A Bizottság igazságügyi biztosa úgy ítéli meg, hogy Orbán Viktor módszeresen megsértette az alaptörvényt. Az interjúalany elmondta: a jogállamiság és a működő igazságszolgáltatás érdekében hasonlóan szigorú eljárást akar, mint amilyen most alakul ki az euro és a gazdaság területén, mert nem lehet mindent csakis a szerződésszegési procedúra keretében elintézni. Úgy fogalmazott, hogy bármely tagállam gazdasága csak akkor számíthat bizalomra és befektetésekre, ha ott hatékony az igazságszolgáltatás. Ellenkező esetben elmaradnak a beruházók. Reding emlékeztetett arra, hogy Magyarország esetében az EU tavaly rekordidő alatt indított szerződésszegési eljárást. Most éppen az van soron, hogy visszavegyék az elbocsátott bírákat. Az alkotmány kapcsán pedig Brüsszel várja, hogy figyelmeztetése nyomán mi történik. De az uniós döntéseket jól meg kell alapozni, nehogy azok elbukjanak az Európai Bíróság előtt. A konzervatív politikus kitért arra is, hogy szerinte az Európai Néppárthoz tartozó...
Viviane Reding ismét nekiment Orbánnak
Forrás:
klubradio.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás