Elutasított több, a trafikpályázatot érintő népszavazási kezdeményezést keddi budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület azért nem hitelesítette a benyújtott kérdések mintapéldányát, mert azok egy részét nem találta egyértelműnek, más kezdeményezéseket pedig azért nem engedett át, mert megítélésük szerint azok tárgya nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe.

A beadványokat megfogalmazó magánszemély például azt akarta elérni, hogy a forgalomba hozott cigaretták csomagolásán legyen kötelező a "Trafikmutyi miatt ne vegyen dohányterméket!" felirat.

A többi kérdés egyebek mellett a pályázati eredmény megsemmisítésére, illetve új pályázat kiírására vonatkozott, valamint az eljárás és a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát célozta.

Az OVB mostani ülése az első azóta, hogy a köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - pénteken kinevezte a választási iroda új vezetőjét, Pálffy Ilonát, aki a testület keddi ülésén egyelőre nem jelent meg. Az OVB titkársági feladatait is ellátó iroda elnevezése is megváltozott; a korábbi Országos Választási Iroda (OVI) helyett a jövőben Nemzeti Választási Irodaként (NVI) működik, önálló intézményként, saját költségvetéssel, kibővült hatáskörökkel.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csegala
@vukkocska: Lenne egy tippem, hogy hol tanulhatta! Szerintem valamelyik tanyasi pöcegödörben. És bocsánatot kérek a tanyasiaktól. De az is biztos, hogy csak egy párt rendelkezik olyan tagokkal, akiknek a száján ömlik a sz@r.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csegala
@vukkocska: Lenne egy tippem, hogy hol tanulhatta! Szerintem valamelyik tanyasi pöcegödörben. És bocsánatot kérek a tanyasiaktól. De az is biztos, hogy csak egy párt rendelkezik olyan tagokkal, akiknek a száján ömlik a sz@r.
amaramaistanna
@lantos: Miért,neked tetszik a trafikmutyi,netán te is részesedsz az oraszág kirablásából?Még netán büszke is vagy arra,hogy az ország lakosainak több mint 1/3-a mélyszegénységben él Orbán és a fityiszbagázsnak köszönhetően?Jól mondja Bajnai Gordon,hogy fideszes kecskékre lett bízva a nemzet káposztája!
amaramaistanna
@vukkocska: Ehhez az alakhoz,még műfordítót is nehéz találni!
amaramaistanna
@csegala: Fideszparaszt tanyájára gondolsz?Sok ilyen van a földmutyi óta!
joopapa
@lantos: Te beteg vagy? Nézesd meg magad!
Hellcat
Még jó hogy anno a 300 forintos vizitdíjról meg volt szavazás...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.