Hoppál Péter szerint a baloldal valótlanságokat állít egy nyílt és törvényes pályázat lebonyolításáról. A Fidesz kifejezetten sajnálja, hogy a baloldal hajtóvadászatot folytat az ellen az ötezer kisvállalkozó ellen, aki a trafikok működtetéséből biztosítja a megélhetését - mondta Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője hozzátette: a baloldal valótlanságokat állít egy nyílt és törvényes pályázat lebonyolításáról. A szóvivő a szocialista Tóth Csaba sajtótájékoztatójára reagált. Az ellenzéki képviselő azt mondta, az MSZP szerint ellentmond a pályázati kiírásnak, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. elkezdte visszaküldeni a vesztes pályázatokat. Hoppál Péter úgy fogalmazott: a baloldal \"mocskos korrupciós vádja\" már korábban összeomlott, mert a Központi Nyomozó Főügyészség június elején visszautasította az ügyben tett feljelentéseket..
Fidesz: a baloldal hajtóvadászatot folytat a kisvállalkozók ellen
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mely intézmény(is) természetesen fidesz tulajdonban van...Na mennyetek már a pichába, elvtársak!!!
@outsider: nem, ezek kaputól-kapuig csak autóval járnak, különben tényleg meg lenne habonyozva néhány, hirtelen felindulásból..:)
Lehet hogy egy kis polgárhaborusdit akarnak ezzel a sok lopással, csalással, hazudozással elérni?:)
A tek kitömve minden jóval, az Országház őrökkel, a sereg fejlesztés alatt-előtt... de ki az ellenség?
Új hozzászólás