Drasztikusan emelkedhet a készpénzfelvétel tranzakciós illetéke – értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja: a mai 3 ezrelékről 6 ezrelékre nőhet a teher. Az átutalásoknál alkalmazott 2 ezrelékes mérték pedig 3-4 ezrelékre emelkedne. A kormány szerint ezzel lehet kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól.

Mint írják, hamarosan dönt róla a kormány, megpróbálja-e elérni, hogy az uniós pénzügyminiszterek már a nyáron levegyék Magyarországot a szégyenpadról. A másik megoldás: elfogadni a brüsszeli kompromisszumot, és az erről szóló uniós határozatot őszre halasztani. Az első esetben már most be kell jelenteni egy kisebb korrekciót, ha tetszik: az első Varga-csomagot.

Brüsszel erre az évre 3, 2014-re 3,3 százalékos GDP-arányos hiányt jósolt változatlan költségvetési politika esetére. Szerintük ráadásul további strukturális intézkedések is kellenének, hiszen így érhető el, hogy a deficit tartósan a küszöbérték alá csökkenjen.

A Fidesz elnöksége meghatározta, hogy mi nem lehet a csomagban. Rogán Antal frakcióvezető szerint szó sem lehet a rezsicsökkentés visszavonásáról, a magánszemélyek és a kis- és középvállalkozások adóterheinek növeléséről, a nyugdíjak megadóztatásáról, a nyugdíjemelés eltörléséről, a családtámogatások csökkentéséről és a gyermekek utáni adókedvezmények felülvizsgálatáról sem. Vagyis a hivatalosan banki tehernek tekintett tranzakciós illeték, a különadók emeléséről és zárolásokról lehet szó.

Az idei korrekció kisebb kell legyen, a zárolásokon felül még baj esetén sincs nagyon szükség másra. A kérdés a jövő év: itt 120-130 milliárdot kell találni. A Népszabadság úgy tudja, hogy a tranzakciós illeték emelése lehet a megoldás – ez már strukturális intézkedésnek is jó. Brüsszel egyébként is szeretné, ha a készpénzfelvételben ellenérdekeltté tennék a magyarokat, ez a bankoknak se rossz (ráadásul a teher továbbhárításában is van már gyakorlat).

A lap úgy tudja: a készpénzfelvétel terhe a mai 3 ezrelékről 6 ezrelékre nőhetne, az átutalásoknál alkalmazott 2 ezrelékes mérték pedig 3-4 ezrelékre emelkedne – ha erre szükség lesz.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV-ben tegnap este azt mondta: a kabinet szerint a tranzakciós illeték emelésével tud Magyarország kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
@Don Quijote: Egyik kezével ad egy picit a másikkal meg egy nagyobbat vesz el.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Nincs több megszorítás! Ez pénz rablás!
zipper
"NEM A ZEMBEREK FIZETIK MEG !" ja és "NEM MEGSZORÍTÁS, HANEM KIIGAZÍTÁS !" teccik érteni ?
rbela
Nem is olyan régen, még arról volt szó hogy"csak 3 ezrelék, ez nem sok" most már 6 ezrelék lesz és követi majd az egy százalék és tovább felfelé. Pénzrablás fidesz módra.
aborisz
Ezek után az legyen a kedvenc nótájuk TE benned bíztunk elejéltől fogva!
Pisti271
@erzsi101: 25000 forint után 275 Ft a levonás az hány ezrelék?
275/25000*1000=11
erzsi101
@Pisti271: Köszi! De én úgy tudom,hogy most 3 ezrelék a tranzakciós adó?Akkor miért 11 ezreléket vonnak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.