A háborús bűnös Csatáry László letartóztatása hatalmas szenzáció ugyan, de azok számára, akik saját bőrükön tapasztalták a kegyetlenségét, nem jelent elégtételt. Ellenkezőleg. Szándékosan eltemetett fájó emléket hozott elő, régi sebet szakított fel - írja az Új Szó portálján Vrabec Mária, akinek először beszélt a szörnyűségekről két túlélő, Gáti Anna és Salamon Edit. "... Ott láttam Csatáryt is, magas, fess ember volt, az idősebbek mondták, hogy ő a gettóparancsnok. Mindig korbácsot tartott a kezében és gyakran használta. Módszeresen kivallatta a zsidókat, hová rejtették otthon a pénzüket, ékszereiket, és aki nem akarta elmondani, azt ütötte. Néhány rabra ráparancsolt, hogy kézzel kaparjon gödröket a kerítésoszlopoknak, aki nem bírta, annak szintén verés volt az osztályrésze. Még a nevétől is féltünk, ha ellenőrzésre jött, fel sem mertünk nézni.” ...
A túlélők szerint: "akik védik Csatáryt, ugyanolyan bűnözők, mint ő"...
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
60 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A túlélők örüljenek, hogy élnek, ne vádaskodjanak. Illetve, ha vádolnak, akkor azt a személyt, aki elkövette a cselekményt.
Miatta nem idegesítem magam, ő csak itt mer ugatni, hiszen csak egy monitorharcos.
Ez már régen lejárt lemez!
Egy legalább akad-e aki bizonyítani tudja, hogy ott és akkor volt amikor csányi szolgálatot teljesített ?
És megpróbálták általa az uralmat elérni legalább Európában.!!!
rémtettek elkövetöire ? Vagy netán pert zuditani Franciaország nyakába,mert Napoleon seregei lovaikkal tönkretették Magyarország úthálozatát ?Törökország is méltán retteghet a
műemlékeink lerombolásai miatt. (Kárpótlást az Egri vár ostromáért !) Meddig Bűn a Bűn ?
Az állandó jóvátételi történet legalább ennyire visszatetsző. Lépjenek túl rajta.
Vajon Törökország mit szólna, ha a középkori terjeszkedésük miatt jóvátételt követelnénk?
Elég volt már a zsidók kicsinyes bosszújából!
Magam részéről nem gondolom, hogy hazudnak. A gond az, hogy bűnözőnek titulálnak olyanokat, akiknek semmi közük a történethez, amivel ártatlan embereket rágalmaznak és aláznak meg.
No, még egyszer:
Magam részéről nem gondolom, hogy hazudnak. A gond az, hogy bűnözőnek titulálnak olyanokat, akiknek semmi közük a történethez, amivel ártatlan embereket rágalmaznak és aláznak meg.
Sikerült értelmezni?
Nem véletlenül kérdeztem korábban, hogy irigykedsz-e. Látom nem érted miről van szó.
Ha én hülye vagyok, akkor te mi vagy? A magyar nyelvvel ki sem lehet fejezni...
...de ez már általuk is le van írva.
A császárra rákérdezek: Cs- betűvel kezdődik a keresztneve és úgy folytatódik, hogy anád és egy ismert Dél-alföldi városunk a vezetékneve? Gott in Himmel, mondaná a művelt francia! Ezt elhiszem...
De nem én vagyok az egyetlen, aki tökéletesen infantilis idiótának tartja. he he he...
kuruc.info/r/6/100200/
és osztogatják a ciántablettát liberalizmus eszméjeként.
Például azt az ominózus szept.11-et Én úgy éltem meg: - egy fricska az araboktól a sok vérért,könnyért,éhezésért bánatért kirablásért cserébe!És a vétlen áldozatok is élvezték az arabok nyomorusága gyümölcsét.!!!
Egy adalék: Shlomo Sand müvét nehezen szereztem meg,csak a negyedik forgalmazónál volt,a többitől a zsidók felvásárolták ötszörös áron.!Ez nem adta nekik semmi pénzért!!!
Ezek a rohadt mocskos állatok-mert azok-lerombolták a világ két legnagyobb Buddha szobrát.Mert ugye az az iszlám előtti időkből származik.Olyan pedig ugye nincsen.
Új hozzászólás