Három hónappal a Demokratikus Koalíció (DK) megalakulása után egyes felmérések szerint a párt a parlamentbe való bejutás küszöbén áll - mondta Gyurcsány Ferenc szerdán miskolci sajtótájékoztatóján.

A DK elnöke úgy fogalmazott: van olyan felmérés, amely azt mutatja, hogy egy százalékon áll a párt, és van olyan, amely szerint ha ma lennének a választások, bejutna a parlamentbe.

Az elmúlt húsz évben egy nulláról induló új párt "nem tudta magát felépíteni úgy, ahogy mi most" - mondta, hozzátéve: a DK szervezetei már több mint nyolcvan választókerületben megalakultak.

A végcél az, hogy stabil középpárt legyen 2014-ben a Demokratikus Koalíció - mondta Gyurcsány Ferenc.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kumming
@benhur: És ezt hogyan gondolod. Mert a Vona Gabiék újabban nem sokat tesznek ezért, mert lefoglalja őket a fidesz szekerének tologatása, és az úton tartása.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
@benhur: :" Ami az ország érdekeit szolgálja azt megszavazzák, ami pedig nem azt nem szavazzák meg". Erre kimondottan emlékszem és ez így is van rendben. Ha nem akarnának mindenáron visszafele tekinteni, több évtizeddel ezelőtt történt eseményeknek felelőst találni, akkor még szimpatikus is lenne. Igazából velük vagyok úgy, hogy még nem voltak kormányon nem tudom mit is tennének valójában. Fidesz, mszp ezt a lehetőséget már eljátszotta.
senkifia68
@kumming: Nem magabiztosságról beszéltem, hanem a tényekről. Nem Orbán alakította meg a DK-t és nem ő fogja "lefejezni"!
Nem azért nincs még Gyurcsány rács mögött, mert nincs miért! Ha láttad az EU parlamenti közvetítést lehet képed arról, hogy a ballib banda milye mélységekig képes süllyedni és most nem nyerő egy "mártírt" gyártani bizonyítékul.
kiscserkész
@Hellcat: Én meg azon vagyok hogy derüljön már ki végre, hogy kik miatt élünk egyre rosszabbul, míg egy szűk réteg egyre jobban.

Az elmúlt huszonegy év tétéiért felelni kel valakiknek.
Hellcat
@benhur: Abban mondjuk biztos vagyok, hogy ha a kezükben lenne a hatalom akkor nem tesséklássék módra és nem szelektíven lenne elszámoltatás. 21 évnél viszább menni viszont már nem mennék. Én nem díjazom mint már írtam, de attól még lehet ráférne az országra. :)
kiscserkész
@Hellcat: Szerintem is biztosabb lenne az elszámoltatás, attól függetlenül hogy sokszor visszamennek az időben, de ők is az elmúlt huszonegy évet számoltatnák el igazán, mivel ez idő alatt ment tönkre igazából az ország, és ez idő alatt tűnt el a nemzeti vagyon.
Mindenek előtt legfontosabb felismerni közöttük a "Pösze Lajosokat" és minél hamarább megszabadulni tőlük, amíg minél kisebb kárt okoznak a pártnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.