el, ha mostanság bemagolsz néhány verset, remeg agytréning!
Ahogy a testet kell edzeni, mozogni, ugyanúgy agy agyat is meg kell dolgoztatni.

@Horizont: - hidd el, nem ugyanaz a keresztrejtvény és a verstanulás! Pont ugyanúgy nem, mint amikor valaki azért utasítja vissza a mindennapi pár perc tornát, hogy úgyis mozog eleget a háztartásban. Nem ugyanaz! Nem ugyanazok a testrészek vannak megmozgatva és tanulásnál nem ugyanazok az agyi tevékenységek.
Hétvégén, amikor nem dolgozol, magolj be egy négysorost.Ha nehezedre esik, akkor fogod észrevenni, hogy bizony "ellustult" az agynak bizonyos része.

@Horizont: - hogy is merészelném! :-))) Mindenki másképp csinálja... ;-)

Azt hiszem, picit megint hanyagolni fogom a híreket. Indulatok kavarognak bennem, egy verset hozok ide, hogy kifújjam magam. Nem mondok semmit a gondolataimról, a vers jobban fogalmaz helyettem:

Baranyi Ferenc: Porvers

Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltósága-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?
Megértem, belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rád vall?
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi...

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.

@Horizont: 16:27 Kisgyerekként sokszor olvastam ezt a verset - volt egy Goethe verseskötetünk -, de sokáig nem értettem, hogy miért nem tudta megmenteni az apa a kisfiát. Aztán persze később, már igen. Szeretem a Goethe verseket :)

@verum: Manapság is sok verset meg kell tanulni a gyerekeknek, és valóban jól fejleszti a memóriát. Persze, picit mindig változik,

@JAJMÁR: a tanterv, tudjuk, hogy vannak írók, költők, akiket szeret a hatalom, és vannak, akiket nem.

@verum: Biztosan nem akartad, de a Baranyi verssel eszembe juttattad a lányt, aki felhívta a figyelmemet az akkor még ifjú tehetség költészetére. Katinak hívták, és szép volt az egész világ... Régen volt, tán igaz se volt.
Viszont fogadjatok el egy tanácsot a rejtvényfejtéssel kapcsolatban: csak az "olasz módra" fejtendő fajtát ajánlom, én 21 évvel ezelőtt rákaptam, azóta más fajtákat látni sem akarok.

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @pbalage: @Nyuszicsibe: --

Három vers William Blake-től:

Egy homokszemben lásd meg a világot
(Weöres Sándor fordítása)

Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent.
*

AZ ISTENI ÁBRÁZAT
(Kardos László ford.)

Irgalom, Jóság, Szeretet
S Béke... - hány tört imát
Küldöz e boldog négy erény
Elé a földi gyász.

Mert ez a boldog négy erény
Az Úr, szelíd Atyád,
És ez a boldog négy erény
Az Ember, a Család.

Emberszivű az Irgalom,
A Jóság - földi test,
A Szeretet menny-föld-arcot ölt
S a Béke - földi mezt.

Mert aki bármely ég alatt
Fohászkodik, szegény,
Égi-földi formátokat
Imádja, négy erény.

Zsidó? Török? Pogány? Szeresd
Az ember-alakot!
Hol Béke s Irgalom lakik,
Az Isten lakik ott.
*

TIGRIS
(Kosztolányi Dezső ford.)

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

Mily mélyben, ég-tájakon
Izzott a szemed vakon?
Volt tüzét felkapni vész?
Volt-e megragadni kéz?

Szived izmait mi csel
És mi váll csavarta fel?
És mikor vert, volt erő,
Kéz-láb, dacra vakmerő?

Volt pöröly? és lánc-e, több?
Mily kohón forrt a velőd?
Volt üllő? volt vad kapocs,
Gyilkos présével dacos?

Hogy a csillagfény kigyult
S az ég nedves könnye hullt,
Rád mosolygott Alkotód?
Ki bárányt is alkotott?

Tigris, tigris, csóvafény
Éjszakáknak erdején,
Mily kéz adta teneked
Szörnyü és szép termeted?

@verum: csodállak, hogy még éjjel is van energiád versekkel foglalkozni. Nagyon szép volt ez is:))

@KERKA: - tudod, az ok elég prózai. Van két ebkénk, őket én még éfjél körül kiviszem egy egészségügyi sétára.

VAS ISTVÁN
MINDEN JELBEN

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszinarcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!

