A kormányszóvivő szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a kormány a 400 milliárd forintos "egyenlegjavító program" bejelentése mellett is az infláció alakulásának őszi felülvizsgálata alapján döntött a nyugdíjak emeléséről azok reálértékének megőrzése érdekében. A pedagógusok béremelését viszont elhalasztják, ezt ugyancsak a 400 milliárdos megszorítások között jelentették be a héten.

Giró-Szász András az M1 Az Este című műsorában pénteken utalt arra, hogy ezt a felülvizsgálatot a kormány 2010 óta minden évben megtette, és ezt természetesnek nevezte. Ugyanakkor kijelentette, hogy ezt nem lehet "kötelező ujjgyakorlatnak" nevezni, hiszen a gazdasági helyzet több környező országot is a bérek vagy a nyugdíjak csökkentésére kényszerített. Eközben a magyar kormánynak úgy sikerült az államadósságot, a hiányt csökkentenie és növelnie a foglalkoztatottságot, hogy közben nem kell béreket vagy a nyugdíjakat csökkentenie.

Utalt arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárásai között is szerepel a bér- és nyugdíjcsökkentés, például a legutóbb Horvátországnak javasolták a közszféra béreinek, illetve egyes nyugdíjjuttatásoknak a felülvizsgálatát. Ezzel kapcsolatban ismételten leszögezte, hogy a Magyarországnak szóló hivatalos IMF-dokumentumokban, illetve szóban is - a több mint ötven, az IMF és a magyar kormány képviselői közötti találkozón - szerepeltek ilyen jellegű javaslatok a nemzetközi pénzügyi szervezet részéről.

A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a kormány bejelentése szerint "ha a gazdasági helyzet megengedi, megmarad 2013 szeptemberében a pedagógusbér-fejlesztés, illetve egészen pontosan a pedagógus-életpályamodell, ha a gazdasági helyzet valamilyen okból nem egy erősebb növekedés, mint amivel most számolunk, akkor kerül 2014 januárjára".

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

marlin
6.6%-os inflációra 1.6%-os emelés= - 5% reálnyugdíjcsökkenés!!
Ha figyelembe vesszük, hogy az alapvető élelmiszer árak az átlagosnál jobban emelkedtek, ez a "nyugdíjaskosárban" többet számít!!
Tehát a nyugdíjak reálértéke nem csak nem növekedett, hanem legalább 7%-al csökkent!!
A többi, parasztvakítás fülkeforradalmároknak!! Hajrá magyarok!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eberti
Az árak viszont" irreális értéken" vannak...
abacs62
Emelheted "öcskös" tudod, a "panelproli" nem felejt !
alfás
oké,hogy az ájemef odafigyelést kért a nyugdíjakra, - és nem kizárt - ,de arról is ugatni kéne pár mondatot ennek a gíró zombinak,hogy az összes nyugdíjra,vagy csak a giga méretű özvegyi juttatásokra? qrvára nem mindegy,és az is biztos,hogy a nagy részét elhallgatják,ami egy ilyen megbeszélésen elhangzik. tisztelt fidesz! EGYSZERŰEN SENKIK VAGYTOK!!!
marlin
6.6%-os inflációra 1.6%-os emelés= - 5% reálnyugdíjcsökkenés!!
Ha figyelembe vesszük, hogy az alapvető élelmiszer árak az átlagosnál jobban emelkedtek, ez a "nyugdíjaskosárban" többet számít!!
Tehát a nyugdíjak reálértéke nem csak nem növekedett, hanem legalább 7%-al csökkent!!
A többi, parasztvakítás fülkeforradalmároknak!! Hajrá magyarok!!
human
Ha többet lehet keresni vasutasként mint portásként, akkor vasutasnak állok. De aki már nem jön ki a nyugdíjából az hova menjen?
kukac50
Csak annyival emelik,hogy ne kelljen a nyugdíjhoz hozzá írni mert akkor nem lehetne több milliárdot csak a nyugdíjasokon megspórolni.
Ez nem ad okot arra,hogy a Fideszre szavazzanak,mert nem éri el az infláció mértékét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.