A rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős fideszes munkacsoport vezetője törvénymódosítást nyújt be a szolgáltatók "rezsicsökkentés-ellenes magatartása" miatt, emellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz és Magyar Energiahivatalhoz fordul az ELMŰ fogyasztóknak írt levele és a Főtávnak a díjcsökkentéssel kapcsolatban tett bejelentése miatt.

Németh Szilárd kedden a Parlamentben napirend előtti felszólalásában közölte: a szolgáltatók együttműködési készségének hiányát és a rezsicsökkentés-ellenes magatartását tapasztalva a fogyasztók érdekében törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek. Ebben a már elfogadott 10 százalékos rezsicsökkentést a számlák végösszegének tekintetében törvényileg rögzítik, hogy "minden trükközést" kizárhassanak. Minden szolgáltatót köteleznek továbbá arra, hogy a rezsicsökkentés tényéről "számszakilag alátámasztva" tájékoztassák a fogyasztókat.

A fideszes képviselő a Fidesz-KDNP nevében a leghatározottabban visszautasította az ELMŰ-nek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban minden fogyasztónak eljuttatott, szerinte "nyíltan politikai tartalmú" levelét, valamint közölte azt is: nem fogadják el Főtáv napokban tett bejelentését sem, amely arról szólt, hogy a januári számla a 10 százalékos díjcsökkenés ellenére magasabb lehet, mert a hideg miatt nőtt a hőfogyasztás. Németh Szilárd bejelentette: az ELMŰ levele és a Főtáv bejelentése kapcsán soron kívüli vizsgálatot kér a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól, és a Magyar Engergiahivataltól.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

profon
Mennyi a terv elvtárs ? -10 % . Akkor ezt a szentlélekkel tessék megkonzultálni !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
yazo64
Mégsem süt az a fránya Nap másképpen?
moszkvatér
Én tudtam hogy nem fog mutatkozni a számlákon a megnövekedett fogyasztás miatt .
Ez egy elhibázott időben elrendelt intézkedés volt. Ebből is látszik hogy nem gondolkoznak csak cselekszenek .Nincs ott egy értelmes tanácsadó akinek van némi esze ?
coyote3
Kampányt akarok az időjárás ellen...:)
karaj
Csúnya időjárás !!Nem szégyenled magadat, szembe mész a fidesszel. :-))
kata53
Érdekes! Nekem a távfútő számlán csak az alapdíjből vették le a 10 %-ot! afénylegs fútésből nem!!!Na miről beszélünk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.