@Horizont: 17:34 A szerelem kortalan, mint minden érzés, és egyébként is, kedves fiatal nagymama, még sok szép dolog vár rád :)

@Horizont: Pedig az, én szerelmes voltam 6 éves koromban egy barna fiúba, akinek rendre odaadtam a tízóraimat, aztán 10 évesen egy másikba, akivel minden teadélutánon táncoltunk (Iskolai bulikban), aztán 15 évesen elért a végzet..., majd 20 évesen férjhez mentem...
...és így tovább .. gondolom a legvégén majd, megint odaadom valakinek a tízóraimat :)

@Horizont: 18:32 Pedig elég szemléletesen leírtad :)
Persze, az emlékekben nincs nyoma az időnek, csak a valóságban.
Nekem az a -inkább problémám, mint szerencsém-, hogy borzasztó rossz az arcmemóriám. Én nem ismerem fel az idő nyomait viselő arcokban a régi ismerőst. Egyszerűen nem megy. (Kellemetlen nagyon.)
Engem viszont felismernek, - mert nekik nincs ilyen gondjuk -, és akkor van az a "- jaj, szia, de jó, hogy találkoztunk" meg a "te semmit se változtál", és nekem fogalmam sincs, hogy ő kicsoda. Így aztán nem is törnek össze bennem az emlékek. -:D

@Horizont: Ugye milyen szép szerelmes verset találtam? Megint szerelmes lettem:)) Újra és újra. Mindenbe, szeretem az életet. De ez érdekes dolog, ha én találkozom zsenge ifjuságom trubadúrjaival, nagyon örülünk egymásnak, és van, amelyikkel összepuszizkodunk. Mi már ennyi idő után olyanok vagyunk, mint ha testvérek volnánk. És ezek a Tescó előtti pusziváltások egyeltalán nem zavarják a férjemet, ő is tudja, hogy ez az ifjuságom része.:))

@Horizont: @KERKA: Talán egy tényleg van, akit felismernék, de nem tudom... talán :) és akitől nem távolított el az idő nagyon, azt természetesen én is mindig megismerem. De 35 év után, esélytelen. 20 után is.

Egyébként a Szandokannak már megírtam, hogy őt megismerem ha találkozunk, ahogy megszólal (de nem hangjáról :)))) hahahahaha (Horizont után szabadon)

@JAJMÁR: Minden régi szerelemhez/ vagy csak egy hírtelen fellángoláshoz kötődik egy kép-történet, így emlékezem rá.
Azért az érdekes lenne, mi a fenéről tudnátok beszélgetni Szandival???

@KERKA: Hát ez az, hogy minden "fontos" emberhez kötődik egy kép, vagy több, történetek, érzések,illatok...stb. nem felejtem én el soha, egy pillanatát sem, csak nehezen ismerem fel a mai arcokban azt a régi arcot, azt a képet. De ez mindenkire igaz akit régen láttam, és úgy tudom hova tenni -beazonosítani- a régen látott embert, hogy megkérdezem tőle, mikor találkoztunk utoljára, és hol. Vagy egyszerűen megmondja a nevét :)

A Szandokannak nagyon egyedi a stílusa és a "témaválasztása". Megígértem neki, hogy "befogadom", ha erre jár :)

Ezt a verset is a neten találtam, akkor nem is ebben a fordításban.

Lassú tánc (ismeretlen szerzõ)

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esõcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatûnõ éjben a felkelõ nap fényét?
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid. A zene elillan.

Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: "Hogy s mint?" Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid. A zene elillan.

Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?
És láttad a rohanásban, amint arcára kiült a bánat?
Vesztettél el egy jó barátot, hagytad kihülni a barátságot,
Mert nem volt idõd felhívni, hogy annyit mondj: Szia!
Lassítanod kéne. Ne táncolj oly gyorsan.
Az idõ rövid. A zene elillan.

Mikor oly gyorsan szaladsz, hogy valahová elérj,
Észre sem veszed az út örömét.
Mikor egész nap csak rohansz s aggódsz,
Olyan ez, mint egy kibontatlan ajándék... Melyet eldobsz.
Az Élet nem versenyfutás. Lassíts, ne szaladj oly gyorsan
Halld meg a zenét. Mielõtt a dal elillan.


Egy a rák végső stádiumában lévő kamaszlány verse.

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @pbalage: @Nyuszicsibe: -
Bevallom őszintén, nem tudom, ugyanaz lenne-e a hatása számomra ennek a versnek, ha nem Darvas adná elő, ha nem tőle hallom először. Szép a vers, de Darvassal - nem csak az érzés mélyebb, de a szavak is, valahogy jobban élnek...

Konsztantyin Szimonov: Várj reám

Várj reám, s én megjövök, hogyha vársz nagyon!
Várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom!
Várj, ha havat hord a szél, várj, ha tűz a nap!
Várj, ha nem is jön levél innen néhanap!
Várj, ha nem vár senkit ott haza senki már,
És ha unszol bárki is, hogy nem kell várni már!

Várj reám, s én megjövök, fordulj mástól el,
Bárhogy súgja ösztönöd, hogy feledni kell!
Ha lemondtak rólam már lányom és apám,
S jóbarát rám egy sem vár, te gondolj néha rám!
Borral búsul a pohár, s könnyet ejt szemük,
Várj te változatlanul, s ne igyál velük!

Várj reám, óh átkelek minden vészen én!
Aki nem várt, majd rámnevet: szerencsés legény!

Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki nem tudott.

www.youtube.com/watch?v=uv4rVcDVLUo

Goethe: A Tündérkirály

Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng ...'
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám."

,Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:

a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,-
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük."

,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -'
"Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves fűzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
,Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály ...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.

@levi: - szia, örülünk hogy jöttél szép verssel.
Azonban tanácsolom, előbb olvasgass vissza annak ellenére, hogy jócskán van mit. Mert ez a vers június 29.-én 16:27-kor már be lett másolva.

@verum: Hahh kajak, nem mutatta, túl sok volt. Hát így jártam, ez az egyik kedvencem mondjuk, van olyan jó, hogy kétszer szerepeljen :D

Arany János :
BOTH BAJNOK ÖZVEGYE


Hunyad alatt, egy kis házban,
Élt az özvegy, talpig gyászban;
Mint gyümölcs a fát, lehajtja
Nehéz gondja, gondolatja:
Neveletlen négy magzatja.

"Gyertek elő - monda - gyertek
Négy apátlan árva gyermek:
Hadd szelek most a kenyérből,
Nem puhából, nem fehérből:
Csak az árvai szegényből!

Hatalommal a rokon-had
Elfoglalta birtokunkat:
Ide látszik a ház orma,
Ide barnúl régi tornya,
Ide villog a vitorla.

Jaj! mert aki védelmezze,
Messze van az tőlünk, messze:
Levél oda el nem juthat,
Izenő szó oda nem hat,
Követ onnan hírt nem hozhat.

Mert szószóló nyelve néma,
Ótalmazó karja béna;
Sírba szállott szemünk fénye,
Az özvegynek a reménye,
Az árvának a törvénye!

Cserna vizén zúg a malom:
Más veszi a vámot azon;
Másnak zöldell a domb hátja,
Másnak a völgy selyem ágya, -
Még az Isten is megáldja!

Kérdezi majd a jövevény:
Bothi Bajnok hol van szegény?
Both elesett, a hű bajnok,
És az árvák, és az anyjok, -
Tudja Isten, merre vannak!"

Hunyad alatt egy kis házban
Ül az özvegy, földig gyászban;
Mint gyümölcs a fát, lehajtja
Nehéz gondja, gondolatja:
Neveletlen négy magzatja.[*]

Kedves Mindenki ! Rég jártam itt és csodás vereseket olvashattam általatok.
@levi: Újfent sikerült megkönnyeznem a verset.

Amit igazán szeretek Aranytól az a Walesi bárdok , és nagyon szeretem Sinkovits Imre előadásban:

www.youtube.com/watch?v=8Btn0MAqfW0

@Horizont: @KERKA: @JAJMÁR: @verum: @Mobil123: és mindenkinek, legyen szép napotok !!
Kezdjetek el élni,hogy legyen mit mesélni
Majd az unokáknak,mikor körbeállnak
Mikor körbeállnak.az ágyadon ugrálnak
Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni !
Kezdjetek szeretni,hogy legyen min nevetni,
Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam
Neked udvaroltam,az öledbe borultam
Többé onnan el sem tudtam menni,
kezdjetek szeretni !
Kezdjetek nevetni,csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába
Ripacsok,színészek,az élet a tiétek
Minek ölre menni,kezdjetek szeretni !
Jó néha sötétben a holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot igézni,
jó néha fázni,semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni,
tele szájjal enni,hangosan szeretni,
jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj,remegni ha félek, olyan jó néha érezni,hogy élek.
Kezdjetek el élni,hogy ne kelljen félni
Az utolsó órában,mikor már mindent megbántam
Ezerszer megbántam,oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet...
...kezdjetek el élni !

Na remélem még nem szerepelt, egy mésik nagykedvencem. Délurén pedig majd bemásolom ide nagyapám egy versét :)

William Butler Yeats: A Második Eljövetel

Mind tágabb körökben kering, s ha szól már,
Nem hallja a sólyom, mit mond a solymár;
Széthull minden, már nem tart a közép,
A földet anarchia dúlja szét,
Vérszín áradat dúl, s amerre jár,
Az ártatlanság áldozata megfúl;
Hitehagyott a jó, s a rosszakat
A meggyőződés szenvedélye fűti.

