Szomorúan tapasztalta több ezer építtető, hogy szinte még el sem indult az energiatakarékos felújításokhoz, illetve új energiatakarékos családi házakhoz kiírt pályázat, a pályázat kiírója két és fél nap után bezárta a befogadás lehetőségét. Ebből két dolog látszik: A rendelkezésre álló összeg úgy nézett ki, mint amikor meghirdetnek egy terméket a boltban alacsony áron, de abból nagyon kevés van raktáron, így a többség lemarad a lehetőségről. A Magyar emberek érzik, hogy jó lehetőség energiatakarékos házakat építeni, mert ez a jövő, hiszen annyira megemelkedtek az energiaárak, hogy az már egy régen épült házban kifizethetetlen. Elképzelhető, hogy statisztika növelő hatása is lesz a pályázat hírének, hiszen rengetegen azért adtak be építési engedély kérelmet a napokban, hogy ha az állam ilyen támogatást ad, akkor belevágnak egy építkezésbe. Természetesen az emberek nagy része hoppon maradt, mert nem fog egy fillért sem kapni. 550 darab pályázatot fogadtak be összesen és lezárták a lehetőséget.
Energitakarékossági pályázat két és fél nap alatt lezárásra került
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
- Marco Rossi kimondta azt Szoboszlai jövőjéről, amit sokan nem mertek idehaza
- Fordulat jöhet a fronton? Az ukránok feloldják a tiltást 860 ezer hadköteles korú férfinál
- Szijjártó Péter nem tudja, hogyan került ki a minisztériumából egy levelezés
- A nő hazavitt egy kismacskát, hogy felnevelje: hónapok elteltével gyanús dologra figyelt fel
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás