A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében.

Ezt Rogán Antal kedden újságírók előtt jelentette be, miután más témában - az ombudsmanjelölésről - egyeztetett Áder János államfővel.

A frakcióvezető hozzátette: a béremelések szeptemberi bevezetéséhez szükséges a parlament döntése is, és a kormánypártok szerint ez egy "kellően fontos" kérdés ahhoz, hogy az Országgyűlés még szeptember eleje előtt összeüljön.
Rogán Antal arra kérte a köztársasági elnököt, hogy hivatala "sürgősséggel vizsgálja meg a törvény kihirdetésének a lehetőségét".

Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára korábban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy nyilatkozott: a korábban elfogadott törvény szerint az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak volna csak béremelést. A kormány viszont úgy döntött, hogy kiterjesztik a jogosultak körét, viszont kisebb lesz a béremelés mértéke.

Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor a pedagógiai szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzők is kapnak béremelést. Ennek mértéke az eredetileg tervezett emelés összegének hatvan százaléka, majd minden év szeptemberében tíz százalék 2017-ig.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
@soljanka: Most a választások előtt minden marha fontos lett...ez is a metró is minden csak menjen a propaganda mint az állat...nem is figyeljünk arra hogy már a 200. adó csattan a hátunkon...
soljanka
@Hellcat: és ez csak a kezdet!
Márciusra itt lesz a Kánaán :)
nehogymá
szavazzanak levélben legalább kiderül müködik e "azötlet"egykis gyakorlás 2o14 re
percsi
Bezzeg a prémiumosztásokat nem húzták, vonták hónapokig! Mikor zavarjuk már el Őket???
A Tündik bündije
És még csak augusztus van... micsoda osztogatás lesz még itt márciusig? A kis csúti rajkó úgy szórja az MNB tőkéjét, mintha a sajátja lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.