A kormánytöbbség teljesítette a magyar vállalkozások 2010-ben ígért megerősítését, és a cégek fejlesztését a jövőben is folytatja - mondta a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette a vállalkozásokat segítő eddigi lépéseket.

Puskás Imre kifejtette: 18-ról 10 százalékra csökkentették a társasági adót, bevezették a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) és a kisvállalati adót (kiva), amivel könnyítették a terheket, növelték a versenyképességet.

A munkahelyvédelmi akciótervvel segítették a cégek munkahelymegőrzését és -teremtését - folytatta a politikus, majd megemlítette a kis- és középvállalkozásoknak rendelkezésre álló hiteleket, valamint a közbeszerzési törvény módosítását, amelynek nyomán az eljárásokban olyan magyar cégek is jó eséllyel indulhatnak, amelyek korábban nagyságuk, tőkeerejük miatt erre nem voltak képesek.

Puskás Imre a további pozitív lépések között szólt az adminisztrációs terhek csökkentéséről és a vállalkozói zónák kialakításáról.

Végül elmondta, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban a Magyarországnak szánt európai uniós pénzek felhasználásában jelentős változás várható, a tervek szerint ugyanis a következő hét évben a források 60 százalékát közvetlenül gazdaság- és vállalkozásfejlesztésre fordítják, ami várhatóan a foglalkoztatás komoly bővülésével jár majd.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

profon
Mivaaaaan ? Soha ennyi céget nem számoltak még fel ! Vagy Magyarország = Közgépország ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemsemmi
Ja?
Ha megígérték, akkor annak úgy is kell lennie!!!
profon
Mivaaaaan ? Soha ennyi céget nem számoltak még fel ! Vagy Magyarország = Közgépország ?
Boros Anikó
A Fidesz szerint megerősödtek a vállalkozások

Szerinted, szerintem meg :a felső tízezernél biztos, a lopott pénzt lehet majd befektetned, oda ahonnan friss forrásból fogod a választ tudni.:))))))))))))))
marlin
Ja, "a Fidesz szerint"!!
És a valóságban??
rosalinda57
Ebben igaza van, az a néhány kormányközeli, valóban. De sokkal több ment csődbe, és szűnt meg az elmúlt 3 év alatt, mint amennyi előtte akár 5-8 év alatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.