„Amelyik párt a szegényektől vesz el, és a gazdagoknak adja, az a párt nem baloldali” – jelentette ki Thürmer Gyula, aki szerint az MSZP politikája semmiképpen sem mondható baloldalinak. A politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök is elvesz a szegényektől, de a kormányfő legalább nem mondja magát baloldalinak. Bajnai Gordon volt kormányfőről szólva úgy fogalmazott, hogy az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője olyan messze van a baloldaliságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. A Munkáspárt elnöke úgy látja, Bajnai ugyanazt a kizsákmányolást hozná el, ami jelenleg is van. „Azt kellene megérteni, hogy az elmúlt 25 évben a szegényekről húztak le újabb és újabb bőrt. Ezt lehet csinálni, addig, amíg fel nem lázadnak” – tette hozzá a kommunista politikus.
Thürmer: Az MSZP nem baloldali párt
Forrás:
magyarhirlap.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Újabb részletek derültek ki Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről
- A TV2 távozó műsorvezetője melltartóban mutatja meg mit veszített a csatorna, szűkölve könyörgik majd vissza ő...
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 08:26
Új campust nyit a Debreceni Egyetem – Nem is akárhol
Itthon
- 2024. May 18., 08:27
Azahriah is elmondta véleményét Magyar Péterről és Nagy Ervinről
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
93 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A Munkáspárt elnöke. Nem bankár, nem oligarcha, nem vadakat terelő juhász.
Lehet, hogy az MSZP nem baloldali, de melyik párt az szerinte?
Régebben olvastam valamit arról, hogy Thürmer támogatta a Fideszt. Most akkor ők milyen Párt? Kaphatnék erre választ?
Azon kívül, hogy néha böffent egyet, tett is valamit azért, hogy az embereknek jobb legyen ?
Vajon miért nem sorakoznak fel az emberek az Ön pártja mögé ?
Én sem figyeltem még fel rájuk sosem mert annyira keveset hallatták magukat.
De a kommunista elvek nekem jobban tetszenek,hogy mindenkinek legyen valamije,mint a kapitalista szegény-gazdag felosztás.
Ezt illene tudni Thűrmernek !
Talán ők, még ...
Otthon maradni, nem szavazni kártékonyabb mindennél!
Különösen a magyar gyakorlatával nem
Egyenlősdit hírdetnek, miközben a saját zsebüket tömik degeszre.
Közük sincs egy klasszikusan európai demokráciához és piacgazdasághoz.
Tehát ekvivalens, hogy ha az MSZP baloldali és Bajnai nem, és mégis összefognak akkor csak ördög lehet!
Amúgy meg tényleg az! A magyar társadalom és Bajnai különleges viszonya kapcsán leginkább a kismalac és a farkas története jut eszembe.
Tudod? Engedd be az egyik lábamat, aztán a másikat...
Csak az gondolkodtat el néha, hogy vajon hány embernek lesz legalább annyi esze mint a kismalacnak a mesében!
Mert ahogy egyesek itt Bajnait fényezik, bizony elszomorító!
Nem találom ezt a 2011-es K. L. interjút...
Nektek már az egész csüngő hasatok bent van, nem csak a lábatok sajnos! Hordjátok is el kamionokkal a lóvét! De nem egyirányú az út, hiába reménykedtek, nem lophattok már sokáig.
Vagy a 2007-es újságot olvasod, vagy rossz gyógyszert írt fel a háziorvosod!
2011.07.15. – A Fidesz kormány leváltására az ördöggel is készek vagyunk együttműködni,
Szívesen segítek máskor is!!! :-D
4 évente egyszer adhatsz hangot a véleményednek és te akkor sem teszed.
És tudod mit mond például a fidesz? Azt mondja, ez, ilyen a magyar, egy barom. Még a 4 évenkénti egy napon sem áll ki maga mellett, akkor ezekkel mindent megcsinálhatunk, és láss csodát 23 éve velünk minden sz@rt megcsinálnak.
És ki dönt az életedről, családod életéről, hazád sorsáról? 1-2 vadbarom 1 kannásborért, meg 1-2 senkiházi kutya az állami támogatásért, állásért...!
Szóval maradj csak otthon, utána pedig, mert megint rosszabbul élsz, vágd a képükbe keményen, hogy a qrva anyátok, minden nap...
itt a propelleren.
"miközben azt kommunikálják, hogy mindenért a külföldi tőke, multik,zsidók, bankok stb. a felelősek." és nem csak kommunikálják, hanem tesznek is ellene, (eddig nincs is probléma:) közben ők maguk lépnek a helyükre és folytatják ugyanazt a kizsákmányolást, rablást, amit az "ellenség" csinált.
Ezért tartunk ott, ahol vagyunk, levágták ugyanis az aranytojást tojó tyúkot és most képtelenek a hiány pótlására.
Ugye te sem vagy annyira naív, hogy egy multi és bankellenes országban elhiszed azt az egyszerű tényt, hogy a multitól átvett állami tulajdonú cég majd ugyanannyi adót befizet, mint az elődje.