Bizton a jelenés már közeleg;
Második Eljövetel közeleg,
A Második Eljövetel! S alig
Ejtem ki a szót - a Spiritus Mundi
Rémlik elém, sivatagi homokban
Oroszlántestű, emberfejű lény,
Szeme üres, kegyetlen, mint a nap,
Combja lassan megmozdul, s körülötte
Nyugtalan madár-árnyak kavarognak.
Sötétség újra; de most már tudom,
Hogy húsz évszázadig kényszerített rá
Egy bölcső megkövült lidérces álmot,
S hogy - ha ideje jő - miféle vad
Cammog majd Betlehembe, megszületni.

@Nyuszicsibe: 09.35.Elénekeltem. Ez még a mottója is lehet a boldogságnak:

"Kezdjetek nevetni,csak semmi melodráma
Senki bele nem halt még komédiába"

Nyuszicsibe táncolsz még? Megy a süti, nyiss ablakot:))

Adj helyet magad mellett
Az ablakhoz én is odaférjek
Meztelen válladhoz érjen a vállam
Engedd, hogy megkívánjam

Engedd, hogy érezzem,
Hogy szabadabban lélegzem
És ha éhes vagyok és fáradt
Magamfajta többet mit kívánhat

www.youtube.com/watch?v=vajW1r_xvzE

Egy dallal lazítsunk. Imádtam, Bikini:))

@KERKA: De ari vaaaagy !! Nanááá... a tánc a mindenem. Most kis szünet van augusztusig,majd csak 20án lesz fellépés,addig meg csütörtökönként van egy óra,de nem kötelező. Kéne mennem,mert pont most vettem észre ebéd után,hogy basszus se a lábamat nem bírom olyan magasra dobni,meg majd' meghaltam egy koreotól... De azért a sütit betolom,nem érdekel.

@KERKA: @Horizont: @Nyuszicsibe: @levi: @Mobil123: @verum: @eugen4402: és mindenki
az énekek - mindegyiket nagyon szeretem én is - és vidám versek és főleg a Várj reám után történt valami, amit meg akartam osztani, - csak aztán nem értem rá, - de most Horizont után azt még nem lehet, mert egészen más "kategória" ,

na de majd később... :)))

@Horizont: 17:14 ez nagyon-nagyon szép.

Jó, de rögtön utána berakok egy verset is... és bocsi előre is :)
Délelőtt jött egy kis tanítványom, -12 éves- és be volt kapcsolva a gép, a Várj reám éneket hallgattam. Kérdeztem is tőle, hogy "-ugye milyen szép?"
"-Szép, de ma nem ezek mennek. " Aztán megkereste nekem, hogy mi megy ma, sőt, énekelte is, amíg hallgattuk, kb. 5x , sőt, még el is táncolta :-D
Akkor gondoltam, hogy felteszem ide, mert kultúra ez is, ... csak más... szóval öveket bekapcsolni, és gyenge idegzetűek ne próbálkozzanak :)))
(De képzelj el egy csillogó szemű, mosolygós és nagyon szegényes kisfiút, amint a bal kezét csípőre teszi, a jobb kezét - a mutatóujját feltartva - felemeli és teljes átéléssel, boldogan kezdi "szegény vagyok, szegénynek születtem... ":) hát, nekem kijött a könnyem, és meghívtam ebédre. A gyereket :)

www.youtube.com/watch?v=-W9i6giJKF8

@Horizont: 18:42 (Azóta találtam jobb hangszerelésben is, de én ezt kaptam, így ti is...:)

Na egy kicsit viccesen Petőfi

www.youtube.com/watch?v=OX3JKY9tvJ4

Egy újabb szép József Attila vers

KEDVESEM,

Bizony a szirmok összeborulnak este.
Nem akartalak megcsókolni se,
Csak hogy kicsit itt érezzelek mellettem,
Mint kisgyerek az édesanyját.
A vackorfa a beojtott ággal összenő,
Én is jobb vagyok, hogy beojtottál csókjaiddal,
Én kedvesem,
És szebb is vagyok, miként az éjszaka
A számlálhatatlan csillagoktól.

Meleg vagy: esőt hozó tavaszi szél,
Mely fogócskára tanítja a gyerekeket
És fölkelti a sáros füveket.
Régóta várt mellem bozontos rengetegje,
Hol éhesen meg félfagyottan
Indulatok aggancsos csapata öklelődött
És most, íme,
Békén legelgeti liliomszavaidat
Meg a violákat.

Mert megjöttél, hisz meg kellett jönnöd,
Én kedvesem.

