Szükség esetén az Európai Bírósághoz fordul a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Tavares-jelentés kapcsán, amennyiben „realizálódnak” a koppenhágai bizottsággal kapcsolatos aggodalmaik és az Európai Parlament (EP) nem tesz kísérletet „az objektivitás helyreállítására”. A civilek pénteken nyílt levélben fordultak Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez, amelyben kiemelik: a strasbourgi törvényhozás a Tavares-jelentés elfogadásával „nagyon veszélyes útra tévedt”, és olyan alapvető elveket sértett meg, mint a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés, ráadásul megkérdőjelezte a magyar Országgyűlés döntési kompeten-ciáját és legitimitását. Csizmadia László, a CÖF alapítója a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta: amennyiben felállítják a koppenhágai bizottságot, és folytatódnak a hazánk elleni támadások, elképzelhető, hogy ősszel újabb békemenetet szerveznek.
Rui Tavares nem mond igazat
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Marco Rossi kimondta azt Szoboszlai jövőjéről, amit sokan nem mertek idehaza
- Fordulat jöhet a fronton? Az ukránok feloldják a tiltást 860 ezer hadköteles korú férfinál
- Szijjártó Péter nem tudja, hogyan került ki a minisztériumából egy levelezés
- A nő hazavitt egy kismacskát, hogy felnevelje: hónapok elteltével gyanús dologra figyelt fel
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
"Hazànk elleni tàmadàsok" akkor ez a hukye se èrti, hogy viktor ellen tàmadnak nem Mo.ellen ez is hulye vagy nem akarja megèrteni!