A kétnapos kormányülés után Orbán Viktor és jobbkeze úgy állt a sajtó elé, hogy semmi újat nem mondott, vagy nem tudott, vagy nem akart. A már előre beharangozott adósságcsökkentési trükk csak arról próbálta elterelni a figyelmet, hogy a lényegi kérdésről, a jövő évi költségvetési hiány tartásához szükséges ezermilliárd előteremtésének módozatairól mélyen hallgattak. Újabb adóemelés Már a kormányülés előtt kiszivárgott a többi döntés is az újabb adóemelésekről. A játékadó drasztikus növelése, a dohány- és alkoholtermékek, valamint a gázolaj jövedéki adójának emelése várható volt, de sajnos a költségvetés szempontjából nem sok vizet zavar. Érdekes persze, hogy a mostaninál sokkal nehezebb helyzetben, a válság mélypontján, 2009 elején a Fidesz még harsányan követelte a népnyúzó kormánytól az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését, mivel azok literenkénti ára 300 forint fölé emelkedett. Most ugyanőket nem zavarja, hogy immár 400 forint közeli árakat látunk a kutaknál, ez, úgy tűnik, nem teszi tönkre a fuvarozókat és nem mennek külföldre tankolni, mint amivel 300 forintnál riogattak. Ez a négy tétel együttesen is csak 10 milliárdot hozhat, ami elég távol áll a beígért 100 milliárdtól. Hogy a kívánt összeg kijöjjön, a kormány kreatív ötletekhez folyamodott: újabb 10 milliárdot hoz a magánnyugdíj-vagyon részvényelemeiből jövő osztalék - érdekes, erről szó sem esett, amikor "eltőzsdézésről" beszéltek -, 40 milliárdot a központi beszerzések leállítása és ugyanennyit az ÁFA-kinnlevőségek behajtása. A két utóbbi nagy tétellel csak az a baj, hogy ezekből egyszerűen nem származhat annyi, amennyivel kalkulálnak. A beszerzési stop ugyanis látszatintézkedés és csak a költségek eltolását jelenti: amikor Bajnaiék 2009 végén ugyanezt tették, a Fidesz trükközést kiáltott. Az adóbehajtás szigorítása jó dolog ugyan, de kizárt, hogy az évből még hátralévő időszakban úgy fel lehetne pörgetni, hogy ennyi pluszt hozzon. Megoldási trükkök persze erre is vannak: az állam ellenőrzésekre hivatkozva visszatartja a visszafizetendő forgalmi adót és csak hosszas macera után utalja ki, így átmenetileg valóban összejöhet 40 milliárd, másképpen viszont nem. Pikáns lesz, ha a kormány ezt az utat választja, hiszen pont most marasztaltak el minket Brüsszelben szabálytalan ÁFA visszatartásért, és emiatt mintegy 250 milliárd forintot kell kifizetni az érintett cégeknek, ami miatt igencsak főhet Orbánék feje. Korábbi hírek szerint ezt is a nyugdíjvagyonból akarják fedezni, de annak maradéka aligha lesz elég erre és az adósságcsökkentésre, valamint a Széll Kálmán terv szerint a MÁV és BKV adósságának átvételére és a PPP-k egy részének kivásárlására. Valamit tehát fel kell adni mindebből vagy más forrást teremteni, ami szintén az egyenleget rontja.
Újabb trükkökkel próbálkoznak Orbánék
Forrás:
168ora.hu
Feltöltő: kinyílt a bicska a zsebemben
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szijjártó Péter nem tudja, hogyan került ki a minisztériumából egy levelezés
- A nő hazavitt egy kismacskát, hogy felnevelje: hónapok elteltével gyanús dologra figyelt fel
- Sokk az esküvő reggelén: szívroham vitte el a vőlegényt, majd kiderült, volt egy másik, titkos élete
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mint már annyiszor, most is tévedsz. ezen az oldalon számodra nem terem babér.
A zOrr bán -Semilyen qrmánya mindig megtartja, amit ígér!!
Ha pénzt ígér, azt is megtartja!! :))
@marlin: Akkor most mi a gond? Fél Görögország nem azonosítható nyugati befektetők tulajdona lesz! Az miért jobb?
Új hozzászólás