Még sötét van,
Leheletünk se látszik,
De ablakunkon ragyognak már a jégvirágok,
Odaki hajnalodik
S én még mindig csókokat beszélek.

@Horizont: 17:55 KÖszi
@Mobil123: 18:57 Szuper, jöhet a humor is :)

De most én nem humoros verset hoztam, hanem komolyat:


Szabó Lőrinc
Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, az alatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Én hozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

@Horizont: :-))) Én is megnéztem nem egyszer azt a sorozatott :-))) és tényleg hasonlít.

Mennyi remeket és szépséges sikerült összegyűjtenünk, ezt ki fogom nyomtatni, érdemes :)

Most már attól tartok, hogy ki leszünk innen ebrudalva. Lefoglaljuk a fél internetet:))
Jajmár, ha csokorba szeded és kinyomtatod, kérek belőle. Lesz egy példányom "öreg koromra" amit olvasgatok. Szép emlék lesz a propis korszakomból:))
Most nem leszek egy darabig,majd jelentkezem!!!

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @Nyuszicsibe: @pbalage: @levi: --

Még egy vers Balogh Józseftől:

Fohász

Istenem, jaj, szeress minket,
Jobban annál, amint illet.
Kolonc pórázt viselt lélek
Félelméből lassan éled.

Uram, tudod, sok volt vétkünk,
Fáradt, kérges szívvel élünk.
Bálványoknak nem volt arcuk,
Hiteinket veszni hagytuk.

Osztott bűnök oka számos,
S a vezeklés általános.
Ne engedd, hogy fékevesztett
Módon éljen ez a nemzet!

Gyarlóságok mindig lesznek,
Nézd el nekünk, embereknek.
Megőrizni emberségünk,
Segíts, Uram, kérve kérünk.

Haragvásunk már ne szítsad,
Vigyázd józan álmainkat;
Aki jó még, higgyél annak,
Jókból talán többen vannak.

Önmagunkra rátaláljunk,
Béke-hajlék legyen nálunk,
Békítsd össze népeinket,
Jaj, Istenem, segíts minket!

Inkább ide jövök, mint napi híreket olvasni.
Most egy itteni viszonyokhoz képest hosszabb lélegzetvételű kis írást másolnék be. Nekem régről kedves írás.

Gyökössy Endre

AZ IDŐSEBBIK FIÚ PEDIG...
(Lk 15,25-32)

1.rész:
Szerette ezt a halk zsibongást, amely kis vendéglőjéből felszűrődött emeleti szobájába. Nagyapját, apját látta ilyenkor sürögni-forogni a kockás abroszokkal leterített asztalok között. Előttük még kötény volt és karjukon a "hangedli". Úgy vitték ki a zónaételeket s a habzó söröket a törzsvendégeknek. Hozzájuk többnyire ugyanazok a kistisztviselők, ebédszünetes boltosok, szerkesztők jártak.
Még szerencse, hogy államosításkor meghagyták üzletvezetőnek. Tudták az "illetékesek", ezt a kis családi vállalkozást csak ő tudja nyereségesen tovább vezetni. Ment is valahogy. Fiai már szakképzett vendéglátósok voltak. Fel is lendült a Három hársfa. De felesége váratlan és gyors halála 54-ben és kisebbik fia titokzatos eltűnése az 56-os harcok alatt megrokkantotta. Enyhe agyvérzést kapott. Most Antié, családos nagyobbik fiáé az újra magánkézbe került kisvállalkozás. Az ő felesége ül a kasszánál, három rokon is besegít, sőt két tanulója is van már. Ő afféle "haláláig haszonélvező". Így rendelkezett a közjegyzőnél.
Ellátják becsülettel. De már igen nehezére esik lemennie. Fél oldala is zsibbad. Többnyire egész nap egyedül ül - és emlékezik. Mint most is, a régi, dolgos időkre. Tévéjét, rádióját ritkán nyitja ki. Sok a rossz hír. Inkább kisvendéglője árulkodó neszezéseire figyel. Abból tudja, mi történik odalent. A felszálló illatokból meg azt, mi aznap a "konyhafőnök ajánlata". Ha megkondul a közeli templom delet jelző, hívogató hangja, elolvas egy-egy zsoltárt apja öreg Bibliájából. Az az ő imakönyve.
Megreccsent a falépcső. Órájára nézett. Messzi még a záróra. Ki jöhet ilyenkor? Nem szoktak - csak úgy - benézni hozzá. Nehézkesen az ajtó felé fordult.
folyt:

2.rész:
Szinte bekeretezve ott állt Öcsi, a holtnak hitt fia. Megférfiasodva, ám alig változva. Csak hullámos, fekete haját lepte be a dér. Olcsó, gyűrött dzsekijén Lufthansa repülő-reklámtáska lötyögött. Farmerja piszkos volt a viseléstől és nem kővel koptatott. Ám ő volt, az elveszett.
- Öcsi!
- Apa.
Fia már ott térdelt előtte és átfogta apja csúzos térdeit. Az a ráborított pokrócon keresztül is érezte gyereke remegését. Tétován simogatta az ölébe hajtott, őszülő fejet.
- Harminchárom év. Uramisten! - mormolta újra és újra. Hosszú percek teltek el. Öcsi szólni akart, de apja szája elé emelte ujját és a széke karfájára szerelt csengő gombját háromszor megnyomta. Ez volt a jel: sürgős. Perc sem telt el, nagyobbik fia robbant be a nyitva maradt ajtón. Dermedten bámult felegyenesedő öccsére.
- Te élsz?
- Látod.
- Miért nem adtál hírt magadról?
- Nem akartam bajt hozni rátok. Hátha lefényképeztek. Bár nem öltem embert.
- Hol bujkáltál?
- Sok helyütt. Legvégül Amerikában, délen kaptam munkát.
- Mit csináltál?
- Mosogattam, takarítottam, felszolgáltam, mint itthon. Mindig dolgoztam...
- S most?
- Hazajöttem. - Végigmutatott kopott önmagán.
- Így? - horkant fel a bátyja.
- Így.
- Fontos, hogy él és itthon van. Feltámadt az öcséd, fiam! - ezt már szinte kiáltotta az apjuk. - Meg sem öleled? - fordult elsőszülöttje felé.
- Mihez akarsz kezdeni? - kérdezte ölelés helyett öccsét a bátyja.
- Mosogatni még tudok.
- Meg beülni a készbe, mi?
- Anti! - nyögött fel az apa; de az ordítva folytatta: - Ismerem én ezt a fajtát. Végig-csavarogják a világot, s amikor mindenből kikopnak, hazakuncsorognak örökölni, mi? Nem, öcsikém, ebbő1 nem eszel. Tulajdonképpen nem is élsz. Holttá nyilvánítottak. Apa azután mindent rám íratott. Érted? Mindent!
folyt:

3.rész:
- Jól tette - válaszolta csöndesen a kisebbik -, csak azt nem tudtam, hogy meghaltam... akkor mit is keresek itt? - Lehajolt, megcsókolta apja haját, és kifordult az ajtón.
- Mit tettél, Anti?! - nyögött föl az öregember.
- Mit? Megmondtam az igazat. Vagy nem így van?
Másnap egyenruhás hotelboy kereste az öregembert. Levelet hozott. Senki másnak nem volt hajlandó odaadni. Hiába erősködött odalent Anti, hogy ő itt a főnök, a tulaj, meg minden. A küldönc egyre azt hajtogatta: csak a címzett saját kezébe adhatja. Ott álltak most az emeleti szobában mind a hárman.
- Vedd át a levelet - kérte fiát az apja. Anti egy ötvenest adott a boynak, és kituszkolta az ajtón.
- Tudod, milyen rossz a szemem - nyújtotta az apa a neki címzett borítékot a fiának. - Olvasd fel! - És az olvasni kezdte:
"Drága apám, örülök, hogy láthattalak. Ne aggódj, jól megy a sorom. Szállodám van Floridában. Nemrégen nyitottam meg a másikat. Antira gondoltam, mint igazgatóra. Olvastam: most már bátran hazajöhetek. Látni akartalak, s megbeszélni, hogyan segíthetnék rajtad, itthon vagy odaát. Nincsen családom. Örököseimmel is találkozni akartam, mielőtt testamentumot írok. Nos, a főörökös már beszélt velem.
Tőletek Tütykéhez mentem. Talán emlékszel, így becéztük egyik osztálytársunkat. Megnősült, több gyereke van. Amikor megláttak, sírtak örömükben. Csak reggel engedtek vissza a Hiltonba. Éjjel megbeszéltük: ők jönnek ki velem. Mindketten szakemberek, ám szegények. Így az örökség is megoldódik.
Bocsásd meg, Édesapám, a jelenésem. Talán úgy kellett volna hazajönnöm, mint Jákob ment megrakodva ajándékokkal Ézsauhoz. Akkor most minden O.K. volna. De kíváncsi voltam, él-e még a tékozló fiú idősebbik testvére..."
Volt még tovább is, de Anti apja ölébe dobta a levelet és lerohant a lépcsőn.

Gyóni Géza: Magamhoz

Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.

S kergetted vak, rajongó vággyal
A büszke, érhetetlen rózsát -
Míg balga vágyad, szines álmod
Hideg közönnyel szerte szórták...

