Alcsútdoboz önkormányzata elhatárolódik az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-i fővárosi demonstrációjától, annak céljaitól és az ott elhangzottaktól. A település önkormányzata erről a tüntetésen megjelenő Alcsútdoboz feliratú táblák miatt adott ki szerdán közleményt, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.

A kommüniké szerint az önkormányzat semmilyen hivatalos felhatalmazást nem adott senkinek, hogy a politikai rendezvényen a települést képviselve, annak nevét ábrázoló táblával megjelenjen.

Közölték azt is, hogy magánszemély a település képviseletében nyilvános rendezvényen csak a polgármester vagy az önkormányzat képviselő-testületének felhatalmazásával vehet részt. A településsel kapcsolatos bármilyen hivatalos közleményt vagy nyilatkozatot kizárólag a polgármester vagy helyette a felhatalmazásával valamelyik helyi önkormányzati képviselő tehet.

Az önkormányzat a közleményben megerősíti azt is, hogy a település tagjai magánemberként bármikor szabadon gyakorolhatják a véleménynyilvánításhoz, a szólásszabadsághoz, illetve a gyülekezéshez való alkotmányos jogaikat.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
Ha jól értem, ha egy alcsúti lakos el szeretett volna menni a Milla tüntetésre egy táblával, akkor előbb ENGEDÉLYT KELLETT VOLNA KÉRNIE az önkormányzatától??? F@sza kis hely lehet !! De hát ahol ilyen derék pávatáncosok teremnek !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
miklós50
Legközelebb csak ilyen táblával lehet tüntetni: "ALCSÚTDOBOZ" - ról jöttünk.
A Tündik bündije
Egyébként ez egy héttel később jutott eszükbe? Hogyhogy nem azonnal? Talán annyira nem is zavarta az illetékeseket, csak valaki odahörgött telefonon a méltóságos vezérlőtábornok úr s.ggnyalói közül, hogy "tudod Esztergommal is mi lett haver..."
jancsik68
Előbb regisztáltatni kellett volna magát.hogy ő alcsúti,majd ajegyzővel aláiratni!!!
mr.balu
Na ott se az eszéért választották meg a p.mestert :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.