Nézd csak meg a pécsi vízművek esetét, a víz drágult, ráadásul azt sem tudjuk, hogy a lakosságnak mennyi állami pénzbe fájt, hogy drágább lett a víz.
Ne hülyíts már!
Ma néztem meg, hogy Kaposváron 2010 óta kb. minimum 30%-al emelkedett a víz ára és akkor most ebből fognak adni 10 % minuszt?
Mégis kit néznek hülyének?
2. Én sem írtam mást, mint te. Nem értékeltem pozitívumként az épülő fidesz birodalmat, (amit ők magyarnak hazudnak) szerintem!
"Pálinkafőző Rézüst @senkifia68: Tódi! És a vajda fényezéssel mizújs??
Nem találom ezt a 2011-es K. L. interjút..."
Bronzom, bronzom!Már a memóriád sem a régi!
A 2 héttel nem is tudom mire gondolsz! Ha a Pintért idézed, csak sajnálni tudlak!
Egyrészt azért, mert azt nem a köztörvényes bűnözéssel kapcsolatban, hanem a Qurcsány kormány elleni szélsőséges megnyilatkozások felszámolására mondta és abban az értelemben, hogy Gyurcsány távozása után két hét alatt lokalizálódik minden politikai feszültség!
Tudod én még ebben sem hittem, ha te igen, hát egyéni szoc.problémád!
Várd a Xerox macit...:))))
A MUnkáspártiak között nem találni milliárdosokat akik az elmúlt 23 év alatt lopták össze a vagyonukat!!! Nagyon sok igazság van abban ami Thürmer mond!!!
Csak érdekesség kedvéért: nem tudták kikezdeni mint annyi más politikust!!!
Thürmer legalább mindig ugyanazt mondta, nem forgatta a köpönyegét az aktuális szélirányoknak megfelelően.
a magyar valóságra, az MSZP célja az volt, hogy törölje elnevezéséből a munkát, így lett tagadva törölve baloldalisága. De nemcsak a munkát, hanem a dolgozó munkásokat is törölte, Thürmer Gyula Egyedüli megbecsülése a igazmondás ami más egyetlen pártot sem jellemez, és nem hajlandó a munkásságát lopásos vagyonosodásra váltani, mint tették jelen MSZP - sek.
Kíváncsian várom - nem félredumáló, hanem konkrétan értelmező - válaszodat!
Köszönöm!
Ne igyál többet abból a szarból, amitől nem tudsz két értelmes mondatot megfogalmazni. Te !!! Tudod egyáltalán, hogy mit kérdeztél???
1/ 'Nem találom ezt a 2011-es K. L. interjút.' - tegnap, 20:06 (bár ez nem igazán kérdés, inkább nyafogás)
***** válasz
- atv.hu/belfold/20110714_kovacs_laszlo
2/ '2 hét! Mi újság felétek???' - tegnap, 20:20 ( ez egy értelmes kérdés volt szerinted!)
**** válasz
- A 2 héttel nem is tudom mire gondolsz! Ha a Pintért idézed, csak sajnálni tudlak!
Egyrészt azért, mert azt nem a köztörvényes bűnözéssel kapcsolatban, hanem a Qurcsány kormány elleni szélsőséges megnyilatkozások felszámolására mondta és abban az értelemben, hogy Gyurcsány távozása után két hét alatt lokalizálódik minden politikai feszültség!
Betűzni még a kedvedért sem fogom, s ha nem megy kérj telefonos segítséget!
Ha nem érted még azt sem, amiket bemásolgatsz, az nem a te hibád! A megbízódié, akik csak egy illent találtak...
Sebaj, további jó másolgatást, és ne olvasd el, mit küldesz tovább, ezután sem, mert ha csak egyszer is megértenéd, nagy gondban lennél...
Ja, és megint nem küldtél használható linket...szokás szerint.
Egyrészt azért, mert azt nem a köztörvényes bűnözéssel kapcsolatban, hanem a Qurcsány kormány elleni szélsőséges megnyilatkozások felszámolására mondta és abban az értelemben, hogy Gyurcsány távozása után két hét alatt lokalizálódik minden politikai feszültség!"
Ne komolytalankodj ember, még Pintér saját maga sem gondolt másra, mint a közrend közbiztonság helyreállítására, mert vajon mi köze/ráhatása van egy belügyminiszternek arra, hogy Gy.F.távozása után lokalizálódik a politikai feszültség ? Az ellenzék fejébe nem lát.
Ez nem belügyminiszter-függő.
Ne magyarázd azt, amit még maga Pintér sem így magyarázott.
"van egy gazdasági jobb-bal tengely, ahol a jobbosok az üzleti körökhöz állnak közelebb, az adók és az állam szerepének csökkentését támogatják, nem zavarják őket az egyenlőtlenségek"
A Fidesz 2010 óta támogatta az adók és az állam szerepének csökkenését? Szerintem egyáltalán nem, ugyanis rengeteg új adót vezettek be, és a redisztribúció továbbra is magas. Ezért gazdaságilag balra sorolnám őket.
Otthon maradni, nem szavazni kártékonyabb mindennél!
2013. április 5., 19:02
Új hozzászólás