A bankszövetség két javaslatot dolgozott ki a devizaadósok megmentésére, ezek a forintosítás, a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem kombinációján alapulnak. A szövetség elnöke szerint a javaslatok jelentősen csökkentik az adósok törlesztőrészleteit, a több évre több százmilliárdos teher nagyobb részét a bankok állják.
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs vezetője a tárgyalást követően az MTI-nek elmondta: a bankszövetség a kormányzattal folytatott tárgyalások keddi fordulójára két részletes, hatástanulmányokkal alátámasztott tervet terjesztett elő.
Három fő eszköz kombinációját vizsgálta meg a szövetség: a kedvezményes árfolyamon történő átváltás (forintosítás), a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem lehetséges kombinációit, és a két optimálisabb verziót tették le a kormány asztalára.
Patai Mihály bankszövetségi elnök, aki az UniCredit Bank Hungary vezérigazgatója, a Reuters tudósítása szerint az egyeztetést követően elmondta: a bankszövetség javaslatának fő eleme a kormány kérésének teljesítése volt az adósok havi törlesztőrészletének jelentős csökkentésére.
A javaslatban a bankrendszer vállalná a terhek nagyobbik részét, a költségvetés pedig egy kisebb hányadát, de az adósokra is jutna egy kis rész a terhekből - tette hozzá.
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hiszen már a 5-6 éve felvett hitelek már jócskán ki vannak fizetve - a 10 éves törlesztési idejűek -, amit pedig ezentúl kellene az a banké, a banki uzsora jövedéke/extraprofitja.
Azt se' mondja nekem senki, hogy nem kellett volna felvenni a hitelt! Abban az időben nem tehettek mást! Elvégezték az iskoláikat, szerettek volna összeházasodni, kirepülni a szülők szintén két szobás panel lakásából. A fizetések egyre szarabbak lettek, megtakarítani nem lehetett. Az állam leállt a bérlakás programokkal, se! remény, se! kilátás, hogy saját otthonuk legyen. Maradt a lakáshitel ! Azért a svájci, mert akkor azt mondták, hogy az a leggazdaságosabb. Tudjuk, hogy voltak akik luxusra vettek föl, még egy házra, autóra, nyaralásra. Azoknak Orbán lehetővé tette, hogy bőséges nyereséggel visszafizessék egyben amivel tartoztak. Emlékszem, ő maga is vigyorogva jelentette be, hogy megszabadult a svájci hitelétől. Hát a többiek is szeretnének! A kárt pedig fizessék azok, akik ezt a rendszert kitalálták!
Aki nem svájci frankot kapott az a kezdő törlesztő részlettel fizesse végig,hiszen az szerepel a szerződésben.Az egyoldalú kamatemelés törvény ellenes szerződés szegés!
Új hozzászólás