Csak akkor szólt szivedben ujra
Valami kinzó lelki vád:
Mikor a megvetett virág -
Más keblén boldogan virulva
Szánó mosollyal néze rád...

Csitáry Hock Tamás Van az otthon...

Az otthon, ami nem egy helyet jelent.
Nem négy falat, nem ágyat,bútorokat, konyhát,
nem kandallót, képeket, könyveket.
Nem tárgyakat, gyüjtött ékszereket.
Nem. Az otthon nem ott van.
Az otthont nem lehet falak közé szorítani, nem lehet kulcsra zárni.
Mert az otthon egy érzés.
Egy kellemes, megnyugtató, biztonságot adó érzés.
Egy érzés amit nem tudsz önmagadnak, önmagadban megteremteni,
nem tudsz felépíteni, berendezni vásárolt tárgyakkal felékesíteni.
Az otthon egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz.
Tőle. Vele, mellette mindenütt otthon vagy.

Ez az otthon. Ő.

Overdose emlékére teszem most ezt ide (direkt rákerestem egy lovas versre, de szerintem helyes)

Ostorházi Hédi: Lovas istennő

Lovam lába halkan csendben
Tipeg topog fű se rezzen,
Szépen lassan andalog
Táncol mint az angyalok,

Nesszenések madárdallam
Ág reccsen a friss avarban,
Lovam ugrik elszalad
Elröpít egy perc alatt,

Vágtass vágtass sebesen
Repíts át a kék egen,
Sörényedbe kapaszkodva
Ráugrunk a csillagokra,

Nyereg nélkül szőrén ülök
Úgy pörög, hogy elszédülök,
Felhők között nem is látom
Hová viszel jóbarátom,

Napkorong az úticél
Oda engem ne vigyél,
Megéget az minket nyomban
És az álom lángra lobban,

Menjünk inkább le a Földre
Harmatos friss legelőre,
Fűbe fekszem álmodom
Enyém vagy szép táltosom

Tóth Árpád: Láng

Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.

Kálnoky László : Mi vagyok én?

Zongora a süketnémák intézetében,
kőkorszakbeli táskarádió,
csillagászati távcső egy szénbánya mélyén,
szélmalom teljes szélcsend idején,
lejárt belépőjegy egy elmaradt előadásra,
kulcscsomó egy lebombázott lakáshoz,
éjszakai napszemüveg,
tévedésből kopaszra nyírt paróka,
tékozló fiú malacperselye,
madárijesztő a Szaharában,
hóember a trópusokon,
eltűnt protézisét kereső macskacápa,
gyalogló bajnokságból kizárt százlábú,
könnyeit felszárító krokodil,
egérfogóba szorult kandúr,
gazellák elől futó leopárd,
téli álmatlanságban szenvedő barnamedve,
etruszk nyelven beszélő papagáj,
galambepéjű hörcsög,
farkasvaksággal megvert szentjánosbogár,
heverő alatt sétáló zsiráf,
elvonókúrán sínylődő gödény,
kéményseprő fehér szmokingban,
Földnélküli János árendása,
lepkevadász az Északi-sarkon,
analfabéta polihisztor,
vegetáriánus kannibál,
fagylaltárus a pingvinek honában,
búvár a sivatag kellős közepén,
alkoholundorban szenvedő pincemester,
abrakadabrát szállító futár,
villanyszerelő Mátyás király udvarában,
koporsókísérő bohóc.

@Horizont: Hiába van fedél a fejed felet ha magányos vagy :-(

Stefan George: IKARUS Ford: Jékely Zoltán

A földi útról túl magasra szálltál
a könnyű szárnyon, mit a sors adott...
De szíved ösztönét nem zabolázván,
a tűzgömb közelébe ragadott.

Midőn a Földtől már messze suhantál,
a szárny a Nap csókjától kilazult
és te a vad hullámokba zuhantál.
Most hát segíts magadon - Ikarus!

@KERKA: @Horizont: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @Nyuszicsibe: @pbalage: @levi: @nola: --

Váci Mihály - Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

@verum: Rendesen betaláltál ezzel a versel nálam.

@Horizont: - szerintem (minden csak szerintem!) aki a "húrok pengetésihez fog" az többet lát a világból, az emberi tulajdonságokból, mint az átlag ember. A bölcstől, a filozófustól abban különbözteti meg, hogy a szavakkal "szobrászkodik", "zenél", szóval művészi formába önti.
Én az ilyent tartom írónak, költőnek. És mindegy, hogy az élet milyen területét ragadja meg, szerelem, humor, fájdalom, életérzés, politika, filozófia - ha nincs mögötte bölcsesség, csak fűzfapoéta, vagy percemberke.

Nehéz itt már bármit is mondani, mert ezek a versek magukért "beszélnek". Inkább most csöndben maradok egy kicsit, és magamban feldolgozom ezt a gondolati és érzelmi gazdagságot, amit adtatok :)

Eszembe jut még, azt hiszem középiskolás lehettem, volt valamiféle novellaíró verseny. Nem emlékszem hogy hol rendezték, nem emlékszem a teljes novellára sem, csak a lényegére, ami máig mélyen belém vésődött. Nem tudom, melyik gyerek írta, de jó lenne tudni, mi lett vele.
Szóval a novelláscska arról szólt, hogy hideg télen egy zsúfolt villamoson utaznak, nagy a tömeg. (Nem Esti Kornél! :)) Egy kicsi lány odaszorul az ablak mellé és kibámulna, de nem látni semmit, mert párás az ablak. Akkor elkezd írni az ablakra mindenfélét és kikukucskál a betűk mögé. És akkor jön a záró mondat, ami szinte belém égett: betűkön át tisztábban látni a világot.

@verum: Gyönyörű szimbólum. Lehet, hogy tévedek, de ilyen pályázatokról nekem Sárvár, és Tokaj jut eszembe. A tisztánlátásról meg egy régi munkatársam, aki nagyon magasra lépdelt a ranglétrán, és egy alkalommal arról próbált bennünket meggyőzni, hogy minél magasabbról nézzük a világot, annál több dolgot látunk. Kedves kollégám szerint viszont közelről tisztábban látjuk a valóságot...

@eugen4402: - én úgy vélem, van akinek messzebbre látáshoz van képessége és van akinek a mélyebbre. Ezért kellene összevetnünk a tapasztalatokat és jobban figyelnünk egymásra.

@verum: Bizony így kellene, ha nem lenne az a buta közmondás, hogy "ebugatás nem hallatszik a mennyországba." Mert hát a hatalmon lévők sem a mennyországban laknak, arról nem is szólva, hogy az egyszerű emberek véleménye sem ebugatás. Valami nem stimmel az akusztikával...:-(

@Horizont: - szia! Nagyon jó pihenést a való világban! :-)))
Pihend ki a hétköznap fáradalmait és a virtuális hadakozást és aztán újult erővel várunk vissza! :-)

@Horizont: Jó pihenést, és nagyon várunk vissza, de ebben az egy hétben ne is jussunk eszedbe :)
Én nem vagyok ilyen ügyes mint te, és csak az orfűi tavat látogatom, de nálam az okosteló. A múlt hónapban kint felejtettem a kerti asztalon, és éppen felhőszakadás volt , és annyi lett neki. Másnap vettem egyet, mer anélkül se tudok már létezni :)
(...de sokszor megkapom, hogy akkor meg fel kellene venni, mert gyakran előfordul, hogy a táskámban, vagy az autóban., vagy a kertben hagyom )

@Horizont: Csatlakozom Verum üzenetéhez, jó nyaralást kívánok, egy hétre felejtsd el a világot, és ha majd hiányzik, akkor gyere, mert várunk . :-)

@Horizont: jó nyaralást, egyél sok sütisfagyit !! Meg siess vissza. B-)

@KERKA: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @Nyuszicsibe: @pbalage: @levi: @nola: --

Sík Sándor: TE DEUM

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat
s nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég aki voltam,
hála legyen.

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.

Hogy megtarthattam a hitet
és megfuthattam a kicsik futását
és futva futhatok az Érkező elé
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! -
hála legyen, Uram!
hála legyen!

@Horizont: 06:35 Nem fogtok akkor unatkozni. feledheted a Propit, csak nehogy végleg elfelejtsd :-D

@verum: 00:09 Bizony, sokszor hálátlan az ember, mert nem azt nézi mi mindene van, hanem azt, hogy még mije nincs, és ezek általában csak tárgyak.
Nagyon szép verset hoztál megint..

Kosztolányi Dezső - A nyár

A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.

Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.

S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.

Zokogva már hülő keblére fekszem
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...

@KERKA: @eugen4402: @JAJMÁR: @nemkati: @Mobil123: @Nyuszicsibe: @pbalage: @levi: @nola: --

Juhász Gyula: Magyar nyár 1918

Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.

A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.

Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.

S a végtelen mezőkön szőke fényben
Kazlak hevülnek tikkatag kövéren.

Fülledt a csönd, mint ha üres a kaptár,
Keleti lustán szunnyad a magyar nyár.

Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma
És föllángol e táj, e néma, lomha?

Ha megutálva száz here pimaszt már,
Vihart aratva zendül a magyar nyár?

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/86/Cultivo_de_cebada_12May2009_CampodeCalatrava.jpg